MagányosBolyongó / 2021. október 10., vasárnap

Csád 1. rész

Újra a fővárosban, N'Djamena-ban, egy hét után végre zuhany hajmosás és némi kapcsolat a külvilággal, a szállodai wifi néha működik, és kaptam sms-t is, a folyó túloldala Kamerun és átlóg a térerő..

Fotók itt https://www.facebook.com/gyongyi.valisko/posts/5149184208429603

0. nap

638 nap után végre újra Afrika.. nyilván nem ment egyszerűen. Eleve a túrát is csak augusztusban konfirmálták – volt egy kis lövöldözés az országban miután áprilisban, pár nappal a választások után némi segítséggel meghalta magát az elnök, plusz a Covid.. aztán csádi vízumot nem adnak újabban EU állampolgároknak, de azért kis kerülővel sikerült Brüsszelből szerezni. És az Air Franc csak ezután jött, szerencsére eleve Bécsből foglaltam, így volt hajnali járat miután előbbre hozták a N’djamenai indulást pár órával. Persze kellett PCR is, de a tavalyi Covid fertőzésem és 3 oltás után sejtettem, hogy negatív lesz.

1. nap

Szóval kitoltam magam Bécsbe, aludtam egy pár órát és 2.30-as keléssel ki a reptérre, elérzékenyülve elköszöntem a csomagomtól, Csináltam róla egy utolsó fotót, hogy meg tudjam mutatni mit keresek, ha megint elhagyják a motyót. Párizsban olyan ködben szállunk le, hogy mindenkivel kikapcsoltattak mindent, hogy az autopilot megtalálja a kifutópályát. A CDG-on volt pár órám, ebből az útlevél ellenőrzés az afrikai terminálra menet elvette párat.

A repülés nem volt érdekes, a megérkezés viszont igen. Kitöltöttem pár nyomtatványt – sima migrációs adatlap, egészségügyi nyilatkozat, sorban áll majd 30 euro befizet papírt kap, sorban áll újabb COVID teszt, sorban áll útlevél ellenőrzés, sorban áll újabb eü csekkolás sárgaláz oltás, sorban áll majd kézipoggyász átvilágítás.

Majd kollektív reménykedés hogy megjön a cucc, de nyilván a fél repülőé nem, így újabb sorállás az elveszett poggyásznál, újabb form, majd nagy nehezen irány a hotel, ahol bejelentő lap majd egy még hivatalosabb migrációs papír kitölt, ezt már fotóval.

Ezen túl is vagyunk vagy 3 - 4 óra alatt, jött tett a Covid az afrikai bürokráciának.

A hotelben aztán értesített az air franc hogy megint nem hozta el a repülő a csomagomat, mert 6 óra alatt sem sikerült a reptéren átrakni. Szerencsére erre számítottam ugyh van némi túlélő felszerelés nálam, de ki tudja mikor ér utol a motyó a rummal meg a tisztább ruhákkal.

Drága a hotel – mint mindenhol Afrikában ahol nincs turizmus – de adtak sört, egy horvát pasival és egy Angliában élő orosz csajjal így sör mellett alakítottuk meg a keleti blokkot a túrán. Aztán kimostam a pólóm, amíg el nem érjük a wodaabe törzset szerintem ebben leszek..

 2. nap

Relatíve sokan vagyunk amúgy, normálisan csak 6-8 ember jön erre a túrára.. de a Covid miatt alig van afrikai ország ahova lehet menni, plusz mások ahogy én is gyakorlatilag a tavalyi elhalasztott túrát nyomják le végre. Mindenki hard core utazó, de mondjuk ez nem is a nyavalygósoknak való túra.

Első utunk egy félig üres közértbe vezet, mert többi csomagnélkülinek muszáj volt egy két dolgot venni.. Én is szert tettem 2 pólóra meg egy valójában placeboval felérő szúnyogriasztóra. Ha most nem leszek maláriás soha.

Közben becsekkoltak minket a rendőrségen, és el tudtunk indulni. Gyakorlatilag 2x4 db Toyota Land Cruiser fullra pakolva, a legértékesebb bennük a 2 szakács, de vannak matracok, sátrak, konyha stb. Ahova megyünk semmi nem lesz csak fű, tehén meg wodaabe emberek.

Az aszfalt N’djamena után kb 50 km-el eltűnt, innentől off road napnyugtáig. Közben megálltunk ebédre elővenni a szendvicseket, meg egyszer megkeresni a rendőrt, akinél be kell jelentkezni (1,5 óra..), és persze találtak valamit amiért fizetni kellett. Legalább tudom tényleg Afrikában vagyok.

A táj egyébként tipikus száhel, vannak elszórtan mangó fák, aztán már csak akácia, meg hol egy kis köles hol egy kis kukorica föld.

Végül megtalálták a sofőrök az ideális táborhelyet. Egymástól távolabb két ideiglenes tábort építünk fel. Iszonyat meleg van, napon >40 fok és brutális a páratartalom. Ugyan hivatalosan vége az esős évszaknak, de ettől független esett pár csepp. Úgy tátogtunk, mint a karácsonyi ponty a vágódeszkán.

Van külön kaja sátor, de ez sem segít sokat mert belül is annyi rovar volt, hogy nem lehet normálisan beszélgetni, csukott szájjal nehéz. Ezen a hideg sör sem segített (napi 1 doboz jár mint fej adag), könnyes szemmel gondoltam a rumra. Elena, a mi vezetőnk - kultúr antropológus, aki élt a wodaabe népekkel pár hónapot – mesélt a repülő bogarak inváziója közben a törzsi szokásokról. Wodaabe a nomád pásztor Fulani etnikumon belül a Mbororo népek egy csoportja, a közös ősök meg a nyelv kapcsán. Mivel ők tényleg nomádkodnak egész életükben a marháikkal vándorolva, a Gerewol fesztivál ahova megyünk az alkalom hogy találkozzanak egymással, mi meg velük. Gerewol amúgy az egyik tánc neve és maga találkozó worszo névre hallgat. A találkozó a szabad szexre van optimalizálva, de ennek persze, mint sok szokásnak, van racionális oka.

A wodaabe férfiak első feleségét a csoportból még gyerekkorban a szülök választják. Ez vagy bejön vagy nem, de így biztosított, hogy a nászajándék bikák és a születendő gyerekek a klánban maradjanak.  A Gerewol alatt a férfiak kisminkelve, feldíszítve táncolva morikálják magukat a másik klánbeli csajoknak. A lányok választanak és ha a pasinak is bejön simán lehet egy második házasság, de mivel a csajnak már legtöbbször van férje, ehhez el kell rabolni. Ez persze eredményezhet mosolyszünetet a két csoport között, de hamar megbékélnek. Ez a házasság a 2. feleséggel már szerelmi házasság. És így az asszony ügyesen meg tud lépni ha az első férj nem jött be :-) Elválni is el lehet, ilyenkor a következő fesztiválon lehet új férjet szerezni, vagy ha valaki ráunt a pasizásra hazaköltözik a családjához. Egy asszony simán szül 9-10 gyereket is, de persze nagy a halandóság. A gyerek meg többnyire marad az apjával. A Gerewol alatt amúgy akár házas akár nem, az egy éjszakás kaland is megengedett. Nem ciki a házasság előtti gyerek, s az sem hogy ha a férfi nem termékeny megkéri a szomszédot hogy segítsen be. Ilyenkor az a fontos, szép legyen. Amúgy a szabados szex a genetikai egészség fenntartásában fontos, bár tudnék más okot is, miért kellene nálunk is bevezetni a wodaabe szokásokat.

A wodaabe kultúra amúgy is a szépség köré épül. A férfiak között hatalmas királyság, ha valakit kiválasztanak a táncolok közül. A szépség abszolút meghatározó érték a törzsnél. Alapból marhatenyésztők, de nem költség hatékony alapon, az a lényeg minél több és szebb marha legyen, de el nem adják csak ha végszükség van, és enni se eszik (ez olyan mintha én megenném Bagettet – aki ugyan francia kifli, de kutya formában). Tejet, joghurtot és sajtot csinálnak, ezzel ők a tej ellátók a piacon Nyugat-Afrikában. Tartanak kecskét azt lehet adni, venni, meg enni is.

Iskolába nem járnak a gyerekek. De erre nomádkodás közben nincs is szükség. Híresek a Mbororo marháik ugyh mostanában már szokás bértartásba is adni hozzájuk. Éjszakára tüzet is csinálnak külön nekik (a legenda szerint egyszer a folyóból két fulani gyereknek kijött két marha és mivel gyújtottak nekik külön tüzet követték őket.. the rest is history)

Este 8 körül elmenekültem a sátorba, de ott is olyan hőség volt (alatta a föld >100 fokosra melegedett) hogy lehetetlen aludni, inkább izzadtam. Ezen az éjszakai pár csepp eső sem segített, de legalább mindenkinek ki kellett mászni és feltenni az esővédő huzatot is.

Kb. 2 óra alvás és 4 liter kiizzadása után valahogy összevakartam magam, kaptam kávét aztán off road megint.

Újabb rendőrségi papír – most 2 óra – majd megálltunk vizet venni egy kútból – 2 óra, mire előkerült a tulaj és elindult a generátor. Mi itt közben beépültünk a faluba és meghívattuk magunkat egy családhoz a horvát sráccal. Cuki kölykök voltak, de nem kevesen a családban, papírdobozból csinált játék teherautóval.

Még pár óra 40 fokban, egyre szarabb ösvényeken, néhol sarat dagasztva vagy akáciák között éppen elférve. A marháknak persze ez nem probléma, de egy fényező zokogott volna mit kaptak a terepjárók. Közben a fulani arc, aki velünk van, minden arra járótól megkérdezte merre lehetnek a wodaabe-k. Nem könnyű a bulit megtalálni, a tehén szar növekő mennyisége utalt arra, jó az irány.

Végül egy nagy füves, üres placc mellett meglettek a szudut építő asszonyok és a marhák is.

Ebédet kaptunk valami árnyékban, brutál a hőség… Ezen a ponton bár mennyire tapasztalt utazó, kb. mindenki elgondolkodott minek akart ide jönni/nem lehet normális, ha valaki ezért még fizet is. A térképen pár centinek tűnik a távolság. amit 2 nap alatt megtettünk Dourbali és Massenya városoktól még pár óra alatt – Csád méretéhez képest semmi.

Táborveréshez túl meleg van, ugyh pár órát levet eresztettünk az árnyékban, aztán elmentünk megnézni a családokat. Ezek a fulani népeken belüli wodaabe törzs dzsapta klánjához tartoznak.

Egymástól kellő távolságra állítják fel a nők a szudukat. Ezek kb. mint egy emeletes ágy, cölöpökön. Alul a gyerekek játszanak, az első szinten alszanak, a tetőn pedig a kalabasokban készül a vaj, sajt, vagy joghurt. A kalabasokat (tök edény) gyönyörű műanyag szemétből csinált mintás tokkal védik. Körben pár ló, kecske.. A hatalmas marhacsordákat a férfiak terelik napközben legelni, bár este általában hazamennek maguktól megkeresve a tüzet, amit nekik gyújtottak.

A nők szép gyöngyös fejdísszel és egy csomó gyerekkel végeznek minden munkát – víz hordás, mosás, főzés, szuku összerakás, lebontás, fejés, tejtermék gyártás.. stb. A pasik a marhákkal vannak, gyakorlatban az árnyékban pihennek, és láthatóan nem öregszenek olyan gyorsan.

3 szót kell megtanulni husze, baraka és dzsam – ezzel kb el lehet velük kommunikálni. Rettenet kedvesek és nagyon büszkék. Kifejezetten kérnek magukról fotókat, aztán megnézik elég szépek-e a képeken. Rövid éneklés és tánc még belefér estefelé, így tudják a környéken legeltetők, kezdődik a buli.

