Egy újabb csoda Almodóvartól – Párhuzamos anyák (2021)
Pedro Almodóvar úgy tud mesélni az emberről, az emberi érzelmekről és sorsokról, ahogyan senki, senki más. Érzékenység, őszinteség, erőteljes humanizmus és határtalan szenvedélyesség jellemzi minden egyes filmjét – a Párhuzamos anyákat (Madres paralelas, 2021) is, amelyet nézve végig azt érezzük: Almodóvar „kezei között” továbbra is a lehető legnagyobb biztonságban és a legjobb helyen vagyunk. A jelenben járunk, Madridban. Itt él a fotósként dolgozó Janis, aki azt próbálja elérni, hogy exhumálják a szülőfaluja mellett található tömegsírt, amelyben valószínűsíthetően a spanyol polgárháború alatt kivégzett dédapja is nyugszik. Így találkozik a törvényszéki antropológus Arturóval, akivel hamar egymásba gabalyodnak. Aztán eltelik kilenc hónap, s Janis már a kórházban vajúdik. Mivel Arturo házas, egyedülálló anyaként vág neki a jövőnek, ám szinte repdes az örömtől. A vele egy kórteremben fekvő tinédzser, Ana viszont traumaként éli meg a nem várt terhességet. Janis őszinte nyitottsággal fordul a fiatal lányhoz, szívből vigasztalja, a vigasztalásból pedig különleges, szoros, életre szóló kötelék születik… Határozottan lenne még mit mondani a cselekményről, de az alapkonfliktust szolgáltató nagy csavar helyett inkább azt említem meg mihamarabb: Almodóvar a Párhuzamos anyákkal ismét bizonyította, hogy még mindig képes ugyanolyan tisztánlátással, hitelességgel és hatásossággal beszélni, mint pályája kezdetén. És képes arra is, hogy mindenkit (aki tud nyitott lenni) […]
The post Egy újabb csoda Almodóvartól – Párhuzamos anyák (2021) appeared first on Eszter és a filmek.
0 Hozzászólás:
Legyél te az első hozzászóló!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezni: