Reaktor / 2024. július 1., hétfő

Miért fontos egy vitázó politikus állapota?

Június 27-én rendezték az amerikai elnökválasztás első elnökjelölti vitáját, amely nagyon komoly pánikot okozott a Demokrata párton belül, mivel a hivatalban lévő Biden nem nyújtott olyan teljesítményt, amely eloszlathatta volna az idős korához kapcsolódó kognitív képességeivel kapcsolatos kételyeket. Bár ugyanezeket a vádakat Trump kapcsán is fel szokták hozni, azonban a vita után kialakult diskurzus kapcsán érezhető, hogy nem a 45-ös elnök szellemi kapacitása került a középpontba. Június 27-e óta a Demokrata párttal szimpatizáló beszélőfejek egyre inkább Biden visszalépését szorgalmazzák, ami meglehetősen radikális változás lenne kevesebb mint fél évvel az elnökválasztás előtt. De mégis miért számíthat, hogy a társadalom egy részért (az USA esetében nagyjából a felét) reprezentáló politikus hogyan szerepel a vitán, illetve milyen látványt nyújt eközben?

A probléma megértését komoly mértékben megkönnyíti, ha egy kicsit elidőzünk a politikai képviselet irodalmában. Annyit előre már meg kell állapítani, hogy a politikai képviselet jóval több annál, minthogy megválasztjuk a politikusokat és majd a következő választás során megerősítjük őket pozíciójukban vagy leváltjuk őket. A képviselet maga egy folyamat, ami nem áll meg annyiban, hogy a politikusokat demokratikus keretek között felhatalmazzuk. A politikusok állandó jelleggel élnek olyan kifejezésekkel, hogy ők most az xy választói csoportokat képviselik, illetve az ő érdekükben lépnek a tettek mezejére.

Amikor tehát képviselőjelölti, miniszterelnök-jelölti vagy elnökjelölti vitát nézünk és próbálunk elemezni és értelmezni, akkor ilyen jelentéktelennek tűnő dolgokra is oda kell figyelni, hogy a pulpitusoknál álló politikusi testek mit üzenhetnek a választók számára. Ez már csak azért sem jelentéktelen, mivel egy olyan nagy múlttal rendelkező demokráciában mint az Egyesült Államok, az évszázadok során az elnököknek kialakult egy olyan ethosza, amely beágyazott az amerikai politikai kultúrába. A korábbi (nagy formátumú) elnökök kiállása, fizikai állapota, személyes "aurája". Theodore ("Teddy") Roosevelt erős teste, George Washington lovas festménye, Ronald Reagan "örökké fekete haja" - és még sorolhatnánk a példákat - mind hozzájárul azokhoz a kulturális asszociációkhoz, amelyeket az amerikaiak látensen elvárhatnak az elnökaspiránsoktól.

Természetesen a mai politika egyik (már megszokott) része, hogy az ellenérdekeltek rossz pillanatokban kapják lencsevégre a másik tábor jelöltjét. A fentebbi kép, megjegyzem, nem ilyen célt szolgál, hanem az érvelést támasztja alá. Az első (és lehet utolsó?) Biden - Trump vita során a kritikus hangok elsősorban a regnáló elnökkel szemben fogalmazódtak meg; ami Biden "politikusi testét" illeti nem alaptalanul. Viszonylag gyakoriak voltak a nyelvbotlásai, lefagyásai, tátott szájjal hallgatta a kérdéseket, valamint csukott szemmel és lehajtott fejjel figyelt Trump mondanivalójára. 

A (nem csak) jobboldali kommentelők gyakran szoktak nosztalgiázni, hogy régebben mennyivel élesebb elnökjelöltek és elnökök voltak, tehát van egy manifeszt elvárás a vezető politikusok kognitív kapacitásával szemben. A vitát hallgatók jelentős többsége úgy érezte, hogy Trump nyerte a vitát, ami tükrözi, hogy a független, ingadozó szavazók is Biden vereségét állapították meg. Egyébként Trump meglehetősen visszafogott volt, nem sértegette látványosan az ellenfelét, nem használt gúnyneveket, a szakpolitikai kérdésekben a saját érdemeit magasztalta, míg a most hatalmon lévő ellenfelét kritizálta. Feltehetőleg ezt kapta a tanácsadóitól vitára valónak. A Demokraták lépéskényszerbe kerültek, hiszen a Fehér Ház szóvivőinek az állításaival ellentétben az elnök kognitív kapacitásaival szembeni kritikák nem feltétlenül a trumpista jobboldal manipulációin alapulnak, hiszen a CNN főműsoridejében zajló vitára kevés ráhatásuk van.

Tovább az eredeti oldalra!