Házasság hete 2025. Bemutatjuk Horváth-Hegyi Áront és feleségét Adámi Johannát
Johanna szüleivel jó barátok
vagyunk. Kislány kora óta ismerem, bár évekre szem elől
tévesztettem. Aztán örömmel fedeztem fel a facebookon nagy
családja körében. Kíváncsivá tett az életútjuk, ismerjék meg
önök is őket. Érdemes.
-Milyen
családban nevelkedtetek, volt-e sok jó példa előttetek?
Johanna: Evangélikus lelkészcsaládban
nőttem fel, 7-en voltunk testvérek, én a harmadik vagyok a sorban.
Szüleim példásan éltek, mintát adtak nekünk a hívő
életvezetés terén. Ezen kívül az egyházi alkalmakon
megismertünk sok hasonló keresztény családot, házaspárt, az
otthonunk nyitott volt, sokan jártak hozzánk.
Áron: Keresztény hívő szülők
harmadik gyermekeként születtem egy hatgyermekes családban. Az
egyház mindig is az otthonunk volt. Otthonosan mozogtunk a
templomban és a gyülekezeti házban, sok mindenben részt vettünk:
gyermekbibliakörökön, konfirmáltunk, ifjúsági órára, énekkarra
jártunk, és természetesen rendszeresen templomba is. Otthon
ugyanezt hallottuk és láttuk, esténként áhítatot tartottunk,
közösen imádkoztunk és Bibliát olvastunk. Az ünnepnapok is
mindig arról szóltak, amiről kellett: hálaadással, énekléssel,
családi körben teltek.
-
Hogyan indult a hitéletetek?
J.:
Születésemtől kezdve hallottam a bibliai történeteket
gyerekórákon, hittanórákon, otthoni áhítatokon, nyári
táborokban,
az
egész életünket, mindennapjainkat átszőtte az istenhit.
Már kiskoromtól nyitottan fogadtam és
nagyon szerettem hallgatni Istenről, Jézusról a tanításokat. 12
éves koromban konfirmáltam, serdülőként nagyon érzékeny
időszak volt ez, mivel egyszerre volt fontos a hit, amit otthonról
hoztam, ugyanakkor a kortársakkal való kapcsolat is, meg akartam
felelni mindenkinek. Ennek az évnek az őszén egy amerikai
igehirdető érkezett evangelizációt tartani. Arról beszélt, hogy
nem szolgálhatunk két Úrnak, választanunk kell, hogy kié
vagyunk. Ekkor döntöttem úgy hogy Jézus követője akarok lenni,
hozzá akarok tartozni, és nem sodródni a világgal. Azóta minden
napomat ez határozza meg.
 |
| Johanna festménye. Húsvét hajnalán |
Á: Olyan mélyen belénk ivódott ez
gyerekkorunkban, hogy természetesnek tartom, hogy ezt adom tovább
én is a gyermekeimnek. Ez nem egyszerűen egy életmód volt, hanem
a családot is nagyon szorosan összefűzte. Ez abban is
megmutatkozik, hogy a testvéreimmel, mi hatan, nagyon jó
kapcsolatot ápolunk, szívesen vagyunk együtt. Az egyházban való
részvétel jó lehetőség volt arra is, hogy más keresztény
családokat és házasságokat lássunk, amelyek példaként
szolgáltak számunkra.
-Ezek
szerint magától értetődő volt, hogy ezen az úton akartok járni.
Egyébként
milyen végzettségeket szereztetek?
J.:
Gimnázium után párhuzamosan végeztem a Pető
intézetben
konduktor-tanító
és az evangélikus teológián hittanár
szakon. Mindkét szakmámban dolgoztam-
dolgozom, felváltva, ahol éppen szükség van rám. Mindkét
szakmámat szeretem, de mindig az adott élethelyzethez igazodik,
hogy melyiket tudom gyakorolni.
Á:
A
teológiai tanulmányaim előtt, amelyeket 2004-ben kezdtem,
informatikus diplomát szereztem, és két évet töltöttem az
ezredforduló környékén Angliában.
Ez egy meghatározó időszak volt
számomra. Életem egyik nagy fordulópontját azonban 2002-ben éltem
meg, amikor Isten a lelkészi pályára hívott el.
Ézsaiás próféta elhívásának
történetéből, ahol a próféta azt mondta:
„Itt
vagyok, engem küldj!”(Ézsaiás 6,8.)
Ez az elhívás nagyon erősen a
szívemre helyeződött, és biztos voltam benne, hogy ez az én
utam. Utólag hálás vagyok, hogy mind a
külföldi utak, mind az informatika, mind pedig a civil szférában
eltöltött évek hasznomra váltak a jelenlegi lelkészi
szolgálatomban, és ezek az évek nem voltak fölöslegesek.
