Kisebbségek Teheránban 1. rész: Death metál zenekarok
Death metál őrültként
rendkívül hálás vagyok a közösségi oldalaknak. Egy ennyire rétegzene
rajongójának lenni elég sokszor magányos buli. A legtöbb metálos sem bírja
elviselni ezt a zenét. A baráti körömből sem rémlik, hogy az én zenémet
hallgattuk volna valaha egy közös összejövetelen (Iron Maident meg Black
Sabbathot persze igen, mert az szinte mindenkinél alap, ilyen egy jó baráti
társaság). Mondjuk nem is vártam el soha, cserébe tuctuc sem szólt, meg mulatós
sem, sokszor inkább kompromisszumot kötöttünk, mert a Pink Floydot mindenki
szereti. Néha, főleg ismeretlen társaságban megpróbálkoznak azzal, hogy akkor most tegyek be én zenét. Ilyenkor szerényen mosolygok és udvariasan, de határozottan visszautasítom a lehetőséget, hogy nem akarok mindenkit azonnal hazaküldeni. Szóval ezzel a death metál mániámmal eléggé egyedül vagyok mindenhol.
Ha Budapesten ilyen jellegű koncert van, arra összejön száz ember. Néha kétszáz,
néha meg csak harminc. Ugyanezt a magányosságot áthelyezve egy húszmilliós
Teheránba, egy másik kultúrába, ahol nincsenek sem klubok, sem koncertek, nos,
nem sok esélyem van véletlenül belefutni hasonszőrű fazonokba.
 |
| A Chaos Descent zajbrigád vendég színpadi állattal |
Szerencsére az
instagram az új facebook, így csak beütöttem a keresőbe, hogy „death metal
Iran”, és máris kiadott néhány releváns találatot. Az első az „iraniandeathmetal”
nevű oldal, Iranian Death Metal Militia leírással, tele iráni death metál
zenekarok logóival és zenéivel. Csak egy üzenet az oldalra, hey dude, metalhead
from Hungary, how can I meet you guys, és máris kaptam két-három zenész
kontaktot, akik egy órán belül elhívtak házibuliba, ahol még több zenész és
rajongó volt, és összekötöttek a következő zenekarral, és így tovább.
 |
| Chaos Descent |
Az a jó a metál
extrém műfajaiban, hogy nemigen vannak kíváncsiskodók és turisták. Vagy
teljesen rákattan valaki, vagy teljesen hidegen hagyja. Itt nincs olyan, mint
amikor ’90-’91 környékén mindenki Gunsos volt. Egy Morbid Angel vagy egy Napalm
Death póló viselése olyan jel, amit senki sem visel viccből. Emiatt világszerte
elég erős testvériség hatja át a közösséget. Iránban persze nehéz
megkülönböztetni ezt a testvériséget az általános befogadástól, mert mindenki
hihetetlenül kedves és vendégszerető. De az hétköznapi élmény Indonéziától
Koszovón keresztül Iránig, hogy ha meglátnak hasonszőrű arcok, akkor intenek,
köszöntenek vagy odajönnek dumálni. Megkérdezik, miben segíthetnek, és ha
tudnak valami jó helyet, elhívnak.
Antropológusokkal
valószínűleg bármeddig elvitatkozhatnék azon, hogy a nemzeti /törzsi kultúra
mennyire hagyott nyomot a metál legsúlyosabb műfajaiban. Szerintem semennyire,
és jobb érvem nincs rá, mint két és fél évtizednyi zenehallgatás a death és
black metál berkein belül a világ minden tájáról, nagyjából a műfaj első
albumainak kora óta, és az ebből leszűrt tapasztalatok. Meg persze a
szakirodalom. Ez a zene annyira univerzális, hogy a különbségek nem a kultúrák,
hanem a műfajon belüli iskolák között van. Amik természetesen mutatnak némi
földrajzi mintázatot, de ez nem azt jelenti, hogy a floridai meg a göteborgi
death metál bármilyen amerikai vagy svéd jellegzetességet képvisel.
 |
| Deathtune |
A death metál
nagyjából egyszerre alakult ki a világ különböző részein a ’80-as évek végén.
Az első zenekarok a punk és a hardcore zenék agresszivitását és gyorsaságát
vették alapul, és megpróbáltak még gyorsabbak lenni. A heavy metál felől nagyban
hatott rájuk az, hogy a metál zenészek tudtak is zenélni. Vallási töltete nem
volt (politikai pedig annyi, amennyi szükségszerűen kijött egy Thatcher alatt
Birminghamben élő melósból, legalábbis ami az Egyesült Királyságot illeti),
egyszerűen csak ez volt az az önkifejezési forma, amivel felnőtt emberek, illetve
akkor még egy csomó tini, úgy tudták kifejezni önmagukat, hogy közben nem
gyilkoltak meg senkit (a repperek meg a black metálosok gyilkolásztak
akkoriban, de az egy másik mese, könyvet lehetne írni róla, és írtak is párat).
Mellesleg a legtöbben magas szinten megtanultak gitározni és dobolni és az
utóbbi húsz-harminc évben tucatnyi kiváló albumot tettek le az asztalra
zenekaronként.
Mindez a kitérő csak
azért jutott eszembe, mert elég sok visszajelzést kaptam, hogy milyen jó, hogy
ilyen egzotikus dolgokkal töltöm a szabadidőm, mint a teheráni death metál
szcéna feltérképezése (aminek még csak a legelején vagyok, és nem tudom mennyi sztori
lesz benne). Jelen esetben a helyszín és a politikai/vallási besorolás a
különleges, a zene pont olyan, mint bárhol a világon. Aki ősi perzsa
motívumokat keres a zenében, az itt rossz helyen jár. Lehet, hogy pár dallam
megihlet egy-egy gitárszólót, vagy egy album intrójának felvesznek tar zenét
vagy mondjuk szúfi kántálást, de attól még nem lesz olyan, hogy perzsa death metál.
Ha fársziul énekelnek, attól sem, és ha azt hörgik el, hogy rohadt volna meg
Nagy Sándor mielőtt Perszepoliszhoz ér, akkor sem.
 |
| Az Ekwon fantasztikus albuma |
Iránban az a
műfaj különlegessége, hogy a legalitás határán mozog. Ezt úgy kell érteni, hogy
gyakorlatilag be van tiltva, de a rendszer megtűri a jelenlétét. Tehát lehet
zenekart alapítani, lehet számokat írni és próbálni (amíg valaki föl nem nyom a
hatóságoknál), de nem lehet koncertezni, főleg nem énekessel. A szövegek,
függetlenül a tartalmukról, sátánistának vannak kikiáltva, és természetesen
tiltva vannak. Megkérdeztem az egyik zenekar tagjait, miért nem írnak egy komor
hangulatú súlyos számot mondjuk Husszein imám haláláról, annak a betiltásában
semmi logika nem lenne. Abban van vér, lefejezés, keserűség, jó kis nyomasztó
sztori. A legkevesebb, amit válaszoltak az imámmal kapcsolatban, f-fel
kezdődött és uck-ra végződött. És hogy no way.
A szövegek és aműfaj sátánista besorolása teljesen értelmezhetetlen logikus megközelítéssel. A
műfaj már a ’90-es években túllépett ezen a klisén, már ami az alkotói oldalt
illeti. Akkor is sokkal inkább volt polgárpukkasztás, és zsigeri egyházellenes
katyvasz a vonatkozó műveltség bármilyen jele nélkül, mint kiforrott eszme. Volt
benne egy kis lovecrafti Chtulu mítosz, ókori egyiptom, sátán, középkori
szekták, minden az emberi lélek és elme sötét oldaláról. Mivel ezek a zenekarok
elsősorban vallásellenesek és istentagadók (mármint azok, akik foglalkoznak
ilyesmikkel és fontosnak tartják hangsúlyozni ezt az üzenetet), ezért a sátán
dicsőítése nemigen állhat az áhitatuk középpontjában. A hatalom szempontjából sátánistának
bélyegezni irányzatokat eléggé kényelmes. Semmilyen indoklást nem igényel a valláson
alapuló rendszeren belül, és elég könnyű (felszínes és fals) ellenségképet
formál ahhoz, hogy a kulturálisan rendkívül távol álló tömegek ne támogassák.
Iránban a kultúra Sorosa a sátán.
 |
| Végül elmaradt a fellépés |
A gyakorlatban
mindez úgy néz ki, hogy van sok tucatnyi death, black, thrash stb.metál zenekar, rengeteg zenész (ahogy egy gitáros
srác mondta, ha egy zenekar gitárosa lelép külföldre, csak nyisd ki az ajtót,
és már ott fog állni a következő), csomó tehetség, akik gondtalanul zenélnek,
próbálnak, albumokat írnak és terjesztenek online, csak éppen fellépni nem
tudnak. Vagy ha igen, akkor átmennek koncertezni Jerevánba, Tbiliszibe vagy ahova el tudnak jutni. Iman, az egyik zenekar 40 éves
gitárosa mesélte, hogy 25 éve zenél, ezalatt összesen háromszor játszott
közönség előtt. Aki rocksztár akar lenni, az nem Iránban kezd karriert - és
főleg nem ebben a stílusban, ahol a műfaj nagy öregjei önlló szerzői estjeiken
sem mozgatnak meg többet párszár embernél.
Néha egyébként,
mindenki számára meglepő, és cseppet sem logikus módon, a hatóságok engedélyezik
a koncertet. Így játszhatott élőben nemrég a teheráni Deathtune is. A következő
koncertjükre viszont már nem kaptak engedélyt, de mégis fölléptek. Cserébe a
hatóságok az összes kocsijukat elvitették. Föllépni esetleg privát partin
lehet, de arra még nem jöttem rá, hogy ezt hogy lehet kivitelezni. Irakban
voltam egyszer egy pizsamás death metál házibulin, de annyira unplugged volt az
egész, hogy metálnak semmiképpen sem nevezném a produkciót.
A fentiekbőladódóan egy iráni death metál zenekarnak a története eléggé sablonos. Összejön
egy csapat ifjú titán, sokat és gyorsan játszanak és megtanulnak zenélni.
Kiadnak pár lemezt online, közben pár tag távozik Kanadába, Ausztráliába vagy
Svédországba a rokonokhoz és építész meg designer lesz belőlük. A helyükre
hasonló kaliberű arcok lépnek, évtizedes karrier alatt jó eséllyel letudnak két
vagy három koncertet, és ez az egész véget ér, amikor minden tag külföldön van
már, aki meg nem, az beszáll másik zenekarba.
A végén megemlítenék egy gyönyörű történetet. Amikor érdeklődtem a Chaos Descent zenekarnál, hogy honnan lehet megszerezni hivatalosan az albumukat, a gitáros srác azt mondta, torrentezzem le. Amikor mondtam neki, hogy már leloptam a netről, csak kíváncsi voltam, összehívta a zenekart és büszkén közölte, hogy mindig is arra vágyott, hogy valakinek annyira bejöjjön a produkció, hogy lelopja a netről. Ezzel életében először találkozott egy addig titkos rajongóval, én meg életemben először egy zenésszel, akinek örömet okoztam azzal, hogy ingyen nyúltam a zenéjét. Egyébként Iránban nagy hagyománya van annak, hogy nem fizetnek jogdíjat, és a srác büszkén kalóz népnek vallotta magát. Ilyen egy jó death metál deal, a végén mindenki boldog.
Aki még nem kattintott el erről a népszerű bejegyzésről és még mindig érdekli, íme
pár friss zene az iráni szcénából:
Deathtune: https://deathtune.bandcamp.com/releases
Chaos Descent: https://chaosdescentofficial.bandcamp.com/releases
Creation of
Darkness: https://creationofdarkness.bandcamp.com/releases
És végül ahonnan
a legtöbb zenekar elérhető:
Iranian Death
Metal Milicia: https://www.instagram.com/iraniandeathmetal/
0 Hozzászólás:
Legyél te az első hozzászóló!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezni: