Loading...

Kirgizke utazásai - A világ Kirgizházon kívül

Kirgizke utazásai - A világ Kirgizházon kívül / 2019. november 29., péntek

Szvanéti ékkövei - Koruldi-tavak

Szvanéti - Koruldi-tavak


 


Zugdidiben álmosan, gyűrötten vánszorogtunk le a vonatról. Már ahogy bezakatolt a vonat, láttuk, hogy a környező táj teljesen megváltozott; mindenütt pálmafák és buja zöld növényzet. A vonatból kilépve pedig már kora reggel is beszippantott a száz százalékos páratartalom és a meleg. A vasútállomás mellett már várakoztak a különböző irányokba vivő marsrutkák. Mi is behuppantunk az egyikbe, amelyre azt mondták, hogy Mestiába megy. A finn pár a kisgyerekkel szintén ebben kötött ki. A sofőrünk egy morcosabb alak volt, de szerencsére jól vezetett. Útközben egyszer álltunk meg egy kis vendéglő mellett, ahol lehetett enni - inni valamit. Az út egyébként lenyűgözően szép és egyben félelmetes is az Enguri folyó völgyében. 3-4 órás utazás után érkeztünk meg Mestiába, Szvaneti „fővárosába”. Elballagtunk a foglalt vendégházunkhoz, a Teo Guesthouse-ba, amelynek udvarában egy saját, jellegzetes szván torony áll. Gyorsan birtokba vettük a szobánkat, ittunk egy kávét, és gondoltuk, hogy valami kis könnyedebb, rövidebb túra után nézünk a nap második felében. Mit sem sejtve választottuk ki a Koruldi-tavakhoz vezető útvonalat, ugyanis a vendégházunk pont ennek az útvonalára esett. A turistainformációban korábban kapott térkép alapján sem tűnt vészesnek, azt pedig annyira nem is vettük számításba, hogy maga Mestia kb. 1400 méteren, míg a tavak kb. 2750 méter magasságban találhatóak. A ház teraszáról látható, hófödte fehér hegycsúcsok is oly hívogatóak voltak…


img_0721_logo.jpg


img_0113_r.jpg


 


img_0722_logo.jpg


Az útvonal meredeken visz felfelé, kezdetben még fenyőerdőkön, virágos tisztásokon keresztül. A vizünk gyorsan elfogyott, s egy tisztának tűnő hegyi csermelynél töltöttünk újra. Itthon aztán nem győztem aggódni, hogy netalántán összeszedtünk-e valami élient, mert jóval feljebb még vígan rohangáltak a szarvasmarhák és a lovak is.


Kb. két órás felfelé kapaszkodás után elértünk egy kereszttel jelölt kilátópontot és egy kis menedékházat. A menedékházban pihengetve egy osztrák-svájci párocskával beszélgettünk, igazán profi hegymászóknak, túrázóknak tűntek. Mi még maradtunk kicsit pihenni, mikor ők már elindultak a tavak felé.


img_0115_r.jpg


img_0724_logo.jpg


A pihenő után mi is nekiveselkedtünk a túra második szakaszának. A kereszt illetve a menedékház már az erőhatár felett van, lassacskán a törpefenyők is elfogynak, a nap is pirít cefetül. Az út pedig egyre csak emelkedik, pedig a térkép szerint nem is szabadna ennyire kaptatósnak lennie… Rövidesen elszidjuk az összes térképész valamennyi felmenőjét, aki a térkép készítésében részt vett. S lám, valakik már visszafelé jönnek: az osztrák-svájci páros, teljesen kifulladva. Feladják a küzdelmet, nem lesznek meg ma a tavak, nem bírják. Intő jel lehetne, de hát mi nem azért jöttünk ide, hogy a cél előtt feladjuk! Vánszorgunk tovább, egyre csak fel… L. egy ponton kifekszik, elterül a földön, nem mozdul. Én még érzem magamban az erőt, és már itt kell lenniük a tavaknak is… továbbmegyek. Hosszú-hosszú percek telnek el, folyik az izzadtság az arcomon, fájnak-remegnek az izmaim, de valami megmagyarázhatatlan eredetű tartalékenergia visz tovább… valahogy L. is összeszedte magát közben, s végül együtt érünk fel az első tóhoz. Fantasztikus az egész élmény!


img_0162_r.jpg


Fent, a zöld réten helyenként hófoltok, még egy kis hóemberkét is tudunk építeni az egyébként tikkasztó melegben. Jól megtermett szarvasmarhák bóklásznak a túrázók körül, hatalmas, csupa izom állatok, nem is merek rájuk nézni… odébb pedig egy kisebb ménes legelészik a dús fűben.


img_0144_r.jpg


img_0746_logo.jpg


img_0748_logo.jpg


img_0730_logo.jpg


Leheveredünk a tó partján: a havas hegycsúcsok visszatükröződnek a tó sötét vizében. Mellettünk egy izraeli fiatalokból álló kisebb társaság pihenget, egy lányka még a vízbe is bemerészkedik. Egyszer csak egy közös éneklésre összeáll a kis csoport: a halk, fájdalmas dallam betölti a végtelen teret. Emelkedett pillanat… Sajnos nincs sok időnk maradni, lassan ideje visszaindulni, mert visszafelé is ugyanilyen hosszú lesz az út, és már délután három felé jár.


img_0149_r.jpg


img_0141_r.jpg


Azt gondoltuk, hogy lefelé elvéthetetlen lesz az út, hiszen már egyszer feljöttünk rajta, de nem sokkal a tavak után a sok kitaposott csapás egyikén eltévesztettük az irányt, amit fáradtan nem vettünk észre, és egy gerinccel nyugatabbra kötöttünk ki, mint kellett volna. A terepviszonyok miatt valahogy nem láttuk irányzékként a lentebbi menedékházat sem. Hegyen-völgyön átvágva evickéltünk vissza keleti irányba. A vizünk már a tavaknál elfogyott, motorosoktól kaptunk egy kis utántöltést. Nagy nehezen elértünk egy pásztorlakot, amely mellett eljöttünk út közben, így végre ismerős helyen jártunk. Jó nagy kunkort tettünk nyugat felé. A pásztor épp kijött a rozzant kalyibából, Lupó pedig – mint aki már napok óta a sivatagban gyalogol - drámaian suttogta neki valami szláv nyelven: „Voda, voda!” Komolyan, ha nem lettem volna én is rettentő szomjas, igazán meglepődtem volna a filmbeillő színészi teljesítményen. Így viszont abszolút egyetértettem a dráma szükségszerűségével. Kaptunk is vizet, és megkönnyebbülve, kicsit felfrissülve folytattuk az utat lefelé. Nagyon odafigyeltünk, hogy nehogy eltévesszük a csapást. Lefelé fáradtan talán még nehezebb volt az út, mint felfelé. Helyenként sok éles kőtörmelék volt az ösvényen, a kemény, egyenetlen terep megviselte a térdemet. Mindenképpen kényelmes, strapabíró bakancs ajánlott!


Bár a város már egész közelinek tűnt, de a hátralevő méterek egyre lassabban és nehezebben fogytak. Végül is sikerült! Hazaértünk még mielőtt a nap lebukott volna a horizonton. 1300 m szintemelkedés, durván 16 km. Utólag sem tudom, hogy bírtam, de azóta is igen büszke vagyok rá!


img_0145_r.jpg


Tovább az eredeti oldalra!
0 Hozzászólás:
Legyél te az első hozzászóló!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezni: