Kortárs felbeszélések / 2020. október 21., szerda

Tar Sándor: Még csak

Ajánló Nyáry Krisztiántól
A jó novella azonnal nyomozásra is készteti olvasóját: ki beszél? Egy mindent tudó narrátorral állunk szemben, az egyik szereplő hangját halljuk vagy egy kívülállóét? 
Tar Sándor elbeszélésében éppen ez a lényeg: történet alig van benne, az olvasó és az író közti játék a narrátor lépésről-lépésre történő megismerésére épül. A főszereplőnk élete azonban nem sok könnyed játékot ígér. Egy kétgyerekes gyári munkásnő meséli el egy napját, – tulajdonképpen szenvtelen hangon, sorsába többé-kevésbé beletörődve. 
A legtöbb Tar-novella világa hasonló: az olvasót fullasztó érzés keríti hatalmába, amikor megismeri a szereplők kilátástalan életét, ők azonban rendszerint mindezt elfogadják törvényszerűnek. Legfeljebb apróbb dolgokon bosszankodnak, mint a Még csak elbeszélője a főnökének szándékos gonoszkodásain. 
A szerző mélyen ismerte az általa ábrázolt hősök, a perifériára szorult melósok és alkoholista munkanélküliek világát: ő maga is egy volt közülük. Gyári munkásként írta elbeszéléseit, első kötete 40 éves korában jelent meg, 63 évesen pedig már halott volt. A siker ellenére sosem vált „beérkezett íróvá”, még csak értelmiségivé sem. 
Élete utólagos ismeretében nehezen tudjuk félretenni a kérdést: ki beszél? A gyárban dolgozó főhős, a sorsában osztozó író vagy az ügynökjelentések írására kényszerített, lelepleződése után végleg a társasalom peremére szorult, önpusztításba menekült Tar Sándor?