Bulgária hegyei között : a Pirin Nemzeti Park
Banszko és a Pirin Nemzeti Park
Bulgária a legtöbb magyarnak 50 éve az egykori KGST-s álomnyaralásokat, a szocializmusban többeknek az elérhető és megfizethető „luxust” jelentette. Manapság is az olcsó tengerpartozás esélyével hívogatja jobbára a tömegturizmus résztvevőit. Ugyanakkor gyönyörű hegyvidékei fantasztikus túrázási, hegymászási lehetőségeket rejtenek a hegyek szerelmeseinek, télen pedig a téli sportok kedvelőinek is, bár nálunk – a felkapott nyugati úticélok mellett – mégsem igazán célpont.
A Rila, a Pirin, a Rodope és a Balkán-hegység szebbnél szebb természeti látnivalókkal, nemzeti parkokkal, változatos növény- és állatvilággal rendelkezik. Míg az első kettőt kiterjedt túraútvonalak hálózzák be, addig a második kettő inkább ismeretlen, kevésbé felfedezett. Mindenképpen szerettem volna pár napot a hegyvidéken is tölteni, már csak azt kellett kitalálni, hogy hol. A fentieket tekintetbe véve és a közlekedési lehetőségek miatt a Rila és a Pirin jött számításba. A rilai hét tó nagyon vonzott, de talán ez az egyik legzsúfoltabb és legturistásabb célpont túraszezonban, így végül a Pirinre esett a választásom, azon belül is Banszkora. Banszko nem csupán egy lélektelen sícentrum tele hotelekkel és apartmanházakkal, hanem van valódi városi magja, történelmi központja is.
Szófiában viszonylag olcsón lehet taxizni, így, hogy ne kelljen cipekedni, előre rendeltünk egy taxit, és pár leváért a buszpályaudvarra vitettük magunkat. A Union-Ivkoni járata 8:30-kor indult a Központi Pályaudvarról, és három óra alatt tette meg az utat Banszkoig. Út közben arra gondoltam, hogy jó ötlet volt korán elindulni, mert a klíma nem tartozott a busz erősségei közé, ugyanakkor a Rila-hegység pereme mentén elhaladva bepillantást nyerhettünk abba is, hogy hová lesz még érdemes visszatérni legközelebb. Banszkoban a város szélén, a vasútállomás előtt állt meg a busz, innen kb. negyed óra alatt sétáltunk be a belvárosba, ahová a foglalásunk szólt a Family House Oreha nevű szálláshelyen. Az út során ez volt a legegyszerűbb szállásunk, de a célnak tulajdonképpen megfelelt, nem sok időt töltöttünk itt. Legközelebb azért próbálnék levadászni egy jobb lehetőséget, a nyár ugyanis eléggé holtszezon volt itt, a legtöbb szálloda és apartman üresen állt, a túrázók mennyisége töredéke csak a téli sportokat űzőkének, így akár egy többcsillagos szállodában is kedvező ajánlatokat foghat ki az ember. Már ahogy a szállás felé baktattunk a hátik alatt görnyedezve, láttunk a főtéren árnyas fák alatt elhelyezkedő, teraszos éttermet, így lepakolás után be is vágtattunk ebédelni. Gyorsan legurítottunk egy Sumenszkot és egy Pirinszkót, és korgó gyomorral vártuk a választott ételt. Érdemes volt rákészülni: egy hatalmas nyársra fűzve érkeztek a roston sült húsdarabok. Ábi közben a helyi macskákkal haverkodott, persze ettől mindig frászt kapok, nehogy egy jókora karmolás és/vagy harapás legyen a vége a nagy barátságnak. Délután Banszko régi városmagját fedeztük fel, ahol még található pár 19.századi favázas kőház és macskaköves utcácska. A Nemzeti Újjászületés nagy alakjának, Neofit Rilszkinek a szülőházát néztük meg. Imádom az ilyen régi házakat, ahol még mindennek „lelke van”. Rilszki megreformálta a bolgár oktatásügyet, bolgárra fordította az Újszövetséget és megírta az első görög-bolgár szótárt, szóval egy igazi nemzeti hős.
