MagányosBolyongó / 2025. január 8., szerda

Dél-Szudán 1. rész

0. nap

Viszonylag kevés ember bakancslistáján szerepel Dél-Szudán, nekem az afrikai elvonási tüneteimre kellett valami „rendes” (értsd durva) hely. Leszervezni persze nem volt eccerű, mert az orosz Alex cége, hiába basztattam őket, csak 2 héttel indulás előtt mondta le, mert nem volt meg a minimum létszám. Ez persze eufemizmus, egyedül lettem volna utas. Mondom, hogy turistás a hely.

Velem nem lehet kib..ni, ugyh szereztem másik céget ahol meg volt a csapat. Így egy rakat spanyol fotóshoz csatlakoztam az utolsó pillanatban. Repjegyet már kinéztem, Ethiopian Bécsből. Meglepő, bár a világ egyik legszegényebb országa e-visa van, ami 3 óra alatt lett kész (120$). Persze ehhez egy rakat dokumentumot összeszedettek velem, végül csak szelfi és hivatalos meghívólevél kellett garantálós emberrel. Meg az összes elektronikát le kell adni előre.. és kemény pénzt fizetni a fotózásért (kb 200 $, ha Jubát is akarod 800$). De nem csak azért megye elhagyása, törzshöz bemegy is pénzt kell fizetni az államnak .– ezeket szólóban kb. lehetetlen elintézni/kifizetni.

Dél-Szudánban az egy főre jutó GDP 340 $ per fő az IMF szerint 2024-ben (nálunk ~23.000 $) ezzel tényleg utolsó előttiek..  Az egész ország sok évtizednyi függetlenségi és polgár háború után 2011-ben lett független, ezzel a világ legfiatalabb országa. Már a brit gyarmatosítók is leszarták elhanyagolták, de az évtizedekig tartó borzalmas - gyerekkatonák, etnikai tisztogatás, sokmillió menekült és halott – polgárháború sem tett jót. Az utolsó harcok 2020-ban értek végett..bár ha a médiának hiszunk még mindig a világ legveszélyesebb országai közé tartozik.

Aztán rájöttem a Chagall és Rembrandt után Gauguin-t is meg kellene nézni Bécsben, erről nagyon gyorsan meggyőztem Juditkáékat (nem volt nehéz) és így már délelőtt elindultunk. A múzeumhoz járt rántotthús is, aztán pár óra reptéri vergődés és irány a vörös kontinens.

1. nap

Reggelre értem Addisba ahol épp egy órám volt elérni a jubai csatlakozást. Még az addisi reptéren is van gázos afrikai országok terminál (B), Juba mindjárt Mogadishu mellől indult. Érkezni már a túravezető spanyollal érkeztem, és meglepően zökkenőmentesen bejutottunk értsd – sárgaláz könyv ellenőriz, ujjlenyomatos beléptetés, fényképező gép és telefon stb. lecsekkol, csomag begyűjt. Megjegyzem az Ethiopok ennyi transzfer idővel sem hibáztak, a motyó hibátlan megjött. Csomagellenőrzés, azaz kézzel turkálás a cuccaim között, eredménye krétával csomagra ír.

Irány egy jobb jubai hotel találkozni a többiekkel. Pénzváltás vicces, egyből milliárdosok lettünk. A váltó ember egy hatalmas sporttáskával jött - egy 25 cm vastag tégla koszos pénz 100 dollár. SIM kártyával jobban megküzdöttünk, meg drága is (150.000 helyi font volt, a legnagyobb címlet ezres, meg se számolják kb vastagságra ellenőrzik) de végül lett a telomon internet. Közben elmentünk a közeli piacra. Itt helyreállt a fejemben minden, pár percen belül elfelejtettem a rekkenő 40 fokos hőséget, a bedagadt térdemet, azt h vattát köpök a szomjúságtól és magával sodort a piaci szín, szag kavalkád. Afrikai szintet is meghaladó csak a húsos szekció volt, füstölők a legyek ellen, fa tákolmányokon véres cafatok, és füstöt szerető legyek. Ez utóbbiból széles a választék, bár ezt felülmúlta a halpiac. Ott csak az egy pulton ülő pár millió légy után PhD lehetne írni mikrobiológiából. Lehet hogy ezen a túrán vega leszek. A piacon azért lehetett pár képet lőni szerencsére..

Az ebédes fél pizza után elindultunk Torit felé. Jubából kifelé amúgy nem lehet fotózni, kocsiból sem, mert tele check pointokkal. Az átlagsebességhez annyit, hogy 140 km több mint 5 óra volt, az országos főút aszfaltot még nyomokban sem tartalmazott, csak földút, viszont kimoshatatlanul poros lettem a végére.

Így 40 órája nem voltam vízszintesben elképzelhető milyen a toriti hotelszobám, ha inkább kijöttem blogot írni és sört inni, hátha el tudok utána ájulni.. koszos, forró az ágy, a csapból éppen folyik vmi sáros víz.. ah és innen 4 napig nincs fürdés, de én szeretek komfortzónán kívül nyomulni..

 2. nap

Reggel kiosontam a spanyol szobatársam mellől hogy a bárban (sört és kólát lehet kapni) cuccokat tölteni. Némi helyi főt krumpli és kávé után elindultunk a városi piacra. Ez a vidéki kivitel, zöldség, szárított hal, kínai műanyag árú. A legjobb a helyi malom volt ahol cirokot őröltek és a fehér poros feka arcok jól néztek ki.

További több óra off road és a velünk levő teherautó defektje után értük el a lotuko falut. A teherautó hozza a konyhát és a felszerelést, és korábban indultak hogy megcsinálják a tábort és főzzenek. Mire utol értük őket már nagyjából túl voltak a kerékcserén. Ebéd így kb fél 4re lett, után másztunk fel a hegyre a faluba. A faluban nincs víz, áram, hagyományos sár és nádtetős kerek házakban élnek – de mobil torony az van.. Ez a falu hatalmas, a népek többé kevésbé európaias ruhákban járnak, de az idősebb generáció füle még cakkosra van vágva. Ez szépészeti célokat szolgál.. A nagyon idős néni elmúlt már 60 éves, de 100nak néz ki és van pipája. A faluban rengeteg a gyerek, szuper cukik ahogy egyszerre kíváncsiak és szégyenlősek is. Nem germafóboknak való hely, kb. 200 falusival fogtam kezet..   Nagy elkerített portákon  kerek házak, szemét sehol, tyúkólak között főznek szabad tűzön, az egyik háznál ismeretlen eredetű óriás patkány külsejű dögöt perzseltek, aminek állítólag a beléből főzött leves gyógyítja a sárgalázat. Hát inkább nem próbálnám ki. A faluban amúgy hatalmas focimeccs utáni partira készülnek, felcipelték a köves ösvényen a hangfalat, generátort, és mindenki a legszebb ünneplőjében várja a bulit.. Lesz egy rakat új gyerek 9 hónap múlva .

A lotuko kb 500.000-es létszámú törzs, ügyes állattenyésztő földműves népek, a földek a közösség tulajdonában vannak. Patrilienárisak és lehet több feleség, de klánon kívülről kell szerezni. Mérsékelten katolikusok mert a főnéni dolga az esőcsinálás, és mindenféle egyéb fura hiedelmeik vannak, óriási ceremoniális dobokkal, és strucctollas fejdísszel nyomulnak tradicionális táncokon.. Ha focis buli után még képesek rá és mi is felbírunk újra mászni a faluba. akkor holnap ezt meg tudjuk nézni.

3. nap

Hajnali ébredés után felmásztunk vissza a hegyre a faluba, először találkozni a helyi meteorológussal királynővel akinek az esőcsinálás a feladata. Van két őr is a kunyhó előtt szépen feldíszítve és helyette is a minisztere vagy kije beszélt hozzánk. Az esőcsinálásról kevés konkrétumot tudtam meg, de egy biztos a várható élettartamuk elég rövid – ha nem jön be az esőcsinálás élve eltemetik őket. Így a klímaváltozással én nem kötnék rájuk életbiztosítást. Viszont ez az outcome lehet javítaná a hazai időjárás előrejelzést. A tegnapi party után most hagyományos öltözetben táncoltak nekünk, a csajokon színes gyöngyökből csinált fejdísz, mellény és rojtos öv, a fiúk kifestve, feldíszítve bottal ugráltak – közben hatalmas dobok és szarvból kürt szólt a techno helyett.

Már korán reggel dög meleg van, pedig 800-1000 méter magasan voltunk. 10-kor már indulunk is tovább a földúton először a Camp 15 nevű faluhoz. Ez már sokkal délebbre és keletebbre van, mint Juba, jó közel az egyenlítőhöz. Az út brutál, van ahol a folyóról eltűnt a híd csak beton romok maradtak, de valahogy ügyesen így a szárazévszakban átúsztatjuk a Land Cruisereket és a teherautót. Erre felé trópusiasabb a növényzet kicsit, több pálmafa és egy mocsaras részen sok madarat is láttunk.

A Camp 15 egy történelmileg jelentős porfészek, katonai tábor volt, itt történt állítólag az első lövés a függetlenségi háborúban. Azóta mióta a törzsek rájöttek a pénz mire való vannak boltok is.

Itt ebédelünk egy mangófa alatt a tyúkokkal. Aztán tovább kicsit északnak a Boya hegyekhez. Itt a larim törzs lakik az elégnél bőven több gyerekkel. Gyakorlatilag százával kísérnek minket.. Azt elképzelni sem akarom mi lesz 10 év múlva ha ezek is gyereket gyártanak, így is fegyveresek vigyázzák a marhákat lopásellen, de ha nincs elég kaja jön a törzsi háború.. Amúgy kb. 20.000 larim él szétszórtan a Boya-hegység körül. Ez a vidék dombos, kerek sziklákkal, bozóttal borított, gazdag szavanna, magas fűvel.

A verniculáris építészet szép példája ahogy a házakat összerakják. Az ajtón kb. hason kell becsúszni, és a házon belül van még egy belső szoba.. A nád rétegesen és lépcsősen csinál csúcsos tetőt. A faluban főleg nők vannak, erősen szkarfikált a karjuk, mellük, hátuk. Hagyományos gyöngyös díszek az orrukban, fülükben, nyakukban. A millió gyerekkel végül fogócskázom, amíg a larim falvakon sétáltunk át. A többiek tökedényt és fa ülőkéket shoppingolnak.. Nekem sok volt a nyomulás, fogdosnak, pénzt kérnek és egy perc nyugi nincs.

A naplemente után vissza a táborba, kaptunk meleg sört és finom vacsit. Közben teljesen szürreális, de a néha beúszó random térerő mellett meglátom az utcai fészbuk csoportban hogy vki keresi a macskát, akit hetek óta etetek és már dec 15.én posztoltam hogy kerestem a gazdáját miután a szomszédaim közül senki nem ismerte… Tipikus mikor mondom hogy majd 12-e után tudom befogni, de mi lesz vele addig.. B..d meg eddig 4 hete nem kerested és én tartom életben, akkor még egy hetet kibír a nyomorult, főleg hogy külön megszerveztem hogy őt is etessék.  Innen ezt nem tudom elintézni bocs.

4. nap

Hajnali kávé után sétáltunk egy újabb larim faluban, hasonló mennyiségű kölyökkel. A lányok szépek, kicsit szégyenlősek, és szerintem sokkal jobbak a nem beállított képek róluk. Ahogy pózoltatják őket mint egy műteremben, rögtön nincs mosoly, lefagy az arcuk egyből. Találtam egy cuki bébit egy fazékban, remélem fürdött és nem ebédre főzték meg.

Itt is táncoltak, csak a csajok nekünk, kecskebőr szoknya, egyen póló, sok gyöngy. Közben elkezdték a raklapnyi cuccot igazságosan kiosztani, nagy körbe ültetve az összes családból valakit – só, cukor, szappan, gyufa, öngyújtó stb. Nagy nehezen de elindultunk a toposa törzs irányába, még keletebb még délebb.

Megint átmentünk Camp 15-ön, de ebédelni csak 4 óra múlva álltunk meg Kapoeta nevű városban, aztán még megnéztük a piacot. Itt végre ettem az utcán, 2000 helyi hürüért kaptam csomó friss csapatit.

Aztán nyeltük a port tovább.. végül délután spontán ornitológus túrává váltunk mert ült pár szép madár az út mellett.

A toposa falut már csak a naplementében értük el, elözönlött pár száz koszos gyerek minket egyből. A sátortársamnak szülinapja van, vettünk nagyon rossz bort, azzal tudtunk koccintani, és aztán sokat röhögtünk mert az egyik útitársnak elment a hangja és hogy megnézze torok selfit csinált a kamion lámpájánál.. Végre kicsit legalább éjszaka hűvösebb volt, első alkalom hogy a hálózsákbélést használtam.

5. nap

Reggel a fejlámpa mellett kiderült hogy Ari a sátortársam egy keksszel aludt, akkurátusan a matracra fektetve maga mellett - lehet szar a bor de hatékony. Korán már a toposa faluban sétálunk és meglepően nyugi van. A házak közt magas lábakon állnak a kerek nádból csinált tárolók, külön kerítéssel körben üres placc a konyha. A nők itt tipikusan karika piercing az orrba, szkarifikáció és gyöngyös fejdísz, nagy gyöngyös karika nyaklánc, karkötő cuccban nyomulnak. Volt néhány öreg hölgy gyönyörű gyöngyökkel teljesen telehímzett kecske bőr szoknyában. Babramunka de megéri..  A kölykök reggeliznek, de pár nő és pasi kivételével nem sok népet látunk – amíg le nem esik, hogy a népek a téren várnak minket a tábor mellett. De sokkal visszafogottabbak, ide alig jut el valaki, évente max 1-2 csoport jön (a larimoknál 5-6, őket már elrontották), mert csak a Kapoeta-hoz legközelebbi törzsekhez mennek.

És tényleg, hatalmas csapatokban ültek külön a nők férfiak, a csajok táncoltak kicsit, és fém karkötőket próbáltak eladni.

Ma egész nap itt, ugyh más dolgunk nem lévén elsétáltunk 10 percet a kútig megnézzük hogy isznak a kecskék, bocik, pillangók és kipróbáltuk pumpát. Ebédig már csak az árnyékot kellett követni a fa alatt, ehhez az itteni őr néha hátrébb küldte a pár száz gyereket, aki egész nap minket nézett.

A toposak történelmileg a turkana nyelvet beszélő közösségek részei voltak a régióban, és egy gazella levesen való veszekedés miatt hagyták ott Ugandában az eredeti törzset. Az élet itt a házasság, temetés és a szarvasmarha lopás körül forog. A társadalmi hierarchiát a korosztályok/generációk határozzák meg, közösségi döntéshozatal van az idősek vezetésével. Úgy 300ezren élnek, főleg Dél Szudánban, kis rész Ugandában, meg Ethiópiában. A faluban relatív kevés férfi volt, mivel a szárazság miatt ők mennek a marhákkal a fű után. Mellettünk a falu 2 testvér, egyenként 8 feleség és millió gyerek. Ez utóbbiak azért rendesen legyalultak minket a táborban, néha hogy kapjunk levegőt vesszővel kergették el őket..

A délutáni egy újabb toposa falu volt a program de én inkább a táborban maradtam 4 kecskével (a fekete nagyon rossz), muszáj volt pár óra a tapogató, nyomuló gyerekek és spanyolok nélkül. A privát szféráról annyit hogy amikor elmentem a bozótba toalett dolgokat intézni, 2 percen belül 3-4 méterre 360 fokban már 20 gyerek nézett.. és a végén odamentek megnézni a mit csináltam.

A vacsora mellé a helyi vezető mesélt a törzsről, szerencsére hoztak kólát a rossz borhoz, mert ehhez inni kellett – ha pl a rokonoddal szexelsz, a nőt bezárják egy kunyhóba és lehúgyozzák.. és ez állítólag nem ritka mert a sok feleség mellett vannak nem hivatalos szeretők és azok gyerekéről ugye nem tudni, hogy rokonok. De pl nincs körülmetélés se pasiknak se csajoknak, házasodni lehet 10 év felett, de szexelni csak 15 éves kortól a lányoknak. A temetést is kérdeztem, kiderült pont ma hoztak haza egy holtestet a faluba Jubából, kutya harapta meg de nem vitték orvoshoz, csak a falusi hagyományos "doktor szerelte", aztán ahogy nem javult, eladtak két ökröt és elvitték Jubába kórházba. Már későn. Így megy ez.

Tovább az eredeti oldalra!