-
Mikor kezdtetek el gondolkodni a leendő házastársról,
gyermekvállalásról?
J:
Nem voltak konkrét terveim, Isten akaratát akartam követni,
először arra indított, hogy egyedülállóként szolgáljam
misszionáriusként. Ebbe az irányba indultam el, bibliaiskolába
jelentkeztem, ismerkedtem missziós szervezetekkel, nyelvet tanultam.
Aztán mégis máshogy alakult minden. 16 éves koromban édesapám
elhívást kapott egy másik gyülekezetbe, így költöznünk
kellett, egy faluból egy nagyvárosba. Az új gyülekezetben rögtön
bekapcsolódtunk az ifjúsági körbe, énekkarba, és ott
ismerkedtünk meg Áronnal. Én először úgy gondoltam, hogy
semmiképpen nem szeretnék lelkész feleség lenni, mert nem vagyok
olyan, mint anyukám, nem vagyok alkalmas erre a plusz szerepre. Áron
akkor informatikus volt, ez nekem teljesen beleillett a képbe. Aztán
Isten beleszólt az ő terveibe, és irányt változtatott. Ekkor már
udvarolt nekem, és fél éves együtt járásunk alatt megküzdöttünk
egymásért, csiszolódtunk egymáshoz, én felnőtté értem,
elvégeztem a főiskolát, és Isteni útmutatás alapján végül
összekötöttük az életünket.
Á: Feleségemet a nyíregyházi
evangélikus gyülekezetben ismertem meg 2001 októberének végén,
amikor a családjával oda költözött, mivel édesapja ekkor
kezdett szolgálni a gyülekezetben. Hamar megakadt a szemem rajta,
bár akkor még csak 16 és fél éves volt. Szimpatizáltunk
egymással, kerestük egymás társaságát, de nagyon visszafogottak
voltunk, főleg a hat év korkülönbség miatt. A következő év
novemberében,
hosszas
beszélgetések és imák után
közösen
úgy döntöttünk, hogy egy pár
leszünk,
így elkezdtem hivatalosan is
udvarolni neki.
Nem volt könnyű időszak, hiszen
nagycsaládjaink és a gyülekezet szeme láttára bontakozott ki a
szerelmünk. Miután mindketten az Evangélikus Hittudományi
Egyetemen tanultunk, az ottani közösség előtt zajlott minden, ami
részben megnehezítette kapcsolatunk kibontakozását. Ugyanakkor ez
egyfajta féket is jelentett, hogy tisztességben, tisztaságban és
példamutató módon éljük meg ezt az időszakot.
Mivel sok közös pont volt az
életünkben – hívő nagycsaládok álltak mögöttünk, az
egyházban nőttünk fel, érdeklődő, barátkozós típusúak
voltunk – könnyen egymásra tudtunk hangolódni, és sok közös
témánk volt. 2008-ban, öt és fél éves udvarlás után kötöttünk
házasságot. Apósom adott össze bennünket a nyíregyházi
evangélikus nagytemplomban, ekkor én 29 éves voltam, Johanna pedig
éppen akkor töltötte be a huszonhármat. Mindkettőnk szülei
ugyanazon a napon házasodtak, ami számunkra fontos, mivel mindkét
pár életre szóló szövetségben él, példák előttünk. Az
igénk János evangéliumából:
„Szeressétek
egymást,
ahogyan
én (Krisztus) szerettelek titeket.”(János 13.34.)
Csodálatos volt az egész nap, kb 300
ember gyűlt össze, szeretettel és támogatóan álltak mellettünk.
Minden tökéletesen sikerült, megtapasztalhattuk az Úr áldását,
gondoskodását.
Az első közös évünket Amerikában
töltöttük ösztöndíjjal egy teológián, ahol igazán egymásra
tudtunk figyelni, egymásra hangolódni, és közösen tervezgetni.
Mindazonáltal minden tervünket Isten kezéből kértük el, tudván,
hogy számára már megvan a terv, nekünk csak abba kell
beleilleszkednünk – legyen szó munkáról, lakóhelyről vagy
gyermekvállalásról.
-
Ezek szerint egészségesen leváltatok a szülőkről, ami a
szakemberek szerint a jó házasság egyik előfeltétele. Bár ott
voltak a hívő minták előttetek, de a környezet sokszor egészen
mást mutat. Ez sokszor nagyon nehéz. Hogyan tudtátok mégis
megvalósítani az Istentől rendelt szerepeteket?
J.:
Nagyon sok szerepem van egyszerre, ezért
fontossági sorrendet állítottam fel, mivel nem tudnék egyszerre
mindent egyformán egyensúlyban tartani. Elsősorban vagyok Isten
gyermeke, ezután a férjem felesége, ezt követően a gyermekeim
anyukája. A többi szerepem: lelkészfeleség, hittanár, a szüleim
lánya, gyülekezeti tag, stb. már
hátrébb
kerülnek a sorban.
Á.:Életem
másik nagy fordulópontja az volt (a lelkészi
elhívás mellett), amikor 2010-ben édesapa lettem. Akkor még
nem gondoltam, hogy ez egy nagy egésznek csupán a kezdete, hiszen
12 éven belül hétszeres apuka lettem. A gyerekek folyamatosan,
egyesével érkeztek a családba. Az apaságomban is folyamatosan
fejlődtem, és egyre inkább megértettem az Isten-ember
kapcsolatot. Nagyon sokat tanultam gyermekeim által önmagamról, az
életről, és nélkülük bizonyára nem az az ember lennék, aki
most vagyok, és nem tudnám úgy végezni a szolgálatot, ahogyan
most teszem.
Hiszem, hogy Isten ezt a főszerepet
szánta nekünk, és nem a karrierben, hobbiban vagy társadalmi
tevékenységekben fogunk kibontakozni. Ezt nem mindig volt könnyű
elfogadni, de Isten kiformálta bennünk az Ő akaratát, hogy az Ő
dicsőségére tudjuk mindezt megélni az emberek előtt.
-Nagyon fontos gondolatok ezek.
Olvastam valahol, hogy az emberek haláluk előtt nem azt fogják
sajnálni, hogy miért nem töltöttek több időt a munkahelyükön,
hanem azt, hogy mennyire kevés időt töltöttek a családjukkal.
Nagyon
szépek vagytok a családi képen. 7 gyermeketek van. Szokatlan a mai
világban.
J.:
Számunkra
minden gyermek ajándék,
újabb bizonyítéka Isten végtelen
szeretetének, amivel elhalmoz minket. Ezt nagyon nehéz ma
megértetni a világi emberekkel. Manapság az egyén, az
önmegvalósítás, az anyagiak sokkal előrébb valók a
társadalomban, mint a gyermek. Mi a Biblia értékrendjét követjük,
és ez sokaknak fura, nem normális, nem elfogadható. Hála Istennek
ad mellénk olyan családokat, barátokat, akik hasonlóan
gondolkodnak, különben nagyon nehéz lenne a támadásokat
elhordozni.
Á.: Hiszünk abban, amit a Biblia mond
a gyermekekről:
"az
anyaméh gyümölcse jutalom” (Zsoltárok 127.3),
és megtiszteltetésnek tartjuk, hogy
Isten ennyi gyermeket bízott ránk. Hálával fogadjuk minden egyes
gyermekünket, mert hiszünk abban, hogy Isten pontosan tudja, mire
vagyunk teremtve, mennyit tudunk tűrni és vállalni, és milyen
kvalitásaink vannak, amelyekkel szolgálhatjuk a társadalmat és az
Ő dicsőségét.
-A
gyereknevelés terén hasonló elvek vezetnek benneteket? Vannak-e
súrlódások?
J:
Közös az alap, de különböző a
személyiségünk, ebből természetesen adódnak nézeteltérések.
Én engedékeny vagyok, nem elég következetes, simulékony. Áron
szigorúbb, határozottabb.
Á.: Mindketten
nagycsaládban nőttünk fel, így volt lehetőségünk
megtapasztalni, hogyan működik egy ilyen közeg, és megkaptuk
mindazt, amire szükségünk volt ahhoz, hogy magabiztosan bízzuk
Istenre életünk ezen részét is, mint ahogyan az anyagiakat, az
erőt és a megoldásokat is. Nagyon hálás vagyok azért, hogy
gyermekeink egészségesek, szépek, okosak és nevelhetők. Ez nem
büszkeséggel, hanem hálával tölt el, és fontosnak tartom
kihangsúlyozni.
Nem
természetes, hogy nálunk minden rendben van,
hogy békességben élünk,
elégedettségben, és a gyermekeink is el tudják fogadni ezt az
életmódot.
-
Hogyan
hidaljátok át a nézetkülönbségeket?
J:
Megbeszéljük, ha olyan fajsúlyos a kérdés,
ha viszont apróságról van szó, akkor az apa szava a döntő a
felmerülő kérdésben.
Á:Természetesen lesznek még
kihívások, hiszen gyermekeink most kezdenek belépni a kamaszkorba.
Hiszem, hogy Isten erre az időszakra is felkészít bennünket,
ahogyan eddig minden másra is. Megtapasztaljuk mindezt az
életünkben, amit az ige mond: "Azok, akik szeretik Őt, ezer
íziglen megáldja". Ha visszatekintünk hívő és imádkozó
elődeinkre, látjuk, hogy Isten ígérete bebizonyosodik rajtunk is.
-
Segítenek-e a gyerekek otthon?
J.:
Igen. Változó intenzitással és kedvvel, néha
be kell vetni a meggyőző erőnket, de azt tudják, hogy
mindenkinek
hozzá kell adni a háztartásban a saját részét,
hogy tudjunk jól működni. Ezt
tanítjuk nekik, a csapat szellemet, és a közös teherviselést.
Á.:Belvárosban élünk egy szolgálati
lakásban, a templom és a gyülekezeti ház mellett, ami nagy áldás
számunkra, hiszen van kertünk is, ahol a gyerekek számára sok
mindent kialakítottunk. Közösen igyekszünk otthonunkat élhetővé
és barátságossá tenni, amihez mindenkinek ki kell vennie a
részét. Ezért próbáljuk a gyerekeket is a házimunkára, a
segítésre, és egymásra való odafigyelésre tanítani. Az igazat
megvallva,
ez
egyre nehezebbnek tűnik,
főként azért, mert máshol nem
mindig ezt látják vagy hallják a gyerekeink. Sok dologban
különcnek tűnhetünk mások szemében, például nincs tévénk,
nem válogatunk az ételben, a felnőtt a főnök és aki dönt, van
a kütyükön képernyőidő, és a kicsiknek még nincs
mobiltelefonjuk – csak hogy néhány példát említsek.
J: A gyerekek szeretnek közösen
társasjátékokat, szerepjátékokat játszani, gyakran megyünk
együtt az egész család kirándulásokra, nagyokat sétálunk,
játszóterezünk a környéken.
-
Mik a kedvenc ételeitek?
J:
A gyerekek kedvenc fogásai a krémlevesek,
gyümölcslevesek, a tésztaételek: pl. bolognai spagetti, krumplis
kocka, húsos tarhonya. Kedvenc desszertjük az almás pite és a
sajttorta.
 |
| málnaleves (recept a riport végén) |
 |
| bolognai spagetti |
 |
| almás pite |
-
Ebben
a sok elfoglaltságban jut-e idő a rokonokra?
J:
Mindkettőnknek nagy családja van, az én
oldalamon már 16 unoka van. Áron ágán a hat gyermeknek 26
gyermeke, így az ő családja most 40 fős. A kapcsolat mindkét
ágon szoros, sokat találkozunk, nagy a jövés-menés. A
gyerekeinket öröm nézni ahogy az unokatestvéreikkel játszanak,
nagyon jól érzik magukat, amikor együtt vagyunk.
- Ez jó nagy létszám. Fejben
tartani sem lehet mindig könnyű a sok nevet. Hogy van lehetőség ennyi gyerek
mellett egy kis énidőre? Jut-e?
J.: Számomra nagyon
fontos,
hogy legyen idő feltöltődni,
mert mindig csak szolgálom a
gyerekeket, kimerítő mindig csak adni. Ezért hetente egy-két este
elvonulok a műhelyembe, és festek, olvasok, vagy zenét hallgatok.
De van, amikor csak élvezem a csendet. A festményeimben ki tudom
fejezni a bennem lévő gondolatokat, érzéseket, mindig olyat
alkotok, ami éppen foglalkoztat. Ez nagyon jó feszültséglevezető.
Alkotásaim a honlapomon megtekinthetők: www.jadamiart.hu
. Ezenkívül énekelni is szeretek, zenélni, de azt inkább
kórusban, közösségben.
-A honlapodon leírod, hogy hogyan
kezdtél el festeni. Erre itt most nem térek ki, az olvasóknak
viszont szeretettel ajánlom, hogy nézelődjenek ott. Nekem már van
kedvenc képem is.
Johanna,
Áron! Nagyon köszönöm ezt a tartalmas beszélgetést. Sok áldást
és bölcsességet kívánok a továbbiakban a házasságotokra és
gyermekeitek életére.
…................
Horváth-Hegyi Áron:
-boldog férj,
-7 gyermek édesapja,
-informatikus,
-evangélikus lelkész,
-püspöki titkár
Adámi Johanna:
-boldog feleség,
-7 gyermek édesanyja, ,
-konduktor,
-evangélikus hittantanár,
-autodidakta festő
...................................................................
Mentás málnakrémleves
Hozzávalók 6 főre
30 dkg málna
9 dl tej
3 evőkanál tejföl
4-5 evőkanál cukor
reszelt citromhéj
vanília
4-5 mentalevél
A díszítéshez:
tejszínhab
4-5 mentalevél
pirított szeletelt mandula
A hozzávalókat turmixgépbe készítjük
és a tálalás előtt 2-3 perc alatt habosra turmixoljuk. A magokat
átszűrjük.
Tejszínhabbal és mentalevéllel,
mandulával díszítjük.
0 Hozzászólás:
Legyél te az első hozzászóló!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezni: