Hómobillal Csontváry nyomában: libanoni kalandok kisgyerekkel
Libanon keveseknek szerepel az utazási bakancslistájának elején és még kevesebben vannak, akiknek elsőre sok minden ugrana be róla a Hezbollahon, (polgár)háborún vagy 1,5 évvel ezelőtti robbanáson kívül. Pedig nem véletlen hívták egykoron a Közel-Kelet Svájcának az országot, a fővárosát pedig a térség Párizsának, és nem véletlen ihlette Csontváry több világhírű képét sem a libanoni utazása. Sivatag és tevék helyett havas hegyúcsok, hatalmas robajjal alázuduló csodavízesések, zöld erdők, egymás mellett megférő templomok és mecsetek, a világ legősibb városai és lenyűgöző római romjai...mindezek mellett hiperinfláció, szír menekültek és persze a Hezbollah. Millió kaland és megannyi élmény, mindez a 3,5 éves fiunkkal együtt (akinek ez lesz a 37. országa). Unatkozni tuti, hogy nem fogunk itt, úgyhogy gyertek velünk az egykori Föníciába - Libanoni élménybeszámoló, első (északi) rész.
Menjünk el Libanonba!
A jordániai utunk alkalmával egy ismerősünk egy libanoni étterembe, a Karam Beirutba vitt el vacsorázni és akkor megbeszéltük, hamarosan elmegyünk ebbe a csepp, de annál izgalmasabb országba. Területe nem nagy, viszont történelme és a látnivalók igazán különlegessé teszik a helyet. Mit is gondolunk egy közel-keleti országról? Legtöbben sivatagra és tevére számítanak (az izraeli-arab konfliktuson meg a háborúkon túl). Na pont ezek nincsenek, helyette római romok, hegyek, cédrusok és hó. Abszolút nincs messze, kb. 3 óra repülés. Mi Cipruson keresztül mentünk, az első járat egy sima Wizz-járat és Larnakában átszálltunk a méltán ismeretlen Cyprus Airways-re (amin kb. volt vagy 10-20 utas). Már a repjegy foglalása is kalandos volt, mert a ciprusi légitáraság honlapja hetekig nem működött, így telefonon vettünk jegyet – amit azután küldtek el 2 hét után, hogy rákérdeztünk…
Elkezdtük feltérképezni és gyorsan összeállt a programunk. Szerencsére voltak helyi ismerőseink vagy akik jártak Libanonban és elmondták a hasznos tanácsaikat, ezek közül a legfontosabb az volt: ne vezessünk! Tömegközlekedéssel nem tudunk eljutni a látnivalókhoz, így maradt a sofőrös autó. Ezt azért is választottuk mert egyes területek kifejezetten igénylik a helyismeretet (pl. mi okosan kitaláltunk egy útvonalat Tripoli és Baalbek között, amire 2 helyi is kinevetett minket, hogy az kizárt), illetve a bérelt autó zöld rendszáma is messziről világít, amit néhány részen leparkolni, hát...Arról nem is beszélve, hogy itt könnyen belecseppenhetünk egy nem várt eseménybe, mert ugye itt működik a Hezbollah, sok palesztin, és annál is több szír menekült van az országban. Ha ez nem lenne elég, akkor az infláció 215%-os. Nem elütés, ennyi: 215%. Szóval egy ENSZ-es barátunknak köszönhetően megismerkedtünk Khaliddal, akivel lefixáltuk a programokat nagyjából, így kivételesen most sofőrrel fogunk közlekedni. Ezt is kipróbáljuk legalább.
Marhaba, Bejrút, üdv a Közel-Kelet Párizsában!
Egy kisebb átszállásos kaland után megérkezünk Bejrútba - üdv Poldi a 37. országod fővárosában! Az útlevelünket alaposan átnézik, nem szerencsés, ha valakinek izraeli pecsétje van (annyira, hogy be sem engednek az országba) – nálunk nincs gond, mivel éppen emiatt az út miatt készült el méltányossággal egy másodútlevél amellé, amelyikben van izraeli pecsét (habár Poldinak csak jordán kiléptető van az Aqaba-Eilat határról, tudtuk, hogy még ezt is nézik, szóval neki is előrehoztuk az útlevélkészítést). Khalid, a sofőrünk várt minket a reptéren. Gyors bemutatkozás után már száguldunk is beszerezni a telefonkártyát és megyünk is tovább a szállásunk felé. Teszünk egy kis kerülőt, Khalid büszkén mutatja a várost és már rögtön az elején láthatunk a belvárosban teljesen modern épületeket és mellette teljesen szétlőtt, lakatlan épületeket, amit a polgárháború óta nem újítottak fel, pedig azóta eltelt több mint 30 év. Szállásunk pár percre van a tengerparttól, így rögtön sétálni indulunk. Sajnos az éttermek nagy része a Ramadan miatt zárva volt, így a recepcióst kérjük meg, hogy rendeljen. Pénzt nem váltottunk, mert majd’ mindenhol elfogadják a dollárt. Az első vacsoránk a teraszon egy igazi libanoni menüsor tabuléval, humusszal, grillezett húsokkal. Éjszaka arra ébredünk, hogy valaki benyit a szobába, de ahogy realizálja, hogy valaki van benn, elnézést kérve csukja be az ajtót és pár másodperc múlva a recepciós kér elnézést telefonon keresztül. Jól kezdődik az utunk! Vajon lesznek még meglepetések?
Másnap reggel 9-kor indulunk. Először indulás a bank, mert sehol, de tényleg sehol nem lehet fizetni kártyával, így kellene még kp – hát itt az sem egyszerű történet, mert libanoni font felvétele nagyon le van korlátozva, sokszor a maximum 10.000 forintnak megfelelő összeg. Lassan csak sikerrel járunk, elgurulunk Bejrút ikonikus Galamb-szikláihoz, majd reggeli egy pékségbe, ahol sajtos és zataros pizzát eszünk.
Jeita Grotto, a Közel-Kelet legizgalmasabb cseppkőbarlangja
Az első látványosság a Jeita grotto, ami egy cseppkőbarlang. A belépő nem követi az inflációt: 1 dollár körül fizettünk és ezért még kisvonatozhattunk is, Poldi legnagyobb örömére. A telefonokat és fényképezőket le kellene adni, de mondjuk, hogy utazó bloggerek vagyunk és így nem tudjuk megmutatni ezt a csodálatos országot. Oké, vigyük, de csak ott, ahol nem látják az őrök! Bent persze az egyik őr odajött, hogy ha akarunk, nyugodtan készítsünk képeket, de gyorsan, mert mindjárt jön a kollégája, aki nem ennyire jó fej. Azt hittük, majd pénzt szeretne, de nem, egyszerűen büszkeségből tette és hogy vigyük jóhírét hazájának! Köszönjük!
A barlangban 700 métert tudunk sétálni, ahol tényleg csodás cseppköveket látunk, többek között a 8 méteres függőcseppkövet, ami a világon az egyik legnagyobb, de van itt 26 méteres gombaforma is. Az alsó barlangban víz is van és 2 km hosszú, ebből 400 méter járható be csónakkal.
Retro felvonó és borkóstoló
Következő megállónk Harissa, ami kulcsfontosságú zarándokhely, az egyik legjelentősebb Szűz Mária tiszteletére szolgáló szentély. Parádés panoráma fogadott minket és valóban, valamilyen misztikus hangulat lengte be a helyet. Szűz Mária kinyújtja egyik kezét Bejrút irányába. A szobor lágyságának kontrasztjaként pár méterre tőle egy beton, üveg, kicsit szocialista hangulatú, brutalista, manorita katedrális áll. Picit leülünk, megnyugszik a lelkünk és szeretteinknek gyújtottunk egy gyertyát.
Lefelé egy kabinos felvonóval megyünk, amiről lélegzetelállító látvány tárul elénk Bejrúttól Bübloszig. A Teleferique, vagyis a felvonó 9 perc alatt ér le Jounieh városába. Minden másodpercét élveztük és mindenképpen érdemes rászánni fejenként 1,5 dollárt.
Teljesen véletlen ültettek minket a 37-es felvonóba és itt esett le nekünk, hogy ez pont a 37. országa a 3,5 éves fiunknak:)
A következő megálló nem szerepelt a programunkba, de a sofőrünk elvisz Chateau Musar borászatba. Ha már életünkben először utazunk ilyen luxusban, vagyis nem mi vezetünk vagy buszozunk, és a libanoni borkultúra igencsak híres, így nem ellenkezünk. A vendéglátónk, amikor megtudja, hogy magyarok vagyunk, levisz minket a pincébe, amit nem szoktak megmutatni mostanában. A szőlőt a Bekaa-völgyben termelik, de a feldolgozás és a tárolás az itteni pincében történik – ami nem csoda, tényleg elképesztő méretei vannak.
Hu, anya, ennek finom illata van - vannak dolgok, amiket nem lehet elég korán elkezdeni:)
A világ legrégebb óta lakott városai
Vidám hangulatban indulunk Bübloszba, amit már nagyon várunk. Egy aranyos kis szállásunk van a souqban, pár lépésre a kikötőtől. Büblosz - a világ egyik legősibb és legrégebb óta lakott városa (K.e. 3000 óta), ahonnan még a Biblia neve is származik. Hiszen ez volt az a föníciai kikötő, ami a Nílus mocsaraiban termesztett papirusz (és cédrus) kereskedelmi központja volt - az ebből készülő könyvek neve görögül a biblos. Amikor megérkezik az ember, tényleg megérinti 7000 év történelme, ami árad a város falaiból és hangulatából, ahol ma már egymás után hallhatjuk a müezzint és a harangot a ma is nagyrészt maronita keresztények által lakott városban.
A kőfallal körbevett óvárosi pici kikötőjében szinte látjuk a föníciai hajókat kikötni és elindulni a Mediterrán-tengeren a világ minden részére értékes portékáikkal - jó döntés volt, hogy úton ide foglaltunk szállást és itt élhettük meg a hely történelemmel átszőtt közel-keleti varázsát testközelben. Van itt minden, föníciai romok, római romok, na jó, de ha valami ennyi ideje folyamatosan lakott, akkor ez talán normális is. A souq az valami csoda, este bárok, fagyizók váltják egymást és a tereken jobbnál jobb éttermek hívogatnak, de mi a kikötőben vacsorázunk, onnan valami káprázatos naplementével ajándékozott meg a sors. Jó volt egy pillanatra ennek a városnak a történelmében részt venni! Este volt bőven miről beszélgetnünk, miután Poldi elaludt.
Reggel elindultuk pékséget keresni, de amilyen nyüzsgő forgatag volt előző este a souq, annyira kihalt volt reggel. Semmi nem volt nyitva, így bőven jutott idő sétálni és a tengerbe kavicsokat dobálni (és ATM-et keresni a tegnapi egymilliós vacsora után).
Minden, ami libanoni gasztro (és árak az éttermekben):
IRÁNY LIBANON, A GASZTROKÁNAÁN: 30+ MENNYEI ÉS KIHAGYHATATLAN ÉTEL-ITAL
Sivatag és tevék helyett: erdei túra és zubogó vízesés
A megbeszélt időben pontosan érkezik barátunk és sofőrünk, Khalid, és persze ő tudott pékséget a közelben. A mai napunkon sivatag és tevék helyett: erdei hegyi túrára indulunk a zöldellő virágos erdőben a türkiz kis Chouwen-tóhoz. Kanyargós kis hegyi utakon megérkezünk egy kis faluba, ahol a főtéren egy templom áll. Húsvét van, így már délelőtt vallási énekeket hallani, de még szoknunk kell, hogy egy katolikus templomból az ének arab nyelven szűrődik ki (a túra után pedig pont azért nem készül el a beígért zaatar manouche, mert mindenki a templomban van).
A 3-4 dolláros belépő befizetése után nagyon jól esik végre a természetbe beleszippantani. Az ösvény szépen gondozott és nagyon tiszta, dimbes-dombos: egyszer felfelé kaptatunk, máskor lefelé igyekszünk. Csacsi, illatos virágok szegélyezik az utunkat, Poldi vidáman csivitel és ugrál - azért figyelni kell, nem véletlen volt, aki nem javasolta ezt gyerekkel, hiszen sok helyütt meredek, de szerintünk odafigyeléssel nem gond kisgyerekkel sem. A képek szerint egy nagyon-nagyon türkiz tóhoz kellett volna érkezni, de persze a valóság nem tudta hozni a filterezett képeket (ahogy ezzel Costa Ricában sem volt szerencsénk), így is csodálatos a látvány, bár egy kicsit zavaró volt a szöges korlát, de biztos megvan az oka, talán így védekeznek az idióta pózolások ellen (amiket láttunk még a szögek nélküli korláttal).
Nyáron érdemes leereszkedni a tóhoz, ahol fürödni is lehet melegebb időben - ez plusz 15 perc lehet. Mi ezt most kihagytuk, ennyi túrázás tökéletes volt Poldival napindítónak a bübloszi városnézés után. Szerencsére Poldi is jó formában volt, és simán hozta a 1,5 órás sétát (ahogy a napi átlag 20.000 lépéseket is így 3,5 évesen), ami alatt persze nem találkoztunk senkivel. Azt tudtátok, hogy Libanon a túrázóknak is igazi kánaán.
A friss levegő meghozta az étvágyunkat, de sajnos a helyi pékség zárva volt így a kanyargós panoráma út után egy kis faluban álltunk meg, ahol azonnal realizálják, hogy nem helyiek vagyunk és segítenek a rendelésben, a friss kisik és manouche mennyei illata tovább fokozza az éhségünket. Hümmögve fogyasztjuk el a reggelit az autóban, amit Khalid kedvesen megenged. Nem szokása, de velünk kivételt tesz.
A következő megállónk egy borászat, a Chateau Wadih lett volna, de el is tévedtünk és a borászatot is csak miattunk nyitották volna ki és várnunk kellet volna 1-2 órát, ami nem igazán fért volna bele (még a híres kék borért sem). Khalid ezt annyira a szívére veszi, hogy ezerszer ismétli: nem az én hibám…A következő programunk (Aaqoura) is csődbe ment, mert az út a hó miatt még járhatatlan. Várjál csak! Mi van? Libanonban vagyunk áprilisban és vannak olyan utak, amelyek nem járhatóak? Igen, méteres hófalak között kanyargunk, sőt hógolyózni is megállunk. Több havat látunk, mint otthon egész évben. Nesze neked sivatag és teve!
A világ egyik legszebb vízesése
Kanyargós havas hegyi utakon juthattunk fel Baala falucskájához, ami után leparkolva a vízesést egy 300 méteres kis túrával lehet megközelíteni a kevesebb mint 1 dolláros belépő befizetése után (persze 3 főre kevesebb, mint 1 dollár). Az elején kikövezett, majd köves földösvény most hóvirággal és hóval volt szegélyezve. Ki gondolta volna, hogy a világ egyik legszebb vízesése is a kis közel-keleti ország havas csúcsai közt szalad a mélybe? Pedig amilyen hihetetlen, annyira igaz: a Baatara, a három híd hihetetlen vízesése Libanon egyik gyöngyszeme, amelyet a Guardian a top20 közé sorolja. Geológusok szerint 160 millió év alatt alakult ki ez a 255 méteres vízesés úgy, hogy 3 természetes híd képződött. Egyszerűen lenyűgöző - ahogy megpillantja az ember, eláll a lélegzete! Szerencsére a hóolvadás miatt áprilisban hatalmas robajjal zúdul le a víz, szétszórva permetét, hogy aztán eltűnjön egy víznyelőben, mielőtt szivárványt fest a szakadék fölé. A teremtőnek igazán jó napja lehetett eme vízesés alkotásánál, elfelejtünk pislogni, úgy elkerekedik a szemünk a szépségétől.
Estére Batroun-t választjuk programnak és szálláshoz (a tervezett Douma helyett). Már nem használjuk a netet foglaláshoz, mert inkább sétálva keresünk szállást. Bele is botlunk Tony kiadó apartmanjába, ami egy többszázéves házban van, 50 lépésre a 2000 éves föníciai falhoz. Mire meghozzuk a csomagjainkat, kapunk ajándékba 2 sört és egy italt Poldinak. Hihetetlen jó fej a házigazdánk, még a vacsoránkhoz is foglal helyet. Batroun keresztény város, hatalmas templomokkal. Azt már megfigyeltük, ha Khalid valamire azt mondja, hogy keresztény környék, akkor mi azt látjuk, hogy a házak rendezettebbek, az utcák virágosak és tiszták, a nőknek nem kell eltakarni a hajukat, az éttermekben gazdag választék van, lehet alkoholt kapni. Itt szinte elvegyülünk a tömegben és imádjuk a város hangulatát. Talán nem annyira ismert, mint Büblosz, de történelme és kora is hasonló. 5000 éve folyamatosan lakott város. Ilyenkor mindig eszembe jut, a mi 1000 éves büszke történelmünk. Vajon hol lehettünk 5000 éve?
Vallás Libanonban
Libanon a vallásokkal kapcsolatosan is különleges színfoltja a Közel-Keletnek, hiszen a polgárháború előtt 60% felett volt a keresztények aránya - és habár ez hatalmasat csökkent, még ma is 30% fölött van. Így egyharmad-egyharmad-egyharmad arányban osztoznak az országon a keresztények, siíták és szunniták (és hozzájuk jönnek még a drúzok pl.). Belátható, hogy kényes az egyensúly, aminek a felborulása volt az egyik fő oka a '75-től '90-ig tartó polgárháborúnak is (azután kezdett eltolódni az arány, hogy nagy számban érkeztek Jordánia helyett ide a palesztin menekültek). Khalid azt mondja, hogy tanultak ebből a 15 év borzalmából, és ma már barát a keresztény a muszlimmal, siíta a szunnitával. Érdekes, hogy azért inkább úgy élnek, hogy vannak keresztények lakta városok (Büblosz, Batroun), vannak szunnita városok (Tripoli, Szaida) és vannak siíták, amelyek leginkább a Hezbollah ellenőrzése alatt vannak (Baalbek, Türosz).
A legjobban talán a föníciai fal varázsolt el minket, illetve valahogy a föníciaiak történelme kezdve onnan, hogy milyen nagyszerű kereskedők és hajózók voltak. A fal eredete pontosan nem ismert, de valószínűleg egy természetes képződményt erősítettek meg a föníciaiak, amely így a várost védte a tengeri viharoktól és a hívatlan vendégektől, ma pedig különleges hangulatú látványosság, amire fel lehet mászni és kavicsokat dobálni a tengerbe, vagyis egy csodás játszótér egy gyereknek, Poldinak legalábbis ma ez jutott. Batroun pedig a szívünk csücske a maga különleges föníciai, vibráló hangulatával és fantasztikus tengeri ételeivel.
Hómobillal Csontváry nyomában
Reggel Tony még meglepett minket egy kis helyi reggelivel, amit az anyukája készített és saját termesztésű avokádóval és mézzel. Ezúton is köszönjük! A mai napot nagyon vártuk, hiszen magyar vonatkozása is van, meglátogatjuk Csontváry cédrusait. Maga az út is csodálatos volt, apró erdei úton megyünk, mókusok ugrálnak a fán, hamarosan eltűnnek a fák és marad a havas táj. Megállunk a park előtt, a Cedars of God zárva van. Basszus! Mérgelődünk. Ezért utaztunk ennyit? De ha már Isten cédrusainál vagyunk, akkor miért ne történhetne egy apró kis csoda? Megáll mellettünk egy helyi fickó, aki hómobilokat ad bérbe, és azt javasolja, béreljünk egy hómobilt, ő ad mellénk egy vezetőt és azzal hátulról be tudunk menni a cédrusokhoz.
Hát akkor legyen! Felöltözünk (Timi átöltözik a tavaszi ruhából), gyorsan felpattanunk a járgányra.
Vezettetek már ilyet? - kérdezik.
Hát nem, de biztos menni fog - mondjuk.
Az oktatás: ez itt a gáz, ez itt a fék. Bukósisak nem kell, mert jó az idő. Öööö, azt hittem a sisak nem a hidegtől véd! A távolban síelők és a síliftek is működtek. Hogy is van ez? Kicsit össze vagyunk zavarodva, de meghúzzuk gázkart és a szánk fültől fülig ér a modern szánkón. Szikrázó napsütés és lobogó haj és igen, Libanonban egy hómobillal megyünk cédrusokat nézni. Megint eszembe jut, hogy az emberek többségének a Közel-Keletről a sivatag és a teve a sztereotípia, erre mi most a sípálya mellett repesztünk a hómobilunkkal. Csoda egy ország ez a Libanon!
Hátulról hallom Timit és Poldit, ahogy sikongatnak örömükben.
Gyorsabban, gyorsabban! -kiabálják.
Ha csak ennyi történt volna, akkor is az utazásunk egyik csúcsélménye lett volna, de vártak a cédrusok, ahol -mivel a park zárva volt- nem volt senki. Nem vagyok egy energetikai szakértő, de a helyet valami különleges, intergalaktikus energia lengi be. A libanoni cédrusok messze földön híresek voltak, amelyek már a gilgamesi eposzokban is megjelennek, a Bibliában pedig állítólag 103x említik őket. Az egyik legfontosabb felhasználási terület a hajók voltak, melyekkel a föníciaiak egyes feltételezések szerint egészen Amerikáig eljutottak, messze megelőzve Kolombuszt. A fa történelmi fontosságát jellemzi, hogy a libanoni zászlóban is jól látható, az ország nemzeti jelképe a libanoni cédrus.
Az általunk látogatott terület, a Cedars of God a világörökség része és az egyik legősibb ilyen erdő - számos fa több száz, de némelyik fa akár 1000 év körül is lehet. Nem véletlen ihlették meg Csontváryt is, akinek 2 talán leghíresebb képe (A magányos cédrus és a Zarándoklás a cédrusokhoz) is ezekről a fákról készült - sőt, állítólag pont erről, ami előtt állunk, ami a '60-as években sajnos kiszáradt, de a világ talán legnagyobb természeti szobraként Rudy Rahmen kezei és a művészet által újra, talán örök életre kelt. Az örökzöld fák között igazán elvarázsolva éreztük magunkat így teljesen egyedül. A ropogós levegőbe szippantva éreztük a fák gyantájának aromáját, amit egyébként a fáraók balzsamozásához használtak. A csend hangjai most a hatalmas fák sóhaja volt, ahogy a fagyott hó tetejéről bámészkodó családunkat körbe ölelték az óriások, kis fészket alkotva az időtlenségben.
A nem hétköznapi kalandunk után beültünk egy közeli étterembe, ahol láttuk a helyi turisták csalódottságát, amikor realizálták, ma zárva van a park. Rengetegen voltak. Micsoda szerencsénk volt! A Khalid olyan boldog volt mosolyunkat látva, mintha ő élte volna át az élményt. Nagyon fontos neki, hogy jól érezzük magunkat és jó hírét vigyük az országnak. Mennyi minden történt velünk ma, pedig még dél sincs.
A keresztények szent völgye
A következő állomás Quadisha-völgy (Szent-völgy), ahová egy nagyon szűk, szerpentines út vezet. Sofőrünk tériszonyos, így fokozott óvatossággal ereszkedünk le a vízesésekkel tarkított úton.
It's scary! - ismételgeti
A parkolótól 5-6 km távolságban vannak a kolostorok, amit jó lett volna sétálva megtenni, de még ma el kell mennünk Tripoliba és Poldival minimum 3 órába telt volna, ami már nem fér bele, így marad egy kedves bácsi, aki egy rém öreg csotrogánnyal elvitt minket. Kicsit szürreális élmény volt, hiszen a bácsi jobbkeze csonka volt, de így is megelőzte a terepjárókat úgy, hogy néha az autó alja csattant a köveken. Annyira nem volt para, hogy Poldi el ne aludjon. A félórás út után irány a kolostorok.
"Maradjunk csendben, hogy halljuk, mit mond az Isten!" - szólalt meg Poldi.
Mostanában nagyon tetszenek neki "Isten házai" (legyen az templom, mecset vagy zsinagóga, bár ez utóbbival itt nyilván nem találkozik), így a Közel-Kelet egyik legősibb keresztény részén sem volt nehéz "motiválni" a túrázásra, hiszen számos (akár barlangba vájt) kolostor található errefelé akár a kereszténység legkorábbi éveiből.
A völgy igazi menedék volt a keresztények számára, ma pedig gyönyörű túraútvonalakkal lehet felfedezni. Csak 2 kolostort tudtunk megcsodálni. Elképesztően gyönyörű a völgy, amelyben olajfák, barlangok és vízesések százai gazdagítják az erdős, dimbes-dombos terepet, és ahol érdemes lehet 1 napos nagyobb túrázással számolni, hogy igazán meg tudjunk érkezni és áterezni a hely mágikus erejét - nekünk még egy rövid, pár órás kis program keretein belül is sikerült. Főleg úgy, amikor kisgyerekes szülőként 1-2 perc csönd is jutott nekünk, amíg vártuk Poldival, hogy mit súg az Isten. A kb. 35km-re található Isten cédrusaihoz hasonlóan ez a völgy is az UNESCO Világörökség része, ahol könnyen megérthetjük, hogyan lehet, hogy pár évtizede még 60% felett volt Libanonban a keresztények aránya (akik azért ma is még az 1/3-át adják a népességnek).
Tripoli – na nem a líbiai, hanem a libanoni
Este megérkezünk az egyik legkonzervatívabb szunnita városba, Tripoliba. Azt beszéltük meg, hogy a tengerhez közeli Mina-ban szállunk meg, mert ott vannak keresztények és nekünk az jó. A szunnita város hangulata annyira különbözik Batrountól, mintha más országban lennénk. Elindulunk éttermet keresni, de minden zárva van a Ramadan miatt. Ez egyik étterembe bemegyünk, mert látjuk, hogy jöttek vendégek, de a pincérek jelzik, zárva vannak, annak ellenére, hogy láthatóan pár helyi muszlim előtt már ott az étel. Hát lehet, hogy ők egy helyen vannak velünk, de biztos más időzónában. Hiába mutatok az ottlevőkre, egy kicsit olyan helyzet teremtődőt, amikor egy gyereket hazugságon kapnak. Inkább távoztunk. Sajnos 7-ig nincs energiánk várni, így beülünk egy keresztény étterembe, de az ételek…hát török rántott pangasius volt az egyik fogás a haltálon. Jó, akkor toljunk rá egy kis arakot, ami a helyi pastis, vagy ouzó. Szerencsére nem volt nagy adag, így még a helyi boltban vettünk némi igazán ízletes friss kecskesajtot, olíva bogyót, így a blama némileg kompenzálódott.
Reggel a helyi pékségben beszereztünk sajtos és zaataros lepénykenyeret, amit egyszerűen imádunk, az utcai kávéstól kávét vettünk magunkhoz és leültünk egy padkára reggelizni. Szinte minden reggel sétáltunk vagy 1,5 órát az adott városban. Nagyon jó hangulata van annak, ahogy a reggeli napsugarak végig simogatják a kopott utcaköveket és a rajtuk nyújtózkodó macskákat, miközben a kis boltocskákban pakolják ki a friss portékáikat, az idősek már kipihenten elfoglalják a kis székeikkel utcai helyeiket a szomszédot köszöntve.
Nincsenek sokan az utcán, de mindenki hosszasan néz minket, amikor visszanézünk rájuk, köszönünk nekik,
- Marhaba!
Nekik felcsillan a szemük, mosolyognak és integetve visszaköszönnek: Ahlan!
Khaliddal a reggeli kis sétánk után 10 körül átgurulunk az óvárosi részbe. ( itt ez nem sétatávolságra volt). Igazi közel-keleti látkép fogad minket. Feltűnően sok lánctalpas katonai járgány van a város különböző pontjain. Láthatóan nem dekorációként szolgálnak. Tripoli nem olyan idős, mint Büblosz vagy Batroun, de Kr. e már 1400-től kezdve laktak már itt is. Első utunk a citadellába vezetett, amit keresztesek építették a 12. században. Katonák, gépfegyverek, tankok teszik furává a nézelődést.
A citadella belsejében is van egy nagyobb rész elkerítve nekik. Nagyon jó kilátás nyílik a városra, talán ezért fontos az extra védelem. Az éledező piacon sétálunk el a Taynal mecsethez, ahol azonnal odajönnek Timihez, hogy a haját takarja el, mindezt nagyon kedvesen és invitálnak be a mecset kertjébe. Megnézzük még az Al Mansuri mecsetet, ahol találkozunk egy emberrel, aki már járt Budapesten és nagyon kedvesen végig vezet az épületen és meséli a történetét, majd a piac sikátorain átvezet a hammamhoz, a régi törökfürdőhöz. Shukran!
A souq egyszerűen káprázatos. Teljesen autentikus, nincsenek turisták, csak a helyieknek szól. Délre már hömpölyög a tömeg, veszik a húst, gyümölcsöt, édességet, kenyeret. Sajnos a kinézett éttermünk éppen zárva van, de veszünk az utcai árustól szezámmagos-mackósajtos szendvicset, amit szumákkal bolondított meg.
Tripoli egy hamisítatlan szunnita város, szűk kis utcácskákkal, zsibongó piaccal. Miden pillanatában ott volt a varázslat, de volt egy csepp kis borzongás is. Sok szír menekültet is láttunk és a katonai jelenlét kapcsán Khalid azt mondta, a békéhez erő kell.
Ekkor még nem tudtuk, hogy ez az érzés még tapinthatóbb lesz, amikor az utunk következő napján a Hezbollah által ellenőrzött területekre érkezünk…de ezek a kalandok már a következő részben érkeznek!
Tetszett a poszt? Nyomj egy lájkot, hogy tudjuk!
Érdekel, hogyan lehet, hogy a fiunk 3,5 éves korában hogyan járt már közel 40 országban? Hogy hogyan lehet kisbabával, kisgyerekkel is világot látni? Akkor kövessétek a blogot és a Világjáró Család Instagram-oldalunkat, ahol még javában tart a libanoni sztorizás is!
Ha pedig az első magyar nyelvű családos utazási e-könyv (24 ország 24 hónaposan: Világjáró Családok kézikönyve) érdekel, akkor irány a honlapunk!
0 Hozzászólás:
Legyél te az első hozzászóló!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezni: