A parókia konyháján túl / 2024. december 17., kedd

Egy stollen két élete

 

Na, nem azért, mintha előzőleg töltött káposzta lett volna, hanem azért, mert a sütőből kiemelve eltörött. Még túl meleg volt, vagy a kétszeres adag miatt, nem tudom. Álltam fölötte, és kicsordultak a könnyeim. Amikor kihűlt, dobozba tettem, és betettem a kamrapolcra. Majd lesz vele valami! Addig is sütök egy màsikat, de most már a szokásos mennyiséget. Túlsütöttem, és kicsinek is találtam a nagycsaládhoz, akiknek ajándékba szántam. Közben azonban arra gondoltam, hogy valami aprósüteményt is készítek. Mégsem állíthatok be ekkora süteménnyel. Ekkor készültek a kókuszos és mákos csigák. Nagyon finomak lettek, de nem hagyott nyugodni az eredeti stollen sem. Mi lenne, ha valahogy összeragasztanám? Levágtam belőle egy ép részt, a többit elmorzsáltam hát, de túl nagy darabok maradtak, így letoltam a nagylyukú reszelővel.

Hozzáadtam először 5 dkg olvasztott kókuszolajat, de nem állt össze. 1 teáskanál útifűmaghéjat 80 ml vízben megduzzasztottam, így összegyúrva már majdnem jó lett, már csak egy kis vizet kellett beledolgozni, és szépen ki tudtam alakítani a stollen formát. Még 10 percig sütöttem, majd megszórtam 1 evőkanál rizsliszt és 1 evőkanál darált kókuszreszelék keverékével. Remélem, hogy nem lesz semmi baja, és ízleni fog. “Jutalmam, hogy tehetem!”-szabadkoztam a diakonisszák jelmondatával, amikor átadtam, és egy desszertet akartak adni köszönetképpen. Úgy éreztem, hogy nem fogadhatom el, mert akkor nem lenne ajándék. Remélem, hogy nem lesz semmi baja sem karácsonyig, hiszen a stollent hetekkel előtte el kell készíteni, hogy összeérjenek az ízek. Csak hát akkor egy élete van, nem kettő. Na, majd legközelebb. A stollen története a bejegyzés végén.

Az eredeti recept: Majdnem mindenmentes stollen. Glutén-tojás-tejmentes 

Bibliás elmélkedés: 

"Mindig szeret a barát, de testvérré a nyomorúságban válik." (Példabeszédek könyve 17.17.)

Noémi lányunknak 8 évesen eltörött a lába. Kiderült, hogy egy ciszta van a combcsontjában. Négyszer műtötték 3 hónap alatt.  A csontpótló anyagot nem fogadta be a szervezete, ki kellett venni. A karácsonyt majdnem az elkülönítőben töltötte, mert begyulladt a sebe. Naponta felváltva mentünk hozzá a férjemmel közben meg ott volt a többi kicsi is. Nagyon nehéz időszak volt. Az orvosok semmivel sem biztattak. Talán beépül a csont évek alatt, de lehet, hogy sohasem-vallotta be a főorvos. Attól is féltünk, hogy elveszíti a lábát.  Nagyon súlyos teher! Isten mégis békességet adott. Ézsaiás könyvéből adott személyes kijelentést: 

"Ha vízen kelsz át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok nem sodornak el. Ha tűzben jársz, nem perzselődsz meg, a láng nem éget meg." 43.2. Biztos voltam benne, hogy Isten meg fogja oldani valahogy, de ha nem tenné is...akkor sem fordulunk Vele szemben. Fogalmam se volt, hogy mikor és mit főzzek akkor karácsonykor. Egy lelkésznek ez a legnehezebb időszak. A férjemre tehát nem számíthattam. Sógornőm állt helyt. Még a mézeskalácsot is ő küldte. Megjegyzem, hogy ez volt az egyetlen alkalom, amikor megpuhult, mert elfeledkeztem róla, és szilveszterkor találtam meg a kamrában. 😊

A gyógyulás két évig tartott, de ugrálós sportokban most sem vehet részt. Szóval így segített rajtam is valaki egyszer (és mások is sokszor), és ezt vissza kell adni, és nem mindig annak, akitől kaptuk. 

Vajon kinek van szüksége a környezetünkben egy kis segítségre? Magamtól is kérdezem. 

....................

Tovább az eredeti oldalra!