Reaktor / 2024. január 16., kedd

,,Bocs, haver, ott voltál?" Ki is volt Napóleon - 1. rész

A Napóleon című film 2023. november 23-án jelent meg a magyar mozikban, óriási média figyelemmel kísérve.

Ami a trailer népszerűségéből és az előzetesből leszűrt rendezői szabadságot méltatja, amelyre a rendező Ridley Scott csak annyit mondott, hogy

„Amikor történészek kritizálnak, meg szoktam kérdezni: Bocs, haver, ott voltál? Nem? Akkor fogd be a kibaszott pofádat!”.

 Ha Ridley Scott nem lett volna elég marketing a filmnek, akkor ez a válasz egészen biztos, hogy felkeltette az érdeklődését a média fogyasztóinak.

A történelmi filmek védelmében

Az pedig, hogy mennyire illik és meddig lehet kiszínezni egy történelmi filmet, egészen érdekes kérdés, mivel a film akaratlanul is, de csorbítja a valóságot. Csak az létezik a kamerának, ami látszódik a kamerában és külön-külön műfaji skálája van a valósággal való viszonyának a filmnek, a legtávolabbi a fantasy és a legközelebbi pedig a dokumentumfilm - amely műfajnak a legelső filmje 1922-ben a Nanuk, az eszkimó, amelyet Robert Flaherty rendezett és az eszkimókról szólt. Ez a film, vagyis a legelső példa is jól bemutatja a valóság és a kamera, az igazság és a kamera viszonyát: hiszen a rendező csak úgy tudta az iglu ház belsejét lefilmezni, hogy kivágta az oldalát, aminek köszönhetően a zártságáról híres iglu ház fele nem is volt zárt. Így a nézők közelebb kerülhettek az igazsághoz, hogy hogyan is néz ki egy eszkimó otthon belülről, de mégis egy hazugság által, mert amiben már felvette, az már nem egy iglu ház volt. (Főleg miután kiderült, hogy az egész eszkimó történet hazugság és a rendező jelmezt adott és instruálta a szereplőket. Tehát ez az alkotás nem is tekinthető emiatt valódi dokumentumfilmnek.)

(kép a Nanuk, az eszkimó című dokumentumfilm forgatása közben, a kameránált Robert Flaherty)

Még a dokumentumfilmtől is nehezen lehet számonkérni a valóságot, hiszen egy múltbeli eseményt dolgoz fel, amely eseményt istenigazából csak úgy lehetne kritika nélkül átadni, ha valaki például 50 évet élt, akkor mind az 50 évét, percről percre felvesszük, mint a Truman show-ban és még akkor is tiltakozna valaki: a hozzátartozók, hiszen ők nem is ilyen emberre emlékeznek.

A legtöbb megszólalásban előbb érezzük, hogy fontosabb, hogy az illető tisztában van a történelemmel, minthogy a cselekményben vagy a filmben szenvedett csorbát szeretné ezzel a nagyröptű megjegyzésével javítani.

 (A Truman show plakátja)

A történelmi filmekkel kapcsolatban tehát értelmetlen és kellemetlen ellenőrizni a ténybeli adatokat, főleg mivel sokszor hazugságokkal tudja a rendező leginkább kifejezni azokat az igazságokat, amelyek a filmje tárgyát képezik. Sokszor pont ezek a hazugságok adják a történet esszenciáját - gondoljunk csak Dugovics Tituszra, aki soha nem vetette le magát a várból a török zászlóval. Mégis a történet igaz, hiszen amilyen hősiesen harcoltak a magyarok a törökök ellen, akár meg is történhetett volna és lehet, hogy történt is hasonló, csak nem lett lejegyezve. 

 

 (Wagner Sándor: Dugovics Titusz önfeláldozása (1853))

Pont ezért kellene védelmére kelni Ridley Scottnak, hogy merte azt a képet megkeresni Napóleonból, amely alapján Napóleon valódi értékével szembesülhet a néző. Meg kellene védeni a rendezőt, ha valóban ez a szándék fűtötte volna és nem az, hogy maximálisan önkényesen bemutasson nekünk egy hisztis, inkompetens hadvezért, aki egész Európát megdönti, de a feleségét képtelen.

Tudod, hogy nincs bocsánat

A film háromszor kér bocsánatot, de mind a háromszor vissza kell utasítanunk a kérését.

Elsőnek is azért, mert 157 perces. Soha nem fogadhatjuk el, hogy visszaéljen egy rendező a figyelmünkkel. Ha érdekel a története, akkor mi azt 2 és fél vagy 3 órán keresztül egy ültő helyünkben végignézzük és mindezek után mi érezzük rosszul magunkat, miközben a rendező elítélő pillantásokat vet ránk, hogy nem vagyunk képesek – reklámokkal együtt – 3 órán át koncentrálni és megszakítsuk a szent vetítést egy mosdó szünettel. Minek képzeljük magunkat, ha fizetünk egy moziért, akkor nem akarjuk magunkat kényelmetlenül érezni, igenis érezze kényelmetlenül magát az a rendező, aki nem képes betartani a 1,5-2 órás vetítési időt.

Hangsúlyoznám, hogy nyugodtan lehet 6 órás filmet is csinálni, csak érezzük a filmből, hogy ez egy olyan élmény, amelynek minden képkockája pótolhatatlan és egyszerűen az egész alkotás kevesebbet érne, ha csak pár másodpercet is kivennénk belőle, mert ha ezt érzi egy rendező, akkor csinálja meg a történetét egy sorozatban. Nagyon ritka az a történet, amit ne lehetne maximum 1 óránként tagolni, de tegyük fel tényleg van ilyen történet, hát legyen, megbocsátunk, de ez nem egy ilyen történet, nem bocsátunk meg.

 

A második bocsánat a történelmi hitelesség felborítása, ha valaki azért hazudik, mert ezáltal igazságosabb történetet kapunk és a nézők könnyebben tudnak az igazsághoz jutni, mint ahogy a V mint Vérbosszúban mondják:

„ A művész azért hazudik, hogy feltárja az igazat, míg a politikus azért, hogy elrejtse.” 

Azonban, ha egy film gátlástalanul önkényesen bánik egy történelmi karakterrel és annyi a motivációja, hogy "jaj de jól mutatna a vásznon, ha piramisokat ágyúznánk le", akkor minden egyes vád, ami a történelmi hitelességet támadja, sajnos jogossá válik, így ezt se tekinthetjük el a rendezőnek, nincs bocsánat.

 

 

A harmadik bocsánat pedig a halálosan kellemetlen jelenetek miatt vannak. Megbocsátható, ha valaki egy ilyen szöveget rak a valaha volt egyik legnagyobb hadvezér és egy leszakadt városi lány jelenetébe:

,,-Ha most letekint, meglepetés éri és hogyha látta, mindig kívánni fogja” – miközben Jozefina széttárja a lábát

Egészen kellemetlen jelenetek és szóváltások vannak az egész filmben, amelyek leginkább Napóleon - amúgy is megkérdőjelezhető - dicső fényét szeretnék besározni.

Ha bármelyik másik tehetséges rendező, aki valóban Napóleont szerette volna bemutatni az minimum egy olyan karakterábrázolást alkotott volna meg, minthogy, gyerekes a szerelemben, cserébe kegyetlen a háborúban vagy nem tudja a királyokat tisztelni, cserébe a katonáit igen vagy nem tud bánni nőkkel, de minden férfi tiszteli. Ehelyett láthatunk egy kínos, nárcisztikus hadvezért.

 

(részlet a Napóleon című filmből)

Annyi, de annyi lehetőség lett volna, hogy megbocsáthatóak legyenek ezek a kellemetlen öncélú lejáratások, de a rendezőnek más tervei voltak, ezért a filmnek a bűnei bűnök maradtak, bocsánatot nem kaptak.

Cserébe mi kaptunk egy filmet, amit Napóleon nevével csúfolnak, de hogy ki is volt Napóleon igazából, arra nem a filmben, hanem a következő cikkben keresem a választ egy olyan forrás segítségével, amelynek arra a kérdésre, hogy ,,Bocs, haver ott voltál?”  a válasza az, hogy ,,Igen”.

Borítókép: Ridley Scott és Joaquin Phoenix a Napóleon című film bemutatóján

Tovább az eredeti oldalra!