Máltai gasztroélmények Micikénél - 2023. szeptember 21-23. (2. rész)

Folytatom a máltai beszámolómat, és jön majd a recept is a vöröslencse dahlról, de előbb még valahol meg kéne írnom, hogy csináltunk sültpaprikát is, amit nem tudom melyik este ettünk, talán a most következőn, és amire Ġbejniet-t, nagyon finom máltai borsos juhsajtot morzsoltunk, ilyet:

A paprikával nem csináltunk semmi extrát csak kb. 30 perc alatt megsütöttük minden oldalát jó feketés-foltosra, letakartuk, hogy felpuhuljon a héja, és amíg én készültem a következő útra, zuhanyoztam, tollászkodtam, addig Micike lehúzta a héját és gyönyörűen felcsíkozta az összeset (5 db volt). Leöntöttük olívaolajjal és citromlével (vagy balzsamecettel? egyikünk sem emlékszik!), és jól megborsoztuk. Sót nem tettünk rá, hogy majd esetleg utólag, vagy úgyis valami sós sajttal fogjuk enni. Pár nap alatt csodálatosan összeértek az ízek, és egyik nap ezt is ettük a vacsorához. Nagyon boldog voltam, hogy csináltunk sült paprikát, mert ez az új mániám. Ez a sültpaprika-saláta lehetne egy következő próba Micikének, ha megint összegyűlnek a paprikák.

Ötödik napra (szerdára) az volt a terv, hogy Hop-On Hop-Off buszozunk, és közben meghallgatjuk, milyen érdekességeket mesélnek Máltáról. Persze magyarul hallgatjuk meg, mert azt is lehet. A Hop-On Hop-Off busz Sliemából (Szlima) indult, valamelyik déli járatot akartuk elérni, és kis szerencsével el is értük. Máltán nagyon izgalmas a közösségi közlekedés (a BKV, ami Tallinja), nem lehet tudni, hogy a kiírt időben jön-e majd a busz. Legtöbbször jön, de van, hogy nem. Most jött, ráadásul pontosan. Le kell inteni, mert különben nem áll meg! 

Átszálltunk Sliemában a BKV-buszról a HoHo buszra, és ezzel a városnéző busszal mentünk Marsaxlokkba (ejtsd: Marszaslokk), ott terveztünk ebédelni. Ez egy kis halászfalu volt régen, és még most is működik halászfaluként és kikötőként, de most már rengetegen látogatják a halpiaca és a szuvenír-piaca miatt. Itt lehet beszerezni a legautentikusabb tárgyakat Máltáról, de még kaktuszlikőrt is lehet kapni (kóstoltam is, nagyon édes, és nekem picit a fejembe szállt, ezért ízlett). És rengeteg étterem van itt, amikben friss tengeri herkentyűket lehet enni.

Itt ebédeltünk, Micike kagylót, én lasagnét. Csak az ebéd felénél jutott eszembe, hogy fotózni kéne, íme:

Megkóstoltam én is a kagylót, és nem volt rossz, de nem mernék rendelni egy egész adaggal, még szoknom kell előbb. Ez előételként szerepel az étlapon, de nem sajnálják tényleg.

Ez pedig az én lasagném maradéka, amit már nem bírtam megenni. Egyébként itt az étteremben csak tengeri herkentyűk vagy olaszt tészták közül lehetett választani, azért kértem lasagnét. Nagyon finom volt!

Ebéd után visszaszálltunk a Hop-On Hop-Off buszra, amivel visszamentünk Sliemába, miközben nagyon érdekes helyeken jártunk, és kinéztük a jövő évi úticélunkat.

Talán ezen az estén ettük a vörös lencsét a sült banánnal és a csülökkel. A csülökről sajnos nincs fotó, olyan gyorsan elfogyott. (Felhívnám a figyelmet a szép terítőre, amit most vettünk Marsaxlokkban a piacon.)

A lencse úgy készült, hogy fél kiló lencsét megmosott Micike, majd kicsi olajon a füszereket megfuttatta: húsleveskockát 3 db-ot, füstölt piros paprikát és valamilyen indiai fűszerkeveréket, talán garam masalát 1-1 evőkanállal. Aztán erre ment a lencse 2 evőkanál szódabikarbóna, hogy ne legyünk rosszul tőle, és annyi víz, hogy ellepje. Ja és 5-6 babérlevél, aggódtunk is, hogy ki ne maradjon véletlenül! Nem áztattuk be a lencsét, de ha beáztattuk volna, akkor az áztatóvízbe is tettünk volna szódabikarbónát. Só nem került bele a leveskockák miatt, és nem is hiányzott. Aztán amikor majdnem elkészült, 2 hámozottparadicsom-konzervet öntött bele, és még egy kis vizet. Amikor már teljesen kész volt, akkor jött először egy konzerv kókusztej, majd a korianderpaszta (amit nagyon szeretnék, de itthon nem találtam eddig sehol, pedig 1 éjszakám elment a keresésre), és olajban eltett aprított fokhagyma is 1-2 mokkáskanállal. Most így készült, de szokott beletenni Micike a citrom-gyömbér darálékából, vagy csak gyömbért, meg más egyéb fűszereket is. Nagyon-nagyon finom volt, megcsinálom majd! 

Sütött hozzá 2 db picike, öklömnyi méretű csülköt, nem volt füstölt, viszont istenien volt fűszerezve és csodálatos omlósra sült. Ez is mirelit volt, előkészített, szép kis csülökformájuk volt egy-egy csonttal, csak fagyottan be kellett tenni a sütőbe. Meg a banánokat is.

A sütibanánokra nem tett semmit Micike (de mehetett volna bármilyen fűszer), és félidőben egyszer megforgatta őket. Ilyet én még sosem ettem, és most megkóstoltam sütés előtt is, nekem bejött. Valahol hátul a számban van egy kis banáníze is, de nem az az első íz, amit érez az ember. Inkább savanykás, és kicsit más az állaga is, mint annak a banánnak, amit enni szoktunk. (Vagy a savanykás íz figyel be utólag és elsőre a banáníz? Elfelejtettem!) Sütés után édes lett, jól ment a lencséhez.

Ezen a napon csak 3,4 km-t sétáltunk, amikor a Salina National Parkon keresztül mentünk haza a HoHo buszozás után.

A hatodik napra (csütörtökre) pihenőt rendelt el Micike, így egész nap strandoltunk, és a strandon ettünk egy tonhalas szendvicset, amihez adtak kerek sültkrumplit is. Egy szendvicset közösen ettünk Remivel, szerintem szegény éhes maradt, nem beszélve arról, hogy ő inkább tépett húsosat (pulled pork) evett volna. Nekem a fél szendvics bőven elég volt, és boldog voltam, hogy végre nem volt semmi maradékom. Este elmentünk a már jó előre beharangozott világhírű Fish&Chipseshez, ahol vettünk (mi mást, mint) Fish-t és Chips-et. Nagyon finom volt! Sajnos nincs fotó, megőrülök, hogy tehettem ezt?

A hetedik napra (péntekre) maradt még egy csomó dolog, ez volt az utolsó egész napom. Délben egy török étteremben ebédeltünk, itt megint varázslatos ízek és tálalás várt rám. Előételnek hoztak háromféle mártogatóst ezzel a laposkenyérrel:

A három mártogatós föntről lefelé: humusz, ajvár és tzatziki. Ha csak ezt hozták volna (de nagyobb méretű tálkákban persze), akkor is tökéletesen elégedett lettem volna a hellyel. A humusz is nagyon finom volt, de az ajvár annyira jó volt, hogy most majd az lesz a feladat, hogy megpróbáljak hasonlót előállítani, kicsit darabos volt, nem olyan krémes, mint az enyém, és sokkal sűrűbb volt. A tzatziki pedig nem joghurtos uborka, hanem fordítva: uborkás joghurt. Alig volt benne uborka, az éppen csak felfedezhető volt benne, mint egy plusz íz vagy fűszer, de igazából ez a sűrű joghurt volt a lényeg, és nem lángolt utána a szám a fokhagymától, hát nem tudom hogy csinálták. Lehet, hogy még egyszer tanulmányoznom kell ezeket a mártogatókat a helyszínen. A laposkenyér (vagy pita?) meg valamiért nekem még soha nem sikerült, úgyhogy itt is csak irigykedve tömtem magamba, hogy ez milyen finom.

Én török pizzát rendeltem, ami így nézett ki:

Kíváncsi voltam, hogy hasonlít-e az én török pizzám egy török étterem török pizzájára, de nem. Nemcsak a formája más (az enyém kerek), hanem a tésztája hajszál vékony és puhább, és mégis ropog a széleken, de nem kemény, a hús pedig nem darálva, hanem darabolva van benne, ettől sokkal omlósabb, ki fogom próbálni!

Micike is pizzát kért, de ő zöldségeset:

És Remi egy marhahúsos tálat kért, amiben az volt a különleges, hogy a hús alatt kenyérkockák vannak (ún. török laposkenyér, turkish flat bread), jól eláztatva fűszeres paradicsomszósszal, valami mennyei volt!

A kis tálban tejföl van, a sült paprika pedig csípős. 

Remi még nem szerepelt, de nem maradhat ki, itt a török étteremben vagyunk:

Estére egy naplemente hajókázást terveztünk. Ez azt jelenti, hogy hajóval kivisznek a tengerre, ott lehet a hajón folyamatosan inni, amikor pedig kiköt valahol a tengeren, akkor csúszdázni a hajóról a vízbe és folyamatosan inni, és egyszer csak lemegy a nap, és akkor azt lehet csodálni, közben folyamatosan inni. Megvettük a jegyet, de sajnos lemondták a programot a szél miatt (ami estére elállt persze). Erre Micike előkapta a következő programot, vagyis a mélyhűtőből a behűtött proseccós poharakat, durrantott egy üveggel, és már iszogattunk is bánatunkban. 

Vagyis nem bánatunkban, mert továbbra is elég jó kedvünk volt, és újraterveztük az estét. Ez a sétány esti végigsétálásával telt, és azzal, hogy kendőre vadásztunk, amit szerettem volna magamnak venni, mert az előző máltai kendőmet elhagytam egy kiránduláson, és borzasztóan hiányzott. Kaptam is egy szép kéket, amin fehér teknőcök rohangálnak, imádom! Késő este még beültünk egy helyre, hogy megigyunk a glass of white wine-t and a glass of rosé wine-t (látható, hogy a lényegesebb angol mondatokat sikerült megjegyeznem az elmúlt hét alatt), és aztán még egyszer elhangzott ez a mondat, mert ismétlés a tudás anyukája, és úgy értünk haza, hogy Reminek énekeltük, a kisnánai szokásost: Ég a város, ég a ház is... Tűz! Tűz! Remi sajnos nem aludt, hanem ébren várt minket, pedig milyen jól felébresztettük volna az ordibálós énekléssel.

Aztán még otthon is folytattuk az iszogatást és a mártogatást, Micike egyik kedvenc boltjában vettünk hazafelé Galettit, ami egy tipikus máltai ropogtatnivaló mártogatósokhoz. Az íze engem a pászkára emlékeztet, tehát eléggé jellegtelen, de nekem nagyon bejön, és egy jó fűszeres mártogatóval isteni (például az első napon vásárolt tonhalas, aszalt paradicsomos és bazsalikomos mártogatóval).

Hetedik nap (szombaton) indulás előtt már csak épp hogy tudtam enni egy kis vörös lencsét sült banánnal, szójababbal, mert eléggé izgultam a repülés miatt, a túlsúlyos bőrönd miatt, meg minden miatt, és 2-kor indulnunk kellett a repülőtérre.

És akkor a napi cuki: Micikéék erkélyéről a kilátás:

Nem, ne mondjatok semmit!

Jaj, és majdnem elfelejtettem, hogy megtaláltam a Ferihegyi Repülőtéren a Liszt Ferenc miniszobrot!

Induláskor még erre is volt időm, hogy megkeressem. Ő is elég cuki!