Pizzaszósz Mazsi szülinapi bulijára és veszprémi miniszobrok

Ezeket merülőmixerrel összeturmixolta és kb. 6 vagy 8 pizzára volt elég. Gondolom majd megkapom a pontos adatokat. A pizzatészták meg ilyen gyönyörűen megkeltek:

Szabi csinálta a csodálatos fotókat, bár én is vittem fényképezőt, de aztán nem tudtam használni, azt hiszem megöltek volna, ha még fotózgatok, ahelyett, hogy nekiesünk délután 3-kor a pizzáknak...

Napi cuki Penny lesz, akiről kiderült, hogy imádja az olajbogyót. Nagyon fontos, hogy teljes hangerőn induljon a videó!

Szeretném, ha 1-től 10-es skálán pontoznátok, hogy mennyire cuki ez a hang. Én 10-est adok rá!

Ez pedig Micike sült olajbogyója, marha jól néz ki. Nemsokára megyek Máltára, és akkor megkóstolom én is. Egyébként mikor mondtam neki, hogy Penny videójához beteszem ezt a képet, azt mondta, hogy ő is 10 pontot ad Penny kis cérnahangjára! Eddig még csak 1.000.020 pontja van! Szavazzatok!

Én pedig végre eljutottam Veszprémbe, és megkerestem a három miniszobrot. Évával mentünk egy 2 napos wellness nyaralásra. Csak azért volt wellness, mert vittük a bringákat szokás szerint, és ez a Veszprém 7 dombra épült városka. Szeretném megkérdezni az építőket, hogy ezt miért csinálták? Jó kis edzés volt a sok dombot megmászni bringával.

Már az odautunk is elég kalandosra sikerült, azzal kezdve, hogy előző este iszonyúan eláztam bringával egy nagy viharban, de annyira, hogy nem száradt meg a szandálom a másnapi indulásra. Aztán a Déliben kiderült, hogy a kinézett vonatunk nem tud bringát szállítani (mert rossz az a vagon), így aztán másfél órát üldögéltünk az undorító koszos pályaudvaron, folyamatosan nagyon szégyelltem magam. Ide európai emberek is érkeznek! Nem ciki ez nekünk? Na mindegy. Másfél órás várakozás után olyan vonat indult, amire nagyon nehéz felküzdeni a bringát, egy nagyon meredek lépcsőn kell felvinni és nagyon keskeny a nyílás is, hogy ha lehet, beakadjon a kormány, és visszazuhanjon az ember vele. Ezután fel kell akasztani egy kampóra a százkilós bringákat. Itt lett egy kis szerencsénk, mert segített egy férfi. Aztán egy európai állampolgár nem igazodott ki a szörnyűséges jegyvásárló automata logikáján és csak helyjegyet vett, menetjegyet nem. Nem volt nála elég készpénz, de persze a kaller terminálja nem működött. Nem mondta, hogy elnézést kérünk, nem kell fizetni, mert a MÁV nem biztosítja a fizetéshez a feltételeket, hanem hosszan küzdött a terminállal, majd egy másik utazóval is, mire egy harmadik utazó beszólt (aki heti 5 napot utazik vonattal), és akkor elkezdődött az üvöltözés. Szörnyű volt. 

Végül megérkeztünk, ugyanaz a fickó, aki a felszállásnál segített, a leszállásnál is jött segíteni. Ettől kicsit helyreállt a lelki békém. Ezután vágtunk neki az első veszprémi dombnak, hogy eljussunk a szállásra, ami nagyon jó volt, egy kertes házban egy apartman, és ki lehetett ülni egy csodálatos teraszra a csodálatos kertet nézni. 

Kis pihenő után nekivágtunk a város felfedezésének. Mindent megnéztünk, és nagyon gyönyörű volt, sokat lehetne róla mesélni, de most csak a miniszobrokat mutatom. Az első szobor, amit megtaláltunk, Ernő az őr. Ő a végvár bejáratánál a Hősök kapujánál áll. Nem olyan picike, mint a budapesti miniszobrok, 30 cm magas és nagyon cuki. Elég komolyan veszi magát. Ő volt a kedvencünk.

A második miniszobor Ödön az utcazenész volt, őt nagyon sokáig kerestük, és emiatt többször kellett valamelyik dombot megmászni bringával, pedig rögtön, ahogy rákanyarodtunk a megfelelő utcára, elmentünk mellette... (a Kossuth Lajos utca alsó részén van.) Elég nagy ő is: 47 cm hosszú, 33 cm széles és 27 cm magas. 

A harmadik miniszobor pedig Leonóra, a kislány és az oroszlán. A leírás szerint ő a jövőt szimbolizálja. Elolvasva a leírást, sem jövök rá, hogy miért a jövőt? Ez a jelen. Bárhol látok embereket, nem a környezetüket szemlélik, hanem a telefonjaikat. Leonóra is azt bámulja, ahelyett, hogy az oroszlánját simogatná. Leonóra 36 cm hosszú, 17 cm széles és 25 cm magas.

A második napon legurultunk Veszprémből Almádiba. Ez egy fantasztikus bringaút, olyan jó, hogy már ilyenek is vannak! Ez az út még azért is nagyon jó, mert 14 vagy 15 kilométeren keresztül csak gurulni kell egy gyönyörű erdőben. Sajnos előtte meg kell mászni mind a 7 veszprémi dombot, én legalábbis így éreztem, mire megtaláltuk a bringaút kiindulópontját. De aztán jött a felejthetetlen élmény, amit még fokozott, hogy az erdőben volt egy hely, a neve A Zöld, ahol lehetett volna fröcsizni, ha nem kellett  volna sietnünk kijutni az erdőből még a vihar odaérkezése előtt. 

Itt egy kis leírás a bringaútról: Veszprém-Almádi bringaút.

És itt pedig A Zöldről: Titkos biciklis pihenő. Ide vissza KELL mennem!

Almádiból Veszprémbe is meg lehet próbálni az utat, de én nem javaslom. Végig emelkedik, bár állítólag nem durván. Veszprémből Almádiba viszont maga a mennyország. A hazaút már szinte tökéletesre sikeredett, mert a Katica nevű vonat jött, amire csak fel kell tolni a bringákat. Imádom a katicákat, és Katicát is, és a tökéletesből csak azért vonok le pontokat, mert a vonat 25 percet késett, ezt nem mondta be az állmáson a hangosbemondó, a vécé nem működött, és a vagonnak néhány ajtaja is le volt ragasztva, mert használhatatlan volt. De ez már nem borított ki, mert annyira jó volt ez a két nap.