Izraelről áhítat nélkül

Izraelről a vallások ignorálásával lehet írni, csak roppant unalmas lenne. Az Ó- és Újszövetség ismerete nélkül csupán érdektelen dombokat, síkságokat, folyókat és tavakat látnánk, esetleg néhány egymásra rakott, régi követ. Éppen ezért, utazás előtt újra átfutottam a Biblián, hogy hangulatba hozzam magam, sőt, még annak is utánanéztem, hogy a Korán miként épített a már meglévő két nagy monoteista vallásra. Így aztán, amikor feltérképeztem az ország látványosságait, már nem hangzottak ismeretlenül zsidó próféták és bölcsek írásaihoz kapcsolható helységnevek vagy az apostolok által megemlített helyszínek. A rómaiak és a keresztes lovagok ténykedésével a térségben nagyjából tisztában voltam, lévén, hogy a közelmúltban, egy libanoni kirándulás okán, elmélyültem a témában. Így aztán, egy útikönyvvel és egy feleséggel a hónom alatt, nekivágtam, hogy meghódítsam a Szentföldet, vagy esetleg Ő engem.

Észak-Izrael

A Ryanair hajnalban induló járata délelőtt tízkor landolt a tel-avivi Ben Gurion repülőtéren. A korábban tapasztalható szigorú beléptetési eljárásnak nyomát sem láttuk. A fogadóépületbe lépve egy rakás automata várja a beutazókat, ahol csak annyi a dolgunk, hogy beszkenneltetjük vele az útlevelünk fényképes oldalát, majd belemosolygunk egy kamerába, és már nyomtatja is a kártyát, amit az utazás végéig meg kell őriznünk. Nagyon fontos, hogy végig nálunk legyen ez a kártya, mert ennek bemutatásával a szállásokon nem számítanak fel ÁFA-t.
  Kisebb vita után átvettük a bérautónkat a Hertznél, délben már egy szupermarketben gyűjtögethettük össze az elemózsiánkat a következő napokra. Lelkileg felkészültünk már a norvég árszintre, ezért nem sokkolt annyira, hogy a legolcsóbb helyi sör is 8 sékel, (százzal kell szorozni), de egy doboz Heinekenért van pofájuk 1220,- forintot elkérni. Ami viszont tetszett, hogy a zöldségmérő automatára elég csak ráhelyezni a cuccot és felismeri, mit szeretnénk megvenni, és érintés nélkül nyomtatja a hozzávaló címkét.

  Miután feltöltöttük a hűtőtáskánkat, azonnal fejest ugrottunk a kultúrába, és meglátogattuk a Tel-Avivtól egy órányira, északra lévő Caesarea Maritimát, a római korból fennmaradt romvárost a tengerparton.
  Itt kell megjegyeznem, hogy Izraelben szinte minden látványosságot nemzeti parkká minősítettek, és borsos belépőt kérnek el még egy viszonylag szerény nevezetességért is. Van viszont megoldás annak, aki a miénkhez hasonló körutazást tervez, mert 275 sékelért ki lehet váltani egy egész évre szóló belépőt, amivel több mint hatvan helyre tudunk bejutni anélkül, hogy minden alkalommal felidegesítenénk magunkat a jegyárakon. Elvileg minden nemzeti park bejáratánál meg lehet vásárolni,  nekünk sikerült is itt megvenni, bár csak egy pénztárgép nyomtatta cetlit nyújtottak át. Aggodalmam feleslegesnek bizonyult, minden további nemzeti park bejáratánál elfogadták ezt a blokkot.
  Az ókori romvárost, ami egykor Heródes király főhadiszállása is volt, egy óra alatt körbejártuk. Túl nagy élményt nem nyújt annak, aki látott már ma is üzemelő amfiteátrumot különböző európai városok közepén, de ha már benne van a bérlet árában, néhány fotóért érdemes benézni.

  Sajnos elcsúsztunk az idővel, így a közelben lévő Nahal Mearot, őskori barlanglakásokat kihagytuk, pedig oda is érvényes lett volna a „bérletünk”. Ehelyett iparkodtunk Haifába, hogy a Bahai Gardent még nyitvatartási időn belül elérjük, ami sikerült is, bár parkolóhelyet találni nem volt egyszerű a belvárosban. A bahai hit atyjának ebben a gondosan ápolt, teraszos kertben állítottak mauzóleumot, ami végül nem csak, hogy a város fő látványossága lett, de még az UNESCO is felvette a világörökségek listájára. A German kolónia házai között (ami szerintem még nyomokban sem tartalmazott német vonásokat) átvágtunk a település túloldalára, hogy tiszteletünket tegyük Illés próféta barlangjánál. Nem azt mondom, hogy kihagyhatatlan látványosság, de akit érdekel, kattintson rá a térképemre, itt pontosan bejelöltem a feljáratot, mert amúgy elég lazán van kitáblázva. Konkrétan sehogy.

Hogy kicsoda Illés?

Krisztus előtt a IX. században megjósolta a zsidóknak, hogy nem lesz jó vége, ha elfordulnak Istentől, mert komoly aszállyal fogja büntetni őket, aminek egyenes következménye az éhínség. Aztán, amikor ez bekövetkezett, nem húzta elő a „na ugye, én megmondtam” kártyát, hanem ő is éhezett a néppel. Amikor egy nő megosztotta vele az utolsó falatját, csodát tett, és rengeteg lisztet varázsolt (természetesen az Úr segedelmével) az éléskamrájába. Grátiszként egyszer még a nő fiát is feltámasztotta, de ebbe már nem mennék bele. A lényeg, hogyha manapság meglátnánk Illés prófétát az jó jel, mert a tanítás szerint, az ő jelenését követi a Megváltó.

Akko

Sikerült világosban elérni a tengerparti arab várost, Akkót, ami szintén felkerült a világörökségek közé, orientális óvárosi negyedének köszönhetően. Még az El Jezzar mecsetbe is bepillanthattunk, ahol Mohamed szakállának egy darabját őrzik. A Templomosok Keresztes Lovagrendje által épített, XII. századi váralagút kimaradt, mert még ötven kilométer hegyi út várt ránk korom sötétben, hogy elérjük első szálláshelyünket.

  Keleti irányba fordítottuk az autónkat és becsatlakoztunk a 85-ös főútra. Meg kell, hogy mondjam, meglepett mennyire jól kiépített az infrastruktúra errefelé. Többsávos utak keresztezik egymást és a mellékutak is szépen karbantartottak. Az autóskollégák morálján még van egy kis csiszolni való, de pofátlansági faktor nem éri el a kínai szintet. Csodálkoztam, hogy mennyi település van erre – szinte egymásba érnek a városok –, aztán rájöttem, hogy az a közel tízmillió lakos el kell, hogy férjen egy negyed Magyarországnyi területen (és akkor még a sivatagot le sem vontam).

  A szállásárak annyira durvák errefelé, hogy száz euró alatt nincs is kulturált, kétágyas szoba, ezért alternatív megoldásként egy bungaló-kemping faházát választottuk, és milyen jól tettük. A reggeli kávét kortyolgatva, a teraszról csodálhattuk meg, hogy kel fel a nap a Galileai-tenger (lánykori nevén Genezáreti-tó) felett. A Golán-fennsík terpeszkedett mögöttünk, ami még nem is olyan rég, véres csaták színhelye volt, ma Izrael egyik legnagyobb szőlőtermő vidéke.
  Autóba vágtuk magunkat, és legurultunk a tó partján található Boldogságok hegyére, ahol Jézus a híres hegyi beszédét tartotta, illetve itt mondta el először a miatyánkot. A hegyen ma az Üdvözülés templomát látogathatjuk meg, ami mellett néhány kültéri imahely áll rendelkezésére az idelátogatóknak. Az eufória tömjénnel átitatott leple láthatatlanul lebegett a világ minden tájáról odasereglett zarándokok feje felett. A több tucat busznyi emberáradat türelmesen várta, hogy bejusson a templomba, ahol aztán első dolguk egy szelfi készítése volt, utána jöhetett csak az ima.

Miközben Kána városa felé haladtunk, az egyik falut keresztezve ünneplő csoport miatt rövid időre lezárták az utcát. Nem sikerült megfejtenem, mit örömködnek egy sima szerda délelőtt. Talán csak fáziskésésben voltak, mert előző napra esett Purim. (A perzsa uralom alól felszabaduló zsidóság megmenekülésére emlékeznek ilyenkor, amit jelmezes felvonulással és intenzív alkoholfogyasztással ünnepelnek meg.)

Kána

Kánában aztán nagy öröm ért, sikerült a Menyegző temploma közelében leparkolnunk, ráadásul ingyenes helyen. Ez nem csak azért örvendetes, mert spórolni lehet nem kevés sarcot, de Izraelben rém bonyolult a parkolás egy külföldinek. Ahol nem piros csíkkal színezik a járdaszegélyt (megállni tilos), szinte mindenhol kék sráf jelzi, hogy fizetős övezetben járunk. Az Európában megszokott fizetőoszlopokkal viszont nem bíbelődnek. Ha már autód van, legyen okos telefonod is, arra töltsél le applikációt, legyél mindig online, stb. Végül nem jártam utána a részleteknek, mert ha távolabb is a célponttól, de mindig sikerült leállítanom a verdát egy ingyenes szakaszon.

  Szóval, néhány lépcsőfok leküzdése után megérkeztünk arra a helyre, ahol Jézus az első csodát hajtotta végre, amikor a násznépnek bort varázsolt a kancsókban lévő vízből. A helyes irányt az egyre gyarapodó szuvenírárus bódék mutatták, de a sűrűn lakott hegytetőn nem lehet eltéveszteni a templomot. És most nem annyira a mindenütt jelenlévő turistaáradatról beszélek, hanem sokkal inkább a násznép-áradatról. A főtemplomban és a körülötte kialakított kápolnákban ugyanis szimultán zajlanak az esküvők. Biznisz iz biznisz (ahogy a francia mondja).

  Mi egy Fülöp-szigetekről idelátogató „ifjú pár” ceremóniájára ültünk be, ami angolul zajlott, pedig látszott az eskető pap vonásain, hogy az ázsiai országból hozták magukkal. Megható volt látni, ahogy orgonaszó mellett, hófehérbe öltözve vonulnak a templomba a családtagok. Kata szeme el is homályosodott, de lehet, hogy csak arra gondolt, amikor a mi esküvőnkön én is korlátlan borfogyasztást varázsoltam az asztalra. Ehhez még varázspálcára sem volt szükségem, mindössze egy apró kártyára, Visa felirattal.

  Persze a görögkeletiek sem hagyhatják magukat, ők is felhúztak egy csodaszép templomot a közelben, amire bevallom, csak véletlenül bukkantunk rá.

  A Tzipori Nemzeti Park úgy szerepelt a terveim közt, hogy csak, ha nagyon sok időnk van, akkor megyünk be. Pedig nagy kár lett volna kihagyni a Sepphoris néven is ismert, VII. századi régészeti lelőhelyet. Csodás panoráma, látványos mozaikpadlók, és egy rendbe hozott amfiteátrum mellett, hangulatos piknikező hely fogadja a látogatókat. 

Názáret

Kalandos úton találtuk meg a szálláshelyünket. Hiába volt koordinátánk, címünk és egy fotó az épületről, végül meg kellett kérdeznünk egy HVCS-t (helyi vagány csávó), annyira zegzugos és három dimenzióban is tagolt az óvárosa Názáretnek. Yusef (Józsi) a vendéglátásnak azt a formáját választotta, hogy még véletlenül se kelljen találkozni a kuncsafttal, különböző kódokat küldött el e-mailben, néhány órával az érkezésünk előtt, amivel be tudunk jutni a kapunk, az ajtón és a két utcával feljebb lévő parkolóhelyre. Központi elhelyezkedésének köszönhetően viszont egy néhány perces sétával eljutottunk a Jelenés templomába. Ez egy görög ortodox templom azon a helyen, ahol Máriának álmában először jelent meg Gábriel arkangyal. Kivártuk, amíg a bolgár csoport elhagyta az altemplomot, és még a Sri lankaiak előtt sikerült lejutnunk a kúthoz, ahonnan a Szűz Anya is hordta a vizet. 

Biztos, ami biztos, a templomtól száz méterre lévő Mária kútjáról is kattintottam egy fotót, mert az útikönyvünk szerint, ennél a kútnál jelent meg az angyal, hogy tájékoztassa Máriát az örömteli, ám igencsak váratlan esemény közeledtéről.

  Ezen a ponton úgy éreztem, nem ártana egy kis készpénzt váltani, mert bármennyire is jól állnak elektronikus fizetés terén, azért még nem egy Skandinávia. (Igaz, ott jóval kevesebb a keleti bazár is.) Az a vicces, hogy szinte az egész világon arabok uralják az utcai pénzváltó ipart, de ebben a nyolcvanezres városban, ahol túlnyomó többségben muzulmán és keresztény (!) arabok laknak, sikerült egy zsidó tulajdonú pénzváltóba betérnünk. Nem mintha nem lenne mindegy, mert az egész utcában ugyanannyit adtak egy euróért (375).

  Még zárás előtt eljutottunk az Angyali üdvözlet bazilikához, ami az óváros déli felére esik. Nem fogod elhinni, de ez az impozáns, modern templom a keresztény egyházak szerint, azon a helyen áll, ahol Gábriel megjövendölte Jézus születését. Most vagy naponta tette látogatását a városban az arkangyal, hogy jövendöljön, vagy egy kis zavart érzek a térben. Mindegy is, érdekes volt látni a falakon, hogy a világ különböző országaiban hogyan ábrázolják Máriát a kis Jézussal.

  Másnap, miután elfogyasztottuk szerény reggelinket, még egy búcsú erejéig visszakanyarodtunk a Galileai-tengerhez, egészen pontosan a tóból táplálkozó Jordán-folyó eredőjéhez, ahol felkerestük a Yardenit baptista keresztelőhelyet.

A baptista mozgalom a reformáció során létrejött, protestáns alapelveket követő, keresztény mozgalom. Jellemzőjük, hogy csak a megtérésre képes, hitvalló embereket keresztelik meg, bemerítéssel. Mintegy 100 millió keresztény vallja magát baptistának a világon, köztük Bill Clinton, Eddie Murphy és Kevin Costner is.

  Miután a baptistáknál az egyik legszentebb ceremónia a keresztelés (görögül: baptista = bemerítő), nem oldják meg annyival, hogy a kisbabák fejére löttyintenek néhány csepp vizet, hanem (leginkább felnőtt korban) teljes testükkel alámerülnek. Aki igazán menő akar lenni, az elzarándokol ide, Kinneret falu alá, hogy a Jordán vizében tegye mindezt. Aztán az otthoniaknak, akiknek nem telik ilyesmire, vihetnek egy üvegcsével a szent folyóból.

  János amúgy nem itt keresztelte meg Jézust, csakhogy azon a ponton a Jordán már annyira sekély (a parasztok szétöntözik a vizét), hogy ott már nem lehetne hatékonyan űzni a keresztelőbizniszt.

  A városból kifelé menet, elkaptunk egy tüntetést, ami feltehetően az országos megmozdulás része lehetett. Ugyanis Netanyahu miniszterelnök putyinizálni szeretné az izraeli demokráciát, de nem olvasta a Kezdő diktátorok kézikönyvét, mert tudhatná, hogy ahhoz előbb ki kell mosni a szavazópolgárok agyát, hogy a „tiszta” gondolatok magvát el lehessen hinteni bennük.

Szerencsére húsz perc után megindulhatott a forgalom (és Netanyahu is visszavonta törvényjavaslatát), így zavartalanul jutottunk el a Fortaleza de Belvoir keresztes várhoz, ahol újabb tekercs filmet lőttünk el a környék fotózására. A "Jordán csillaga" egy keresztes erődítmény, melynek építését 1168-ban kezdték, és ma a Belvoir Nemzeti Parkhoz tartozik. Saladin seregei másfél évig ostromolták a várat, mígnem védői 1189. január 5-én megadták magukat.

  A ciszjordániai határ közelében fekszik Izrael legszebb állapotában megmaradt ókori város romjai a római időkből, Beit She'an. Ezen a helyen i.e. 1500-ban már komoly egyiptomi erődítmény működött. Később a filiszteusok kezére került, és ide hozták a gilboai csatában elesett Saul király díszes fegyverzetét majd kitűzték az elbukott uralkodó és Saul fiának, holtestét a város falára. (A kreatív középkorban felnégyeléssel tették látványosabbá az efféle ünnepséget.)

  A hétezer főt befogadó amfiteátrumát oly állapotba hozták, hogy már csak egy kispárna kell hozzá, és indulhat a koncert. (Nazareth koncerthez még párna sem kell.) Végigsétáltunk a Via Appián, egészen a dombon álló erődig, és az ókori fürdőkultúra mellett, elcsodálkoztunk az ókori retyókultúrán is.

  Már csak egy látványosságra maradt időnk, hogy még naplemente előtt elérjük a szállásunkat, mert ha beköszönt a shabbat, akkor Izrael két napra álomba szenderül, és a szobakulcsunknak annyi.

  Megiddo az ókori Egyiptom egyik erődítménye. A kánaáni időszak fő lelete a városkapu (i.e. XV. század), és a hozzá vezető út eredeti kőburkolata. Az itt talált aranytárgyakat, faragott elefántcsont ékszereket és egy kagylókkal kirakott mosdót múzeumba szállították, úgyhogy ma már csak a tájban és a palota alapköveiben gyönyörködhetünk. (Simán kihagyható.) Viszont annyit elárulok, hogy a Jelenések könyve szerint, itt kerül majd sor az Armageddonra, (a végső összecsapásra Isten és a Sátán között). Gyorsan elhagytuk a helyszínt, mit lehet tudni, mikorra tervezik a világvégét.

Sikerült naplemente előtt elérnünk Jeruzsálemet, úgyhogy átvehettük az apartman kulcsát, ráadásul kétfélét is, de erről majd a következő fejezetben...

Update: A hazaérkezésünk után a Hertz-Thrifty autókölcsönző 441,- sékellel többet emelt le a kártyámról szerződésben feltüntetett összegnél úgy, hogy nem volt szabálysértésem, vagy károkozásom. A reklamációs leveleimre nem válaszolnak. Senkinek nem ajánlom ezt a tolvajbandát.

Még több fotó

A teljes út térképe itt.

Jeruzsálem óvárosában tett séta

Tel-Aviv, Negev-sivatag, Holt- és Vörös-tenger