A legjobb (és legrosszabb) ételeink a Föld körül

Nem véletlen, hogy a blogunk neve "Kultitasting": az utazásunk során igyekeztünk mindig megkóstolni a helyi ételeket is. Már több posztot is olvashattatok erről, de most összeszedtünk egy cikkben a kedvenceinket. Bár a legjobb gasztro-kalandunk kétségtelenül a Wat Damnak étteremben tett látogatásunk volt, az a fine dining kategóriába tartozik, így más ligában focizik. Az alábbiakban mind olyan ételeket szedtünk össze, amelyet szoros büdzséből is bárki megvehet, és a "rántott hús törtburgonyával" kategóriát (= olcsó helyi étel) jelenti az ottani lakosoknak is. A listában szereplő ételek átlagosan ezer forintot sem kóstáltak fejenként, és a legdrágább sem került többe ennek duplájánál. 

Nem véletlenül említjük a helyi lakosokat: ők a legjobb indikátorai annak, hogy hol fogunk jót enni. A tripadvisor és hasonló oldalak sokszor említést sem tesznek ezekről a helyekről, mert a legtöbb nyugati turista be sem teszi ilyenekbe a lábát (mert nem meri). Mi viszont mindig azokat a csumpi, műanyagszékes, lepukkant kifőzdéket szerettük, ahol a helyiek esznek sokan - mert ez a legjobb indikátora annak, hogy jó lesz az ár/érték arány. Később (Zárug Zita és Harkányi Árpi világjárók tanácsára) ezt kiegészítettük: ahol helyiek esznek sokan, kisgyerekkel - ott pláne bátran ehetsz, nem kell félned semmitől. (Egy pár cent tömény szeszt azért ázsiában minden étkezés után legurítottunk, ezzel sikeresen megelőzve minden komolyabb hasmenést.)

Íme két helyszín a toplistáról: 

 A toplista pedig az alábbi: 

A laksa leves Malajzia csodája. Minden népnek megvan a maga csúcs-levese. A magyaroknak ez a gulyás, a franciáknak a pot au feu, a vietnámiaknak a pho.... na ez a malájoknak a laksa. Ez a currys-kókusztejes leves rákos alapízével kényezteti az ízlelőbimbókat, a gyomrot pedig finom rizs- és tojásos tésztával, babcsírával, rákkal és csirkével (néha tojással is) tölti meg. Egyszerűen fenséges - kár, hogy nálunk még nem kapni. A pho ehhez képest olyan, mint a gulyáshoz képest a húsleves: finom-finom, de nem elég összetett és ízgazdag. 

 Az Airasia ingyenes fedélzeti magazinjában írta egy itt élő expat, hogy ha arra jár, mindig betér ebbe az útszéli kis műanyag székes étterembe és seafood curryt eszik. Mivel a mi szállásunk alig pár méterre volt, mi is kipróbáltuk. Négyszer tértünk vissza ide és háromszor is ettünk ebből a csodából. Bár kinézetre nem volt túl bizalomgerjesztő, de szintén a rák-curry-kókusztej háromszög harmóniája csábított vissza minket. 

Ez a palacsinta csak nevében emlékeztet a hazaira. A tészta sok kurkumával, rizslisztből készül. Mindez sertéshúsos-rákos-csírás tölteléket kap, majd végül friss zöldségekkel kell telepakolni, rizstésztába tekerve ecetes-halszószos szószba mártani és elfogyasztani. Mennyei. Szerencsére az itthoni első próbálkozás alkalmával elkészített is teljesen finomra sikerült :)

Magyarországon is népszerű a vietnami leves egyre inkább, mi itthon legfőképpen a Hai Nam és a Good Morning Vietnam pho-it szeretjük, ezek adják vissza legjobban a messzi ázsiai ízvilágot. Vietnamban nagy csata zajlik a hanoi és a saigoni pho levesek között - mi az utóbbiak mellett állunk ki. Kicsit olyan ez, mint a német meg a belga sörök versenye: értem én, hogy "eredeti, hagyományos recept" meg német tisztasági törvény, de a belga attól még tartalmasabb, ízesebb. Ugyanez a hanoi pho a saigoni ellen: az utóbbi győzött, pont. 

Új-Zélandon meglehetősen drága mulatság étteremben enni, és mivel a hostelek és holiday parkok konyhája eszközökben igen szegényes, így egyszerű és finom alapanyagok után kellet néznünk. Egy jó steakhez nincs szükség szinte semmire: só, fokhagyma, vaj - meg valami köret (pl. párolt vajas bébirépa). De hogy mennyi múlik az alapanyagon, arról lehetne elmélkedni. Mert bizony Magyarországon sajnos hiába mész be a hentesek többségéhez, a fartő vagy a hátszín egy kivénhedt tejmarha rágós húsa lesz a legtöbbször. Odakint viszont a húsáért tenyésztik az állatot, így a hazai áron egy igazi steak-alapanyagot kapsz. Versenyre kelne az itthoni "sztár-hentesek" legjobbjaival és ami a plusz, hogy minden szupermarketben beszerezhető.

 - itt ettük a legfinomabbat: Laosz, Vang Vieng, AMD étterem

Megint csak egy kis útszéli fapados étterem, ahol igazi gasztro-kincset készítenek, és a nyugati turisták többsége undorodva kerülné ki. Szállásunktól alig pár perc sétányira volt, így semmi sem tartott vissza, hogy újra és újra visszatérjünk. A harmadik alkalommal már mosolyogva fogadott a tulaj bácsi, és mi pofátlanul bekéredzkedtünk a konyhára is, hogy ellessük a receptet. Ezt itthon sikerült is reprodukálni - habár a bácsi azért kicsit titkolózott a tészta lelkét adó szósz arányaival. Kis próbálgatással azért csak összeraktuk. Soha nem találnátok ki, mitől lesz isteni a pad thai - de mi már tudjuk :) - amikor éttermet nyitunk, megkóstolhatjátok majd Ti is. 

 - itt ettük a legfinomabbat: Fülöp-szigetek, Puerto Princesa, Bona's chaolong

Vannak kételyeim, hogy lesz-e valaha részem olyan finom névnapi vacsorában, mint idén januárban ebben a kis lepukkant, de helyiekkel zsúfolt étteremben. Ha már emlegettük, hogy minden népnek meg van a maga levese, a Fülöp-szigeteken ez a chaolong. Igazából a vietnami bevándorlók konyhája keveredett a helyi alapanyagokkal. Kicsit mintha a Pho-t kereszteznénk a gulyáslevessel: masszívabb  ízvilág, erősebb hús-zamatok és egy pici savanykás-csípős beütés. Sajnos a neten sehol nem sikerült receptet találni a chaolong-hoz, ha bárki talál ilyet, írjon kommentben. 

 - itt ettük a legfinomabbat: Kambodzsa, Siem Reap, Seafood hot stone restaurant

Már egy jó ideje kóvályogtunk éhesen az utcán, amikor betévedtünk erre a (neve alapján inkább turistalehúzásnak tűnő) helyre, ahol végül kellemes meglepetés ért. A kaffir lime levelekkel és citromnáddal főzött tintahal nagyon összetett és letisztukt ízvilág volt - akár a Wat Damnak étlapján is helyet kaphatott volna. Sajnos itthon nem sikerült teljesen reprodukálni - de már nyomon vagyunk...

 - itt ettük a legfinomabbat: Omán, Sur, Hotel Sur mögötti kis "no name" indiai étterem

A multikulti országok nagy előnye, hogy változatos a konyhájuk. Így van ez Ománban is, ahol a sok indiai vendégmunkás magával hozta az otthoni ízeket. Egy finom, fűszeres-vajas sajt egy kis indiai naan kenyérrel itt levett minket a lábunkról. (Ománban sajnos nem voltunk elájulva a helyi konyhától, de ezzel még az Indiában kóstolt butter paneer-t is túlteljesítették.) 

 - itt ettük a legfinomabbat: Ausztrália, Sydney

Tudjuk, "a kenguru cuki állat és ilyet nem eszünk"... node azért kevés "nem-vega" szokott tiltakozni egy jó ropogós bőrű malacsülttel szembetalálkozva. (Inkább mindenki csöndben letöri a ropogós fülecskéjét és vígan elrágcsálja.) A kenguruhús szerintünk finomabb a marhánál, kicsit a Szicíliában kóstolt ló-steakre emlékeztetett (persze az is cuki állat és nem esszük meg, tudom). Ha nem is körözi le az új-zélandi rump steaket, de a hazai marhák többségét mindenképpen kenterbe veri. 

Mivel errefelé is horribilisek az éttermi számlák, ezt is magunknak készítettük. Megérte. 

...és ha már a legjobbakat említettük, kiosztjuk a legrosszabb ételnek járó díjat is. Bár az amerikai mogyoróvaj és az ausztráliában kóstolt marmite/vegemite néven futó borzalom is felfordítja a legtöbb ember gyomrát, a különdíjat mégis egyértelműen a laoszi "orlam" nyerte, amit Luang Prabang főutcáján "fogyasztottunk el". A helyi "specialitás" valószínűleg különösen rosszra sikeredett - nehezen tudom elképzelni, hogy bármilyen nép ezt beemelje a saját gasztronómiájába - különösen Ázsiában. Az első falatokat a szósz brutálisan erős csípős íze elnyomta, de utána nyilvánvalóvá vált, hogy más íze nincs is. Mintha egy kenyérbelet turmixoltak volna le némi liszttel és vízzel majd mindebbe beleszórtak volna egy marék chilit. A híg és rossz lében ráadásul túl apróra volt vágva a citromnád, aminek fás és szétrághatatlan darabjait külön ki kellett halászni az ételből. Először és utoljára fordult elő az utazásunk alatt, hogy bár éhes voltam, ezt a bűncselekményt nem voltam hajlandó megenni - inkább egy sarki szendviccsel zártam a napot.