A robottól a közteherviselésig – egy kis adóetimológia (4. rész)
Eredeti megjelenés: Adó Online 2017. július 28.
Nyelvünk ősi és modern, erdei, mezei és városi, ázsiai és európai.
(József Attila)
A magyar nyelv számos olyan szót, kifejezést tartalmaz, amelyeknek adózási eredetük van. Használjuk ezeket a mindennapokban, egyeseket már kevésbé, de értjük a jelentésüket, másokat viszont már a feledés kútjába söpört az idő, illetve gyakran a használt fogalom tartalma igen távol került az eredeti jelentésétől. Ilyen szavakból, kifejezésekből gyűjtöttünk össze néhányat.
Az adózással kapcsolatos szavak, kifejezések eredetét, jelentését vizsgálva szó volt eddig a dézsmál, ebek harmincadja, huszár, majd a harácsol, szegény, porció, forspont és kvártély, a harmadik részben a rovás, taksa, sarc kifejezésekről.
Sorozatunk befejező részében szólunk a robotról, valamint a ma is használatos, adózással kapcsolatos kifejezésekről (vám, adó, közteherviselés). Minden adózással kapcsolatos magyar szót, kifejezést, már csak terjedelmi okokból is, nem tudunk elemezni, de a cikksorozat négy részében a legfontosabbakat sorra vettük.
Az adózó jobbágyok sokat robotoltak
A középkorban a jobbágyoknak adózniuk kellett az egyház, a király és a földesúr felé is. A földesúrnak a termés kilencedik tizedét (kilenced) kellett beszolgáltatnia, ezen túl nevezetes alkalmakkor (a földesúr születésnapja, gyermekének házassága stb.) ajándékot kellett vinnie, továbbá a földesúr földjén, majorságában, házában munkát is kellett végeznie.
A munkavégzés, mint kötelezettség az 1500-as évek elejéig eléggé rendszertelen volt, rendszeressé a Dózsa György-féle parasztháború után vált, „köszönhetően” Werbőczy István Hármaskönyvének. A XVII., XVIII. században folyamatosan növekedett a földesúr által megkövetelt munkamennyiség, ez több alkalommal zendülésekhez, lázadásokhoz is vezetett.
Mária Terézia 1767-ben rendeleti úton szabályozta a végzendő munka mennyiségét. A jobbágy éves szinten 52 napi igás- vagy 104 napi gyalogmunkával tartozott (heti egy illetve két nap), de ettől „dologidőben” (aratás, szüret stb.) el lehetett térni. Ez a szolgáltatás az egésztelkes jobbágyokat terhelte, a többieknek telkük arányában kellett a földesúr felé munkavégzést teljesíteni. A házas zselléreknek évi 18, a házatlanoknak évi 6 nap ingyenmunkát kellett teljesíteniük. A kötelező ingyenmunka napkeltétől napnyugtáig tartott, a munkahelyre való odamenetel és a visszajövetel is beleszámított. Egynegyedét télen kellett igénybe vennie a földesúrnak, a fennmaradt részt követelhette más évszakokban, nagy munkaidőben.
A rendelkezések nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, bizonyítják ezt a XVIII. század végének jobbágylázadásai is. Egyes területeken viszont a földesurak voltak elégedetlenek, mert az urbáriumok előtt ők már több jobbágyi munkát vettek igénybe.
Ilyen kényszermunkát nem csak a földesúr, hanem gyakran a vármegye részére is kellett végezni, például út- és csatornaépítésnél, erődítmények helyrehozatalánál, megerősítésénél.
A jobbágyok által a földesúr javára végzett kötelező munkát végül 1848-ban, a jobbágyfelszabadítás keretében törölték el, a többi jobbágyi szolgáltatással együtt.
Középkori munkavégzés
0 Hozzászólás:
Legyél te az első hozzászóló!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezni: