Egy thai-idegen utazó élményei

Thaiföld remek hely, tudja ezt sok-sok magyar, aki süttette már a hasát az Andaman-tenger bársonyos fövenyein, vagy „Rolex” óra után kutatott Bangkok sikátoraiban. Ezt nekünk is látnunk kell! – gondoltam, amikor tavaly ősszel megvásároltam a repülőjegyeket a Délkelet-Ázsiai országba.
  Jó ötletnek tűnt, hogy ehhez kint élő magyarok segítségét vegyem igénybe, mert csodás emlékként él bennem, amikor Barbara kalauzolt minket Ománban, vagy Zsuzsa vezetett körbe Srí Lanka látványosságain. Ezért Károlyhoz fordultam, aki Bangkok nagy tudora, de honlapja szerint egész Thaiföldre szervez magyar nyelvű idegenvezetést.  Az út előtt már fél évvel felvettem vele a kapcsolatot azzal, hogy minket minden megoldás érdekel, akár csoporthoz is szívesen csatlakozunk, de kifizetjük a privát túrát is, ha szükséges. Az üzeneteimre csak egy hét múlva, vagy egyáltalán nem válaszolt (miközben facebook-oldalán folyamatosan posztol), de annyit megtudtam tőle, hogy még nincs bejegyzése a naptárában a jelzett időpontban. Jó, hát nyilván korán kezdtem szervezni a programot – gondoltam –, de amikor egy hónappal az út előtt ismét jeleztem, hogy melyik, a weboldalán hirdetett útra vagyok kíváncsi, lerázott azzal, hogy neki már van arra a napra egy másik útja... Nem tragédia, csak gondoltam, megírom tanulságként, hogy nem minden „vállalkozóra” lehet számítani a turizmus iparágban sem.
  Voltam én már Bangkokban húsz évvel ezelőtt, és vezettem már jobbkormányos autót Indokína sokkal eldugottabb bugyraiban is, úgyhogy nekivágtam, és az utolsó előtti pillanatban megterveztem magunknak az útvonalat, ami érinti Észak-Thaiföld dzsungeleit épp úgy, mint a bangkoki látnivalókat, vagy a dél-thaiföldi szigetvilágot.

Bangkok

Bécsből indultunk, hogy közvetlen járattal juthassunk el a thai fővárosba. Tízórás repülőút után, a délelőtti órákban érkeztünk meg a Suvarnabhumi repülőtérre, ahol egy röpke félórás sorban állás után át is jutottunk az útlevél-ellenőrzésen. A reptér legalsó szintjén megtaláltuk a pénzváltó irodákat, ahol árkartellben váltják az eurót. Aznap mindegyik 35,40-et adott érte, de még mindig jobb volt itt váltani, mert a városban 35,20 volt a legjobb ajánlat.
  Ugyanezen a szinten, a városba vezető magasvasútra is megváltottuk a belépőt egy primitíven egyszerű automatából. Pozitív értelemben az egyszerű kezelhetőségre gondoltam, de az, hogy csak készpénzt fogad el a gép, már megkérdőjelezi a rendszer korszerűségét. Akárcsak a zsetonos megoldás, amit a bejáratnál csak odaérintettünk a sorompó érzékelőjéhez, majd a kilépéskor már elnyeli az automata, hogy aztán egy újabb szerelvényre átszállva megismételhessük a procedúrát. Komplikálja még a történetet, hogy több metrótársaság is üzemeltet járatokat a városban, melyek jegyei nem kompatibilisek egymással, ráadásul vonaljegy helyett szakaszjegyet kell váltani, szóval rendesen meg kell tervezni, hol akarunk fel- és leszállni. Amúgy minden klasszul ki van táblázva, így fél óra alatt elértünk a városközpontba, ahol elfoglaltuk a szállásunkat.

  Imádom ebben az országban, hogy itt a vendégnek van respektje. Az európai turista előtt meg talán még mélyebbre hajolnak köszöntéskor, de lehet, hogy ez már az őszülő szakállamnak szól. A másik pedig, hogy a szolgáltató szektorban mindenre van külön ember. A kapunál már az őr szólt, hogy ne húzzuk tovább a bőröndöket, és intett a boynak, hogy pattanjon. A recepción hárman sürögtek körülöttünk úgy, hogy csak egy olcsóbb butikhotel volt.
  Bangkokba két dologért jönnek a turisták (na jó három, de most a szexturizmussal nem foglalkoznék), vásárolni és szentélyeket illetve aranyozott Buddha szobrokat fotózni. Az előbbit gyorsan le szerettem volna tudni, ezért bemelegítés gyanánt, az első nap elvittem az asszonyt a város legmenőbb plázáiba, ahol mindent drágának tartott. Aztán az MBK centerbe, amit a hamis márkák Mekkájaként tartanak számon, ott meg legagyizta a Louis Vuitton táskákat és Gucci öveket (nem kis megnyugvásomra).

  A nap fénypontja a vacsoránk volt, amit részletesebben is kifejtenék. Feltűnt, hogy az egyik étterem előtt a vendégek műanyag stokikon ücsörögve várták, hogy bebocsátást nyerjenek. Bekukkantottunk az ablakon, és mindjárt tudtuk, ezt nekünk is ki kell próbálni. Az ajtónállótól kértünk egy sorszámot, és fél óra múlva már kísértek is az asztalunkhoz, melynek közepén egy speciális grillező készség és egy nagy teljesítményű szagelszívó várt minket. Akár egy applikáción keresztül is kiválaszthatjuk, hogy mit szeretnénk megsütni, de mi a konzervatív metódusnál maradtunk, és egy étlapra bökdösve mutattuk a pincérnek, mire vágyunk leginkább. Néhány percen belül megjelent az asztalunknál egy robot zsúrkocsi a nyers hússal, rákokkal és tintahal darabkákkal. Megosztottuk a munkát, és amíg az egyikünk falatozott, a másik forgatta a húsokat. Degeszre zabáltuk magunkat ínyencségekkel, amit helyi sörrel öblögettünk le, és az egyórás mulatság után, otthagytunk összesen hétezer forintot.

  Ennél persze olcsóbban is kijöhettünk volna egy-egy kétes tisztaságú kifőzdében, de láttam argentin szték éttermet is, ahol a menükártyán ötvenezres fogások szerepeltek. Azt kell, hogy mondjam, Thaiföld már nem annyira olcsó, mint egy-két évtizede, de még mindig kedvezőbb árakkal lehet találkozni, mint idehaza. Ami egyébként kész csoda, ha azt vesszük, hogy a baht nagyjából ugyanannyit ér az euróhoz képest, mint tíz éve, míg a forint... De ezt inkább hagyjuk!

  Este kilenc tájban értünk el az utolsó programponthoz, a Soi Cowboy utcához, ahol hiányos öltözetű lánykák és bikinis fiúkák invitálták befelé a kíváncsi turistákat, hogy megnézzék a helyi asztalitenisz szakosztály női csapatának látványos mutatványait. Állítólag…

A fertőt kiheverve, másnap inkább a kulturális élvezetek buja sokaságába ugrottunk fejest. Elsőként a Wat Traimit szentélyt kerestük fel, ami a világ legnagyobb aranyszobrával büszkélkedhet. A hétszáz éves Buddha-szobor értékét (a maga 3,77 méteres magasságával és 5,5 tonnás súlyával) közel tízmilliárd forint értékűre becsülik. Az alkotást évszázadokon át egy gipszréteg borította, és csak 1955-ben, amikor mai helyére szállították, derült ki, hogy az álcaréteg alatt valójában egy 18 karátos, tömör aranyszobor rejtőzik.

  Három metrómegállóval lejjebb találtuk meg a Museum Siam épületét, amit az útikönyvünk a kihagyhatatlan látnivalók címkével emelt ki. Nos, szerintem simán kihagyható. A kiállított tárgyak leginkább a Budapest Retro Élményközpontot juttatták eszembe, csakhogy egy integető női Buddha bennem lényegesen kevesebb emléket ébreszt fel. Egyetlen előnye, hogy csak 100,- bahtot (12-vel kell szorozni) kérnek el a látványért, és közel van a What Phra Chetuphonhoz, ami viszont tényleg kötelező látnivaló.
  A Wat Phonak is becézett épületegyüttes kialakítását Bangkok első királya kezdte el még 1782-ben, majd az őt követő királyok megtoldották egy-két szentéllyel természetesen a saját ízlésüknek megfelelően, így alakulhatott ki a mai eklektikus stílusa, ami unikumnak számít.

  Egyik legismertebb látványossága a 46 méter hosszú és 15 méter magas fekvő Buddha-szobor, ami csak a harmadik legnagyobb az országban, mégis ide zarándokolnak el a legtöbben, hogy aztán egymást taposva találjanak egy fotópontot, ahonnan az egész alkotás befogható.
  A tíz hektáros terület északi felén található a szomszédos Királyi Palota, és hogy ne legyen olyan egyszerű az élet, a túloldalán építették ki a bejáratot, hogy a lesben álló tuktukosoknak is legyen egy kis bevételi forrásuk. Itt fizettük ki Thaiföld talán legmagasabb belépőjegyárát (fejenként 500,- baht), hogy újabb szentélyeket fotózzunk és egy olyan palotát, amit már csak vendégek fogadására használ a király olykor. Merthogy X. Ráma nem ott lakik. Rossznyelvek szerint még csak nem is a hazájában múlatja az időt, hanem németországi birtokán. A méregdrága belépő viszont nem jogosít fal arra, hogy a Wat Phra Kaew-ben a Smaragd Buddhát fotózzuk, (erre külön rendőr figyel) talán azért, nehogy kiderüljön, hogy a mindössze hetven centis szobrot valójában jáde kőből faragták. Insta-huszárok persze kijátsszák a rendszert, és az ablakon keresztül fotóztatják magukat az évszaknak megfelelően felöltöztetett ikonikus alkotással.

Észak-Thaiföld itt

Tengerparti nyaralásról itt

Még több fotó itt