Vajas uzsonnakenyér

 

 

 

Az eredeti recept Fahéjtól származik, akivel (lassan 15 éve) ugyanazon a mindenhobbyszakácsotkihasználó receptgyűjtő oldalon ismerkedtünk meg, és néhány évig levelezőtársak voltunk. Nagyon szerettem a megbízható receptjeit, és az annak nyomán készült finom ételeket. Ezt a kenyeret is tőle kölcsönöztem anno – az itthon fellelhető hozzávalókhoz alakítva, és éveken át „hullámzó kenyér tökmagolajjal” néven futott a blogon, mivel a kenyér teteje a tenger hullámait juttatta eszembe. :) A régi képek (és a névadás) miatt viszont egy ideje pironkodtam – főleg magam előtt –, és most, hogy kifogytunk a heti péksüteményből, úgy gondoltam, újrasütöm ezt a jópofa kenyérkét. A receptet a régi sütőforma híján egy újabbhoz igazítottam, sőt úgy voltam vele, hogy ha már az eredeti leírás szerint a tésztalapokat fel kell tekerni, akkor előtte akár meg is vajazhatnám, valamint a készítési technikán is változtatok. Így is tettem, és ez a pompás vajas göngyöleg kerekedett ki belőle – egymás után háromszor (!!! :D).
Egyszerre gyönyörködteti a szemet, és megörvendezteti a lelket, nem beszélve a gyomrunkról, ami meg aztán tényleg kifejezetten jól jár, ha jóllakik vele. :D
Fahéj útmutatása szerit úgy kell belőle szendvicset készíteni, hogy a letépett darabot kettévágjuk, kedvünkre megpakoljuk, és csak össze kell borítani (vagy nem :D). Valódi szendvics lesz belőle! Mi egyébként grillezve szeretjük a legjobban, mert a pirított kalács ízét idézi.
Akinek iskolás korú gyereke és/vagy szendvicsimádó párja van, az bátran nekifoghat (ha már mindjárt itt a szeptember), és örömet szerezhet vele nekik. Én az utóbbival „rendelkezem”; a Kutyafülem oda meg vissza volt ezért a kenyérért. :D