Puskás Panni: Megmenteni bárkit, 2023
Puskás Panni (1987) írt egy eszképista, könyörtelenül ironikus és mániákus prózát, amelyben mindenki menekül, de csak egyvalakinek sikerül a végén tényleg megmenekülni. A Megmenteni bárkit két nem anyás lány története, akiknek egy narcisztikus anya, és egy elhanyagoló apa ellenében kell elhelyezni magát egy olyan világban, ahol a szülők biztonságot nyújtó, tanító, és világot megmutató szerepe teljes mértékben hiányzik
A művészetnek az a küldetése, hogy jelezze a társadalom gondjait, akkor is, ha éppen azt játssza, hogy nem kell mondanivaló, elég, ha a többi szerzőre reagál. Puskás Panni 2020-as évekre hangszerelt szövege érvényes szociális kontextusba helyezi a valóság egy bizonyos verzióját, közérzetregénye irodalmi diagnosztika arról, hogy mit kezdjünk a világban tapasztalt humán szenvedéssel, mondjuk saját magunkkal vagy egy menekültekkel teli hajóval. De meg lehet-e menteni magunkon kívül bárkit? A megmentősdi veszélyes üzem, olyan, mint a droghasználat, önsorsrontó függőség, legalább annyira szól a megmentőről, mint a megmentésre váróról, aki előadhatja hiperérzékeny hamis énjét.
Puskás polifonikus szövege szeriálizált: a három fabuláris egység három én-elbeszélő narrátort közvetít: két fiatal nőjét és az anyjukét. Mindhárom narratíva más nézőpontból mutatja meg egy család szétbomlásának folyamatát, és annak következményeit. Csak az egyik elbeszélő nevét tudjuk meg – Grétának hívják. A könyv világát a kritika makro- és mikroszinten is értelmezheti, a globális fogyasztói kapitalizmus pszichológiai és társadalmi őrületének lenyomataként, mikroszinten pedig ott van a három áldozat, akikkel az apa/férj bánt el. Az az apafigura, amely jellegzetes és ismerős szereplője a magyar társadalomnak: inkompetens kapcsolati terrorista, családi biodíszlet, abuzív és elhanyagoló szülő, akin soha senki nem szokott számon kérni semmit.
Puskás azt mondta Nyáry Krisztián íróval készült beszélgetés során [„Ha ráhúzzák erre a könyvemre is, hogy feminista, valószínűleg népszerűbbé teszik” Buksó c. műsor, 2023. május 16. https://www.youtube.com/watch?v=Yofdh6__d9Y&ab_channel=24.hu], hogy nem volt célja feminista regényt írni, de szerzői szándék nélkül is az lett, a szerző nem mindenható, akkor is mutathat valamit, ha nem akarta. Mennyire női regény? – kérdezte Nyáry Krisztián a beszélgetésben. Annyira női, hogy egy nő írta. Feminista attól lesz – már tudjuk, akár szerzői akarat nélkül is –, hogy társadalomkritikát tartalmaz, a női szerepkészletet, a társadalmi öntőformát kezdi ki, és sajátos női haragból, dühből táplálkozik. Itt van mindjárt az anya-lánya páros borzalmas kombinációja. Nem mindenkinek adatik meg a Gilmore Girls-féle felállás [amerikai televíziós sorozat, magyarul Szívek szállodája], ahol az anya helyzet- és világértelmező szerepe akkor is kitüntetett, ha nem értenek vele egyet, nem jelent számára fenyegetést, mert nincsenek megkövesedett lelki diszpozíciói. Ezzel szemben a cimboramama mindig lánya legjobb barátnője szeretne lenni, amivel megakadályozza a más nők iránti szolidaritást és tettvágyat, pedig a sisterhood mára kortárs értékké vált. Ha a hősnők életét női barátságok és szerelmek határozzák meg, vagy ha a nők egymás közötti barátságának és szerelmének van irodalmi ábrázolása, az már önmagában felforgató tevékenység, a patriarchális irodalmat bolygatja meg, mert szembe megy a heteronormatív anyaság intézményével, mely látszólag erősebb imperativus, mint a nők egymás közötti szolidaritása. Virginia Woolf és a kortárs angol író, Zadie Smith (1975) regényeiben látunk erre példát.
Az anya figurája levelek írásával akar nyomást gyakorolni Grétára, hogy utólagosan igazolja tetteit. Narcisztikus, dependens személy, aki maga is áldozat lett, mielőtt a gyerekeiből is megmentésre váró áldozatot csinált. Puskás azonban minden reflexiót az olvasónak enged át.
Kedves Gréta! Azért írom ezt a levelet, mert segíteni szeretnék neked, és mert szeretném, ha tudnád, hogy van kiút a legmélyebb sötétségből is, ha igazán hiszünk benne. Egy barátom tanácsolta, hogy írjam le neked a történetemet, hogy megértsd, Isten útjai milyen kifürkészhetetlenek. (21.)
Gréta társadalmi pozíciója privilegizált, a céges kultúra demonstratív henyélője és szorgos droghasználója. Kortárs női karaktere nem otthonos a magyar szépirodalmi hagyományokban, nem eltartott nő, céges fizetése sok mindenre elég. Éppen szabadesésben van, orális, infantilis figura, aki az ezredfordulós generáció tagjaként hatással akar lenni a világra, csak nem tudja, hogyan. Nem kíván a polite society (felső társadalmi osztályok) tagja lenni, ezért divatos ideológiákkal csapja be magát, ahol a kommunista eszmékkel jól megfér egy vagyonba kerülő kanapé megvásárlása, vagy a droghasználat anyagi finanszírozása. Ami nem radikális, az untatja, folyamatos extra ingerre van szüksége, de csak redundáns köröket ír le egyensúlyteremtés helyett, mint annak idején a hobbi-punk anyja. Kiszámított anarchiája azonban elhamarkodott, lázadása mögött nagyon is klasszikus ambíciók húzódnak, ezért hiába öntörvényű, nem izgalmas a személyisége. Folyamatos krízisben van, és mivel a krízis hihetetlenül produktív állapot, iránykorrekcióhoz és katarzishoz vezethet, ahol Gréta ráébredhet, hogy bár a szenvedély nagyszerű motor, kormánynak megbízhatatlan, és még rosszabb gumiabroncsként.
(…) de tudtam, hogy nem is a kanapé miatt sírok, hanem azért, mert soha nem lesz belőlem normális ember, és az összes mindfulness-könyvvel kitörölhetem, mert az egyetlen dolog, ami engem őszintén érdekel, hogy totál szétcsapjam magam ma este is, és erről nem a Tuna tehet, vagy a kisebbik vagy a nagyobbik haverja, hanem egyedül én, aki egy nagy rakás csődtömeg vagyok, és akkor a Tuna, aki kommunista és nagyon empatikus, azt mondta, hogy nem én tehetek róla, ne aggódjak, hanem a kapitalizmus, ami elnyom (…) (9.)
Amire Grétának – szüksége lenne, az az autentikus élet. Az autentikusság saját vágyra alapozott életstratégia, személyes életgyakorlat, önmagunkkal szembeni őszinteség, a belső hang és a szabadság folyamatos konfrontálódása, melyet a morális döntés képessége katalizál. Most leginkább arra van szüksége, hogy a családi traumákat ledobja, és megszabaduljon függőségétől.
Minden utazás küldetés, azért küldi Puskás a szereplőjét délre, hogy ámokfutást hajtson végre, hogy érettebb legyen, hogy szétesett pszichéje meggyógyulhasson. Az utazás és a keresés mind- mind a híres önismeretet szolgálják, akkor is, ha megkopott kárpitja itt-ott felfeslik, mert a szimbolikus dél a közvetlen kontextuson túlmutat. Az esztétikai kitérők (Santa Lucia például) és maga Itália olyan érzelmi díszlet, mely a szépség, és az emberi nyomorúság elleni védelem transzcendens élményét nyújtja.
A Santa Lucia al Sepolcro felé vesszük az irányt, ahol a festmény a Wikipédia szerint van. Mariát nagyon megérintette Santa Lucia története, aki önszántából vágta ki saját szemét és küldte el vőlegényének. Ezzel üzente meg, hogy eláll házasodási szándékától, és örökre ártatlan marad. A hoppon maradt vőlegény bosszúból kereszténységgel vádolta meg szegény, vak Luciát, akit végül egy hóhér torkon szúrt. Ez a nő a város védőszentje. (38.)
Gréta befogadói szempontból különös, mert bár egyetemet végzett, mégis nehezen tudjuk a karakterébe képzelni egy Tarr Béla film megnézését, vagy egy Szerb Antal regény elolvasását, holott utazását végig kísérik valamilyen formában ezek a szerzői intertextusok.
Gréta név nélküli nővére olasz korporét közegben végez kreatív munkát, androgün, krisztusi alkat, ő áll a legmesszebb az anyai elvárásoktól, nemcsak pszichésen, de földrajzilag is. Dél felé (Szicília) vette az irányt egykor – feltehetően – a konvencionalizmus elől menekült. Radikális individualistaként megtagadja, hogy viselkedjen, hogy alávesse magát a konformista elvárásoknak, ám individualizmusa határozottan a társadalmi felelősség felé gravitál, amikor mások szenvedését látja. A változás apoteózisa Grétát és őt is megérinti, de a testvérek eltérő stratégiát választanak, Gréta a káosszal való leszámolás, nővére viszont az önfelszámolás felé halad. Mindkét változás a Földközi-tenger közegén keresztül történik – elég szimbolikusan. Sem Gréta, sem a nővére nem marad ugyanaz, a tengeren hánykolódás beavatási, kvázi a megkeresztelkedés szimbolikus aktusa lesz. Nyáry Krisztián a már említett beszélgetésben felvetette, hogy a nővér alakja nélkül is működne a történet, de ez csak akkor lenne igaz, ha Puskás nem feminista regényt írt volna. A nővér karaktere két célt szolgál, leszbikus kapcsolatának szubverzív jellege önmagába feminista tett, másfelől Puskás az ő személyén keresztül a hisztérikus realizmus narratív stratégiáját próbálhatta ki, ami megint csak a Zadie Smith-féle vonal. A hisztérikus realizmus kifejezést James Wood (1965) angol kritikus találta ki, és Zadie Smith White Teeth (Fehér fogak) című regénye kapcsán fejtette ki az álláspontját [https://newrepublic.com/article/61361/human-inhuman], mely szerint a hisztérikus realizmus nem szünteti meg a realizmus konvencióit, ellenkezőleg, túlterheli és kimeríti. Elbeszélőmódja összeegyeztethetetlen a tragédiával vagy a gyötrelemmel, kulcsfogalma pedig leginkább az irreális és szimbolikus vitalitás. Realizmusként hihetetlen, néha nem meggyőző, és túl sok benne a karikatúra szerű találmány, állítja Wood. Amikor Puskás a nővér figurájáról ír, nem nehéz beazonosítani a hisztérikus realizmus jegyeit a szövegben.
Ordítani kezdek a fájdalomtól. Vagy az idegességtől. Darabokra tudnám tépni Pentheuszt, Dionüszoszt, Teiresziaszt, Kadmoszt és az egész hellén drámairodalmat. De főképp az összes bakkhánsnőnek mondott statisztát. Fájdalmas üvöltésem pillanatnyi zavart okoz a színpadon, mindenki felém fordul. A gyomrom viszont kicsit kevésbé fáj, úgyhogy a színpadra rohanok, feltépem a hosszú estélyi ruhám, és tombolok tovább. Az ültetők és a műszak pedig nem tudják eldönteni, hogy ez vajon a show része-e. (41.)
Anya és két lánya életét akár Kierkegaard premissza élet és lényegi élet fogalmával is leírhatnánk. A premissza életet csak az idő mozgása befolyásolja, anélkül, hogy konklúzióhoz jutna, semmi elképzelése, konkrétuma nincs arról, mit kellene tennie, míg a lényegi élet olyan, mint egy műalkotás, nem véget ér, hanem elkészül. Saját élet- és világszemlélete van, mert megértett valamit a körülötte zajló világból. Puskás regényében a lányoknak lényegi élete van, míg az anya emlékezetének rejtett mechanizmusa olyan kritika nélküli dilettáns életet tár fel, melyben a gyermek nem önérték hanem narcisztikus táplálék. Menekül a társadalomból, miközben a védettség fanatikusa, aki a belső dolgok igézetében, a bensőségesség gettójában él, társadalmi bezártságra és a modern patriarchátusra visszavezethető traumáját pedig a hibbant érzelmesség – wellness kereszténység – kultuszába emeli.
Gréta! Látom, itt már a világon semmi sem segít. Úgy döntöttél, ahogy oly sokan már előtted, hogy végképp hátat fordítasz nekem minden határozott kérésem és erőfeszítésem ellenére. Hát jó. Legyen. De ugye tudod, hogy ennek a döntésednek következményei lesznek? Vagyis már vannak is, mert ez az utolsó levél, amit tőlem kapsz és ez már nem egy lehetőség az újrakezdésre, hanem valaminek a lezárása. A mi kettőnk kapcsolatának. Itt az ideje, hogy elbúcsúzzak tőled. Teszem ezt úgy, hogy nagyon sajnállak azért, amilyen életet világéletedben éltél. Kábítószer, alkohol, egyéjszakás kalandok, rohanás a felelősségvállalás elől (…) (220.)
Puskás sallang nélküli rugalmas, folyékony nyelven írt prózája sosem oldódik fel az érdektelenségben. Illuzórikus közvetlenséggel szólal meg, pontosan olyan, mintha valaki neked mesélné el, mi történt vele nemrég. Ha van a Puskás kötetben valami önmagán túlmutató, az éppen a feminista jellege, melyet az autonóm, nem anyás lányok ábrázolásával, a női homoszexuális kapcsolat megjelenítésével, és a lejárt szavatosságú férfi viselkedésminták bemutatásával ér el, a feminista regények ugyanis antipatriarchális és szexizmus ellenes álláspontot képviselnek. A regény kielégíti a Bechdel-teszt elvárását is, melyet eredetileg filmekre alkalmaznak, azt nézik, van-e benne két olyan nevesített női szereplő, akik nem párkapcsolatokról vagy férfiakról beszélgetnek egymással. Puskás könyvében van egy ilyen jelenet – ugyan az egyik nő nevét eleve nem tudjuk – de fontos közéleti témáról van szó. Ezen túlmenően is van azonban mondanivalója: a világegészhez való viszonyunkban nem lehet opció a tehetetlenség.
A fősodratú irodalmi kultúra régóta hozzájárul ahhoz, hogy a férfiak széles körben ne olvassák azokat az irodalmi hagyományokat, amelyekben az identitásuk nem képviselteti magát – például nők írnak nőkről –, pedig a műalkotásoknak mindig az a feladata, hogy kimozdítsák a befogadót saját nézőpontjából. A nők persze megszállottan olvashatnak olyan műveket, amelyben egyetlen női szereplő sincs. Izgalmas kérdés, vajon a Puskás kötetet kik fogják elolvasni?
Puskás Panni Megmenteni bárkit, Magvető, 2023
A kritika az ambroozia.hu 2024/2. számában jelent meg
Következik: Az év novellái 2024, Magyar Napló/Írott Szó Alapítvány, Budapest 2024
0 Hozzászólás:
Legyél te az első hozzászóló!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezni: