Inverz vakfolt: Heat (1995) & Alien (1979)
Különkiadással kezdjük meg a hetedik évadunkat, méghozzá egy "inverz vakfolt"-tal. Ebben az új rovatban fogunk olyan filmekkel foglalkozni, amelyeket nemhogy láttunk már, de szinte kívülről fújunk. Az adás első feléhez András biztosítja a témát, és egyik kedvenc Michael Mann-filmjét, a Heatet, azaz a Szemtől szemben című Robert De Niro-Al Pacino krimit beszéljük ki. Az adás második feléhez Péter járult hozzá az Aliennel, azaz Ridley Scott 1979-es sci-fi horrorjával, a főszerepben Sigourney Weaverrel.
A filmválasztásaink apropóját az a #20MovieChallenge játék adta, amelyet Ron Howard rendező kezdeményezett 2018-ban a Twitteren. Mindketten elgondolkodtunk, milyen filmek voltak hatással ránk, mit láttunk rettentő sokszor. Megbeszéljük, Andrásnak mit jelentett a Szemtől szemben, hogyan ismerkedett meg Robert De Niróval és Al Pacinóval, és miért máig az egyik kedvenc rendezője Michael Mann. Szűk egy órában kitérünk a Szemtől szemben mesteri megvalósítására a szkripttől a hangeffektusokig, és az is kiderül, hogy jön a bankrablós bűnügyi filmhez Thomas Harris és A bárányok hallgatnak. A második órában Péter mutatja be régi kedvencét, A nyolcadik utas: a Halált. Eljutunk Lovecrafttól a Dűnén és a Métal Hurlant-on át a film keletkezéséig, majd megbeszéljük Ridley Scott rendezői erősségeit is. Hol helyezkedik el a negyven éves karrierrel rendelkező alkotó filmográfiájában az Alien? Mitől korszakalkotó ez a filmje? Mi olyan érdekes a xenomorphban? Miért borzasztó izgalmas Sigourney Weaver Ripley hadnagya?
Természetesen ebből nem csinálunk rendszert, jövő héten jövünk újabb bepótolnivalókkal. Figyeljétek a felületeinket a közösségi médiában, ahol hamarosan megosztjuk a teljes évadtematikát, illetve meghirdetjük a remake-játékot is!
Linkek
- A Vakfolt podcast Facebook oldala és a Facebook-csoportunk
- A Vakfolt podcast a Twitteren
- A Vakfolt Patreon-oldala (új!)
- Vakfolt címke a Letterboxdon
- A Vakfolt az Apple podcasts oldalán
- A Vakfolt a Spotify-on
- A Vakfolt a YouTube-on
- A főcímzenéért köszönet az Artur zenekarnak
- András a Twitteren: @gaines_
- Péter a Twitteren: @freevo
- Emailen is elértek bennünket: feedback@vakfoltpodcast.hu
0 Hozzászólás:
Legyél te az első hozzászóló!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezni: