Epres pohárkrém

 

 

 

Gyerekkoromban még nem voltam olyan kritikus a cukrászdai sütikkel, krémekkel. (Persze az is lehet, hogy azok akkor még tényleg finomabbak voltak.) Az egyik leggyakoribb választásom a vaníliás pohárkrém volt, sőt esetenként a földieperrel vagy málnával dúsított változatát kértem. Az utolsó cseppig kinyaltam utána a hosszú poharat, és csak azt sajnáltam, hogy nincs kolibrinyelvem, mert az aljában persze mindig megragadt annyi krém, hogy nem fértem hozzá a kanállal. :D
Mostanában, ha édességre vágyom, sokkal inkább a selymes pudingokat, krémeket kívánom. És ki is lehetne ebben a legjobb partnerem, mint a Kutyafül?! :D Sőt, igazából tőle ragadt át rám ez a puding-ehetnék. :D Le se merem írni, hány dobozzal pusztítottunk el az elmúlt időszakban, minden esetre épp eleget termeltünk be ahhoz, hogy szégyelljem magam – elsősorban a csomagolóanyagként szolgáló, általunk kiürített műanyagpoharak mennyisége miatt. Tényleg kiakasztó, hogy szinte semmit sem lehet megvenni műanyag csomagolás nélkül! Na, de most nem a környezetünk szennyezésének problematikáján akarok pörögni, így visszatérek a krémhez. ;)
Bár bolti pudingport nem szívesen használok, de néha azért én is az után nyúlok, amikor nincs időm vagy kedvem a picit időigényesebb és esetenként drágább házi puding főzéséhez.
Mivel épp kifogytunk a kedvenc, nagy poharas bolti pudingunkból, mindamellett csökkenteni is szándékoztam a velük járó csomagolóanyag vásárlását, ezért – hogy mégse maradjunk édesség nélkül –, ezt a félig házi készítésű epres krémet hoztam össze. Persze a habtejszínes zacsi meg a tejes doboz egy része is műanyag, szóval nem igazán sikerült elérnem az áhított célt. De legalább a krém finom lett, és hát jól tudjuk, hogy az édesség gyógyír minden bánatra, így a környezetünk szennyezése fölötti szomorkodásra is – legalábbis addig, amíg el nem fogy a desszert a pohárból.
Azok után, hogy most itt jól összekutyultam a fincsi krém fölötti örömködést a környezetszennyezés miatt érzett aggodalommal, jöjjön az ominózus recept! :D