Göteborg
Előzmények
Utazás tekintetében az idei nyár meglehetősen
csöndesre sikeredett. Panaszunk így sem lehetett semmire, hiszen a tavaszi
nagy, 19 napos kínai út mellett kiugrottunk Ausztriába egy hosszú hétvégére
(ahol a bevállalósabbak a klettersteig nyújtotta izgalmakkal ismerkedhettek
meg), majd augusztusban Andi szüleivel töltöttünk el pár napot a mesés Cesky
Krumlov városában.
Utazásból azonban sosem elég, úgyhogy hiába foglaltuk
le korábban az októberi albán útra a repjegyet, és körvonalazódtak már az Apa
60. szülinapjára adott, bázeli ajándék út részletei is, fél szemmel így is
repülőjegyes akciókat mustráltam.
Egyik kedvenc információforrásomnak a
mindenkiutazhat.hu Facebook-os hírfolyama szokott szolgálni, ahol már tucatnyi olcsó
repjegy kombinációt találtam az elmúlt években. A klasszikus, filléres fapados
desztinációk túlnyomó többségén már jártam, viszont akadt egy-két hely,
amellyel bár szemeztem az évek során, de ár-időpont dimenziók alapján sosem
ítéltem kihagyhatatlan ajánlatnak.
Göteborg klasszikusan egy ilyen hely. Amióta csakismerem a Wizz Airt, a göteborgi járat mindig is szerepelt a kínálatában,
viszont a telet leszámítva elég ritkán akciózzák le annyira, hogy rászánjam
magam a jegyvásárlásra.
Idén szeptemberben azonban egy elég tuti tippet
olvastam a mindenkiutazhat.hu hírei között, miszerint mindössze 6180 forintból
megfordulhattunk Göteborgban október közepén, ráadásul – péntek esti
kiutazással és vasárnap esti visszaúttal – szabit sem kellene kivennünk.
Azon nyomban riasztottam Andit, aki a mágikus
kulcsszavak („nem kell rá szabi” és „utazás”) hallatán rá is bólintott a
hirtelen jött lehetőségre. Pikkpakk le is foglaltam a jegyeket és örültünk a
nagyszerű fogásnak. Andi végre eljuthat Svédországba, míg én végre kipipálhatom
a göteborgi Wizz Air járatot, s így egy kis kellemes hétvégi kirándulás
keretében felfedezhetünk egy izgalmas, új helyszínt.
A dologgal csak egy bökkenő volt, amiről teljesen
megfeledkeztünk – az október 13-a szombat munkanap, így sikerült pont egy rövid
hétvégére jegyet foglalnunk. Andi füstölgött egy sort a szombatra feleslegesen
„elpocsékolt” szabi miatt, de aztán hamar belátta, hogy elég röhejes, „21.
századi probléma” lenne emiatt aggodalmaskodni.
Innentől kezdve mindketten lelkesen vártuk a
göteborgi kirándulást. Elújságoltam Helenának – göteborgi svéd ismerősömnek – a
híreket, de mint kiderült, már évekkel ezelőtt elköltözött onnan, úgyhogy
sajnos nem volt túl valószínű, hogy össze tudunk hozni egy találkozót.
Az előzetes felkészülést nem vittük túlzásba. Pár
nappal az indulás előtt gyorsan végigfutottam az interneten a város látnivalóit
és a reptéri transzfer lehetőségeket, majd váltottam egy egészen minimális (kb.
5000 forintnyi) svéd koronát arra a rendkívül valószínűtlen esetre, ha valahol
ne lehetne kártyával fizetni.
Elérkezett az indulás napja…
1. nap –
Érkezés Göteborgba (2018. október 12.)
A szokásos hétköznapokhoz képest fájdalmasan korán indult
ez a pénteki nap. Háromnegyed nyolcra már beértem a munkahelyemre, hogy
15.45-kor legkésőbb eljöhessek. Szerencsére megúsztam a szokásos délutáni nagy
dugót, úgyhogy félóra alatt haza is értem. Mivel a hátizsákjainkat már tegnap
bepakoltuk, mostanra már csak egy gyors fürdés, ruhacsere és a szendvicsek
összedobása maradt.
Andi még a készülődésnek a kezdeti fázisában járt, amit
némileg meglepőnek találtam annak fényében, hogy egész nap otthonról dolgozott.
Rajta ritkán szokott ennyire kiütközni a munkahelyi feszültség, ám ezúttal nem
rejtette véka alá a véleményét. Miután elintézte a telefonjait, megírt még pár
e-mailt, majd füstölögve elviharzott zuhanyozni. Én, addig se legyek láb alatt,
összedobtam a szendvicseket, átöltöztem, majd együtt lementünk megetetni a
szomszédunk macskáit.
Már nagy nehezen eljutottunk a kijáratig, amikor
nekem vissza kellett rohannom a papucsomért, majd Andi jött rá a sarkon kifordulva,
hogy a hűtőben hagyta a szendvicseit. Azért is vissza.
Az előirányozott induláshoz képest még így is csak 10
percet késtünk, 17.10-re befutottunk szüleimhez. Apa éppen csak hazatért, így ő
vállalta a reptéri sofőr szerepét, ám ezúttal Anya is elkísért minket az útra.
Ahogy ráfordultunk a M0-ásról a reptérhez vezető
útra, gyönyörködtünk egy sort a horizontot csodálatos, mélynarancssárga színre
festő, lemenő nap látványában, mely előtt egy leszálló gép húzott el. Ezt a
jelenetet mintha egy filmből vágták volna ki!
