László Ferenc / 2025. március 1., szombat

Nagykőrösi unikum

A ’90-es évek Nagykőrösének ikonikus szórakozóhelye volt a Rózsaszín Párduc Éjjeli Menedékhelye, amelynek a MTESZ székházként (Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége) ismert épület adott otthont a Kossuth Lajos utca 18. szám alatt. A hely hangulatát lehetetlen szavakba önteni, ahhoz ott kellett lenni, azokban az években kellett fiatalnak lenni – Nagykőrösön.

A Pesti Hírlap 1993. június 19-i számában jelent meg az alábbi interjú, amelyben Szűcs Pál mutatja be a szórakozóhelyet.

A csaknem harmincezer lakosnak otthont adó Nagykőrösön — a munkaképes emberek harminc százaléka a konzervgyárban dolgozik — nem egészen hivatalos, de megbízható hírek szerint egyetlen olyan szórakozóhely létezik, ahol a jelenleg „futó” hazai zenekarok felléphetnek. Ez pedig egy októberben nyílt, pincehelyiségben üzemelő, sajátos nevű klub.
A szóban forgó szórakozóhelyet egy meghökkentően ifjú tulajdonos vezeti. Pontosabban ő egyike annak a két fiúnak, akik minden előzetes óva intés ellenére belevágtak egy első pillanatban lehetetlennek tűnő vállalkozásba. A furcsaság mindenekelőtt az, hogy Szúcs Pálnak és társának mindössze húszezer forintja volt, és ez tavaly októberben már nem számított nagy pénznek.
Márpedig az általuk vezetett mulató, amely egyébként mára már igen-igen kedveltté vált, októberben nyitotta meg kapuit. A Rózsaszín Párduc Éjjeli Menedékhelye nevű helyről van szó, amelynek két szintjén több százan tolonganak azokon a hétvégeken, amelyeken valamelyik, Nagykőrösön korábban csak a televízióból ismert zenekar ad koncertet.
Az ifjúsági klubba nem léphet be akárki, tagsági rendszert vezettek be. Miért volt erre szükség?
— Egyrészt azért, mert túl sokan érdeklődtek — mondja Szűcs Pál —, másfelől pedig azért, mert, ha nem is „elitklubot” szeretnénk, de az öltözködés, a viselkedés alapján kiszűrhetjük azokat, akik szerintünk nem ide valók. Mondanom sem kell, emiatt van néhány „halálos ellenségem”...
— Szinte folyamatos a csengetés. Első hallásra kissé furcsa, hogy így lehet bejutni egy szórakozóhelyre...
— Nagyon jól bevált a dolog, a csengető csoportokból ki tudtuk választani azokat, akik bejöhettek. Működik a rendszer, akit nem minősítettünk idevalónak, már nem próbálkozik. Öltözék, stílus alapján kialakítottunk egy réteget, az előzetes terveknek megfelelően főként a főiskolások, középiskolások közül kerülnek ki a vendégek.
— Hogy jutott eszébe egy ilyen jellegű klubot nyitni?
— Nekem volt korábban egy másik klubom, ami egy kicsit a budapesti Fekete lyukhoz hasonlított. De az ottani főnökségnek nem tetszett, be kellett zárnunk. Kerestem egy másik helyet a városban, végül ezt találtam. A METESZ (Magyar Természettudományi Egyesületek Szövetsége) a ház tulajdonosa, mi havi huszonnégyezer forintért béreljük a két szintet tőlük. Az említett szervezet nem kapott állami támogatást a rendszerváltáskor, így kénytelenek kiadni ingatlanukat. Kezdetben nagyon „kisszerűek” voltak a körülmények, saját magnóval, élő zene nélkül működött a klub, aztán ahogy egyre nagyobb lett az forgalom, visszaforgattuk a bejött pénzt. Ezért aztán ma már más a profil is.
— Nyereséges a hely?
— Igen. A fenti részen koktélbár van, lent pedig koncertekre kerül sor, persze itt is van egy büfé, ami alapvető bevételi forrást jelent...
— Kik lépnek fel?
— Bárki, aki szeretne, jöhet. Volt itt például a Ladánybene 27 együttes, akkor ünnepeltük a nézőcsúcsot. A Kispál és a Borz, a Pál utcai fiúk, a Los Andinos, és sokan mások vendégeskedtek már itt. Persze helyi zenekarok is. Pénteken és szombaton tartunk nyitva, eleinte még minden nehezen ment, sokszor csütörtökön még nem tudtam, ki koncertezik pénteken...
— Szponzorokat nem keresnek?
— Nem, szeretnénk minden szempontból önállóak lenni. Anyagi gondjaink nincsenek, a zenekarok többsége ugyanis a bevétel bizonyos százalékát kapja meg, bár van, aki fix gázsiért játszik. Ez az egyetlen élő zenés hely a városban, ezen kívül csak három diszkó jelent szórakozási lehetőséget a fiataloknak. Úgyhogy jó helyzetben vagyunk.

Tovább az eredeti oldalra!