Hová utaztok? Irakba? Kisgyerekkel? Megőrültetek?
Irak nemhogy a kisgyerekes/családos, de még a kalandor hátizsákos utazók bakancslistáján sem szerepelt mostanában igazán – nem véletlen, hiszen az elmúlt 40 évben beutazni sem lehetett nagyon, és a médiának köszönhetően is maximum annyi ugrik be róla, hogy „háború”, „veszély” meg „Szaddam Husszein” vagy esetleg „terrorizmus/ISIS”. Arról már kevésbé szól a fáma, hogy jó pár éve kiebrudalták az ISIS-t is, és hogy a pápa látogatása után nemrégiben bevezették a Visa On Arrivalt is, azaz az ország kinyitotta kapuit, azt üzenve a világnak: a béke szép lassan visszatér(t)! Hiába a 40 évnyi szenvedés, a civilizáció bölcsőjének lakói mégis olyan szeretettel fogadják az utazót, amilyennel még nem igazán találkoztunk, és egy percig sem éreztük veszélyben magunkat, miközben felfedeztük az egykori Édenkertet, Mezopotámiát vagy éppen Bagdadot. A tapasztalataink alapján pedig összegyűjtöttük a legfontosabb gyakorlati tudnivalókat, amelyek segíthetnek egy iraki utazás szervezésében!
Irakban a 4,5 éves fiunkkal jártunk Karácsony környékén – az útról a részletes és színes élménybeszámoló hamarosan érkezik, előtte pedig összegyűjtöttük ebben a bejegyzésben a legfontosabb gyakorlati tudnivalókat, s közben pedig még a Világjáró Család Instagram-oldalunkon is tart a sztorizgatás, így érdemes lehet oda is benézni, akit érdekel Irak vagy a kisgyerekes utazás!
1.Miért Irak?
Hová mentek? Irak? Gyerekkel? Normálisok vagytok?
Általában ez a válasz jött a barátoktól, ismerősöktől is, de legjobb esetben is megdöbbent arcokkal találkoztunk – amit teljesen meg is tudunk érteni, hiszen nem meglepő, hogy elsőre mindenkinek a háború, terrorizmus, ISIS vagy a Szaddam szavak jutnak eszébe az országról (nem reprezentatív, több száz Instagram-sztoris válasz alapján). Őrültség Irakba utazni, főleg gyerekkel – vagy mégsem?
Avagy mégis miért indultunk el? Mi is van ott? Kezdjük csak azzal, hogy Édenkert, a Tudás Fája, Ábrahám, Mezopotámia, az első írásos emlék, Gilgames, Hammurapi, Babilon, Bábel tornya, 6000 éves zikkuratok vagy éppen Agatha Christie háza….csak néhány a sok látványosságból, ami Irakban található. Mind történelmileg, mind kulturálisan vagy akár vallásilag is (hiszen itt találhatók a síita muszlimok legszentebb helyei) elképesztően gazdag ország, amelyből sok mindent ismerünk mi is (ha más nem, hát töriórákról), mégsem gondolnánk, hogy ez mind Irakban található.
Másrészről 40 év óta most lehet vízumot kapni a beutazáshoz a reptéren, tehát egész egyszerűen végre be lehet jutni az országba. Egy olyan hely, amit még egyáltalán nem leptek el a turisták (sőt, még csak most kezdik majd maguknak a hardcore-abb hátizsákosok is felfedezni), ennek minden előnyével és hátrányával. De számunkra ennek főleg előnyei vannak!
Persze mindenkinek a biztoság kérdése jut eszébe. Jelen pillanatban ezzel sincs gond, de erről később bővebben írunk. Szóval itt van egy ország egy kivételes történelemmel, a civilizáció bölcsője, ami most kitárta ajtaját, és mi ellenállhatatlan vágyat éreztünk, hogy belépjünk ezen az ajtón…persze voltak kérdőjelek bennünk is, de alaposan körbejártuk a témát, és végül életünk egyik legjobban sikerült útja lett, amit Poldi is minden nap emleget azóta is.
2. Pakolás
11 napra utaztunk (egy hét Irak, utána 3 nap Isztambul), aminek szokás szerint egy-egy kézipoggyászméretű hátizsákkal vágtunk neki. Irakban decemberben a helyiek szerint nagyon hideg van, nekünk inkább kora tavaszias jellegű volt, és elég volt egy vékonyabb kabát, alá egy kardigán, és decemberben is Timi is simán elvolt (hosszabb) ruhában, vagy Poldi egy hosszú nadrág-hosszú ujjú pólóban. Estére azért kellett már a pulcsi, vékony kabát.
Poldi | Timi | Zoli |
|
|
|
3. Repülés
Bagdadba elég kevés légitársaság repül, ezért eléggé magasak az árak a távolsághoz mérten (180-200 ezer körül, de ha ügyesek vagyunk és előre tervezünk, akkor most áprilisra 140-150 ezer magasságában is találhatunk – és az egy tökéletes időszak lehet még Irak felfedezésére!). A legideálisabb/leggyakoribb isztambuli átszállással menni, de lehet Jordánián (Royal Jordanian) vagy Egyiptomon (EgyptAir) keresztül is repülni.
Mi a török fapados Pegasus légitársaságot választottuk, aminek az volt a hátránya, hogy éjjel 01:40-kor érkeztünk volna, ha nem késünk, és vissza is 03:40-kor indult a gép, ami lássuk be, egy 4,5 éves gyerekkel nem a legideálisabb. Ez van. Szerencsére Poldi egy kalandnak élte meg a repülést és nagyon jól hozta az éjszakázást még úgy is, hogy visszafelé úgy volt, hogy törlik a járatot a köd miatt, majd hogy csak később délután indul, végül pedig hajnal 5-6 körül azért csak fel tudtunk szállni. A járat mindkét irányban teli volt!
4. Vízum
Az elmúlt 40 évben a turisták elől szinte teljesen el volt zárva az ország, nemcsak a veszélyek, de a vízum nehéz beszerezhetősége miatt is – azonban lassan 2 éve a pápa látogatása után (és annak hatására) bevezették a történelmi jelentőséggel bíró Visa On Arrivalt (VOA-t). Azaz végre elkezdtek nyitni a világ felé ők is azt üzenve, hogy 40 év háborúskodás után itt a béke, amelyet szeretnének fenntartani is.
A vízumot a reptéren lehet érkezéskor igényelni. Mi naivan azt gondoltuk, hogy ez egy gyors művelet lesz, hiszen ki az, aki még Irakba utazik turistáskodni? Hát, ennél nagyobbat nem is tévedhettünk volna: ha nem is a klasszikus vagy hozzánk hasonló utazókkal, de a Najafba és Kerbalába (nagyrészt Iránból, Pakisztánból, Afganisztánból) érkező zarándokok hatalmas várakozó csoportjaival tele volt a repülőtér. Ráadásul ők tapasztalt vezetővel és szervezetten nálunk sokkal gyorsabban meg is kapták a vízumokat, amihez egy egyébként teljesen eldugott és nem túl feltűnően jelzett pultról lehetett kitöltendő papírokat elvenni, majd hosszas várakozás és keresgélés után találtunk illetékest, akinek leadhattuk azokat, majd kifizethettük a 77 dollárt fejenként, és landolás után 2 órával később végre be is léphettünk az országba reggel 5 körül – fáradtan, de annál boldogabban.
5. Irak: egyedül vagy vezetővel?
Soha nem szoktunk szervezetten vagy vezetővel utazni, azonban már Libanonban is úgy éreztük, hogy nem árt, ha legalább egy helyi sofőr lesz velünk, így aztán Irakban sem volt kérdés, hogy nem lenne az év ötlete feltétlen egyedül nekivágni az országnak – és ez ezerszeresen is bebizonyosodott, hogy a legjobb döntés volt, hogy velünk volt Mortda végig. Nem is azért, mert nem éreztük magunkat biztonságban, de egész egyszerűen az ország egyáltalán nincs berendezkedve (hálisten) a turistákra, így sehol nem beszélnek angolul; sehol nincs kiírva nagyon pl. latin betűkkel, hogy itt egy hotel vagy egy étterem…márpedig hotelt nem lehet előre foglalni semmilyen platformon (pl. booking), és helyben vakon keresgélni angoltudás nélkül, hát, elég sok időt vitt volna el. Ugyanígy nem voltak angol nyelvű étlapok sem; persze biztos meg tudtuk volna oldani, de itt is jó volt, hogy a gasztrobakancslistánk végigpipálásához volt egy helyi velünk, aki az éttermekben is el tudta magyarázni, hogy mit szeretnénk.
És akkor a katonai/rendőri ellenőrzőpontokról nem is beszéltünk még, ahol nyilván még annyira sem beszélnek angolul, mint az éttermekben/hotelekben (ahol szintén zéró), márpedig lássuk be, a rend őrei elég kíváncsiak voltak, hogy mégis mit csinál itt egy külföldi család egy szőke kisfiúval. Ráadásul még olyanba is belefutottunk, hogy a decemberi pecsétünket nem tudták értelmezni, merthogy az iszlámban nincs 12. hónap, és a vezetőink magyarázták el, hogy nem, még nem járt le a vízumunk…egyedül bajban lettünk volna. Vagy akkor, amikor mi simán elmentünk volna Urukba, mert ki tudná, gondolná, hogy nem lehet odamenni, mert 2 napja esett az eső? És magunktól hogy intéztük volna el aztán (amit Mortda is több óra telefonálással tudott), hogy végül pár nappal később csak beengedtek minket…vagy amikor Agatha Christie házához nem akartak odaengedni. És ezek még csak a nehézségek, vagyis megoldandó dolgok, arról a sok-sok belsős infóról és személyes sztoriról nem is beszélve, amivel csak egy helyi tudja gazdagítani az utazást egy ilyen kevéssé ismert, felfedezett országban.
A vezetőnk Mortda egyébként fogorvostan-hallgató, és a Lets go to Iraq oldalt csinálja, és ahogy ideje engedi, alkalmanként visz körbe utazókat. Szerencsére egyre több helyi fiatal szeretné megmutatni az országát az érdeklődő utazóknak, így Instagramon már elég könnyen tudunk vezetőt találni – mi legalábbis kb. 7-8 embernek írtunk (akiket Instán keresgélve találtunk!), mindenkitől kértünk árat, ajánlatot. Sokan már foglaltak voltak, mások horribilis árat mondtak, végül az utolsó pillanatban írt vissza Mortda, akivel rögtön egy hullámhosszon voltunk (az árat is tekintve), és aki aztán az egész úthoz (a sofőrünkkel, Abu Mohameddel együtt) nagyon sokat hozzátett. Annyira összebarátkoztunk a végére, hogy a búcsúzás mindenkinek könnyeket csalt a szemébe. Nagyon hálásak vagyunk, hogy vele fedezhettük fel Irakot, nála jobb vezetőt elképzelni sem tudtunk volna, úgyhogy bátran tudjuk ajánlani őt!
Biztosan lehet vezető nélkül is nekivágni az országnak, de mi elég sok buktatót látunk a dologban a közlekedéstől, a nyelvi akadályoktól a szálláskeresésen át odáig, hogy most akkor melyik területet melyik milícia uralja, hol kell leadni és miért az útlevelet…Irak most tényleg az az ország, amit külföldi blogokból meg beszámolókból nehéz még teljesen megérteni és megérezni, és ehhez itt sokat hozzáad egy vezető. De találkoztunk 2 kínaival Babilonban, akik maguk voltak, és taxival jöttek Bagdadból.
