Rebarbarás-morzsás sütemény cukorbetegeknek (is)

15 dkg teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt
15 dkg zabpehely durvára darálva

5 dkg zabpehelyliszt

fél mokkáskanál őrölt kardamom
fél mokkáskanál őrölt fahéj
fél cs sütőpor
csipet só
1 ek édesítő 1:4
1 tojás
25 dkg margarin
-töltelék:
35 dkg rebarbara
3 reszelt alma

egy marék meggy
fél mk fahéj

édesítő

........

1 dl durvára vágott dió

A piteformát kibéleljük sütőpapírral. A rebarbarát kis darabokra vágjuk. Összekeverjük az édesítővel, az almával és a fahéjjal. Állni hagyjuk, amíg a többi elkészül. A tésztához való száraz anyagokat összekeverjük, majd elmorzsoljuk benne a felkockázott margarint, és hozzáadjuk a tojást is.  Egynemű tésztává gyúrjuk. A felét hűtőbe tesszük. Nyugodtan használhatunk a zabpehely helyett zabpehelylisztet, ki hogy szereti. A másik felét a tepsibe nyomkodjuk, és 200 fokra előmelegített sütőben 15-20 percig sütjük, amíg szép világosbarna színt kap. Kivesszük a sütőből, de nem kapcsoljuk ki, hanem ráhalmozzuk a lecsepegtetett rebarbarás keveréket, a meggyet, és rámorzsoljuk a többi tésztát. Rászórjuk a diót. Lejjebb kapcsoljuk a sütőt kb 170 fokra, és 40-50 percig sütjük, hogy a teteje is szépen megpiruljon. Kevés rebarbara termett, kipótoltam almával és meggyel.

"Mindennek rendelt ideje van."(Prédikátor 3.1.)
Ez is tavalyi recept, csak nem tettem időben közzé, és itt ragadt. Most is késésben vagyok vele, Bálint gazda szerint májusig szedhetjük a szárát. A levéllemezt nem szabad felhasználni az oxalát tartalma miatt. 

Idén sem termett jól, át kell ültetnem, de ezzel is késésben vagyok. 

Más is szokta halogatni a feladatait? Vagy csak én vagyok ilyen?

Valószínűleg nem vagyok egyedül, és ez nem 21. századi probléma, hiszen a Prédikátor is figyelmeztet arra, hogy "...ideje van az ültetésnek, és ideje annak kiszaggatásának, amit ültettünk."

Már többször írtam arról, hogy a Biblia két szót használ az időre. Például itt. Az egyik a kronosz, a pontos idő. "4 óra van, ideje bejönni uzsonnázni, gyerekek." Semmi baj nem történik, ha még kinn maradnak egy kicsit, de ha Isten időzítését elmulasztjuk, akkor lehet, hogy soha sem hív többet. Ez a kairosz, a rendelt idő. Emlékszem A farm, ahol élünk című filmre. A családnak volt egy gyermeke, aki súlyos betegséget kapott. Nem emlékszem pontosan a részletekre, de Istentől vették, hogy meg fog gyógyulni, ha elmennek egy helyre. El is indult az apa a fiúval, de eléjük állt egy férfi, hogy ne ma menjenek, hanem holnap. A férfi nem volt ismerősük, nem tudhatta, miről van szó. Isten angyalaként fogadták a tanácsot, és hallgattak rá. Másnap egy szikla elé kellett állítani a fiút, és villámlás, égzengés támadt körülötte, és meggyógyult. Nem hiszem, hogy Isten futószalagon készítené a csodákat, de igenis vannak csodák. Ő Mindenható úr, lehet imádkozni gyógyulásért, és sok mindenért. Nem biztos, hogy meghallgatja, mert például én is sokat szenvedek az ízületeimmel, de a kor előrehaladtával ez bizonyos fokig természetes is. Mondhatni, hogy most ennek van itt a rendelt ideje. Néha jobb, néha rosszabb. A kezelések általában használnak, de aztán megint kiújul. Ez azért nem kérdőjelezi meg bennem azt, hogy Isten szeret engem, és velem van. A Prédikátor arra figyelmeztet, hogy már ifjúságunk idején gondoljunk Teremtőnkre, hogy életünk végén Hozzá térjünk, aki a lelkünket adta. Nem tudjuk mikor lesz ez, mert ennek is rendelt ideje van. Addig is használjuk ki az időket, hogy tetszünk az alkotónknak.