Felgurultunk a 2A terminálépület előtti taxiváróig,
ahol villámgyorsan kipattantunk, elbúcsúztunk Apáéktől, akik hajtottak is
tovább, ne lépjék túl az ötperces türelmi időt. Megvártuk, hogy az acélszürke
Mondeo kontúrjai belevesszenek a messzeségbe, majd az indulási kapu felé vettük
az irányt. Átesve a biztonsági ellenőrzésen megtöltöttük a vizes palackjainkat,
majd a várakozás idejére kipróbáltunk a MC lounge nyújtotta előnyöket. Szegény
Andi, a jelenlegi szigorú diétáját tartva alig ehetett bármit a fogások közül,
míg én végigkóstolhattam gyakorlatilag az egész kínálatot. Ettem egy kis
tésztasalátát, olívabogyós húsgolyót, húsos tortillatekercset, pogácsát, amit
leöblítettem egy kis sörrel. Desszertnek még bedobtam egy kis gyümölcsrizst is,
bár azt valójában már csak a szemem kívánta.
Sietnünk láthatóan sehova sem kellett, mivel
kezdetben 20, majd 30 perces késést írtak ki a gépünkre, mely a végére közel
egyórásra hízott. Ahogy elindultunk az A19-es beszállókapunk felé, Andival
szinte egyszerre bukott ki belőlünk az észrevétel – olyan szokatlanul mocskos
most a ferihegyi reptér! A WC tiszta kosz, nincs szappan, vécépapír is csak
alig, a váró részen nincs felmosva, a szemét pedig nincs rendesen összeszedve.
Teljesen kiábrándító! Nem emlékszem, hogy korábban (de két hete sem) ilyen lett
volna.
Nem sokkal este fél 8 után indult a gépünk. Mivel
ezúttal este repültünk, nem foglaltunk (pénzért) egymás melletti helyeket,
ilyenkor pedig a gép szándékosan szétülteti az utasokat. Legalább nem kerültünk
messze egymástól – nekem egy ablak melletti szék jutott, míg Andi az én sorom
túloldalán, középen ült.
Az út nagyjából másfél órás lehetett, melynek unalmát
csak egy fülsiketítően visító gyereksírás törte meg időnként, így kicsivel
éjjel fél 11 előtt landoltunk a Göteborg
Landvetter nemzetközi repülőtéren, mely az ország második legforgalmasabb
légikikötőjeként működik. Cseppet sem bánom, hogy a Wizz Air néhány éve
átirányította ide a járatainak a többségét a könnyűszerkezetes diszkontáruházra
hasonlító, szerény kis Göteborg City
reptérről, melynek repülőforgalmát azóta a kisgépekre korlátozták.
A reptéri transzfert – Stockholmhoz és Malmöhöz hasonlóan
– a szivárványos színeiről könnyen felismerhető busztársaság, a Fygbussarna végzi. A szolgáltatás
alapjáraton határozottan nem olcsó, viszont előreváltott, online jegy, illetve
retúrjegy esetén jelentős kedvezményeket kaphatunk. A helyszínen a sofőrtől
lehet jegyet venni, kizárólag hitelkártyával, készpénzzel hiába próbálkozunk. A
kártyás fizetésnek örültem, bár az kicsit szíven ütött, hogy az alig 20 perces
útért fejenként 119 SEK-et (kb. 3850
Ft) gomboltak le rólunk. (Az előreváltott, online jegy
esetén fejenként 20 SEK-et spóroltunk volna.)
A buszon jó néhány magyar utazott még rajtunk kívül,
köztük két idős bácsi is, akik láthatóan itt éltek huzamosabb ideje. Bár nem
akartunk hallgatózni, így is minden szavukat értettük, mivel közvetlenül mögöttünk
ültek. Vicces volt, ahogy az egyik (jó magyarhoz illően) panaszkodott a
másiknak:
-
„Te, hallod, ezek már szinte minden hirdetést
csak angolul írnak ki! Felháborító! Nem tudnak ezek svédül?” – sérelmezte
az egyikük.
Nem sokkal később beszélgetésbe elegyedtek két fiatal
csajszival, akik hozzánk hasonlóan hétvégi kirándulás keretében érkeztek a
városba. A bácsikák érdeklődtek egy sort, miért jöttek, merre laknak majd, mik
a terveik, majd egy rakás jó tanáccsal látták el a leányzókat.
Az egyik ilyen tuti tipp, hogy a Fygbussarna
buszsofőrtől lehet kérni leszállás előtt egy 90 perces időtartamra szóló ingyenjegyet
(!) a göteborgi tömegközlekedésre, amit gondolkodás nélkül mi is bejátszottunk.
Szintén javasolták nekik, hogy a központi pályaudvar környékén ne nagyon
járkáljanak így este, mivel az utcák tele vannak bevándorlókkal.
-
„Már Göteborg sem a régi, túl sok a
bevándorló. Ezek ott vannak mindenhol. Vigyázni kell velük, különösen este…”
– sopánkodott az egyik öreg.
Bár értékelendő a bácsi segítőkész hozzáállását, ez a
fajta migránsos riogatás azért elég furán hangzott egy bevándorló szájából…
Mi egészen a központi pályaudvar melletti
végállomásig utaztunk, ahol a sofőrtől beszereztük az ingyenjegyeket, majd a
közeli kombinált busz- és villamosmegállóban (Nordstan) próbáltuk kisilabizálni, melyik járműre kellene
felszállnunk.
Végül arra jutottunk, hogy az éppen érkező #6
villamos pont a jó irányba megy, így azonnal fel is pattantunk rá. Az Olivedalsgatan megállóig kellett utazunk,
mely a város egyik külső kerületében található. A magyar bácsiknak abban
valóban igazuk volt, hogy meglepően sok bevándorló él itt, mindenféle náció, a
villamoson gyakorlatilag svéd szót nem is lehetett hallani.
Miután megérkeztünk, elindultunk megkeresni a
szállásunkat (Slottsskogen Hostel),
mely a villamosmegállótól alig pár percnyi sétára található. A szobánk nem a
hostel főépületében volt, hanem azzal szemben, az utca túloldalán, egy
alacsonyabb épületszárnyban. A kis kétágyas szobánkra nem lehetett panasz, szép
tiszta volt minden, bár az önbecsukódós ajtót csak komoly, kétkezi izommunkával
lehetett kinyitni.
Miután lepakoltunk, elrohantunk letussolni, majd
azzal a lendülettel zuhantunk bele a pihe-puha ágyikóba.
2. nap – Göteborg (2018. október
13.)
Reggel fél 9 körül keltünk, s mivel maradt még
tegnapról szendvicsünk, néhány falatnyi Andi-féle zabkeksz kíséretében jóízűen
megreggeliztünk. Evést követően összekaptuk magunkat, s indulhatott Göteborg
felfedezése!
Mivel eleve egy hatalmas park mellett volt a
hostelünk, első programpontként megszavaztunk egy kis frissítő reggeli sétát a
természetben. A 137 hektáros területen fekvő Slottsskogen a város legnagyobb parkja, mely rendkívül népszerű
szabadidős és rekreációs helyszín a helyiek körében. Van itt egy kisebb
állatkert (Djurpark), csillagvizsgáló
(Observatoriet), kilátó, tucatnyi
játszótér, erdei túraútvonal, míg a park peremén a Természettudományi Múzeum (Naturhistoriska museet) kapott helyet.
A friss hűvös, őszi levegőt szinte harapni lehetett,
miközben a táj gyönyörű őszi színekben pompázott. Hangulatos kis sétányok,
ösvények hálózták be az egész parkot minden irányban, melyeket tavacskák,
egybefüggő erdőségek szegélyeztek.
Mindkettőnknek jólesett a séta ilyen
csodálatos környezetben, s látszott, ezzel a helyiek is így vannak. Rengeteg
kisgyerekes családot, párt lehetett látni mindenfelé, s érdekes módon,
többségében a fiatal apukák jöttek ki ide tologatni a babakocsit, vagy fogták
kézen a porontyukat. Szintén inspiráló volt látni, milyen egészségtudatos,
sportos nép a svéd – ennyi kültéren sportoló, kocogó embert egy helyen még nem
láttam.
Park közepén egy erdővel borított dombra másztunk
fel, melyen egy kis erdei ösvény vezetett egy fából tákolt kilátóig. Nem beszélhettünk
egy felhőkarcoló magasságú építményről, ráadásul mivel frissen volt festve, nem
is szabadott volna használni, de ha már eddig eljöttünk, én bizony felmásztam a
legtetejére. Mindössze néhány gyárkéményt, háztetőt és az Älvborgsbron nevű hidat lehetett látni a távolban, de én ennek is
örültem.
Lefelé jövet nem is igazán figyeltük az irányjelző
táblákat, úgyhogy sikerült kikeveredni a park túlsó felére, egy kellemes kis
lakóövezetbe. A színes faházakkal teli szomszédság elképesztő nyugalmat és
békességet árasztott, úgyhogy tettünk egy rövid sétát a környező utcácskákban.
Nagyon tetszett nekünk, hogy sok helyen kitették a kertben lehullott és
fölöslegessé vált almát egy kosárba, a bejárati kapura erősítve, hogy bárki szabadon
vehessen belőle. Hát nem szívet melengető ez a hozzáállás?
Az idilli összképhez hozzátartozik, hogy – néhány
kivételtől eltekintve – szinte minden ház előtt Volvo parkolt, és az utakon is
akár 10-15 kocsit kellett várni, míg egy másik márkát láttunk elhaladni.
Andival meg is alkottuk a város nem hivatalos szlogenjét: „Göteborg – Welcome to Volvoland!” („Üdvözöljük Volvoföldön!”)
A rövid kitérőt követően újból keresztülvágtunk a
parkon. Több helyen is ifjúsági sportnapot tartottak, iskolai futóversenyekkel,
focimeccsekkel és egyéb gyerekjátékokkal. Visszabattyogtunk a park bejáratának
közelében lévő bálnás játszótérig, majd leültünk egy padra megenni a maradék
szendvicseinket. Figyeltük közben a gyerekméretű kosárpalánkra dobálgató
kisfiút az apukájával, akik mindennemű labdaérzék hiányában, tiszteletreméltó
kitartással hajították egymás után 15-ször tökéletesen homályba a labdát. Bár
nehéz volt megérteni, hogyan lehet 3 méterről egymás után ennyiszer kihagyni a
dobást, valahol lényegtelen is, hogy bemegy-e a kosárba a labda. Az apa együtt
játszik a szabadban a fiával, és remekül érzik magukat. Kell ennél több?
Innen a Haga
negyed pereménél magasodó Risåsberget
dombra épült Skansen Kronan erődhöz
sétáltunk el.
Az 1697-ben átadott erődítmény a dánok esetleges támadása elleni
védvonal fontos része volt, melyet 23 ágyúval szereltek fel, ám a történelem
viharai annyi megkímélték, hogy építése óta egyet sem kellett elsütni közülük.
Egész jó kilátás nyílt innen a városra, úgyhogy
körbefotóztunk mindent, majd készítettünk egy közös képet is.
Miután lejöttünk a kis erődből, betértünk egy
7Eleven-be Andinak kávéért, majd közeli Haga
negyedbe látogattunk el. Ezt a néhány utcából álló, kis kerületet tartják
Göteborg legrégebbi részének, melynek főutcáját, a Haga Nygata-t a jellegzetesen göteborgi építészeti stílusban (landshövdingehus) épült tradicionális
faházak szegélyezik.
Az épületek többsége 1870 és 1920 között épült, melyek a
város első munkásnegyedévé tették Hagát. A 20. század második felében
revitalizálták a negyedet, mely így rendkívül népszerű lett a helyiek és
turisták körében is.
Számtalan kávézó, antikvárium, kézműves és ruhabolt
található itt, de utcai árusok is több helyen árulják a portékáikat. Andi egy
ideig szemezett a különleges, házi készítésű szappanokkal, de végül egyedül
képeslapot és bélyeget vettünk itt, amit elküldhetünk Laurának.
Végigsétáltunk a forgalmas sétálóutcán, majd kiérve
egy kisebb térre (Hagakyrkoplan)
leültünk elrágcsálni egy almát. Egy kis pihenő után folytattuk a városnézést.
Megkerültük a téren magasodó, hegyes tornyú templomot (Hagakyrkan), majd a városközpontot átszelő csatorna mentén
kialakított parkban (Kungsparken)
tettünk egy sétát.
Már így fél nap után is, Göteborg rendkívül élhető
városnak tűnt. Befogadható léptékű a település, kevés az autó, kiváló a
biciklis infrastruktúra, hatékony a tömegközlekedés és tele van kisebb-nagyobb
parkokkal.
Elandalogtunk a város fő sugárútjára, a Kungsportsavenyen-re, melyet a párizsi Champs-Élysées
és a bécsi Ringstraße ihletett. Az elegáns bulvár mentén találjuk például az
1859-ben megnyitott Nagyszínházat (Stora
Teatern), a Városi Könyvtárat (Stadsbiblioteket),
a Városi Színházat (Stadsteatern),
Szépművészeti Múzeumot (Konstmuséet)
és a Koncertcsarnokot (Koserthuset) –
bár utóbbi négy egy kupacban található az utca déli végében.
Számunkra a legemlékezetesebb látnivaló ugyanakkor
mégsem egy múzeum vagy egy színházépület volt itt, hanem egy vidám leánybúcsús
csajcsapat, akik a hatalmas pénisznek öltözött menyasszonyt kísérgették hangos
röhögcsélés közepette. Elsőre nem is esett le nekünk mit ábrázol valójában a
jelmez, de aztán elemenként lassan összeállt a kép. Az bizony egy pénisz,
akárhogy is nézzük.
Miután felocsúdtunk ebből a fallikus élményből,
elsétáltunk a sugárút északi végében található Kungsportsplatsenig, mely nevét az egykor itt álló Király-kapuról
kapta. A téren IX. Károly svéd király diadalittas lovasszobra látható, míg vele
szemben egy turistainformációs iroda működik.
Mivel már ekkorra nyilvánvalóvá
vált, hogy Göteborg önmagában nem töltene ki két teljes napot, reméltem, hogy
itt valami jó ötlettel tudnak szolgálni, hova érdemes még ellátogatni a
környéken. Javasolták, hogy tegyünk kirándulást a környező kisebb szigeteken
komppal, melyre szintén érvényes a kombinált göteborgi tömegközlekedési bérlet.
Kaptam részletes kompmenetrendet, tippeket a szigeteket illetően, úgyhogy
annyira fellelkesültem, hogy mire visszatértem a téren üldögélő Andihoz, már
kész tényként vázoltam fel a másnapi programot.
Ezután folytattuk a nézelődést. A környező utcácskák
szinte egytől egyik sétálóutcává lettek átalakítva, melynek köszönhetően a
gyalogosok rendesen birtokba is vették ezt a kerületet. Felfedeztünk például
egy nagyon tuti vásárcsarnokot (Saluhall),
melyben a számtalan, kiváló minőségű kistermelői áru, élelmiszer mellett kisebb
falatozók is működtek. Andi ki is nézett egy szimpatikus levesezőt, mint egy
potenciális ebédelő helyet délutánra.
Ezután cikkcakkban bejártuk a környező kis utcákat (Vallgatan, Kungsgatan), majd a kikötő
felé haladva, megálltunk a csatorna fölött húzódó Fontänbron hídnál, ahonnan
Göteborg egyik leginkább fotózott látképét csodálhattuk meg, középpontjában az
elegáns Krisztina-templommal (Christinae
kyrka).
Mivel minden második képeslapon ez a kép fogad minket, ezt a helyet
méltónak találtam egy Ludwigos fotóhoz is. Miután a szarvasos protokollfotó
elkészült, mi is megörökítettük magunkat itt, majd folytattuk a nézelődést.
A szomszédos téren (Gustaf Adolfs torg) Göteborg alapítójának, Gusztáv Adolf királynak
a szobra fogadott minket, akinek köszönhetően 1621-ben született meg a város. A
teret több nevezetes épület veszi körbe, ugyanis itt találjunk a jelenleg
becsomagolt és felújítás alatt álló Városházát (Göteborgs rådhus), és a kereskedelmi árucserék központját, a Börzét
(Börse). (Utóbbi nevét sokszor
tévesen tőzsdeként fordítják.)
Innen már egyenesen a kikötő felé vettük az útirányt,
ahol egy kecses, négyárbócos vitorlás, a Viking
horgonyzott. Közelebbről is szemügyre vettük a fenséges látványt nyújtó hajót,
majd lecsüccsentünk az előtte kiállított emlékmű tövébe nyammogni egy kicsit az
Andi által sütött brokkolis kekszekből. Az itt töltött negyedóra alatt megfigyeltünk
egy indiai párocskát, akik legalább 500 beállított Instagram-fotót készítettek
a nevezetes hajóval. A minden elemében mesterkélt képek egész repertoárját
vonultatták fel a legkülönbözőbb szelfiktől a távolba révedős művészi portrékon
át a menőnek gondolt beállású fotókig.
Ezután végigsétáltunk a kikötő mentén, egészen a
rémesen rusnya, posztmodern Operaháztól (Göteborgsoperan)
a Tengerészeti Múzeum (Maritiman)
által közszemlére bocsátott, 19 hajóból álló gyűjtemény végéig.
Láttunk köztük romboló
hadihajót, kompot, jégtörőt is, bár nekem legjobban az egykor mozgó
világítótoronyként szolgáló Fladen
világítóhajó tetszett.
Ezután visszakanyarodtunk a Norra Hamng felé, és a másik oldalról is megcsodáltuk a
Krisztina-templomot, valamint a szomszédságában található Városi Múzeumot (Stadsmuseet).
Innen a Halpiac felé
vettük az irányt, abban a reményben, hogy kipróbálhatjuk a Wikitravel által
ajánlott, olcsó és finom halas kajákat. Útközben megálltunk a Dómnál (Domkyrkan), ám ahelyett, hogy a
templombelső kialakítását és építészeti jelentőségét vettük volna szemügyre, inkább
besurrantunk a mellékhelyiségre (igen, saját fiú-lány vécéje van!) megtölteni
vízzel az üvegjeinket. Micsoda szentségtörés!
A Halpiac (Feskekôrka)
jellegzetes, neogótikus templomra emlékeztető épületét nem volt nehéz
megtalálnunk, ám az öröm hamar lehervadt az arcunkról, amikor zárva találtunk a
főbejáratát.
A helyiek által csak „haltemplomnak” nevezett híres piactér
kínálatáról tehát lemaradtunk, ami kifejezetten rossz hírt jelentett az egyre
hangosabban korgó gyomrainknak. Második opció gyanánt elindultunk megkeresni a
tourinform irodában ajánlott két éttermet a Vasaplatsen
környékén. A Smaka nevű helyet meg is
találtuk, viszont egy árva lélek nem ült bent, ami eléggé elbizonytalanított
minket. A másik étterem nevét nem írtam fel, csak a helyét jelölték be a
térképemet, vélhetően hibásan, mivel egy fogászatot és egy cipőboltot találtunk
az adott épületben. Andi javaslatára visszasiettünk a Saluhall vásárcsarnokig, ahol korábban azt a guszta levesezőt
néztük ki magunknak. Odaérve szomorúan konstatáltuk, erről is lekéstünk, a
lakat már ott figyelt a bejáraton.
Az éhségtől elhomályosult tekintettel bolyongtunk egy
sort a környéken, mígnem végül egy mexikói kaját kínáló Taco bárban kötöttünk
ki. Ennél messzebb nem is kerülhettünk volna az autentikus svéd konyhától, de a
szent cél érdekében bevállaltuk ezt a kulináris kitérőt. Kipróbáltunk többféle
tacót is, ám míg én a húsos verziókat (pink taco, BBQ taco) preferáltam, Andi a
vega opciókat választotta. Bár a tacók íze nem volt rossz, a kiszolgáló
személyzet nem igazán volt a helyzet magaslatán. Indokolatlanul hosszú
várakozás után, az öt helyett csak négy tacót hoztak ki, majd amikor ezt szóvá
tettük, a hiányzó vega tacó helyett húsost szolgáltak fel. Erre már Andi is
legyintett („hagyjad!”), pedig szegény nem mondhatni, hogy jóllakott volna. Ez a nem túl meggyőző performansz meggyőzött minket,
hogy több mindent már nem akarunk itt rendelni, inkább betérünk útközben egy
pékségbe.
Időközben kint alaposan besötétedett, viszont a
hostelbe visszatérni még mindig túl korai lett volna, így inkább sétálgattunk
még egy kicsit a belváros utcáin. Elbandukoltunk egészen a központi
pályaudvarig, megnéztük közelről a retró hangulatú nosztalgiavillamost, majd a
csatorna mentén visszakanyarodtunk a Kungsportsavenyen-re.
Elsétáltunk a forgalmas sugárút túlsó
végébe, ahol egy helyre koncentrálódott a göteborgi kultúra legjava. Itt
található a Városi Könyvtár (Stadsbiblioteket),
a Városi Színház (Stadsteatern), a Koncertcsarnok
(Koserthuset), valamint a kissé komor
hangulatú, vöröstéglás Szépművészeti Múzeum (Konstmuséet) épülete is.
Ezzel nagyjából ki is pipálhattuk a város összes
lényegi látnivalóját, s azzal az érzéssel indulhattunk vissza a hostelbe, hogy
a holnapi hajókázós kirándulásra nyugodt szívvel rászánhatjuk az egész napot.
Az egyetlen hiányérzetünk talán a kaját illetően
lehetett, úgyhogy útközben fél szemmel figyeltük a nyitva lévő pékségeket, de
valami finom pékáru helyett be kellett érnünk egy 7Eleven-es, sajtos-pesztós
calzone-nal.
Ettől függetlenül szuper kis nap volt a mai, s
egyáltalán nem bántuk, hogy lazábbra, könnyedebbre sikerült, mint szoktuk.
3. nap – A
déli szigetcsoport (2018. október 14.)
A reggel fél kilences kelést követően villámgyorsan
összepakoltunk, szerencsére a mindössze kétnapnyi cumóval nem kellett sokat
bíbelődni. Ami viszont nem hiányzott egyikünknek sem, az a hostel szigorú
házirendjének a betartása volt, melynek keretében gyakorlatilag elvárták a
vendégektől, hogy kitakarítsák maguk után a szobát – beleértve a porszívózást,
kukazsák cseréjét, lepedők összehajtását és az ágynemű leadását. Aki pedig
mindezt elmulasztja, utólagosan ráterhelik a kártyájára a takarítás díját. Ez
milyen már?! Még az ágyneműt lehúztuk és a kukát kicseréltük, viszont fog a
nyavalya reggel sorba állni a folyosó egyetlen porszívójához és kicsekkolás
előtt még nagytakarítani, ez kizárt! Megfordultam már jó néhány hostelben, de
ehhez hasonlót nem láttam sehol.
Miután leadtuk a kulcsokat, reggeli gyanánt betértünk
egy közeli fikázó helyre. Nem vicc,
évek óta tervezgettük, hogy ha majd Svédországban járunk, muszáj kipróbálni a
híres svéd fikát, melyről két svéd srác népszerű Youtube-os zeneklippet is
forgatott. A dal nem túl bonyolult szövege nagyjából annyit takar: „Let’s have a Swedish fika!...tittirittitittritti…Let’s have a Swedish fika!” Amikor ezt
Andival először megláttuk, majd’ bepisiltünk a röhögéstől, a svéd fika pedig
visszatérő szállóige lett. És most végre valahára kipróbálhattuk!
Kétsaroknyira a hosteltől találtunk is szimpatikus
helyet, mely már messziről hirdette magáról, hogy itt bizony fika kapható! Átböngésztük
a fikakínálatot, s bár nagyjából sejtettük a jelentését, a döntés előtt azért
még a biztonság kedvéért rákérdeztünk a pénztáros csajszinál, mi is a „fika” tulajdonképpen?
A fika valójában egyfajta társasági kávészünet,
melynek keretében kávét, teát fogyasztanak valami édességgel, péksüteménnyel,
kekszekkel, de társadalmi jelentősége a svédek számára ennél még mélyebben
gyökerezik. Hasonló lehet, mint az olaszoknak a szieszta. Fikázni lehet otthon,
munkában, kávézóban, családdal, barátokkal, munkatársakkal, bárkivel, akivel
valamilyen értékes szociális interakciót szeretnénk létesíteni egy-egy csésze
kávé és némi harapnivaló mellett.
Mi végül egy-egy bögrényi tejeskávét és két
vaníliás-fahéjas tekercset kértünk.
-
„Akkor ez most egy igazi fika, ugye?” –
kérdeztem vissza vigyorogva a pénztárostól, ahogy megfogtam a tálcánkat.
-
„Igen, ez tényleg fika.” – felelte
magától értetődő természetességgel, mit sem sejtve a szó magyar jelentéséről.
Reggelinek ez így tökéletesen megfelelt, ráadásul
csak 30 SEK-et (kb. 970 Ft)
kellett fizetnünk összesen a kettőnk fikaadagjáért.
A nap tehát nem is indulhatott volna jobban, ráadásul
szép, napos időnek néztünk elébe, egy felhőt sem lehetett látni az égen.
Elbaktattunk az egyik közeli 7Eleven-be beszerezni a napijegyet (95 SEK/fő) a
tömegközlekedésre, majd felpattantunk a következő #60 buszra. 2-3 megálló után
átszálltunk a kikötői végállomás (Saltholmen)
felé közlekedő #11 villamosra, ami épp akkor futott be a megállóba.
A 25 perces út alatt keresztülszeltük a nyugodt,
csendes göteborgi külvárost, s mire elértünk a végállomásra, alig maradtak
utasok rajtunk kívül. Előzetesen a 11.05-ös kompot néztük ki, melynek
indulásáig még bő 40 perc maradt hátra. Miután megbizonyosodtunk róla, hogy
napijegyünk erre a hajóra is érvényes, sürgősen keresnem kellett egy
mellékhelyiséget. A pénztárral egybeépített váróban volt ugyan egy fizetős
vécé, de csak aprót fogadott el, én pedig nem akartam csak ezért felváltani a
10 SEK-es bankjegyemet, mivel tuti a nyakamon maradna az összes fémpénz.
Szerencsére villamosmegállóval szemközti büfében megengedték, hogy használjam a
hátsó vécét, ám a körülményekre nem voltam felkészülve. A fűtetlen budiban nem
működött a világítás, s ablak, vagy bármilyen rés híján szurok sötét lett,
ahogy becsuktam az ajtót, ráadásul olyan retkes volt minden, hogy külön
koncentrálnom kellett, semmihez se érjek hozzá. Úgyhogy, mobiltelefon fényénél,
a sötétben, hidegben, csupa dzsuva közepette végezhettem el a dolgomat –
legalább ingyen.
Ezután visszabattyogtunk a kikötőbe, ahol már kezdett
gyűlni a kompokhoz váró tömeg. Először meg is zavarodtunk, hogy melyik
hajóállomáshoz kellene beállnunk, mivel mindhárom járat (281/282/283) pontosan
ugyanarra az indulásra (11:05) volt kiírva. Érthetetlennek tűnt, miért nem
mondjuk ötpercnyi különbséggel indítják őket, főleg mivel alig van hely keskeny
hajóállások között. Épp azon morfondíroztam, hogy vajon mekkora keveredés és
késés lesz majd a hármas indulás miatt, amikor szinte egyszerre előbukkant a
semmiből a három komp, s méretüket meghazudtoló fürgeséggel manőverezték be
magukat a szűk beszállókapukhoz.
Az utasok pikkpakk felszálltak, s mire
gyakorlatilag észbe kaphattunk volna, már süvítettünk is a többtucatnyi
szigetet magába foglaló déli szigetcsoport felé. Olyan érzésem volt, mintha egy
nagyobb motorcsónakon ülnék, nem pedig egy kompon, de mindvégig rendkívül
élveztem, ahogy szeljük a habokat.
Ezekkel a menetrend szerinti hajójáratokkal a déli
szigetcsoport szinte összes jelentősebb szigetét el lehet érni, ahol
kisebb-nagyobb településeket, falvakat és kirándulóhelyeket találhatunk. Mi a Styrsö nevű kis szigeten
szálltunk ki a Styrsö Skäret megállónál,
ahol rögtön megállapíthattam, hogy nem nagyon pepecselnek a ki-beszállásokkal –
gyakorlatilag, ahogy partot értünk, már indult is tovább a hajó, úgyhogy
érdemes résen lenni, ha valaki le akar szállni.
Nem messze a hajóállomástól találtunk egy térképet, ami
Styrsö-sziget túraútvonalait mutatja. Mi a 4,6 kilométeres kört leíró,
fehér-zöld jelzésű ösvényt választottuk, mely átszeli a kis sziget erdejét,
majd a túloldali partszakasztól indulva végig a tenger mentén vezet vissza ide.
Kellemes kis erdei ösvényeken vezetett az utunk,
melyet a csodálatos, őszi színek még hangulatosabbá varázsoltak. Az első
nagyobb részcél egy tó lett volna, ám ehelyett egy kis focipályát találtunk a
keresett helyszínen. Közelebbről szemügyre véve a térképet, tényleg feltűnően szögletesen
tűnt az a tó! :)
Nem messze innen kiértünk a tengerpartot övező,
hatalmas, lapos sziklákhoz, ahonnan nagyszerű kilátás nyílt a kis helyi
halászfalura és az egész öbölre. A látvány egészen idillinek hatott. A hullámzó
tenger kéksége, a sirályok rikoltozása és a kis faházak csoportja egyszerű, de
rendkívül kedves összképet alkotott.
Itt le is ültünk pihenni egy kicsit, elnyammogtunk
egy kis müzli szeletet, fotózgattunk minden irányban, majd a túraútvonal
jelzéseit követve bejártuk a sziklákkal borított partvidéket.
Délután negyed kettőre értünk vissza a hajóállomásra,
így épp elértük a 13.18-as kompot. Innen Donsö
érintésével Vrångö szigetére
hajóztunk tovább.
Mivel már igencsak benne jártunk az ebédidőben, a rövid,
negyedórás utat követően egyből megrohamoztuk a megálló melletti kis éttermet.
Ezzel az elgondolással nem voltunk egyedül, nagyjából félkompnyi ember tért be
ide valamiért, legyen az ital, ebéd vagy sütemény. Mindössze 3-4 főételből
lehetett válogatni, de egyik gusztábbnak tűnt, mit a másik. Andi rántott halas
hagymakrémlevest kért feketekenyérrel, míg én gombás-csirkés rendeltem
krumplival. Desszert gyanánt még egy pekándiós sütivel is megleptük magunkat.
Mindegyik fogás elképesztően finoman volt elkészítve, elképesztően jóllaktunk
mindketten. Plusz jó pontként értékeltük, hogy a víz és a (lefőzött, kancsós)
kávé ingyen volt.
A kiváló ebédet követően keresztülsétáltunk az itteni
kis hangulatos falucskán. Az egymástól szellősen épült faházak, a szép,
rendezett kertek, valamint a keskeny utcácskák elképesztő nyugalmat és
békességet árasztottak magukból, ahol az ember tényleg kikapcsolhat.
Elbattyogtunk a falu szélére, ahol a templomkerten keresztül kimásztunk a
partvidéket borító lapos sziklákra, melyek tetején egy kis pöttöm méretű kunyhó
állt, tövében egy hatalmas svéd zászlót lengető póznával. A kék alapon sárga
keresztes nemzeti lobogó vidáman lengedezett az erős, part menti szélben,
viszont nekünk alaposan be kellett bugyolálnunk magunkat a kabát mélyébe, hogy
ne fagyjunk meg percek alatt. A nagyszerű kilátásért ugyanakkor mindenképpen
megérte feljönni ide.
Ezt a kis kitérőt követően elindultunk az egyik
nagyobb kört leíró túraútvonalon, mely – az előző szigethez hasonlóan – itt is
a tengerpart mentén vezetett.
Bő egy órát túrázhattunk, melynek végén még
felmásztunk egy nagyobbacska dombra a sziget déli csücskénél húzódó
földnyúlványon, ahonnan be lehetett látni az egész környéket.
Ezután lassan visszabattyogtunk a kikötőbe, viszont
mivel még mindig maradt háromnegyed óránk a következő kompig, online
lefoglaltuk a jegyeket a reptéri buszra. Az itt vett e-jegyek 40 (!) SEK-kel lettek
olcsóbbak, mintha a sofőrnél váltottuk volna őket.
Ezt követően tettünk még egy kört a falucskában, majd
vártuk a délután öt órási kompot, mint a messiást. Ezúttal azonban jólesett
leülni a fűtött, kényelmes utastérbe, kint a fedélzeten már túl hideg lett
volna. A visszaút Saltholmenig
körülbelül egy óra lehetett.
Ahogy beparkolt a komp a megállóba, a teljes
utasközönség egy emberként lódult meg a villamos végállomás irányába.
Szerencsére mi még pont fel tudtuk szuszakolni magunkat a beguruló #11 villamosra,
ám aki lemaradt, jó 20 percet szobrozhatott még ott a hidegben, míg befutott a
következő.
A bő félórás heringparti alatt nagyjából csak a
közvetlen környezetünkben lévő utastársakat figyelhettük meg, de ez is
tartogatott érdekességeket. Mellettünk például egy idős házaspár ült, ölükben a
kis unokájukkal, velük szemben pedig a gyermek apjával, aki vélhetően a fiuk
lehetett. Olyan szeretettel, gyengédséggel bántak a kislánnyal, akin szintén
látszott az őszinte ragaszkodás a nagyszülők irányába. Nem sokkal később,
elbúcsúzott tőlük az idős házaspár, majd miután leszálltak, a kislány búcsúzóul
odanyomta a tenyér az ablakhoz, amit a papája mosolyogva viszonozott. Az unoka
egy rendkívül bájos, félvér leányzó, csodálatos, csokibarna bőrrel, és hatalmas
szemekkel. Annyira kedves, szívet melengető jelenet volt.
A másik oldalunkon egy idős, svéd bácsi beszélgetett
jóízűen egy fiatal afganisztáni házaspárral, s ahogy láthatóan őszinte
érdeklődéssel fordult feléjük, arra gondoltam, milyen szomorú, hogy otthon
annyira elképzelhetetlennek tűnik egy ilyen jelenet.
Egészen a Központi pályaudvarig villamosoztunk el,
ahol megkerestük a reptéri buszok indulási terminálját, majd tettünk egy rövid
sétát a városközpontban. Útközben betértünk egy Hemköp szupermarketbe venni némi pékárut (vaníliás-fahéjas
tekercset és sajtos bucit) vacsorára, majd visszagyalogoltuk a pályaudvarra.
Göteborg fő buszpályaudvara (Nils Ericson Terminal) a Központi pályaudvar közvetlen
szomszédságában található, tulajdonképpen egybe is vannak integrálva.
A reptéri buszunk pontosan 19.45-kor indult, s alig
30 perccel később már be is gördültünk a Göteborg
Landvetter reptér terminálja elé.
Egyből fel is mentünk az emeletre, ahol biztonsági
ellenőrzésekhez kígyózott a sor. Az egész hely azonban merőben más képet
festett, mint bármilyen reptéren, ahol eddig jártam. Olyan érzésünk volt,
mintha valakinek a nappalijába léptünk volna, az egész helyiség tele volt IKEA
bútorokkal, a mennyezetről otthonos lámpaburák lógtak, a padló pedig könnyen
tisztítható járólap vagy linóleum helyett vastag szőnyeggel volt leterítve.
A járatunk 22.30-as indulása csúszott egy kicsit,
mivel még meg kellett tankolni a gépet, de a késést az út során sikerült
behozni. Sőt, mivel bőven akadtak szabad helyek, Andival egymás mellé is
tudtunk ülni.
Így is meglehetősen későn, éjjel fél egy körül
landoltunk Budapesten. Még szerencse, hogy Apára még a kései óra ellenére is
számíthattunk, hogy vár és hazavisz minket…
Kifejezetten örülök ennek a kis göteborgi
kirándulásnak, egy szuper hétvégét sikerült eltöltenünk itt. Volt benne egy kis
városnézés, egy kis túrázás, egy kis hajókázás, mellyel tökéletesen ki tudtuk
tölteni a nettó két napot. Göteborg rendkívül élhető, befogadható léptékű
város, hatékony tömegközlekedéssel, kiváló biciklis infrastruktúrával és
számtalan parkkal. S bár maga a város közel sem szolgál annyi és akkora
volumenű látnivalókkal, mint mondjuk Stockholm, de néhány tartalmasabb napot
így is megér. Hatalmas ötlet volt a déli szigeteken tett hajókirándulás és
túrázgatás, mely jobban kikapcsolt minket, mint bármilyen múzeum.
Jó érzés volt hosszú idő után visszatérni
Svédországba, ahol mindig megállapítom magamban, hogy mennyire közel áll hozzám
a skandináv kultúra. Azzal, hogy Stockholm, Uppsala és Malmö után már Göteborg
is kipipálhattam a képzeletbeli utazási térképen, még mindig hatalmas szelet
maradt, amit felfedezhetek Svédországból. Lesz még miért visszatérni ide…
0 Hozzászólás:
Legyél te az első hozzászóló!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezni: