Backpacking / 2015. június 4., csütörtök

Viszontagságok a déli szigeten

Május közepére teljesen elromlott az időjárás Új-Zéland déli részén. A Kepler Track-et még kis szemerkéléssel megúsztuk, de a Milford Sound-ra befizetett kirándulásunkat gyakorlatilag elmosta az eső. A reklám prospektusokon, mondjuk, nem hangoztatják, hogy az itteni éves átlagos csapadékmennyiség 6000 mm felett van, míg kis hazánkban kb. 600. Ennek ellenére próbáltuk élvezni a fjordban tett hajókirándulást, a pozitív oldala, hogy ilyenkor még a szokásosnál is több vízesésben gyönyörködhet az ember.

A hírnevezetes Milford Sound

Másnap búcsút vettünk Des-től és innen az események felgyorsultak. Egy fiatal német párocskával, akik szintén nála szörföltek, leutaztunk Queenstown-ig. Itt – feladva a stoppolást a gyorsabb közlekedés oltárán – három napra béreltünk egy autót. A terv az volt, hogy a hegyeken keresztül átmegyünk a nyugati tengerpartra és itt megyünk északnak. Kíváncsi voltam a Westland Tai Poutini Nemzeti Parkra és reménykedtem, hogy egy rövidebb túrával esetleg szemrevételezhetjük a Fox, vagy a Franz Josef gleccsert. Persze rohanás lett volna, mert utána a kanyargós és telente már havas Arthur’s Pass-en autóztunk volna Christchurchig, ahol a kocsit le kellett adni. Tervünk már Wanakában semmivé foszlott. A hágót már itt lezárták a nagy havazás miatt, úgyhogy a nyugati partra már semmiképp nem tudtunk átjutni.

Ezeken a hegyeken már nem jutottunk át

Az újratervezést követően, azt gondoltam, hogy menjünk a déli sziget közepén a Mount Cook és a Tekapo tó irányába, hogy mégis más tájakon jussunk vissza. Vesztünkre már ezt az útvonalat is lezárták, úgyhogy kénytelenek voltunk ugyanúgy a keleti parton visszamenni Christchurch-be, ahogy jöttünk. Az elején ez is egy kvázi menekülésnek tűnt, mert a hó már ezen az úton is elkezdett kavarogni. Kiérve a tengerpartra az időjárás enyhülni látszott, és a nap is kisütött, úgyhogy kényelmesen a látványosságoknál meg-megállva jutottunk vissza Christchurch-be. Mivel maradt még egy plusz napunk, ezt a közeli Banks félszigeten töltöttük el.

Oamaru tengerpartján ilyen cukiságba lehet belefutni

Miután leadtuk az autót, ismét stoppal vágtunk neki az 1-es főútnak, csak ezúttal északi irányba. Ekkor ismerkedtünk meg Mathiassal, aki miután felvett minket felajánlotta, hogy töltsük az estét a házában. Kicsit váratlanul ért minket, de tudtuk ilyen is csak Új-Zélandon fordulhat elő velünk. (Na jó, ez nem teljesen igaz, mert már Törökországban is kaptunk egyszer egy hasonlóan kedves ajánlatot begyűjtve az útról.) A Németországból bevándorolt, amúgy mélyen vallásos Matthias és családja nagyon kedvesek voltak és örülök, hogy megosztották velünk az estéjüket. Így sikerült bepillantást nyernünk egy új-zélandi család harmonikus életébe.

Az időjárás határozottan javult.

Másnap korán reggel busszal utaztunk tovább Kaikourába. Kaikoura arról híres, hogy a parthoz nagyon közel húzódik a Hikurangi mélytengeri árok, ami megfelelő táplálékot biztosít a tengeri élőlényeknek és igen változatossá teszi a helyi élővilágot. Nagy számban fordulnak meg itt ámbráscetek, dusky delfinek, valamint átvonulóban púposhátú bálnák, hektor delfinek és orkák. A parton rengeteg fóka szokott henyélni, költési szezonban pedig pingvinekkel is összefuthat az ember, sőt albatroszt is látni a víz felett.

Kaikoura. Ki ne akarna itt élni?

Bálnát sajnos nem láttunk, de befizettünk egy fél napos delfin-túrára, ahol aztán egy katamaránnal kergettük a delfineket. Mi csak fényképeztünk őket a hajó orrából, de eredetileg a kirándulásnak az volt a lényege, hogy a velünk utazó, neoprémbe öltözött pénzesebb turisták együtt fürödjenek a játékos állatokkal. A delfineknek viszont nem volt ínyére a közös úszás, így mikor utolértük őket és a csapat tagjai beugrottak a jéghideg vízbe, azok szépen továbbálltak. Az életre szóló élmény helyett, így csak kergetőzést és rosszabb esetben tüdőgyuszit kaptak a neoprémesek. Mi viszont jót mulattunk és millió felvételt készítettünk a hajó előtt úszó állatokról.

Itt a delfin, hol a delfin?

Dusky delfinek

Tettünk még egy estébe nyúló sétát is a közeli félszigeten, ahol becserkésztünk egy csapat fókát. Nem akartuk zavarni őket, de így is legalább 20 méterre megközelítettük éjjeli táborukat.

Sajnos időnk már fogytán volt, így csak két napot töltöttünk ezen a gyönyörű helyen. Lett volna még mód túrázni is a környező hegyekben és szerintem tengerparti mászkálásban is lett volna potenciál, de sajnos haladnunk kellett tovább az északi szigetre, Wellingtonba.

Tovább az eredeti oldalra!