6. Közlekedés
Az országon belül a közlekedés általában kis/iránybuszokkal működik, de a leggyakrabban megosztott autóval működik, amire van egy helyi applikáció. A várokon belül a tuk-tuk és a taxi nagyon népszerű és olcsó is. Mondjuk egy dollárért 3 liter benzint adnak, mindezt ársapka nélkül, ami lássuk be, elég baráti. A városi közlekedés az erősebb és bátrabb elvén működik. Az autók épek, nincsenek horpadások rajtuk, de egyáltalán nem értjük, hogy ebben az ősi káosz ösztönös rendszerében, hogy tudják ezt megoldani. Hiába kaotikus az egész, hiába van 8 autó egymás mellett a 4 sávban, valahogy mégsem volt senki idegbeteg, a mi sofőrünk sem szidott soha senkit. Mi egy autót béreltünk sofőrrel, Abu Mohameddel, aki biztos kézzel vezette a kínai Changant, aki egy-egy rövid alkalommal nekünk is átengedte a kocsit, hogy elmondhassuk: vezettünk Irakban! Az utak viszonylag jó állapotban vannak, és autópálya is van, de azért nem egy M7-es.
Ha valaki a klasszikus látnivalókat szeretné végiglátogatni, akkor a tömegközlekedés felejtős (Ur/Uruk/Babilon/stb. totál kiesnek), így marad a taxi, a sofőr autóval (amit a guide-ok intéznek) vagy a bérelt autó, de ez utóbbiról nem tudunk nyilatkozni, hogy mennyire működhet az országban.
7. Szállás
A szállásokról elöljáróban annyit, hogy míg Budapesten a booking több, mint 6000 opciót ajánl, addig egész Irakra 106-ot (és azok is nagyrészt Erbilben vannak). No nem azért, mert csak ennyi szálloda van, hanem mert az ország még nincs benn a nemzetközi hálózatokban. Azaz előre keresni vagy foglalni bármit is bajos lenne!
A szállodákból van néhány egészen luxinak számító, horror áron (a bookingon a bagdadi Babylon hotel éjszakánként 300 euró), de az átlag az nem európai átlag minőségű. Ami meglepő volt, hogy nem egyértelmű, hogy adnak törölközőt (mármint: nem, nem adnak sehol, 1-2 helyen többszöri kérésre sikerült valahogy szereznünk…) és a fürdőben is nagy eséllyel előfordulhat, hogy guggolós wc mosolyog ránk, amihez mindenhol járt egy műanyag papucs. A tisztaság is hagy némi kívánnivalót maga után, de azért kezelhető. A nagyobb zarándokhelyeken bőségesen lehet válogatni pénztárcánk szerint, de a kisebb városokban nincs nagy választék, és vezető nélkül még megtalálni is nehéz lett volna őket sokszor.
Habár a szállások ára benne volt a teljes csomagban, azért az elmondható, hogy olyan 40-60 dollár körül mozogtak.
8. Napirend, programok gyerekkel
Ahogy az majd az itinerből és az élménybeszámolókból is kiderül, ez az út (is) nagyon aktív volt: szinte minden nap máshol aludtunk, egy hét alatt 2500 km-t autóztunk, napi 16-17 ezer lépéseket mentünk – és mindezt a 4,5 éves fiunkkal, aki ugye már a kezdetektől ezt az utazási formát szokta meg (és így jártunk már be együtt 44 országot), így ez természetes számára is, hogy mindig történik valami. Pont ezért nem kell külön szórakoztatni, hiszen a történések vagy akár a történetek pont lekötik. A hosszabb autós utakon sincs gond: mostanában a rajzolás, színezés, feladatozás vagy akár fantomkártyázás, barchobázás is sok-sok órán át működött.
Ahogy máskor, úgy most is a történelmi helyek egy nagy játszóteret jelentettek Poldinak, ahol lehet végre rohangálni, kavicsokat dobálni (ezzel mondjuk Irakban óvatosan, mert pl. Urban vagy Urukban könnyen több ezer éves cserépdarabok kerülnek az ember kezébe…) vagy a babiloni idegenvezető lézerével világítgatni. Isten házait is imádja Poldi, a kristályokkal, arannyal borított síita szent helyek annyira lenyűgözték (főleg, hogy hatalmas „buli” vagy zenebona volt), hogy kijelentette, hogy itt szeretne lakni. És az is hatalmas élmény volt számára, hogy késő este a világ legnagyobb temetőjében kóborhattunk, ahol a halálról beszélgethettünk.
Szó szerinti napirendünk sohasem volt, mindig rugalmasan alakítottuk az életet Poldival is. Most már nagyfiú, 4,5 évesen nem gond, ha úgy jön ki a nap néha, hogy nincs délutáni alvás, de mivel sokat autóztunk, ezért út közben szinte minden nap megoldható volt így a szundi.
9. Árak, fizetés, költségek
A fizetésnél a kártyás fizetés általában felejtős, nem is tudják értelmezni, cserébe mindenhol tudtunk dollárt váltani hivatalos pénzváltóban és nagyjából egyforma árfolyamon: egy dollár 1500 dínár (és egy forint az négy dínár). A váltásnál fel sem merült, hogy átvernek minket és biztonságos volt.
A legnagyobb tétel (a repjegy után) nyilván a guide lesz, és ez elég nagy szórást mutatott a családunkra a 2000 pár száz dollártól egészen 4000+ dollárig (volt, ahonnan fejenként 2 főnél 2200 dollár lett volna; egy főre 3200 dollár ha csak egyedül megy valaki). Ebben viszont benne lesz maga a guide, aki éjjel-nappal jön velünk és intéz mindent is, az autó a sofőrrel (aki szintén mindenhova jön velünk), a szállások (így emiatt nem is tudjuk pontosan a szállások árait) és a belépők. Ami nincs benne az az étkezések.
Ezenfelül az étkezések áraival kell még kalkulálni. A klasszikus street foodok (falafel/sambousek szendvics) vagy piaci falatozás kifejezetten olcsónak mondható:
- 1 db nagy, laktató sambousek szendvics 1000 dínár, azaz 250 forint volt
- Kávé az utcán 4 főre 1000 dínár volt
- 5 db nagy arab lepénykenyér 1000 dínár
- Egy nagy karton datolya (amiben vagy 15 csomag volt) 5000 dínár
- Fél kg házi sajt 3000 dínár
- 1 kg eper 2000 dínár
- Fél kg kimért datolya 1500 dínár
Az éttermek a hazai áraknál alacsonyabbak – az éttermeknél mi külön a saját részünket fizettük, ami jellemzően 15-20 ezer dínár körül volt (3 főre számolva annyi étel, amit szinte soha nem tudtunk megenni), ez ugye kb. 3600-5000 forint. Egyszer meghívtak minket vacsorázni, másnap egy nagy kebabos helyen (Ahol még a gyerekeknek kis játszóház is volt, azaz „luxibb” hely volt) 5 főre 65 ezer dínárt fizettünk (16 ezer forint):
További példák az árakra:
- Benzin: 3 liter 1 dollár
- Taxi: egy rövid ~10 perces út 5000 dínár, azaz 1200 forint
- 1 üveg sör (Maxi Beer): 1 dollár
- 1 doboz cigi: maximum egy dollár, de inkább ennek a fele, azaz kb. 180-200 forint
- Temetés Najafban: 700 dollár
- Belépők (pl. Babylon, Ur, Uruk, Samarra): általában 25.000 dínár (6000 forint)
Fizetések: a vezetőnk szerint a tanárok 500, a rendőrök 1000, az orvosok 1500 dollár körül keresnek. Az biztos, hogy a mindennapi megélhetés sokkal olcsóbb, mint Magyarországon.
Vicces volt még, amikor az egyik hotelben reggelinél beszélgettünk a hoteles emberrel, kérdezte, hogy honnan vagyunk, és amikor meghallotta, hogy Magyarországról jöttünk, akkor csak annyit mondott:
„Oh, Hungary? Poor country!”
10. Biztonság
A biztonság egy fontos és izgalmas kérdés Irakban. Egy olyan országban, ahol 40 éven keresztül a gyilkolás napi esemény volt, mindenki békét szeretne. Mindenki utálja az ISIS-t és közös erővel szinte meg is tisztították az országot tőlük. A biztonságot masszív katonai és rendőri jelenléttel érik el. Ennek ellenére vannak területek, amelyeket különböző paramilitáris szervezetek tartanak kézben, de most békében. Minden várost ellenőrző pontokon keresztül lehet megközelíteni. Minden egyes helyen elkérték az útlevelünket és lefényképezték, mindezt nagyon kedvesen. Néha a parancsnok még a telefonszámát is megadta, ha esetleg szükségünk lenne rá. A nagyobb városok is tele vannak katonai ellenőrző pontokkal. Hamar megszoktuk a rendszert és nem volt zavaró. Volt olyan látványosság, ahová rendőri kísérettel mentünk, és megengedték, hogy átüljünk a rendőrautóba, ami általában egy pick up, aminek a platóján ott van a gépfegyver-állvány. Poldinak megtanították, hogy melyik gombbal kell bekapcsolni a szirénát, hogy szegény gyerek ne unatkozzon, mondjuk az előttünk közlekedő teherautó sofőrje nem volt felhőtlenül boldog.
Nemcsak a katonák vagy a rendőrök, de az emberek is mindenhol végtelenül kedvesek voltak, sehol nem éreztünk magunkon „rosszalló” vagy kellemetlen tekinteteket, sőt – tényleg folyamatosan jöttek oda hozzánk, hogy meghívjanak vagy az utcán egy süteményre, vagy pedig a házukba ebédre/vacsorára, vagy csak hogy megkérdezzék, honnan jöttünk és hogy mennyire örülnek neki, hogy itt vagyunk! Elképesztő élmény volt!
Összefoglalva: soha, sehol nem éreztük magunkat veszélyben, de az állandó katonai és rendőri jelenléttel meg kell barátkozni. A turistákkal kifejezetten barátságosak voltak – ami biztos, hogy nagyrészt a családnak, és elsősorban a szőke kisfiúnak, Poldinak is szólt, az őszinte érdeklődésükkel együtt.
11. Étkezés
Az ismert klasszikus közel-keleti fogások mellett (kebab, falafel, humusz, mutabel/baba ganoush) több ősi, mezopotámiai múltra visszatekintő fogás is kóstolható erre, mint a Szaddam Husszein legnagyobb kedvencének számító masgouf. Mivel Poldi a hozzátáplálás első napjaitól a mi étkezéseinkbe csatlakozott be, így az utazások során a helyi ételek felfedezése is természetes számára kisbaba korától, így Irakban sem okozott gondot a gasztro-bakancslistánk közös végigkóstolása. Arról, hogy mit is érdemes mindenképpen kipróbálni, ha erre járunk, ebben a bejegyzésben olvashattok részletesen:
12. Öltözködés nőként, (gyerekkel) Irakban
Irakban általában véve a muszlim országokra vonatkozó szabályok (ruha térd, de inkább boka alá, vállak takarása) betartása elegendő – a haj takarása csak a két legszentebb síita zarándokvárosban kötelező, illetve ezeken a helyeken a szentélyek látogatásakor az abaya viselése. Ezt az utolsó ellenőrzőpontoknál lehet ingyen kölcsönözni (Mortda a személyijét adta le érte). Ezeken a helyeken Timi is komfortosabban érezte magát már a fekete lepelben, mert itt nagyon feltűnő volt kb. egyedüli nőként még fejkendővel is. Máshol viszont egyáltalán nem volt ilyen érzése, ahogy a vezetőnk is mondta: Bagdadban és környékén sok a „modern” lány, aki fejkendőt sem hord, mondjuk olyan 30% körül lehet az arányuk (és sokan vannak, akik pl. autót is vezetnek). A déli részek felé haladva azonban már eléggé ritka, hogy lányokon, nőkön ne legyen fejkendő, de itt sem érezte Timi úgy, hogy ez kellemetlen vagy problémás lenne, és ezt Mortda is megerősítette, hogy ez itt teljesen rendben van, és Irakban nagyon toleránsak és nyitottak az emberek – mi is így éreztük.
