Barangoló Család / 2023. szeptember 18., hétfő

Trieszt - maga a mediterrán "otthonosság"

Hatalmas vágyam teljesült azzal, hogy eljutottunk Triesztbe! Vonzott ez a táj: a tenger, a mélykék víz és a meredek hegyek találkozása egy monarchia korabeli város képében. A kikötő, a Miramare-kastély és a város látnivalói mind hívogattak, hogy ha már itt járunk, itt nyaralunk a környéken (konkrétan 40 percnyire kempingezünk Gradoban), mindenképpen nézzük meg, ne hagyjuk ki a lehetőséget, és ismerjük meg a várost, ahonnan Sissi indult nyaraló útjaira, illetve sokat időzött itt. Egy teljes napot szántam Triesztre, ami természetesen nem volt elég mindenre. Ám a cél nem is az volt, hogy ez alatt az egyetlen nap alatt felfedezzük a város összes látnivalóját. Egy életérzést, egy betekintést szerettünk volna a trieszti életbe - amit nagyon is megkaptunk! Erről szól a bejegyzés, tartsatok velünk egy zarándoktemplomba, a parkolásügyileg lehetetlen belvárosba, a kikötőbe és a világhírű Miramare-kastély kertjébe! A bejegyzésből az is kiderül, miért éreztem magam Triesztben otthon annak ellenére, hogy még soha nem jártam ott korábban.

Santuario di Monte Grisa

Délelőtti első állomásunk a Monte Grisa zarándoktemplom volt. A páratlan kilátóterasszal rendelkező, már az autópályáról is jól látható épület egy hegy tetejére épült, egészen különleges, brutalista stílusban. A helyi püspök 1945 áprilisában tett fogadalmat, hogy ha Trieszt városa megmenekül, templomot építtet itt. Az ígéretet egy M betűt formázó, elképesztően modern templommal váltotta valóra. Én még nem láttam templomot, ami ennyire monumentális, gyönyörű és mégis "színbeton"! Két szintjén két külön templom és kápolnák kaptak helyet. 

A parkolás nem jelent gondot egy átlag hétköznap, akár egészen a templom közelében. De ünnepekkor biztosan messzebb kell gyalogolni, ezt abból gondoljuk, hogy van egy hatalmas parkoló távolabb, ami ezúttal üres volt. A templomnál mosdók, egy büfé-étterem és ajándékbolt várják a turistákat, zarándokokat. Első dolgunk volt a kilátást megcsodálni, így felfutottunk a kilátóteraszra. Szavunk is elállt...

Miután kigyönyörködtük, kinézegettük magunkat (hol van Grado? hol a kemping? Az már Szlovénia? Milyen hajó lehet az ott a távolban? Azt az óriás óceánjárót mindenképpen nézzük meg majd a kikötőben!! stb.), bementünk a templomba. Nem túlzok, ha azt mondom, itt is csak hápogtunk a látványtól. Egyrészt építészetileg ragadja meg az épület a betérőt: a fények játéka, az egész kontrukció egyszerűen bámulatosan különleges. Aztán a látnivalók, az oltárok... Itt járt II. János Pál is. 

A kápolna mozaikja olyan, mint egy festmény.

Odalent a Torinoi lepel másolata előtt időztünk sokat. Egyszer, talán nyolcadikos koromban történelem kiselőadást tartottam a lepelről. Ahogy ránéztem az életnagyságú másolatra, legnagyobb döbbenetemre előugrott az a sok érdekes információ, amit akkor, 14-15 évesen, még internet nélkül, könyvtári könyvekből , innen-onnan összeszedtem erről a különleges, öreg textildarabról és elmondtam az osztály előtt. És mindazt, ami hirtelen eszembe jutott, csak mondtam, mondtam a gyerekeknek. A bizonyítékokat, a vizsgálatok eredményét, az összehajtogatás és egy középkori égés nyomait, mindent, ami ott hirtelen beugrott a kiselőadás anyagából. De a legmegrendítőbb az volt, mikor egyedül maradtam a másolat előtt. Látni a sebeket, a töviskorona nyomát, az ostorcsapások helyét. Én nem számítottam erre, itt, Triesztben. Nagyon megrendítő perceket éltem át.

A Torinói lepel élethű, életnagyságú másolata.

Szülőbarát templom, szentekről szóló mesékkel.

Tízórai a templomkertben.

Belváros, parkolás

A templom kertjében tízóraiztunk egyet, hiszen csak tervünk volt rá, hol ebédelünk, de arról fogalmunk nem volt, mikor jutunk majd oda. Pláne, hogy nem számítottunk arra, a még a helyiek számára is szokatlan helyzetre, ami a belváros szívében várt minket: lövöldözős, utcai üldözős filmforgatásra. Ez az esemény annyira felkavarta Trieszt belvárosát, hogy tényleg tökéletesen lehetetlen volt megállni autóval. Az ÖSSZES utca le volt zárva, és a teljes kikötő ÖSSZES parkolója, a fizetősek is rendőri felügyelettel voltak biztosítva. Na, erre varrjál gombot, egyszeri turista! Hiába mutogatta nekünk a GPS merre kellene mennünk, azok az utcák IS, és minden egyéb lezárva, mi meg kezdtünk egyre jobban kétségbeesni. Meredek, szerintem még a római korból ott maradt kövezetű utcákon (nem viccelek, régészeti emlékek mellett vitt utunk) tettük tönkre az autó kuplungját, ami már-már füstölögve jelezte, hogy vége, nem bírja tovább, ha még egy meredek kaptatón fel kell mennie, kigyullad... Pontosan úgy néztem ki a férjem mellett, mint a Macsakfogóban Cookie, a szőke göndör patkánylány, mikor arcát hosszában két kezével lehúzva üvölt, hogy ÚTHENGEEER!, nos én nem ezt süvítettem, hanem azt hogy Úristen, de meredeeeek! 

Aztán valahogy, valahol mégis sikerült megállnunk anélkül, hogy a kuplung elfüstölt volna. Nem volt egyszerű, és a helyiek sem örülhettek annak, hogy valakinek a helyét elfogaltuk egy belvárosi lakóövezetben, mert mire visszatértünk az autónkhoz, az első rendszámunk szó szerint vissza volt hajtogatva... no, de maradjunk az időrendnél, tehát megálltunk, sikerült! Éljen. 

Letettük a kocsit, ennek annyira megörültem, hogy lefotóztam!

Akkor most keressük meg a várat és a templomot! Dombra fel, dombról le, lépcsőn le, lépcsőn fel - Trieszt ilyen, szerintem itt nem is laknak kövér, punnyadt emberek, ide kell a kondi és az erő. A telefonom térképe téves helyre vitt, a várba ott nem lehet felmenni, ahol ő gondolta, így kerültünk egy nagyot a hőségben, de szerencsénkre útközben találtunk egy játszóteret és egy ivókutat. 

Játszótér a Vár oldalában.

Világháborús hősök emlékműve.

A Katedrális...

... telis-tele kisebb-nagyobb...

...mozaikokkal!

A katedrálisba ingyenesen, a várba pénzért lehet bejutni, ezért ezúttal csak a hűvös templomot látogattuk meg. A várban van egy nagyon komoly történelmi kiállítás (40 fok volt, és a gyerekeken láttuk, hogy erre ezúttal esélyünk sincs), de ami még fájdalmasabb, hogy a bástya kilátásáról is lemaradtunk. A várból csak és kizárólag a belépő megváltásával lehet kitekinteni. 

A Vár - ezúttal csak kívülről

Lefelé séta - nincs hiány lépcsőben!

Még az alagútjuk is hasonló a mienkhez, kívül-belül!

A gyerekek viszont már a falat kaparták az éhségtől, így egy gyors döntéssel lesétáltunk a közeli McDonald's-ba, és hamburgerekkel megtömtük magunkat. Ne ítéljetek el, hogy nem a helyi különlegességeket választottuk, nem egy hangulatos trieszti étterembe ültünk be tengeri hekenytűket kóstolgatni. A lényeg az volt ezúttal, hogy gyorsan, viszonylag olcsón kapjunk olyat, amit a gyerekek is tuti biztosan megesznek és jól is laknak vele. 

Nyugis ebéd a Mekiben, az Alagút mellett.

A Meki után bevetettük magunkat a belvárosba. Hamar a sétálóutcákon találtuk magunkat, és a csatorna mellett is sokat fotózgattunk. Szép épületek mellett vitt el utunk.

Forgalmas, de szép tereken át haladtunk.

Gyönyörű, hangulatos belvárosi  utcácskákat láttunk.

Klasszicizmus gyöngyszeme.

Szerb templom

A Gran Canale vége

Mária Terézia

Ez is Trieszt, bármily hihetetlen!

Kikötő és ismét belváros, az otthonosság

A kikötőhöz érve megállapítottuk, hogy itt bizony nem lesz árnyék, úgyhogy gyorsan mindenkit bekentem fényvédő krémmel, és így már gyalogolhattunk a tűző napon. Az óriáshajót szerettük volna megnézni közelebbről, mert ilyen hatalmas építményt még nem láttunk.

Nézd, milyen nagy!

A móló - irtó hosszú!

A móló legvégén ücsörögve.

A főtéren a hatalmas tömeg szétoszlott, és a forgatás miatt amúgy is különleges állapotok uralkodtak. A gyerekek elkezdtek fagyi után nyavalyogni - mondjuk, tényleg rendkívül meleg volt - és ezzel tudtuk bennük kicsit tartani a lelket, hogy igen, lesz fagyi, még nem tudjuk hol és mikor, de lesz. 

Ugye, hogy ez a palota akár Budapesten vagy Bécsben is  állhatna?

Ez már egy picit "olaszosabb" :)

Beszereztem egy térképet az Infopontban. Közben a  kicsik szétszedték Aput.

Gyönyörű utcácskák.

Az otthonosság érzés talán ezen a környéken kapott el a legjobban. Olyan házak, paloták vettek körbe minket a nagyobb tereken és a főbb utcákon, amelyek akár Budapesten is épülhettek volna. A Monarchia-korabeli építészet rányomta a bélyegét Triesztre, ugyanúgy, ahogy Budapestre is. Ráadásul a környékbeli bekötőutak ismerős viaduktok alatt visznek el... ezek ugyanabban a vasútfejlesztési hullámban épültek, amikor Semmering világörökségi útvonalát építették azzal a céllal, hogy Triesztet minél kisebb kerülővel, a hegyeken át tudják összekötni Gdansk-kal. (Semmeringre vittük el eddig mindhárom 10 évesünket, erről már egy ideje tervezek írni. Szóval ők, a nagyobbak igen jól emlékeztek erre a sztorira, hiszen sok-sok térképet nézegettünk Ausztriában)

Egy római diadalív csak úgy, beépítve!

A kocsit elérve (le-föl-le-föl gyalogolva) örömmel sóhajtottunk fel, hiszen már mindenki hulla fáradt volt. A nagy kihívás viszont csak ezután következett: kijutni a rommá lezárt városból. Komolyan mondom, hogy még a helyieknek is durva lehetett az a nap. A GPS teljesen megzavarodott, háromszor-négyszer is visszavitt minket ugyanoda, mert mindig egy bizonyos, lezárt utcán akart lehajtani. Annyi rutinunk volt már városi közlekedésből, hogy egyszer csak sikerült kijutnunk egy főbb útvonalra, amin aztán elevickéltünk a partra.

Miramare-kastély

Tervünk szerint ezúttal a parti útvonalon haladtunk tovább, a Miramare kastélyig. Én rutintalanul nem a kastélyt, hanem Miramare-t írtam a térkép alkalmazásba - ami egy busz- és vonatmegálló.... de sebaj, innen van út a tengerpartra, ahol találtunk is parkolót - mert már némely strandoló hazafelé indult. Utólag azt mondom, még jobb is volt itt parkolni, mint a kastély hivatalos parkolójában, mert így "kényszerűen" áthaladtunk a kastélykert eldugodtabb, hátsó részein!

A parkoló mellett a világ egyik legszebb lokációjú buszmegállója...

Miramare kikötő

Lépcsősor a kastélykerthez.

Erről a helyről vezetett egy lépcsősor, majd egy sétány a kastély felé, 10-12 perces kellemes sétával. A gyerekek már semmi más szót nem ejtettek ki a szájukon, mint a FAGYI, így komoly megkönnyebbülést okozott, hogy még éppen zárás előtt elkaptuk a kastély előtt fagyit áruló nénit. Itt még ivókutat is találtunk, így a kedélyek is megnyugodtak lassacskán, és végre kezdte felfogni a családom, miért cipeltem el őket erre a helyre...

Mesés látvány

Gondosan karbantartott kert.

Castelletto, ahol még hercegi személyt is tartottak fogva...

A várva-várt és kiérdemelt fagylalt.

A kastélyba nem mentünk be, mert úgy olvastuk, a kiállítás nem különösebben érdekes, ellenben jó drága lett volna mindannyiunknak. Maradtunk tehát a csodálatos kastélykertben, gyönyörködtünk a kilátásban és készítettünk számtalan fotót. 

Ez a nap volt a legtartalmasabb és legmozgalmasabb mind közül, amit Olaszországban töltöttünk. 

A többi bejegyzést megtalálod itt:

• Kempingteszt Gradoban
• Grado városa
• Aquileia világörökségi ókeresztény mozaikjai
• Isonzó-torkolat tanösvény a nemzeti parkban

Szeretnél havonta friss, tartalmas információkat kapni barangolásainkról, kirándulásötleteinkről, múzeumlátogatásainkról, jó szállásokról? Iratkozz fel hírmagazinunkra:

BARANGOLÓ HÍRMAGAZIN FELIRATKOZÁS

Tovább az eredeti oldalra!