Kapros-csirkés minipite

 

 

 

Jó rég sütöttem sós pitét, pláne hússal! Most viszont gyors egymásutánban kétszer is, bár nem így terveztem. Történt ui., hogy a külső vinyómon szereplő receptek között elkezdtem rendet tenni, és megakadt a szemem egy 8 évvel ezelőtti zöldséges minipitémen. Máris tudtam, mi lesz a másnapi ebéd. Pontosabban az a recept csak ihletadó volt, a kis pitécskéket ui. ezúttal húsos töltelékkel terveztem megsütni. Pont jól jött hozzá a megmaradt kapor és a még felhasználatlan dobozka cottage cheese. A pite jól sikerült, a róla készült fotók viszont nem, köszönhetően a fényképezőgép és a laptop közé dugandó átjátszókábel hibája okozta idegbajnak, amit persze megspórolhattam volna, ha a topimon be lenne állítva a Wi-Fis képátküldési lehetőség. Szóval a zsinórhiba meghiúsította az elkészült fényképek fotózás közbeni csekkolását (értsd: menet közben muszáj látnom, hogy kell-e még tovább szórakoznom a kattogtatással, vagy van már elegendő mennyiségű éles kép a kajáról), amitől olyan ideges lettem, hogy szó szerint minden fotó gáz lett. :D Az előző sor végére biggyesztett emoji-helyettesítő mondjuk pont nem az akkori lelkiállapotomat írja le.
Egyébként egy bibis kábeltől még nem kéne elcsesződnie a képeknek is, de a méreg, amit fotózás közben amiatt éreztem, hogy nem láthatom az elkészült képeket, megzavarta az átszellemült állapotba kerülést, így a megszokott flow-élmény híján jócskán alulteljesítettem. De nem is én lennék, ha nem akarnám kiköszörülni a csorbát, illetőleg folttalanítani a becsületemet, ezért 2 nappal később újrasütöttem, majd ismét lencsevégre kaptam a kis pitéket. Bár az aprított kaprot a fotóapparát éppúgy nem komálja, mint a porcukrot vagy a lisztet, de szerencsére végre mégis lett jó pár éles kép, és egy másik kábelnek hála, minden visszatért a régi kerékvágásba. :)