Ha már nők, akkor még az is érdekesség lehet, hogy a vezetőnknek 8 testvére van, a sofőrünknek pedig 8 gyereke, és elmondásuk szerint ők inkább közepes családnak számítanak, a nagycsalád itt 14 gyerek körül kezdődik. Azt is mondták, hogy nem ismernek olyan embert, akinek ne lenne gyereke vagy akinek csak egy gyereke lenne. Ha házasságra kerül a sor, akkor a fiús családnak/vőlegénynek kell a lány családjának 8000 dollár körüli dínárt fizetni, és válásnál is hasonló összeget kell a férfiaknak kicsengetnie, így nem is túl gyakori dolog.
Azt pedig már többször, vagyis minden arab országban tapasztaltuk, hogy a gyerekeket elképesztő módon imádják, sokkal inkább részei az életnek valahogy, mint nálunk. Ami nyilván nem csoda, ha minden családban átlag 10 gyerek születik – és így nem is meglepő az sem, hogy tényleg idegen férfiak jönnek oda felvenni/megpuszilni a gyereket vagy szelfizni vele. Tudjuk, hogy ez sokakban megbotránkozást kelthet itthon, hogy úristen, nekem idegenek ne közelítsenek a gyerekhez, mi viszont már megszoktuk (sőt, pont ezért utazunk: hogy másfajta kultúrákat ismerjünk meg), és nekünk (és szemmel láthatólag Poldinak is) nem okozott gondot pl. anno amikor másfél évesen is Jordániában felkapták az ölükbe az étteremben fickók, hogy megkínálják az ételükből. Itt is Mortda és Abu Mohammed mintegy bébiszitterként is működött, és sokszor kapták fel a nyakukba/kezükbe Poldit és vitték át a forgalmasabb bagdadi forgalomban, vagy éppen kergetőztek, bújócskáztak, fociztak, játszottak vele vagy persze osztották meg Poldival mindig a legfinomabb falatokat. Jó látni, hogy itt mennyire az élet részei a gyerekek, és mennyire imádják őket, amit persze a gyerekek is megéreznek.
Nemcsak Poldit bírták, de simán odajöttek és mondták, hogy fogjuk már meg egy kicsit a kisbabát is:)
13. Általános és személyes benyomások
Habár Zoli is már több mint 100 országban járt, és Poldival együtt is már 44-ben járhattunk már együtt 4,5 éves korára, ilyen vendégszeretettel és kedvességgel nem sok helyen találkoztunk. Tényleg állandó jelleggel jöttek oda hozzánk, hogy hadd csináljanak velünk egy fotót, ami után rendre meghívtak magukhoz a házukba – és ezt teljesen komolyan is gondolták, mi pedig sajnáljuk, hogy nem fért bele a programba, de emiatt is mindenképp szeretnénk még visszatérni ide. Utcai árusok is sokszor nem hagyták, hogy fizessünk, mert mi itt vendégek vagyunk. Rendőrök, katonák jöttek oda, hogy Poldival hadd csináljanak egy fotót, vagy engedték, hogy a kocsiban nyomkodja a szirénát…vagy a síiták legszentebb helyén jöttek nők oda Timihez, hogy megigazítsák kedvesen a kendőjét, érdeklődjenek, hogy honnan vagyunk és elmondják, hogy mennyire örülnek, hogy mi keresztényekként itt vagyunk. Samarrában egy piknikező család hívott magához és kínált meg minket üdítőkkel és a házi dolmájukkal, és tényleg a végtelenségig tudnánk sorolni azt a végtelen kedvességet és szeretetet, amit az emberektől kaptunk, akik hiába élték át az elmúlt évtizedekben a poklok poklát, mégis végtelen szeretettel és nyitottsággal vannak az ismeretlenek felé, és végtelenül hálásak azért, hogy eljöttünk hozzájuk, aminek talán az üzenete feléjük is az: a béke visszatér(t) az országba.
Urt, Urukot vagy Babilont pedig úgy felfedezni, hogy rajtunk kívül senki vagy alig egy-két ember van még ott, a felfedezésnek egy olyan dimenziója, amit ma már elég kevés helyen van lehetősége az utazónak – Libanonban volt még hasonló Baalbekben.
Mi ha tehetnénk, ebben a percben indulnánk is vissza, és őszintén csak javasolni tudjuk a bátor utazóknak, hogy véssék fel a bakancslistájuk elejére az országot, ahova tényleg most érdemes menni, amíg nem indulnak meg nagyobb számban erre is a turisták.
13+1. Útvonalterv
Mortdával együtt raktuk össze a tervet: mi eredetileg írtuk a fő dolgokat, amiket mindenképp szerettünk volna látni, de írtuk, hogy rábízzuk magunkat. Ő egy jó kis tervet rakott össze, mi egy-két dologgal egészítettük ki, illetve persze menet közben is változott (pl. Uruk azért, mert a sár miatt csak az utolsó nap tudtunk elmenni), de úgy gondoljuk, hogy ennél többet egy egy hetes iraki túrába nem igazán lehetne beletenni.
Vegyük figyelembe, hogy ez egy nagyon-nagyon sűrű és aktív program, pihenésre sok idő nem jut, és minden nap minden percében történik valami! Ha szeretnénk az északi részt is betenni (Moszul, Erbil), akkor mindenképp 10 nappal érdemes számolni.
- nap: érkezés hajnalban Bagdadba, egy-két óra pihenés a szálláson; Ur; szállás: Naszirijah (táv: 370km)
- nap: hajózás a mezopotámiai mocsarakon, a Tudás fája a Tigris és az Eufrátesz találkozásánál, Basra (táv: 200km)
- nap: Uruk helyett: Babylon, Szaddam palotája, Babel tornya, Hillah, Najaf (táv: 540km)
- nap: Najaf temető, Hillah, al Ukhaidir erőd, Kerbala (táv: 210 km)
- nap: Kerbala, Dúr-Kurigalzu zikkurat, Bagdad Múzeum, Al Rashid utca, Agatha Christie háza, Al Mutanabi utca (200 km)
- nap: Mustansiriyah Egyetem, Mártír-emlékmű, Samarra, Bagdad (300 km)
- nap: Uruk bepótlása, Bagdad (600km / össz kb. 2500km)
- nap: hajnal 2-kor indul a repülő Isztambulba
Tetszett a bejegyzés? Akkor nyomj egy like-ot, hogy tudjuk! Érdekel, hogy hogyan lehet kisbabával, kisgyerekkel is aktívan és kalandosan járni a világot? Akkor gyere a Világjáró Család Instagram-oldalunkra, és fedezzük fel együtt a világ legizgalmasabb helyeit!
0 Hozzászólás:
Legyél te az első hozzászóló!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezni: