Loading...

KatPol Kávéház

101 - Cultural enrichment
KatPol Kávéház / 2023. november 28., kedd

101 - Cultural enrichment

Őszintén szólva tőlünk egy fejvakarásnál többre aligha futotta volna eddig, ha meg kell neveznünk akár egyetlen filmet is (vagy bármi mást), amely az amerikai FBI testületét mint egy megkülönböztetett, üldözött etnikai kisebbség egyetlen jótevőjét ábrázolja. Azt pedig végképp nem gondoltuk volna, hogy egy ilyen alkotás nemcsak hogy el is készül, hanem ez ráadásul a megfelelő hírverés mellett a nagy Scorsese keze nyomán történik meg. A mifelénk Megfojtott virágok címen forgalmazott film nem illeszkedik ugyan podcastunk szokásos témáiba, de mivel a híres rendező egyik filmjét már gorcsó alá vettük (New York bandái), ahogy botrányos pereket bemutató egyéb filmeket is (Tiszt és kém, Nem hagytak nyomokat), úgy véltük, ennyi erővel miért ne tehetnénk meg ezzel az igen terjedelmes bűnügyi drámával is.


Az igen pozitív fogadtatásra lelt ismeretterjesztő köteten alapuló kvázi-western nyilván nem az egyetlen, amely az 1920-as évek vadkapitalizmusa idején játszódik, vagy amelyben észak-amerikai indiánok is szerepelnek. Ami viszont az utóbbiakat illeti, az áldozati szerep nem nagyon fog senki számára az újdonság erejével hatni, de az már bizonyára igen, hogy ebben az esetben jóval a behódolásuk után, annak dacára gyilkolták őket, és nem a földjükért, hanem az olajipari jövedelmeik megszerzésére.


Jó szórakozást kívánunk!


0 Hozzászólás:
Legyél te az első hozzászóló!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezni: