Sós minikalács egyszerűen

...az életmentő péksütemény
 

 

 

Anya szólt, hogy a fagyóban a péksütemény fogyóban. Az infó épp jókor jött, mert a Kutyinyek is megette a zsemléi javát (nem a kenyerét :D). Elővettem hát a lisztet, teljesítendő az önként vállalt gyermeki és társkapcsolati kötelességem. Ám ezúttal, hogy meglepjem mindkét szívemcsücskét, kedvencükkel, kaláccsal készültem. A kivitelezéskor egy egyszerű és gyors formázási technikát alkalmaztam annak érdekében, hogy ne kelljen egyenként megsodorni a fonáshoz szükséges szálakat. Több minikalács esetén ez ui. különösen hosszadalmas folyamat lett volna, pláne ha az ember lánya (én) nem elég ügyes vagy gyakorlott az egyszálas fonás terén. Bár egyes házi tésztafélék elkészítésére szívesen szánok időt, de az olyan technikák, amelyekkel pl. a formázás egyszerűsíthető, azt érdemes kipróbálni és használni. Mivel nem tartom magam dölyfös feltalálónak, ezért elképzelhetőnek tartom, hogy az alább közölt formázási módszert rajtam kívül már más is kifundálta. Gondoljunk csak a hasonlóan készülő babkára! ;)
Az én kis kalácskáimat egyébként akkor értékeltük csak igazán, amikor mindketten lebetegedtünk. A Kutya ui. se szó, se beszéd, hazahozta influenza A-t, ami bár nem tűnt ellenállhatatlannak, mégis magával ragadott, és elég rendesen ágynak estem.
A betegség sosem jön jókor, főleg ha másnap fontos feladatok várnak. Ezek sajna most jól elmaradtak, árulkodó jelként hagyva maguk után a pecsétes konyhakövet, a sarkokban megülő porcicákat, a tornyosuló szennyest és fejemen az összetapadt hajzatot. Dacára annak, hogy a Kutyafül láza előző nap már lement, a fej- és szemfájás mégis ágyhoz láncolta – mellém, aki magas lázzal és hasonló fájdalmakkal küszködve fetrengtem, szememet két napig csukva tartva. Előbb csak jajgattunk, majd jajgatva röhögtünk, mi több, a röhögve jajgatás fázisán is átmentünk, miközben a minikalácsokon és némi gyümölcsön kívül nem nagyon volt mit ennünk. A teli kamra és hűtő hiába kínálta a földi javakat, ilyen lehetetlen állapotban képtelenség lett volna ebédet főzni belőle. Az a 30 km-es távolság Anyától most nagyon nem tűnt szimpatikusnak. Egy röpke, nem igazán átgondolt pillanatomban kétszer azért kibotorkáltam valami tök egyszerűt főzni (itt ragadom meg az alkalmat, hogy ismét hálát adjak Anyának az air fryerért, aminek köszönhetően nem kell annyit szutykolni a sült krumplival). A többi napon viszont már nem maradt energiám egyéb könnyen összedobhatóra, sem kapacitásom gyorstalpaló főzőtanfolyamot végeztetni a Kutyával, felkészítendő a hasonlóan vészterhes időkre, amikor is én kiesek a sorból.
Egy szó mint száz, maradt a vajas kalács, ami – a fenti agonizálás ellenére is – maga a boldogság! Szerencsére, kalácsot vajazni, citromos teát főzni és narancsot hámozni a Kutyafül is példaértékűen tud ám. :D
Aki pedig nyitott a gyors kalácsformázási technikákra, ugyanakkor unja már a reggelire/vacsira kínált zsemlét, kiflit, vagy húsvétra pont ilyen kis kalácsra vágyik, az próbálja ki ezt a receptet ezzel a módszerrel! És közben ne álljon szóba hol-mi influenzákkal meg bacikkal! ;)