Szőlős-kecskesajtos borkorcsolya

 

 

 

A minap úgy elszaladt az idő a reggel és a délidő között, hogy amikor végre eszméltem, hogy ebédet kéne gyártani, nagy hirtelen semmit sem tudtam kitalálni, tésztát pedig nem akartam főzni. Hogy, hogy nem, előző napról maradt még kemény két darab túrófasírt, de azzal nem laktunk volna jól. Aztán eszembe jutott az október elején vásárolt házi kecskesajt, hogy abból micsoda pazar ebédet rittyenthetnék. :D Úgyhogy gyorsan ki is bontottam az egyiket, és felkockázva, az imádott nagy szemű szőlővel katonasorba állítva, nyársra húztam, majd megfürdettem az alább közölt öntetben, és – a fotó, ill. az esztétikus tálalás kedvéért – a kis nyársakat jégsalátára rendeztem. Ez így, borkorcsolyának vagy előételnek már kerek egész lenne, de nekem laktató ebédre volt szükségem. Igaz, ez utóbbi szándék valahol félúton újra elfelejtődött, és azon kaptam magam, hogy fotóháttereket válogatok. :D Aztán itt leragadva megszülettek ezek a képek. Mígnem ¾ 12-kor újra eszméltem, és a fagyóban lévő zsemléből gyorsan kiolvasztottam párat. Azokat olívaolajon megpirítva kínáltam a nyársakhoz, a kevéske újramelegített túrófasírttal megfejelve. Szóval nekünk ez most az ebédünk lett, de másnak tényleg lehet borkorcsolya – az egyébként is jobban hangzik. :D