Végül felállítottuk a sátrakat még mielőtt megjött volna az eső.. És mivel volt annyi eszem, hogy amikor megálltunk vízért egy 1,5 palackot megtöltsek vízzel, egy kilyukaszgatott kupak segítségével le is zuhanyoztam. Közben a távolban már lehetett hallani, hogy a pasik elkezdtek énekelni. Be kell melegíteni a fesztiválra. Szerencsére az eső hamar elállt és ki tudtam nyitni a sátrat és végre aludtam. Egészen reggel 2-ig amikor hangos csámcsogásra ébredtem, a tehenek körbe ették a sátramat, az egyik még a ponyvát is megnyalogatta, biztos nem volt elég tiszta.

3. nap

Kávé, vmi reggeli és elindulunk megnézni a sminkelést. Hirtelen több tucat dzsapta pasi van a környéken és a fák alatt készítik az esti fellépésre az arcfestést, díszítést. Természetes festékkel lesz az arcuk sárga, piros, narancssárga. A szemük feketére kihúzva és a szájuk sötét kék. Fejdísz is kell persze, mindenféle beletűzve, toll seprű, napszemüveg stb.. A ruhájukon talizmánok és mindenféle nagyon feltűnően színes – tükrök, sípok felfűzve, gyerekjátékok, hajkefe stb.. Hihetetlenül színesek és brutál kreatívak – mindenből is tudnak maguknak ékszereket, díszeket készíteni.

Természetesen mind szeretett volna fotót magáról, cukik ahogy pózolnak. Aztán elkezdték a bemelegítős éneket táncokat is, főleg körben. Közben egymás öltözetét sminkjét tökéletesítik. A csajok a fák alatt kisebb csapatokban már nézték a kínálatot. Ezzel el voltunk pár órát, de aztán a hőség elől muszáj elmenekülni. A wodaabe pasikat a hőség sem zavarja – gyanús, valami van a teában amit isznak.. Mi csak sima hibiszkusz gyömbér verziót kaptunk.

Később délután visszamentünk megnézni mi történik, folytatódott a sminkelés, az eredeti tetoválásokat követő fehér mintát csináltak egymás arcán a színes alapra. Ugyan még mindig 40 fok van, de újra elkezdtek táncolni. Először megint körben, aztán egy vonalban, úgy hogy páran mindig előrébb jönnek és villogtatják a fogukat szemüket. Maga a tánc fura mozgás, a válluk és a mellizmuk mozog, a kócsag párzási mozgását utánozva. A csajok külön körben táncikálnak.és persze közben a fiúkat lesik. Úgy tűnik egyébként a szuduszukai klánból csak az idősebb férfiak vannak, olyan aki táncol egyenlőre nincs, ugyh lehet volt egy jobban sikerült feleség rablás legutóbb.

4. nap

Gyakorlatilag csak hajnalban (és naplemente után már annak aki bírja a rovarokat) lehet létezni, olyan hőség van, így korán elindultunk megnézni, hol vesznek vizet maguknak. Egy kvázi fennsíkszerű füves sáv a fesztivál helyszín, úgy pár száz méter széles, és több km hosszú. A két szélén fák bokrok, és az egyik oldalon mocsaras rész. Itt a fák között egy kézzel ásott talán méter mély lyukból merik a csajok a vizet, ezt isszák az emberek, az állatok meg a mocsaras pocsolyákból. Így érthető, miért adunk vizet az egyik nőnek, aki egy 2-3 hónapos bébivel jön a táborba. A baba simán megivott 1,5 decit a pohárból.

Minden nap vannak látogatóink amúgy – kecskék, pár nomád arab, marha borjak, és folyamatosan a wodaabe népek. Hol gyerekek, hol a pasik, hol az öregek (kb 35-40 évesek, valamit érnek az arckrémek). Mindenre kíváncsiak és persze mind vadászik a pet palackokra, vízre. Hugo a szakács, aki vaj szívű és melegben könnyen olvad, mindig ad nekik valamit, maradék kenyeret, dinnyét, vagy az üres konzerves dobozokat, üres palackokat. Ezek itt kérem kincsek..

Megint körbejárunk pár szudut ezek egymástól 50-100 méterre vannak. A pasiknak nincs nyoma, nyilván kipihenik az éjszakai táncolást valahol az árnyékban. A nők meg csinálták, ami szoktak, mindent is. A fiatal feleség amúgy az első gyerek születése után 2 évig külön kell éljen a férjtől nem is találkozhatnak. Ezt az időt az anyós rabszolgájaként tölti a nyomorult. Utána viszont kap saját szudut, csomó új gyereket és újra valós tagja lesz a társadalomnak. És ha akar az egyik fesztiválon elraboltatja magát egy új férjjel.

Wodaabe amúgy a tabuk népét jelenti, mert csomó dolgot tilos, pl a fiatal borjak kötelére rálépni, a született gyerek nevét kimondani, és a pulako – morál kód szerint legyél szégyenlős, türelmes, ne várj semmit.. és persze legyél szépséges.

Extra meleg van, bőven 40 fok felett, felhő nincs az égen. Többször nekiindulunk mikor éneket hallunk, de már reggel 10 kor olyan hőség van, hogy vissza kell takarodni az árnyékba. Onnantól este 5-ig az egyetlen mozgás az, hogy próbáljuk követni az árnyékot a fák alatt és eleget inni a túlélés reményében.

Ma délutánra beindult a nomád tinder, a lemenő nappal szemben sorban táncolnak a gondosan sminkelt fiúk, rázzák magukat, és 2-3 mindig előrébb jön megforgatni a szemeit megmutatni a fogaikat, miközben a ruhára ragasztott tükrök villognak a fényben. Sokan nézik, idősebb pasik hagyományos turbánban, a csajszik vihogva külön csoportban. Van ceremónia mester, aki a tömeget és a táncolókat is rendezgeti.

Aztán eljött a nagy pillanat, gerewol tánc sorban, 2 kiválasztott lány beáll a táncolók elé, és nézi kit fog választani. Egyesével leveszik a cipőjüket, mezítláb fejet lehajtva, nagyon szerényen a pasira rá se nézve megérintik azt, amelyiket el akarják vinni. Ma este lesz élet a bozótban :-)  A buli hajnalig folytatódik, pár óránként újabb 1-2 lány választ pasit magának.

Hurrá megjött a motyó, plusz néhány extra sör. Ez jó hír, mert nincs több tiszta pólóm és fürdeni sincs víz nemhogy mosni. Persze a sátorban 100 fok felett, kipakolás csak ha lement a nap, de a rumot azért megtalálom, ugyh vacsora előtt cuba libre parti van az orosz csaj nagy örömére.

5. nap

Reggeli után sétáltunk a másik irányba, újabb családok, cuki gyerekek a pasi haját fonják, gyönyörűen díszített szuduk és kalabas edények, pasi fehér kendővel a fején alszik az árnyékban, neki biztos jól sikerült az este, itatóhoz sétáló csordák..

A növekvő mennyiségű zebu szar mellett – figyelni kell hova lép az ember, ha nem akarja, hogy a langyos marhaszar melegítse a lábujjak között a szandálban, ezért is kell vándorolni, mert meg telik a hely ennyi állat mellett hamar és a koszos füvet meg nem eszik, meg nem fekszenek bele kérődzeni -  az a gond, hogy már reggel 8-kor olyan idő van mint Budapesten, mikor Cilike hőségriadót rendel el.

El off roadoztunk a bozótban pár falu mellett, hogy legyen mit csinálni egy közeli piacra (csak kétszer tévedtünk el a bozótban), fulanik és más törzsek árulnak a szokásos afrikai fa árnyékolók és leterített zsákok típusú piacon. Van szárított hal, állatoknak só, szappan és motorkerékpár szerviz. Én imádom az ilyen helyeket, különösen, amikor gyógyszereket is árulnak (eltartási hőmérséklet?) pl ivermectin meg omeprazol.

Délután a szokásos gyermek és kecskeinvázió mellett próbálok túlélni a bokrok alatt, őszinte irigységgel nézve a szamarakat, akik a sátram mellett a tűzőnapon sziesztáznak és nem kaptak hőgutát.

A dzsapta lamídó (a helyi főnök neve) szerint ma reggelig folytatódik a buli. A naplementében tettünk egy újabb kört, és megnéztük őket, én főleg a lóversenyt. Kettesével elügettek a hosszú mező végére, aztán vágta vissza.. Kicsit poros, de hihetetlen látvány. A tegnap előttihez képest most több körben nyomták és a végén két nyertes addig tolta össze a lovak orrát, amíg egyszerre ágaskodtak fel vauu.

Közben megérkezett a fesztiválra a gyorsétterem – ökrös kordén, 100 kg néni főz, gödörbe rakott tűzön okra pörköltet, vmi fufu szerűt, de itt nem így hívják, meg a szokásos afrikai sült fánkot. Odasettenkedtem Elánához, aki persze egyből vágta mit akarok. Szépen vettünk fánkot a néninél, senki más nem merte megkóstolni.  Aztán titokban a sofőrökkel jól bezabáltunk az okra pörköltből. Hihi többi parázó meg nem tudja miről maradt le. Persze a hivatalos vacsin már csak imitáltam hogy bírok még enni. Utána még egyszer elmentem megnézni a táncosokat és hogy választanak a lányok – elvileg holnap reggel tábort bontunk, mert a vissza út is 2 nap lesz és szombaton még PCR is lesz

6. nap

Hajnalra meglepetés szerűen megjelentek a szuduszukai táncosok… A dzsapták egész reggelik nyomták, folyamatosan énekelve, táncolva egész éjszaka. És egyszer csak megjelentek a másik klán fiataljai kifestve, díszbe öltözve -és elkezdtek külön, de egy sorban táncolni. Ez már a pszichedelikus élmény kategória.

A szuduszukáj táncosok félmeztelenek, színes díszes fejfedővel és szivárványos mellényszerű mellkas dísszel. Az arcuk simább festékkel van a sárgától a mély vörösig festve és apróbb színes mintákkal díszítve. A vonásaik még európaibbak és hosszú egyenes orruk van, köztük is vannak kifejezetten magasak. Elképesztően jól néztek ki, konkrétan tátva maradt a szám. 

Jöttek velük a fiatal csajok is, ugyh egy óra táncolás után nyomnak egy gerewolt – azért túl sok idejük nem volt egymást nézegetni, mondhatni vak randi. Előszőr 2 dzsapta lány választ szuduszukáj fiút, aztán az szuduszukáj lányok fiúkat. A második vagy 10 percig nézi a sorban táncoló (amúgy hulla fáradt, 12 órája éneklő táncoló) dzsapta fiúkat, ugyh az izgalom az egekben. Aztán odalép és kiválasztja azt a fiút, akit az elmúlt napokban már 2 másik lány is. Jó lenne tudni, mit tudhat a pasi.

Aztán mind a két klán táncosait és lányait leültetik a fűbe gyakorlatilag egy perc alatt csend lesz és mindenki tiszteletteljesen ülve, guggolva hallgatja a két lamídó köszöntését.

A szuduszukájoknak is van körtáncuk, dosza, ez tényleg elképesztő, mert ritmusosabb és közben tapsolnak, összeér a válluk és valahogy elképesztő energia árad az egészből. Néha a csajok is beszállnak, botokat fogva egy külső körbe a fiúk köré.

Nehéz elszakadni tőlük de ugyan még csak reggel 8, szokás szerint felhő nincs az égen és már forrt az agyam, ugyh reggeli és táborbontás.

Persze nem bírtam ki és visszamentem még egy körre.. A dzsapták már kidőltek, de az új klán még bírja ugyh csináltam még képet, videot. Ők meg rólam (ős régi mobilokkal de ugyan úgy fotóznak minket ahogy mi őket, cukik) Sikerült elkapnom, ahogy egy dzsapta és egy szuduszukáj fiút kezet fogva beszélget.. a csajszik viszont nem barátkoznak egymással.

A törzsi pletyka az, hogy a feszkót egy szuduszukáj pasi okozta, aki schwarzban vitt el egy dzsapta lányt – nem volt gerewol tánc meg választás, csak el lett rabolva. Nem szép. A másik klán amúgy sok kilométerre táborozik, és ugyan több nap késéssel, de végül váratlanul megjelent (fél6-kor, mint egy hadsereg a labído vezetésével odavonultak) szóval úgy tűnik nem befolyásolja a többiek párválasztását. A mi programunkat igen, mert így a tervezettnél később csak ebéd után indultunk Masszenya felé.

Imádom ezeket az off road utakat a bozótban, lehet két kézzel kapaszkodni, és gyorsan felhúzni az ablakot különben belül is van erdő.. Átlag tempo 25-30 km/ óra. Csak a városban álltunk meg, de a vízcsap nyitó ember mivel a munkája szörnyen megerőltető csak reggel dolgozik. Szerencsére a kórházban is van kút, ugyh mind a 8 terepjáró szépen sorban felsorakozik, mi megyünk beteglátogatóba Hans-szal a holland útitárssal. Próbáltam vele vmi értékesebb tárgyban fogadni, hogy az ambulance feliratú autókban nincs semmi, de sajnos nem állt kötélnek. Pedig nyertem volna, fapad semmi más. A kórházi osztályok sem jobbak, vas ágyak, és egyetlen infúziós állvány rajta ringer. Orvos sincs szerintem, max pár nővér aki segít a szülésnél, amit amúgy a nagymama jobban megold a fa alatt és lehet az tisztább. Reméljük nem lesz szükségem Csádban eü ellátásra.

Még egy falut elhagytunk aztán táborhelyet kerestünk a mezőn. Vagyis igyekeztünk olyan helyet találni, ami homok pad és nincs fű – a rovarok miatt. Most már rutinosan állítottuk fel a tábort, mi viszki meleg kóla koktélt iszunk, amíg a meglepetés bor hűl (a hűtést én menedzseltem, wc papír az üvegek köré, bevizez után feltesz a jeep tetejére, hatékony) és fő a vacsora.

Én imádok kempingezni, meg sátorban aludni, de ez inkább olyan mintha az ember betolná a sütőbe a matracát. Megint ki kellett olvasnom egy fél könyvet ,amíg a sátor lehűlt annyira, hogy lehetett aludni.

 7. nap

Reggeli a szokásos, viszont feljavítottam a nescafe-t, mert megkaptam a literes törhetetlen plasztik Ballantine-os üveget (jó lesz a jövőben pálinka szállításra) és volt benne 1 cl viszki még, szépen beletöltöttem a többi meg csak nézett. Bozót toalett, aztán tábort bontottunk, vagyis amíg a sofőrök pakolják a csomagokat a tetőre és a szakács, meg a segéd a konyhát, addig a nagy sátor árnyékában próbálunk túlélni, én meg ezt írogatom, hőmérséklet már bőven >35 fok felett és 8 óra van. Napközben 45 körül van napok óta. Árnyékban. Túlélhető, ha van árnyék, de napon nehéz. A tervek szerint Dourbaliban veszünk ebédet, aztán valamikor kora délután érünk vissza N’Djamenába. Azon röhögünk, hogy megfürödve, hajat mosva, nem fogjuk egymást megismerni.

Szétnéztünk Dourbaliban, poros város de a piac már jobb volt. Vettünk ebédre valót, amit aztán egy nagy fa alatt szépen betoltunk – füstölt kecske, paradicsom, kenyér.

Az út visszafelé sem lett jobb, egy szakaszon a régi „burkolt” út mellett gyakorlatilag a homokban vezet mindenki, ez se mentes a kátyúktól, de még mindig jobb, mint a főút.

Végül délután 2 körül érünk a hotelba, a szokásos papírok mellé még egy gyors PCR 50 euroért. Arra a kérdésre, mi van ha pozitív, igazi afrikai válasz - we correct it :-) :-) Aztán végre egy hét után életjelet adok, lezuhanyozom és hajat mosok. Nos több vízben kellett, de végül vállalhatóan tiszta lettem.

Vacsoráztunk a hotel kertben, meg ittam még egy viszki kolát a másik csapattal, a horvát srác nagyon jó arc, de van egy állítólag híres blogger velünk, akit szívesen ütnék egy nehéz tárggyal, annyira öntelt paraszt.

Tovább az eredeti oldalra!