Banszkoban a túrák legtöbbje a Vihren-menedékháztól indul, ezért másnap reggel megkerestük, hogy honnan indul a menedékházhoz menő kisbusz. Szerencsére mindig volt helyünk. A busz napi háromszor, kb. háromnegyed óra alatt kanyarog fel a szerpentinen az 1950 méteren található házhoz. Út közben csodás látképeket hagy maga mögött.
Első nap a Banderishki-tavakhoz túráztunk fel. A 7 éves kölök úgy futott fel a hegyre, mint egy zerge, én alig tudtam lépést tartani vele. A táj lélegzetelállítóan szép: a Gyűrűk urának egyes jeleneteit juttatta az eszembe. (Persze tudom, hogy azt Új-Zélandon forgatták, de na, ide is illett volna….) Gyönyörű vadvirágok mindenütt, a zöld minden árnyalata szürke gránittal pettyezve, valószínűtlenül zöldeskék kristálytiszta tavak…
A Ribno ezeroban L. parádés egyszerűséggel, egy szál damillal kifogott pár kishalat Ábinak, természetesen miután szemügyre vették a fogást, óvatosan visszaengedték őket, a halacskák pedig boldogan úsztak tovább a tó vizében.
Időközben azonban fellegek csúsztak rá a hegyekre, a következő tónál (Zhabeshkoto ezero (Béka-tó), 2322 m magasságban) pedig már félelmetesen villámlott a csúcsok körül, és távolabbról mennydörgés hallatszott, majd az eső is csapkodni kezdett. Ijesztő volt a természeti elemeknek kitettség, gyorsan lefelé vettük az irányt.
Az eső egyre jobban esett, kiderült, hogy L. a szálláson felejtette az esődzsekijét, így jobb híján a melegen tartó alufóliába tekerte be magát. Mondjuk, nem tudom mennyire volt ez jó ötlet tekintetbe véve az egyre közelebb csapkodó villámokat. Ha nem lettem volna betojva, és nem féltettem volna a gyereket, akkor jót röhögtem volna ezen a dizájnszerkón. Némileg megnyugtató volt, hogy út közben láttuk, ahogy még két másik ember is igyekszik a menedékház felé, így nem éreztem magam teljesen elveszettnek. Egy óra alatt sikerült visszaereszkedni a menedékházhoz, persze mindenünk átázott. Szerencsére a sorstársaink autóval jöttek, és iszonyú rendesek voltak, felajánlották, hogy levisznek minket a városba. Így nem kellett a szétázott cuccainkban dideregve várni a következő transzferbuszt. Útközben mesélték, hogy ők jobban szeretik a Pirint a Rilánál, a tengerparton pedig a déli csücsök és Sztrandzsa a kedvencük.
Másnap a Muratovo-tóig túráztunk (2230 m), ami szintén csuda szép volt.
Délután még maradt időnk, és mivel megígértem Ábinak, kipróbáltuk a „gondola” liftet, ami egy kabinos felvonó Banszko és Banderishka polyana között. A lift kicsit több mint 6 km-t tesz meg, ezzel a második leghosszabb ilyen lift Bulgáriában. Bár sokaknak ez remek lehetőséget jelent a turizmus miatt, elsősorban a téli sportok szerelmeseinek, de végső soron durva beavatkozás a természetbe, a nemzeti park értékeibe. A lift építése hatalmas károkat okozott a környezetben, és emiatt ezt a rész ki is zárták a világörökségi listából. 2017-ben a Bojko Boriszov vezette bolgár kormány még nagyobb terület fejlesztését irányozta elő (a park 48%-án!), hatalmasra növelve a sielőknek kialakított területet. 2018-ban utcai demonstrációk kezdődtek a park átalakítása ellen. Szerencsére 2019-ben a bolgár legfelsőbb bíróság megállapította, hogy a fejlesztések törvénysértőek, és megtiltotta az újabb sportlétesítmények építését. Reméljük sikerül gátat szabni az ostoba pénzhajhászásnak, hiszen a „fejlesztések” pont azt teszik tönkre, amit a természet eredetileg gyönyörűre formált.
Szívesen maradtunk volna még a hegyekben, de várt minket a tengerpart, és Ábi még soha nem látott tengert, így már én is kíváncsian vártam, és bíztam benne, hogy nagyon fog neki tetszeni…
0 Hozzászólás:
Legyél te az első hozzászóló!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezni: