Az álom élet - F. G. Lorca: Ha elmlik öt év - az idő legendája. Katona József Színház, 2019 május
Mi az élet? Hangulat.
Látszat, árnyék, kábulat,
Legfőbb jói: semmiségek;
Mert álom a teljes élet,
Holmi álom álma csak!
(Calderon: Az élet álom)
„Szürrealizmus, hf. A léleknek olyan zavartalan önműködése (tiszta automatizmus), melynek célja szóban, írásban vagy bármi más módon kifejezni a gondolkodás valódi működését. Tollba mondott gondolat, függetlenül az értelem bármiféle ellenőrzésétől, s minden esztétikai vagy erkölcsi törekvéstől.”
(André Breton: A szürrealizmus első kiáltványa (1924 – (Manifeste du Surréalisme)
kritika
1920-as évek, Madridjában találkozik a spanyol és az európai művészet három későbbi nagy egyénisége: Salvador Dali, Luis Bunuel és Frederico Garcia Lorca. Azon kívül, hogy hármójuk között igen szoros barátság szövődik, mindegyikük művészetében megjelenik az a látásmód, ami később eltérő mértékben ugyan, de meghatározza a pályájukat is: a szürrealizmus. Pontosabban csak kettőjükét határozza meg: Bunuelét egy ideig a mozgókép világában és Daliét a festészetben, mert Lorca tesz ugyan egy kis kitérőt ebbe az irányba, de neki ez nem válik a fő formanyelvévé. Viszont ebből a kis kitérőből születik meg a Ha elmúlik öt év – Az idő legendája című darabja, amit még ő maga is színpadra vihetetlennek tartott. Ez a szürrealista színházi kísérlet nagyon eltér Lorca többi darabjától, amik rendszerint súlyos tradíciókkal terhelt andalúz világban lezajló sorstragédiák. A Ha elmúlik öt évben ilyesmikről szó sincs. A darabnak ugyan van egy kis cselekményszála, ami mentén értelmezhetőek a képek, a színpadi történések: egy fiatalember 5 évet vár a szerelmére, de az öt év leteltével aztán másba szeret bele, mi pedig közben bepillanthatuk az öt éve álomszerű világába, a tér-idő fura játékaiba, ami a képzeltében, vagy a miénkben (?) játszódik le, de a „cselekmény” inkább csak egy laza sorvezetőként van jelen, semmint valódi történésekként.
Néhány éve vidéken futott egy előadás, amihez a nézőket a színpadra ültették fel egy hatalmas kuka köré, és abban nézték a darabot, ami szürreális monológokból állt. A végén a nézők egyetlen hang, taps, pisszenés nélkül felálltak és merev, szinte lárvaszerű arckifejezéssel távoztak. Még a ruhatárban sem szóltak egymáshoz. Nem lett volna meglepő ha a Ha elmúlik öt év végén is valami ilyen reakciót ad a közönség, hiszen annyira zavarba ejtő volt ez a fura kaotikus tér-idő játék, dallamos költői nyelvezettel, lázálomszerű képekkel. De nem így lett. Ez a közönség vagy udvariasabb volt, vagy kevésbé fordította ki magából ez a megdöbbentő a szürreális színház, némi taps után - arckifejezésben is - rendezetten távozott.
Az egész lázálomszerű káosz – Zsámbéki Gábor rendező értelmezésében lebilincselő. Nehezen lehet szabadulni a függöny legördülése után is Fullajtár Andrea napszerű álom-alakjaitól, vagy Kovács Lehel sorslapokat hetykén kikártyázásától, Jordán Adél mennyasszonyától vagy Pálmai Anna unatkozó szépasszonyától. Külön figyelemre méltó az egyetemi hallgatók játéka az előadásban: Gombó Viola, Rohonyi Barnabás, Tóth Zsófia.
Talán nem ez lesz a következő év kasszasikere a Katonában, amiért majd letapossák az emberek egymás sarkát, de igen merész és különleges előadás. Aki a történet megértését, valamifajta lineáris történetmesélést vár, szép ruhákban, nagy tanulságokkal, az semmiképp ne menjen el rá, ez nem az az előadás. Aki viszont szeret furcsa, idegen, álomszerű hangulatokra felülni és ide-oda csúszkálni, teljesen magára hagyva, az okvetlenül menjen és nézze meg.
Nem fog csalódni.
szerző: Pajer Hajnalka
.
.
.
.
0 Hozzászólás:
Legyél te az első hozzászóló!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezni: