Plovdiv - Trákia kincse
Plovdiv – Trákia kincse
A hegyek és a tengerpart között még egy megállót ejtettünk útba: Bulgária és egyben Európa egyik legősibb városát, Plovdivot.
Banszkoból a keskenyvágányú vasúttal utaztunk Szeptemvriig. A vonat valamivel tíz óra után indult. Hosszú, fárasztó napnak ígérkezett a mai, mert már délelőtt nagyon meleg volt. A keskenyvágányú vasút három hegységen átzakatolva festői tájakon, hegyeken-völgyeken kanyarog keresztül. Kilométerben nem sok, de időben jó pár órás az út, sietős turistáknak nem ajánlott. Banszko után elhagytuk a Pirin-hegységet, a Rila és a Rodope következett. Útközben tündéri kis hegyi falvakban van egy-egy megálló. Érdemes lett volna itt kiszállni, és élvezni a fenyőredők, a hegyek és a bűbájos régi kis falvak varázsát. Az erdőkkel körülvett réteken még kézi erővel kaszálnak a helyiek. Fárasztó, kemény munka ebben a melegben… A méhek illatos mézet gyűjtögetnek a vadvirágos réteken. Ha tudtuk volna, hogy egy-egy helyen mennyit áll a vonat, akkor akár ki is ugorhattunk volna venni egy-egy üveggel, de nem mertünk kockáztatni, csak viccelődtünk vele.
Szeptemvribe percre pontosan érkezett meg a vonatunk, majd a plovdivi csatlakozás is időben jött. A plovdivi vonaton végül az első osztályra ültünk, mert ott volt hely, s mikor jött a testes és szigorú kalauznéni, vettünk tőle kiegészítő jegyet.
Délután négy körül érkeztünk Plovdivba. Mintha csak egy forró katlanba csöppentünk volna. Szinte izzott a levegő. A vonaton sms-ben egyeztettem az érkezésünk időpontját a szállásadóval. Taxit fogtunk a vasútállomáson, és pár leváért a szállásra vitettük magunkat. A taxi ablakán forró szél csapott be…
Az apartmanunk (Domus Apartment Old Town) az óváros szélén volt egy csendes utcában. Csak néztünk, amikor a szállásadó srác a lépcsőházban a cipőjére kórházban használatos védőzsákot húzott. Aztán amikor beléptünk az apartmanba, már láttuk, hogy volt értelme a fene nagy előkészületnek: minden ragyogóan tiszta és modern volt, tényleg kár lett volna koszos cipőben végigrongyolni a makulátlan lakáson. Miután Svetlin minden lényeges dolgot megmutatott, elköszönt, mi pedig fáradtan rogytunk le a kanapéra. „Természetesen” volt légkondi, és egy hatalmas lapos tv is, Ábel odáig volt a modern, csillivilli apartmantól. Kajánk azonban nem volt, viszont volt egy teljesen felszerelt konyhánk, és Svetlin azt mondta, hogy nem messze van egy Billa. Sajnos még mindig pokolian meleg volt kint, de muszáj volt kimerészkedni, hogy valami vacsorát szerezzünk. A fogunkat összeszorítva elvánszorogtunk a bevásárlóközpontba, és beszereztük a betevőt. L. szuper vacsorát rittyentett. Estére annyira sikerül magunkhoz térni, hogy kerültünk egyet az óváros macskaköves utcáin, de azért a világot aznap már nem váltottuk meg.
Plovdiv óvárosa Trákia szívében, három dombon helyezkedik el, már az újkőkor óta lakott település. A monda szerint alapítója Eumoli, Poszeidon és egy Rodope nevű szép leány gyermeke, akit apja elrabolt anyjától. Rodope próbálta védelmezni gyermekét, de Poszeidon haragja hegységgé változtatta Rodopét és a neki segítő Balkánt, az óriást is.
I.e. 342-ben Nagy Sándor apja, II. Philipposz makedón király foglalta el, és szerénytelenül csak Philippopolisznak nevezte el a várost. A rómaiak Trimontiumként, azaz a „három hegy városaként” emelték a Római Birodalomba. Bizánciak, bolgárok, majd az oszmánok uralma követte egymást: mindegyik kultúra hagyott nyomot a városképen, így izgalmas multikulti jött létre az évszázadok folyamán. A római színháztól, az oszmán dzsámiig, a Nemzeti Újjászületés-kori elegáns palotákon keresztül van itt minden, ami egy utazó számára érdekes lehet.
A hőhullám másnap is kitartott, így csak délelőttre terveztünk némi városnézést. Elsétáltunk az egykor hatezer nézőt befogadó római színházhoz, mely mára már Plovdiv egyik jelképévé vált. Manapság koncerteket, színdarabokat adnak itt elő.
Bár én szívesen megnéztem volna akár több Nemzeti Újjászületés-kori házat is, de a gyerekre és a hőségre való tekintettel eggyel kellett beérnem. A Kojumdzsioglu-házat választottuk, mely ma Néprajzi Múzeumként működik. Kojumdzsioglu egy jeles szövetkereskedő volt, aki 1847-ben építtette a pompás palotát. L. nagy boldogan konstatálta, hogy a múzeumban látott tárgyak egy része már a mi jóval szerényebb lakásunkban is megtalálható. (Update: Azóta már mini múzeummá fejlesztette a kínálatot, és élhetetlenné tette a lakást J)
A közelben található a Szent Konsztantin i Elena-templom, melynek falait színpompás freskók díszítik.
L. kedvébe járva a Régészeti Múzeumot kerestük még fel, mely érdekes és szépséges leleteket mutat be az őskortól a középkorig, befogadható méretű, de igazán tartalmas kiállítással. Itt található a híres Panagyurishte-i trák arany kincs, melyet 1949-ben három testvér fedezett fel. A 9 darabból álló, több mint 6 kg súlyú, i.e. IV. századból származó aranylelet egy trák törzsfőnök kincse, arany ivókészlete volt.
A délutáni elviselhetetlen hőséget az apartmanban bekkeltük ki, csak este merészkedtünk ki újra a városba, és a nyüzsgő sétálóutcán császkálva, vásárolgatva búcsúztunk Plovdivtól. Remek hangulatú város, nagyon sajnáltam, hogy nem maradhattunk még pár napot. Látnivaló lett volna bőségesen.
0 Hozzászólás:
Legyél te az első hozzászóló!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezni: