Berlin felett az ég - korábbi írások / 2022. május 2., hétfő

Az orosz-csecsen konfliktus

2002-10-29

I.

Moszkvai volt munkatársam, jelenleg inkább barátnőm és egyetlen keresztlányom anyja ma ismét depresszív volt a telefonban. Igen-igen, a túszdráma rémes, de azért vannak más, a világ érdeklődésére kevésbé igényt tartó, de őt mégis jobban érintő problémák is. Férje, Alik kb. 6 hete autóbaleset áldozata lett.

Tényállás:

a hatsávos úton éjjel szemből eléjük vágódott egy kocsi, amelynek részeg vezetője keresztben átszelte a hat sávot. Fordult, billegett, majd frontálisan összeütközött a szabályosan haladó gépkocsival, amelyben Alik a vezető mellett ült utasként.

Eredmény:

bordatörés, jobb csípője kificamodott. 4 hét kórház után egyelőre két hete otthon fekszik. A dolog időbeni kimenetele még nem tisztázott.

Szerencse:

• nem ő vezette a kocsit


• nem az ő kocsija volt

Pech:

• A részeg vezetőnek sikerült megvesztegetni a rendőrt és a helyszíni jegyzőkönyvben az áll, hogy józan volt.


• A részeg balesetet okozó haverjai felkeresték Alikot a kórházban és megkérdezték, mennyiért hajlandó hallgatni. Alik megmondta, hogy előreláthatólag mekkora keresetkiesés fogja érni. A haverok tudomásul vették, majd távoztak. Azóta semmi. Pénz se.


• Alik nem volt bekötve, mint általában senki Oroszországban.


• A munkaszerződés alapján nem jár neki betegellátmány


• Éjjel kettőkor a dolog nem minősül üzemi balesetnek


• Alik minden bizonnyal el fogja veszíteni az állását, ahol szerződése amúgy is dec. 15-ig szól csak.

Tanulság:

semmi. Mindez „normáljno”, ahogy a helybeliek mondják. Szerintem Alik legközelebb sem lesz bekötve. A család csak azon mérgelődik, hogy mindez komoly anyagi megterheléssel járt eddig (kórház), és jövedelem kieséssel fog járni, majd bírósági hercehurcával tanúként. Eddig „normáljno”, avagy Insallah, ahogy a mohamedán világban mondanák. A sors egyetlen igazságtalansága, hogy a részeg és haverjai szemmel láthatólag nem fizetnek.

II.

Vera barátnőm ugyancsak ma mesélte, hogy egyik unokaöccse szintén áldozata volt a moszkvai túszdrámának. Hála istennek élve kikerült. Vera büszkén számolt be, hogy TV-sztár lett a fiúból, akinek a nyilatkozatára Putyin két napja lépten-nyomon hivatkozik. Azt mondta a srác a riporternek: „Rémes volt, nem hittük, hogy élve kikerülünk. Mégis biztos voltam mindvégig benne, hogy a terrorizmusnak nincs jövője.” No, ez így persze kellőképpen plakatív és kitűnően idézhető. Mondom Verának, hogy szép-szép, hogy idézi, miközben tömegesen haltak meg emberek, mert azt viszont sem Putyin, sem a hatóságok nem árulták el, hogy milyen gázzal dolgoztak. Vera nem értette a kifogásomat. Hogyhogy milyen gázzal? Hát hadi ideggázzal. És örülni kell, hogy egyáltalán akárhány túlélő volt, mert minden túsz biztos volt benne, hogy nem éli túl. Valamennyi áldozat mindig van!

Meg kell jegyeznem, hogy Vera több nyelven beszélő közgazdász, egy német bank alkalmazottja, több évet tanult, élt külföldön, férje egyetemi tanár, az Orosz Tud. Akad. Tagja. Moszkvai barátaim között a legtájékozottabb, műveltebb, színvonalasabb réteghez tartoznak.

10 évig volt irodám Moszkvában. Tulajdonképpen engem már nem lehet meglepni. De megint elgondolkodtam. Hát mit akarunk mi itt a mi enervált, elkényeztetett, nyugati demokrata ideálokon nevelkedett felfogásunkkal? Ahogy látom, ez a fennköltebb – vagy magát annak tartó – nyugati szemlélet a hülyébb. Mint a gyerek, hisz a fekete-fehérben. Igazságot akar tenni!

Honnan vesszük magunknak a jogot, hogy kívülről akarjuk megmondani az orosz-csecsen konfliktusban, hogy kinek van igaza és mit kell csinálni? Az egyik egy demokráciát, szabadságot, emberi jogokat alapvetően nem ismerő 500 éve feudális társadalom, a másik pedig még ennél is sokkal archaikusabb, a vérbosszú alapján álló, egymással véres torzsalkodásban élő, de mindenképpen az ököljogot alkalmazó törzsszövetség. Ahol nem emberi életen, értékeken, jogon megy a vita, hanem klánok anyagi érdekeiről van szó és a presztízsről. Ez utóbbi mindkét félre vonatkozik.

A presztízs, az pedig rémes. Mint a mohamedán világban általában, az utolsó lélegzetig harcolni kell, mert a kompromisszumkészség a másik fél szemében a gyengeség jele. Még hogy érdekegyeztetés?! Meg teamwork, csapatmunka?! Ez mind a demokrácia köntösébe bújtatott huncut praktika. Amíg nem tisztázott, hogy ki a győztes, ki a főnök, milyen a „Hackordnung”, addig nincs nyugalom. Kár, hogy Szilágyi Ákos csak magyarul publikál. Kötelező olvasmányként előírnám Schrödertől Bush-ig az ú.n. fejlett világ politikai képviselőinek. 

Tovább az eredeti oldalra!