Clandestino / 2018. február 15., csütörtök

Jamaica a jamaicaiaké

A taxi megállt egy sötét, kertvárosi utcán. A reptértől idáig vezető út nem sok látnivalóval szolgált: késő este volt, bezárt üzletek és néptelen járdák fogadtak Kingstonban. Csengőt nem találtam, úgyhogy kifizettem a taxist és beléptem a kertkapun. Elgyalogoltam a házig, kopogtam, semmi. Benyitottam. Az ajtó túloldalán olyan füst terjengett, mintha Bob Marley mind a tizenhárom gyermeke egyszerre gyújtott volna rá a spanglijára.

– Ashley? – kérdeztem, visszafojtva a köhögést.

– Áldás, tesó! (bless, bredda) – érkezett a válasz egy szuggesztív tekintetű, afrofonásos hajú lánytól, aki egy nagy asztalnál ült egy laptop, egy teli hamutartó és néhány üres sörösüveg társaságában. – Isten hozott Jamaicában. Gyere, cuccolj le. Mit kérsz?  

[...] Bővebben!

Tovább az eredeti oldalra!