TINTA blog / 2024. július 1., hétfő

Madárnévből származó lőfegyvernevek

Az alábbiakban madárnévből, mégpedig solymászmadarak (pedzőmadarak) nevéből származó, a lőfegyver sólyom metaforán alapuló lőfegyverneveket (közneveket) tárgyalok, azaz a falkon, falkonett, muskéta és terzerol elnevezések – vándorszók – azonos szemléleten alapuló keletkezésére mutatok rá, elsősorban A. J. Storfer nyomán. Keletkezésük háttere egyrészt az a szemlélet, hogy a fegyverek úgy ártanak az embereknek, ellenségnek, mint a sólymok áldozataiknak, másrészt az, hogy a madár is nagy sebességgel, suhogva támad, szinte rálövi magát áldozatára, a golyó is suhogva repül. Így a céltartományt képviselő lőfegyverek megszemélyesítve, metaforikusan a forrástartományt képviselő solymászmadarak. A négyből két szó közvetlenül német, kettő olasz jövevényszó, mindegyik avult kifejezés, fegyvertörténeti szakszó, csak a muskéta valamelyest köznyelvi. A moldvai születésű A(dolf) J(osef) Storfer (1888–1944) osztrák nyelvész (és pszichoanalitikus) a négy tárgyalandó szó német megfelelői (Falkaune, Falkonett, Muskete, Terzerol) keletkezésének azonos hátterére mutatott rá (1937: 115–6).

A lövegek elkeresztelése már a tüzérség korai időszakától szokásban volt, s a nevet a lövegek mérete és alakja határozta meg. Az ostromágyúkat ragadozókról (krokodil, farkas) vagy mesebeli állatokról (sárkány, griff), esetleg más, nagy testű állatról (bika), a tábori ágyúkat pedig a kisebb békáról, hüllőkről (kígyó, gyík), illetve madarakról (fülemüle) nevezték el. Egyesek az idők folyamán típusnevekké léptek elő, mint német nyelvterületen a Basiliskus (‘sárkánygyík’), Nachtigall (‘fülemüle’), a magyarban pedig a kígyó (a német Schlange mintájára).

A falkon a XV–XVII. században használt, ‘6–8 fontos golyót vető, 23–30 mázsát nyomó tábori ágyú’ volt (Temesváry 1997: ii). Más források szerint 8–33 mázsa súlyú volt, azonban az ágyúk technikai jellemzőinek közlése a forrásokban következetlen, a mértékek bizonytalanok. A falkon szó – falkony alakváltozattal – 1557-tól adatolható a magyarban, a korai újfelnémet falcon átvétele. A szó forrása a vulgáris latin falco (> olasz falco, falcone, francia faucon) ‘sólyom’. A vulgáris latin szó viszont a germánból (ófelnémet falcho, középfelnémet valke, újfelnémet Falke) jön. A falkon szót eredeztették az olaszból is. A madárnévből a XVI. század elejétől alakult ki a fegyvernév. (Német eredeztetése: Horváth 1978: 60–61, Mollay 1982: 256; olasz eredeztetése: TESz. 1: 836, EWUng. 1: 354; egyaránt feltehető olasz és német eredet: Karinthy 1947: 37.)

A falkonett (vagy falkonéta) a XVI–XVII. században használt, ‘kisebb ágyúfajta’ volt, amellyel 1,5–2 fontos golyókat vetettek ki (Temesváry 1997: ii). A falkon kicsinyítő képzős fejleménye, a falkonett északolasz jövevényszó, s alakváltozatai (falkonata, falkonéta stb.) 1520-tól adatolhatók a magyarban (Karinthy 1947: 38, TESz. 1: 836, EWUng. 1: 353–4; a falkonett szó alakváltozatait a falkony változataiként tárgyalta Horváth 1978: 60–61). A szó az északolaszban falconètt, falconetto, falcunetto változatokban létezett. A franciában faucon ‘sólyom; falkon’ és itteni kicsinyítő képzővel fauconneau ‘fiatal sólyom; falkonett’, s volt fauconnel ‘falkonett’ is. Babos Kálmán magyarázó szótárában még szerepel: „falkonet, kis ágyu” (1865: 131). (A korábbi, falkony címszó alatt készített etimológiáktól – TESz., Horváth 1978, Mollay 1982 – eltérően az EWUng. már külön tárgyalja a falkonéta és falkony szókat.)

[...] Bővebben!

Tovább az eredeti oldalra!