Valami új, ha már nem is a régi. - Marcel Achard : A BOLOND LÁNY. Karinthy Színház, 2016 szeptember 2.
"Ó, hogyha nem szeretném ennyire az embereket, hogy utálnám őket" (Bolond lány, II. felvonás)
Kritika
Kritika
.
.
.
.
Ha valaki ma szeretné megnézni azt a bizonyos Domján Edit-féle legendás Bolond lány előadást, nem lenne könnyű dolga. Ez a felvétel ugyanis nem létezik. Nem is létezett soha.
Marcel Achard, a Bolond lány szerzője meglehetősen könnyed, sőt talán könnyű szerző is volt, ám kőkemény üzletember is, aki néha többet is tudott a darabja érdekeiről, mint az okvetlenül szükséges lett volna a fennmaradhatóságuk 
szempontjából.
Ő volt az egyik első olyan bulvárszerző, aki a darabjait valamifajta színházi franchise-nak fogta fel és afölött féltékenyen őrködött. Achard a Bolond lány budapesti előadásán csak a hang rögzítését engedte meg a Magyar Rádiónak, a Magyar Televízónak azonban semmit, így sajnos a kései nézői utókor már felvételről sem tudhatja meg, mégis mi lehetett a titka annak az előadásnak, ami 11 éven keresztül több, mint 600 előadást, tomboló sikert, a budapesti színházi életben az egyik legnagyobb előadásszériát, és máig is nosztalgikusan csillogó szemeket eredményezett.
szempontjából.Ő volt az egyik első olyan bulvárszerző, aki a darabjait valamifajta színházi franchise-nak fogta fel és afölött féltékenyen őrködött. Achard a Bolond lány budapesti előadásán csak a hang rögzítését engedte meg a Magyar Rádiónak, a Magyar Televízónak azonban semmit, így sajnos a kései nézői utókor már felvételről sem tudhatja meg, mégis mi lehetett a titka annak az előadásnak, ami 11 éven keresztül több, mint 600 előadást, tomboló sikert, a budapesti színházi életben az egyik legnagyobb előadásszériát, és máig is nosztalgikusan csillogó szemeket eredményezett.
A darab maga biztosan nem.
Bár a Bolond lány egy jó tempójú, szórakoztató, szerethető, társasági kriminek álcázott bulvárvígjáték, Nincsenek benne túl nagy poénok, túl nagy csavarok. Kedves, nagyon szerethető, de azért nem túl rétegezett semmiség.
A rádiós felvételből sem igazán derül ki, mi volt egykor olyan átütő erejű abban az előadásban, ami a hatvanas években még arra is képes volt a hatalmas kasszasiker mellett, vagy éppen azért, hogy teljes új pályára helyezze a magyar bulvárvígjáték játszást.
Talán önmagában Domján Editre és Márkus Lászlóra sem lehetne kizárólagosan a sikert leredukálni, hiszen miután Domján 6 év múltán visszaadta a szerepet, mert megcsömörlött a sikertől, és főleg attól, hogy mindenki a szereppel azonosította őt (és máig is az első dolgok között van, ami róla mindenkinek eszébe jut), utána még ketten is majdnem további hat éven át tomboló sikerrel vitték Josefa Lantenay szerepét.
Valószínűnek tűnik, hogy egy nagy és szerencsés találkozás volt a körülményekben. A darab, a szereplők, a korhangulat, a közönség, valahogy együtt tették ki ezt a nagy titkot.
Ez azonban már alighanem megfejthetetlen marad mindörökre azok számára, akik egykor nem látták.
Talán önmagában Domján Editre és Márkus Lászlóra sem lehetne kizárólagosan a sikert leredukálni, hiszen miután Domján 6 év múltán visszaadta a szerepet, mert megcsömörlött a sikertől, és főleg attól, hogy mindenki a szereppel azonosította őt (és máig is az első dolgok között van, ami róla mindenkinek eszébe jut), utána még ketten is majdnem további hat éven át tomboló sikerrel vitték Josefa Lantenay szerepét.
Valószínűnek tűnik, hogy egy nagy és szerencsés találkozás volt a körülményekben. A darab, a szereplők, a korhangulat, a közönség, valahogy együtt tették ki ezt a nagy titkot.
Ez azonban már alighanem megfejthetetlen marad mindörökre azok számára, akik egykor nem látták. A Karinthy Színház azonban látszólag, indításként most mégis ezt akarja tenni.
Az este úgy indul, mintha az egykori előadás élő közvetítése lenne. Rájátszik a rádiós felvétel narrátorára. Ez azonban - szerencsére - megmarad felvezetésnek, egy kedves tisztelgésnek, aztán pedig egy nagyon átgondolt, nagyon precízen kidolgozott, mégis a könnyedség felhőtlen látszatát kölcsönző, kitűnő előadás bontakozik ki, ami egyszere modern és egyszerre idézi fel a klasszikus bulvárjátékok örömét, a ma már kicsit nosztalgikus színpadi hagyományait.
Karinthy Márton rendezése tökéletes arányban találta meg azt a szabadságot, amit a színészeknek a játékukban ad, mégis azt a kötöttséget, amire felhúzta a feszes tempójú előadását, szinte mérnöki pontossággal megtervezve minden bejövést, 
kimenést, a díszletet, (Horesnyi Balázs) a legapróbb kellékeket is, de főleg azt a gazdag eszköztelenséget, amit ma már alig látni színházakban: hogy egy-egy csend, egy-egy gesztus, egy-egy arcjáték viszi és viszi percről percre, egymásra épülve az elődást. Nem kicsit kockáztatott ezzel a rendező, hiszen ezzel a megoldással mindvégig száz százalékosan tartani kell a nézői figyelmet, de sikerült.
kimenést, a díszletet, (Horesnyi Balázs) a legapróbb kellékeket is, de főleg azt a gazdag eszköztelenséget, amit ma már alig látni színházakban: hogy egy-egy csend, egy-egy gesztus, egy-egy arcjáték viszi és viszi percről percre, egymásra épülve az elődást. Nem kicsit kockáztatott ezzel a rendező, hiszen ezzel a megoldással mindvégig száz százalékosan tartani kell a nézői figyelmet, de sikerült.Földes Eszter valósággal lubickol a Bolond lány főszerepében. Ő nem egy Domján Edit epigonságot céloz meg, azt az oly' szomorúan pikáns, nőies clownt, amilyen Domján volt, hanem tud, mer és akar is Földes Eszter lenni: egy igazi belevaló, laza, modern díva, aki a szerepe szerint elsöprő erővel az ambivalens kis Jozefa Lantenay: egyszerre butácska és egszerre hódító. Egyszerre naiv és egyszerre dörzsölt.
Szabó P. Szilvesztert nem igazán a prózai szerepeiről ismerjük, egy izig-vérig operettszínész, Karinthy Márton azonban mégis mert vele egy prózai darabban kockázatot vállalni. Ezt igen jól tette. Habár az alakján, a gesztusain sokszor érez
hető, hogy kicsi neki a Karinthy színház aprócska színpada, bemozoghatósága, ő nem ehhez a bejátszható térhez van szokva, mégis hibátlan kiállítású a moralizálgató, esendő, mégis éleselméjű Camille Sévigne vizsgálóbírója.
Az este bomba meglepetése azonban mégiscsak Csonka András. Ki hitte volna, hogy ő, a "kedves szomszéd fiú innen a III per B-ből" típusú, nem túl cizellált színjátszás legismertebb hazai képvielője egyszerre tud majd ebben a darabban elmélyült, igényes, karizmatikus, szórakoztató, de főleg nagyon, nagyon észrevehető lenni.
Szabó P. Szilvesztert nem igazán a prózai szerepeiről ismerjük, egy izig-vérig operettszínész, Karinthy Márton azonban mégis mert vele egy prózai darabban kockázatot vállalni. Ezt igen jól tette. Habár az alakján, a gesztusain sokszor érez
hető, hogy kicsi neki a Karinthy színház aprócska színpada, bemozoghatósága, ő nem ehhez a bejátszható térhez van szokva, mégis hibátlan kiállítású a moralizálgató, esendő, mégis éleselméjű Camille Sévigne vizsgálóbírója.Az este bomba meglepetése azonban mégiscsak Csonka András. Ki hitte volna, hogy ő, a "kedves szomszéd fiú innen a III per B-ből" típusú, nem túl cizellált színjátszás legismertebb hazai képvielője egyszerre tud majd ebben a darabban elmélyült, igényes, karizmatikus, szórakoztató, de főleg nagyon, nagyon észrevehető lenni.
Ezt a Bolond lányt nem a régi előadás legendája miatt érdemes most megnézni a Karinthy Színházban. Annak ellenére.
De úgy okvetlenül.
De úgy okvetlenül.
.
Szerző: Pajer Hajnalka
.
.
.
.
0 Hozzászólás:
Legyél te az első hozzászóló!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezni: