MagányosBolyongó / 2024. február 28., szerda

Dél - Amerika 16. rész Argentína Salta

Eddig nagyon pozitív volt a tapasztalatom az Aerolineas Argentinas-szal, de most olyan káosz volt, h több mint egy órát álltam sorban. Az AEP reptéren régiónként - észak/dél - lehet a belföldi járatokra becsekkolni és északon a kevés ügyintéző/későn érkező utasok miatt folyamatosan előre kellett vinni azt, aki már éppen le akarta késni a járatot.. (mondjuk még így is sokkal jobb, mint FlyBondi nevű fapados, amelyik akár napokkal is előre hozza a kuncsaft járatát anélkül hogy szólna..)

Ez is sikoltozós repülőjárat volt, most viharfelhők miatt volt rendes dobálás, de mindig tapsolnak végén. Salta repterén állítólag nem működik az Uber, én simán tudtam rendelni, 10 perc múlva már úton voltam a városba. Amikor épp nem szakadt az eső gyorsan elmentem táplálkozni meg vásárolni a pár sarokra levő bevásárlóközpontba. Ettem vmi helyi kajáldában, ahol meglepő de gulyás is volt az étlapon (5500 ARS), na annyira nem voltam bátor, hogy ezt kipróbáljam..

Salta környékén rengeteg a látnivaló, de sajna az egyedül utazás hátránya, hogy napokra autót bérelni drága, így kerestem szervezett túrákat a környékre. Ezek meglepően jó áron voltak 40 és 18 euro.

Az első egy 13-14 órás túra volt a Serranía de Hornocal-ig, ez vagy 300 km Saltától. Szerencsére sok látnivalónál megálltunk és mindig volt 30-40 perc sétálni ugyh a végére magam is meglepődtem, de >10 km jött össze.

A sofőrünk zseniálisan vezetett, a guide viszont egy szerencsétlen idióta volt, akinek az angolját nem lehetett a spanyoltól megkülönböztetni, nem csak a kiejtése miatt hanem mert 3-ból két szót spanyolul mondott.. (Mondjuk a várható élettartamomat tekintve lehet jobb volt így, mint fordítva)

A látnivalók leginkább egy Quebrada de Humahuaca nevű kb. 155 km hosszú, észak-déli irányú völgyhöz köthetők, ami világörökség. Északon és nyugaton már az Altiplano ("magas síkság" a Föld legkiterjedtebb magas fennsíkja Tibeten kívül, átlag 3750 méter, csomó aktív 6000-es vulkánnal), határolja, keleten az Andok dombjai, délen a meleg völgyek.  Ez a rész legalább 10 000 éve lakott, termékeny, tele 1500 éve teraszosan kialakított földekkel, amiket ma is művelnek.  Ebben völgyben nyomult az inkák kereskedelmi útvonala is a 15. században.

Purmamarca egy falu, ami a Cerro de los Siete Colores-ről (a hét színű domb) híres. A faluban fel lehetett sétálni egy El Porito nevű kilátópontig – az utcában jó feltűnően ott állt a mentőautó az oxigénnel és ez még csak 2300 m magasan van. A hegyek szemben hét különböző színből állnak, amelyek mindegyike különböző típusú sziklákból származik és mind különböző időszakban alakult ki. A rózsaszín csak 3-4 millió éves, de azt körülvevő fehér árnyalat többnyire mészkő és 400 millió. Az ólom tartalmú lilás-barna 80-90 millió, a tetején földbarna csak 1-2 millió éves. A vörös, ami vas tartalmú 4 millió, a zöld árnyalatok körülbelül 600 millió éves fillitekből és réz-oxid palákból állnak. A sárga mustárszín kénes homokkőt meg 80-90 millió évesre becsülik.

A városban van egy rakat árus színes poncsókkal és bojtokkal, lehet venni lámát színes plüss és kolbász kivitelben. Láthatóan megérkeztem egy más kultúrkörhöz tartozó régióba – sokkal több az indián arc (népszámlálás szerint 8% a tartományban, de többnek tűnt), nyomul a pachamama (földanya, termékenység istennő) kultusz és legálisan vásároltam egy marék koka levelet.

Uquía-ban a San Francisco de Paula templomot láttuk, a 17. században épült, kicsike és a gyarmati korszakban Cuscóból hozott "Los ángeles arcabuceros" nevű oltárképek miatt híres, ezen az angyalok katonák, íjakkal és szárnyakkal. A templom oltára kézzel készült és aranyozott, a bejárati ajtó zárja 1745-ből származik és 700 grammos ezüstkulcsa van.

Maimará faluban 2334 m tengerszint feletti magasságban a Paleta del Pintor szintén színes sziklák, és ehhez a Nuestra Señora del Carmen még színesebb temető.

Serranía de Hornocal-hoz páran átültünk 4x4 terepjárókba, a többiek étterembe mentek… A Serranía de Hornocal egy hegylánc 25 kilométerre Humahuaca városától, földúton lehet csak megközelíteni és meglehetősen magasra kell menni, 4350 méteren van a kilátó. Menetközben viszont voltak már hatalmas lámpaoszlop (kandeláber) kaktuszok, olyat is találtam, ami virágzott. Közben vikunyák jöttek mentek, láttunk kondort és a kilátópontról az elképesztően színes hegyeket – ezek 14 színűek. Vettem a helyi néniktől ebédre 1 $-ért töltött tortillát és kicsit le sétáltam a völgy felé, aztán felfelé meg kerestem az oxigén molekulákat…

Humahuaca falu is világörökség, még így is maradt egy órám körbejárni, bár közben már esett az eső.  A falu főterén minden nap pontosan déli 12-kor a városháza harangtornyán kinyílnak a rézajtók, és körülbelül két percre megjelenik San Francisco Solano életnagyságú fából készült szobra, és áldását adja a népeknek.

Tilcara egy kisváros több mint 10 000 éves múlttal, Argentína egyik legrégebbi folyamatosan lakott települése, kb. 2500 m magasan. Itt a legnagyobb attrakció egy inkák előtti, az omaguaca törzs által épített pukara (erődített város) romjai – na erre nyilván nem maradt idő, hogy megnézzük, az idióta miatt. Láttam viszont egy karneváli felvonulást, nagyon flitteres cuccban tolták a gyerekek.

Másnap ügyintéztem, meg sétáltan Saltában, megért volna még egy napot a város, nincs nagy flash látnivaló, de jó hangulatúak az utcák. A földrengés veszély miatt egy szintesek a színes házak, de van 2 érdekesebb templom, az egyik úgy néz ki mintha tortadíszítő cifrázta volna ki vajkrémmel. És megint találkoztam 2 magyar hölggyel, ezek is Svájcban élnek.. Délután 4-re lettem nagyon éhes, mit sem sejtve beültem egy kocsmába a főtér sarkán és kértem tehénből pörköltet. A hely furcsa módon kezdett megtelni sőt még az asztalomhoz is odakéredzkedett egy pár (és megkívánták a tehenemet is). Aztán értelmet nyert a dolog, elindult az argentin bajnokság, és jöttek a népek meccset nézni. Boca Juniors vs River Plate 1:1. Komoly élmény volt még a kocsmából is, a stadionban meg 85ezren, mi lehetett ott?

A következő túra a Los Cardones Nemzeti Parkba ment Payogasta városka mellé. A 64ezer hektárnyi terület száraz hegyvidéki környezetben, 2600 m tengerszint felett, de a környező hegyek havasak és 5-6.000 magasak. A nevét a sok bazi nagy kaktuszról kapta (Trichocereus pasacana), ezek 10 méter magasra és 40 cm átmérőjűre nőhetnek és nem ritka a 3-400 éves példány.  A nemzeti parkban lehetne 70 millió éves dino lábnyomokat és barlang festményeket nézni, de zero infrastruktúra van ehhez.

Az oda vezető út viszont zseniálisan gyönyörű volt.. Az elején a fő út mentén dohány meg kukoricaföldek, de ahogy letértünk egy buja dzsungelen keresztül vitt az út. Utána már kevesebb volt a fa és nagyon meredek szerpentinen toltuk (Cuesta del Obispo, a Püspök útja), tucatnyi különböző színű vadvirág, csapat zöld papagáj, sasok. A meggyűrt üledék hegyek itt is színesek, a vörös oxidált vas, a zöld ugyan ez csak víz alatt. Találtam jól viselkedő lámát, aki nem köpködött és egy hegylakó bácsitól vettem kenyeret meg kecskesajtot, 1 $, ezzel meg is lett a napi kajám. A hegyeknek ezen az oldalán köd volt és eső, a csúcs 3340 m, ahogy átértünk a másik oldalra, hirtelen napsütés pár felhővel.

Itt az út nagyon hosszan egyenes (Tin-Tin-nek hívják), ez is az inka időszakra nyúlik vissza. Sok a kaktusz és távolban színes gyűrt hegyek, láma veszély táblák, néhány guanakó.

Az út végén egy Cachi nevű kisvárosba értünk, 2531 m, a lakosok száma csak kicsit több 2600 körül van. 1673-ban értek ide a spanyolok (előtte diaguitas népek voltak), híres a gyarmati stílusú építészet, fehérre festett sziklaalapra épült vályogházakkal, az ablakokon régi kovácsoltvas rácsokkal. A templom 16. századi, van borászat, több étterem meg kávézó. Mondjuk itt azért 2 órán át nem volt mit csinálni, kétszer körbesétáltam aztán loptam wifit az egyik kocsmából.. Ehhez meg kellett hoznom azt az áldozatot, hogy egyek egy tamal-t – őrölt kukorica massza megtöltve és vagy kukorica vagy banánlevélben megpárolva, kb egész latin amerikában eszik. Általában finom, és mivel héjában főtt steril is.

Visszafele kis késéssel indultunk, a köd meg előbb jött és már a Tin-Tin-en tejben vezetett a sofőr, innentől lépésben. Sikeresen végre lefotóztam a lámaveszély táblát, amikor a ködben pár KRESZ-ből megbukott guanakó kiugrott elénk, így ők is meg lettek örökítve.

A szerpentin ködben nem volt vicces, ömlött az útra a víz, a sárban ereszkedtünk és én ültem a szakadék felőli oldalon..

Pár óra alvás után, reggel 3-kor keltem, hogy elinduljak busszal Bolíviába. Plusz szakadt az eső, ilyenkor se remisest, se ubert nem lehet szerezni. Megérte a reptéri sofőrnek jattot adnom, mert felismerte a nevem, megszánt és értem jött, ugyh végül szárazon érkeztem a pályaudvarra. Azt sejtettem, ez a határátkelés nem lesz egyszerű mutatvány, de arra nem számítottam, hogy a gond azzal lesz, a busz nem jelenik meg. 4.40-kor kellett volna indulni, de még egy óra múlva se. Volt pár helyi, aki szintén ezt várta, de nekik se volt fogalmuk mi van. Végül én nyomoztam ki a zéróhoz konvergáló spanyollal, melyik cégnek van még La Quiaca-ba járata. Vettem még egy jegyet, jó szakadt busszal 8 óra a határ. Itt szépen elsétáltam a motyóval kicsekkolni az argentin immigrációhoz, felszedtem egy angol srácot aki bénázott, megtaláltam a bolíviai becsekkolást, ebből mondjuk kettőt kellett nehezítésnek. De sokkal gyorsabban és problémamentesebben ment, mint amire számítottam. Az angollal kerestünk ATM hogy legyen pénzünk buszjegyre. Na itt már tipikus, a mikrobusz akkor indul, ha megtelik. Hátul már pár mázsa cement, rá a hátizsákok. Elmentem gyorsan vizet meg kaját szerezni, mert az éhenhalás kerülgetett, az utolsó kaja a tamal volt, amit előző délben ettem. Találtam helyi kis büfét, csináltak nekem tojásos szendvicset (0,5$) és közben barátkoztam az indián asszonyokkal. Iszonyat kedvesek voltak, nagyon nevettek, hogy milyen magas vagyok. Végül találtam még pár argentint, akikkel egy buszon jöttem, csak lassabban értek át, így meg is telt a kisbusz és elindultunk 90 km Tupizába (3$). A sofőr induláskor 8x vetett keresztet (számoltam) majd elkezdett elfogyasztani egy hatalmas zacskó koka levelet. Biztos, ami biztos még betolt egy energia italt is. Közben hogy legyen egy kis izgalom szakadó eső pont egy sziklás részen, kőomlásokkal..

Tupizában gyors ügyintézés mert holnap egy 5 napos túrára indulok a Salar de Uyuni-ig, és ehhez pénzen kívül víz, wc papír is kell. Aztán gyors kaja, meg a szálláson minden elektronika feltöltése, ki tudja hol lesz az 5 napban áram, mondjuk internet valószínűleg sehol...

Tovább az eredeti oldalra!