Karamellizált zöldségleves csirkehússal

Néhány évvel ezelőtt futószalagon főztem a tartalmas zöldségleveseket, szinte mást sem ettünk, csak azt. Majd, ahogyan az nálunk lenni szokott, telítődtünk, és jó ideje már csak ritkán főzök ilyesmit. Amikor viszont igen, akkor mindig a nagy leves-ehetnék vágya hajt, és iszonyú jól tud esni. :)
Nemrégiben A szenvedély íze c. Juliette Binoche-mozi sok szempontból olyan szinten magával ragadott (mindkettőnket), hogy mindenképp elő akartam rukkolni valami jó kis rusztikus levessel. Persze, nem kívántam túlbonyolítani, és csupán a klasszikus leveszöldségek után nyúltam. Mint sokan mások, mi sem rajongunk a főtt zellerért, sőt a gyökér sem tartozik a kedvenceink közé, arról nem is beszélve, hogy az ezúttal szándékosan nagy darabokra vágott főtt hagyma sem tűnt túl étvágygerjesztőnek a lében úszkálva. Gondoltam, teszek egy próbát, és minden, levesbe belefőtt zöldséget külön-külön megkaramellizálok, majd így teszem vissza a kondérba. Azon túl, hogy a csodálatos illat körbelengte az egész konyhát, udvart, a leves kóstoláskor is fantasztikus élményt nyújtott – hasonlót, mint maga a film. :) Rögtön tudtam, hogy ezt újra meg kell csinálnom, de inkább piaci, nem pedig bolti zöldségekből, és akkor majd jól lefotózom.
Pár nappal később be is szereztük a hozzávalókat, és még a piaci árusnak is elregéltem a karamellizálás adta örömöket, ill. új távlatokat. Ő pedig közölte, hogy ezt neki is ki kell próbálnia, mert amúgy ő is utálja a főtt zellert és gyökeret. :D
Nagy boldogan hazahoztuk a „zsákmányt”, és akkor bumm, estére lebetegedtem/-tünk! Az akkori kornyadt állapotunkban pláne jól jött volna ez a kis leveske!
A zöldségek napokig várták sorsukat a hűtőben, mire (majd' egy héttel később) végre teljesíthették küldetésüket. Ám – részben az utálatosan kevés fokozatú indukciós főzőlap (amin vagy nagyon lobog, vagy meg se moccan a lé) és talán a betegség utáni elcsigázottság miatt is – ezúttal kissé túlfőztem a zöldségeket (a hagymát sem úgy daraboltam, ahogy először), amelyek ettől kevésbé mutatós módon, a karamellizáltságukat szinte teljesen elrejtve (a husi nem különben) néztek vissza rám a fotózásra kirakott tányérból. Van ilyen: sokszor elsőre, eltervezettség nélkül szebb az étel, mint komolyan rákészülve és megkomponálva. De bízom benne, hogy azért így is hihető az ítélet, miszerint ez a tartalmas, vasárnapi levesként is tálalható fogás tényleg naaagyon finooom! ;)
Anyaaa, innen üzenem, hogy ha legközelebb betegek leszünk, ezt a levest főzd meg nekünk! ;)