Miben változtatta meg az életünket hat hónap utazás?

Az elmúlt hétvégénket a Járatlan Utakon fesztiválon töltöttük - részben már előadóként. Nosztalgikus érzéseink voltak, hiszen ez volt az a rendezvény, ami 2016 márciusában elültette bennünk a világutazás gondolatát. Pár hónappal később, október 15-én pedig már a Budapest-Dubaj repülőjáraton ültünk, és fogalmunk sem volt, hogy pontosan mikor és honnan fogunk majd hazaérkezni. Nem kevés izgalommal és némi pánikkal vágtunk neki életünk nagy kalandjának, ahonnan 189 nappal később, 13 ország meglátogatása után érkeztünk vissza. Most már mindez egy szép emlék, de az életünk mégsem ugyanolyan, mint azelőtt. Úgy gondoljuk, hogy most már véglegesnek tekinthetjük a változásokat, ha másfél év itthon-lét után sem vagyunk olyanok, mint előtte.

Lássuk, miben változtatta meg az életünket az a hat hónap utazás:

Amikor egy magyar fiatal elkezdi a karrierjét, általában pénzre, szakmai sikerre és elismerésre vágyik. Kell egy jó állás, egy jó fizetés... aztán még jobb pozíció, még több fizetés... és ez általában így megy tovább. Ha valamelyikőtöket megkérdezném, ki a "legsikeresebb" ismerőse, biztos valaki olyan jutna először eszetekbe, akinek hétszámjegyű fizetése van, (felső)vezetői pozícióban mutatja a LinkedIn, stb... De mindez semmit nem mond arról, hogy mennyi időt tölthet a családjával, mennyire stresszes az élete, mennyi ideje marad a hobbijának. Vajon ugyanazt csinálná akkor is, ha milliárdokat nyerne a lottón? Van persze aki igen.. de a legtöbben aligha. 

A fél éves utazás anyagilag rengeteget elvett tőlünk. Nemcsak a tényleges költségek, hanem a kiesett fizetés is. Mégis, ha valaki azt mondaná, hogy felajánlana egy alternatív valóságot (nem utaztunk el, több pénzünk van), gondolkodás nélkül visszautasítanánk. Egy ilyen kaland során döbben rá az ember, hogy mi mennyit ér valójában. Hogy mennyire egy akvárium "mátrixában" élte a mindennapjait, amiből képtelenség belülről kilátni. Hogy mennyire tud hiányozni a család. Hogy mennyire gyorsan vagy lassan telik egy nap. És hogy mi mennyit ér számára az életben. 

Közhelynek tűnik ugyan, de igaz: azzal foglalkozz, amit szeretsz csinálni. Akinek a hobbija a munkája, az a boldog ember. Ha pedig nem a hobbid a munkád, akkor csak addig csináld, amíg többet kapsz tőle, mint amennyit elvesz az életedből. (Mi is akkor indultunk útnak, amikor ez az arány tartósan megbillent.) 

Ha holnap elütne a villamos, úgy gondolnád azt az életet élted, amit szeretnél? Nehogy úgy érjen véget az életed, mint az alábbi kisvideó főszereplőjéé...

A stressz egy igencsak relatív fogalom - nagyon szubjektív, hogy ki mit él meg stresszként. Amikor meglátod, hogy az életszínvonalad töredékét soha el nem érő emberek sokkal boldogabban élik az életüket, mint te - az elgondolkoztató. Lehet, hogy félted az állásodat, az egzisztenciádat - de nem tud veled olyan történni, hogy egy laoszi vagy nepáli átlagcsalád életszínvonalára zuhanj vissza. És tudod mit: ők még így is boldogabbak, mint te. Pláne a kubaiak. Na, ez az igazi lecke. Igen, a pénz önmagában tényleg nem boldogít. 

Amióta hazajöttünk az utazásból, két kérdést teszünk fel magamnak minden "stresszhelyzetben":

1. Mi a legrosszabb, ami történhet? Pl. kirúgnak? És akkor mi történik? Zsana úgy talált magának új munkahelyet, hogy nem is keresett. Ábel is állásajánlatot kapott addig, amíg a munkáltatója végre eldöntötte, visszajöhet-e a hat hónap utazás után. Ha jó vagy a szakmádban, nem lehet, hogy kicsit túlstresszeled a kapaszkodást a meglévő pozíciódba? Megértem, hogy 2008 után egyideig mindenki ragaszkodott a munkahelyéhez, de ma azért más a helyzet. Történhet-e bármi olyan, hogy rosszabb helyzetben leszel mint azok a kambodzsai gyerekek, akik nap mint nap az aknamezőkön játszanak? Vagy a laoszi hmong családok akik az erdőben bombákat keresnek hogy eladják belőle a fémet és a puskaport? Biztosan nem. Akkor meg ne stresszelj rajta...

2. Biztos, hogy a probléma az enyém? Nem a munkahelyemé esetleg? Mindig tedd fel magadnak a kérdést: ha valami amin stresszelsz, nem sikerül, az a Te problémád lesz, vagy a munkahelyedé? Rendelkezésedre áll minden körülmény hogy a legjobb teljesítményt add? (Fizetés, elismerés, munkakörnyezet, idő, erőforrások, stb) Ha nem... legyen ez a munkáltatód problémája! A te problémád az, hogy megfelelő helyen dolgozol-e. 

Az utazásunk előtt mindig palackos ásványvizet ittunk. Soha többé nem tesszük. Az iható és egészséges csapvíz olyan kincs, amit a világ nagy része mindennél többre értékel(ne) - de mi nyugatiak persze megzabáljuk a marketing-maszlagot (hormonmaradványok a vízben? egy csirkemellel szerinted mennyi hormont eszel meg?). Még soha senki nem tudta tudományosan bebizonyítani, hogy az "ásvány"víz egészségesebb lenne itthon, mint a csapvíz. Az viszont biztos, hogy műanyagszigetet készítünk az óceán közepére. Ha pedig az íze nem tetszik (amit szerintem az emberek fele egy vakteszten nem tudna megülönböztetni) akkor tegyél bele citromot, gyömbért... akármit. 

A heti zöldség és gyümölcs bevásárlásainkat évek óta a helyi piacon tesszük meg, hűséges vászontáskáink társaságában, de nekünk is kellett idő, amíg eljutottunk oda, hogy már sehol nem vesszük el az egyszer használatos műanyagzacskót, elvégre a vászonzsákot ki tudjuk mosni, a gyümölcsöknek pedig saját dobozt vinni a csomagoláshoz. A hulladékmentes élet kapcsán rengeteg tippet találhattok például Dóri és Edvárd oldalán. És a jó hír, hogy ez az életmód összességében olcsóbb is. Ha pedig már hulladékot termelsz, legalább szelektálj.
Az is a környezettudatosság része, hogy nem vásárolsz annyi ruhaneműt magadnak. Fél évig utaztunk tucatnyi ruhadarabbal, és sosem volt szükség többre. Mielőtt megveszed a sok tizedik pólód a nyári leárazások közepette a kedvence fast-fashion boltodban egy kicsit érdemes elgondolkodni, hogy arra valóban szükséged van-e. A környezetterhelést egészen biztosan növeled vele, de vajon növelni fogod a saját hasznosságod is vagy csak 5 percig örülsz neki és utána a szekrényben végzi a soha nem hordott többi ruhadarab társaságában? Itt egy tanulságos cikk, hogy mi történik azzal, amit meg sem veszünk. És miben mérhető mindez a megtakarítás? Évi százezrekben, két főre...

A "normális" átértékelődése
Itthon észre sem vesszük, de a neveltetésünkkel szívjuk magunkba a "normális" fogalmát, és ha utazás közben attól eltérővel találkozunk, automatikusan azt tartjuk a "helytelennek". Itthon például teljesen elfogadott, hogy a friss disznóvért megesszük hagymával (vagy hurkában), az agyvelőt meg pirítóssal a strandon - de rémesen gusztustalannak találjuk hogy Ázsiában rovarokat esznek. Ugyan mitől lesz ez a mocsokban élő emlősállat higiénikusabb kalóriaforrás? Kínában undorítónak találják, hogy az orrunkból kifolyt váladékot elpakoljuk egy papírban a zsebünkbe... hát nem higiénikusabb egyből megszabadulni tőle és kiköpni az utcán? De ugyanilyen vérre menő vitát válthat ki a kisgyerekes anyák otthon maradása (Belgium - 3/6 hónap, Magyarország 2-3 év) és sok egyéb téma is. Mindenki meg van győződve hogy úgy jó, ahogy ő csinálja, a másik nép meg teljesen hülye. Mi a hat hónap után most már sokkal inkább elgondolkodunk rajta, hogy biztos az-e a legjobb, ahogy mi csináljuk. És sokszor jövünk rá, hogy nem. Egy WC kefe sosem lesz olyan higiénikus, mint egy nagynyomású vízsugár (amit Ázsiában használnak). És az sem normális, hogy nem beszélgetünk idegenekkel, mert ilyet csak az csinál aki pénzt akar vagy valamit eladni nekünk. Sokszor bizony érdemes elgondolkodni és változtatni a szokásainkon.

Előítéletek és a valóság
Az arabok koszosak és elnyomják a nőket, az ázsiaiak átvernek és szörnyűségeket esznek... és még sorolhatnám az előítéleteket, amiket a média sugároz és nap mint nap találkozik vele az ember. Aztán ellátogatsz egy arab országba, ahol olyan tiszta az autópálya melletti WC mint itthon sehol, és törvény írja elő, hogy azonos pozícióban a nők nem kereshetnek kevesebbet a férfiaknál. Megszállsz egy arab családnál, ahol egyedül hagynak hétvégére a saját házukban... és értetlenül néznek Rád, amikor elkéred a "kulcsot": mert ott soha nem zárnak be semmit, hiszen nincs bűnözés.
És ez megy nap mint nap, megtapasztalod, hogy az emberek 99.9%-a jót akar, kedves, és minden amit valaha láttál és olvastál, az csak a maradék 0.01%. Mert az nem hír, hogy Ománban bárhol biztonságosan megállhatsz aludni az autódban, vagy a kambodzsai utcai kajaárusok engedélyét azonnal elveszik, ha valaki rosszul lesz az ételüktől. Az a hír, ha kirabolnak valakit, vagy meghalnak az ételtől egy szállodai étteremben.
Ha úgy állsz a világhoz és az emberekhez, hogy mindenki át akar verni, fárasztó életed lesz és 0.01%-ban igazad. Ha úgy, hogy mindenki becsületes, 99.9%-ban igazad lesz. (Persze ne tegyél olyat, amivel az összes 0.01%-ot magadhoz vonzod... pl. becsületkasszás újságárus.)

Gazdagság és szegénység
Tippeld meg, hogy az éves nettó jövedelmed vagy a vagyonod alapján a világ hány százaléka gazdagabb Tőled. Utána látogass el erre az oldalra, és ellenőrizd le. Ugye, milyen szerencsés vagy? Esetleg nézd meg ezen a weboldalon, hogy hogyan él a világ "középosztálya" - ahová sorolod magad valószínűleg - milyen házakban laknak, milyen ágyakban alszanak, és milyen a fürdőszobájuk. (A skála arányos, azaz a közepén a világ jövedelmi közepe található.) Lehet bosszankodni, hogy miért nem Svájc vagy Németország... de oda is mehetsz, ha szeretnél. De inkább örülj annak, amid van... az legalább jobb érzés. Erre gondolunk mi nap mint nap, és máris jobb hangulatunk lesz.

Szóval ennyit változtunk a hat hónap alatt, amit a lassan két év itthonlét sem tudott visszaváltoztatni. Bár kopnak az emlékek és már nem emlékszünk minden részletre, a hangulatok és tanulságok még megmaradnak és elkísérnek bennünket. Ha pedig nem, akkor egymást is figyelmeztetjük erre. "Emlékezz Laoszra!"

Úgy gondoljuk, hogy nem kell sok: a kulcs pusztán annyi, hogy kellő nyitottsággal fogadjuk be az újat, ami eltérő a megszokottól - és nemcsak utazásaink során, hanem itthon is.