danielfromhungary / 2020. december 10., csütörtök

Az új élet: Kilenc hónap Krisztinavárosban

Ez volt a teszt: lehet utazni bizonyos feltételekkel

Mit tegyen az ember, amikor új karriert épít, és két évi
előkészítés és nem kevés befektetés után a rendkívül ígéretes új élet második hónapjában egyik hétről a másikra megszűnik az a szektor, amiből az összes
eddigi bevétele volt, és ami évekre előre az egyetlen bevételi forrásnak
ígérkezett? Az első reakcióm a nyugalom volt: Vietnámból hazatérve március
közepén még nem aggódtam. Pár hétig amúgy sem volt sok dolgom a következő túrám
előtt, jött a karantén, az ég kitisztult, a város elcsendesedett, én pedig élveztem
a kora tavaszi Budapestet.

Nyárra valamelyest enyhült a helyzet, legalábbis Európában.
Két hétre kimentünk Ausztriába kletterezni. Úgy tűnt, senkit sem érdekelt a
holnap: olyan teltház volt valamennyi jelentősebb hegy közelében, hogy 200 euró
per éjszaka alatt legfeljebb 30-40 kilométerrel arrébb lehetett szállást
foglalni. Volt, hogy kempingekből küldtek el, hogy fizikailag nem férünk már
be. A nagy lazázás ellenére a kontinensek közötti mozgás nem indult be újra, és
a nyár végén már annak is lehetett örülni, hogy egyáltalán sikerült átlépni az
országhatárt.

Technika óra 2.0: kebabkés és kőzetgyapot

Ekkor már házak felújításából és kerti munkákból éltem.
Életemben először szembesültem a nevetséges hazai fizetésekkel, valamint azzal,
hogy a magyar adórendszer rövid távon nem kínál számomra fenntartható megoldást.
Nyár végére már elég otthonosan bántam a flexszel, a kéziszerszámokkal, az
elektromos fűrészekkel és festékfajtákkal, és konkáv OSB lapok precíz mérésében,
kiszerkesztésében és vágásában is láthatóan fejlődtem. Barátokkal töltött
minőségi idő, szabad levegőn dolgozás, napközbeni fröccsözések és csodálatos
ebédek és beszélgetések szabdalták az évet önmagukban is rendkívül élvezetes
szegmensekre, miközben a fenti, régóta irigyelt készségeket is elsajátítottam
valamelyest. Ha ennek most kellett megtörténnie, és nem máskor, akkor így is
jó.

A vidám melósélet közben persze néha eszembe jutott, mi
lesz, ha ez a változás végleges és nem lesznek többé túrák a harmadik világba. Mi
lesz a Közel-Keleten és a Balkánon töltött éveimmel, a világszinten is
egyedülálló kiscsoportos túráimmal? (Épp egy brit céggel konzultálok egy darfúri út
kapcsán, ami legjobb esetben is másfél évvel indul majd el az én túrám után, ha
egyáltalán - mindenesetre amivel reklámozták a túrát, hogy az utóbbi húsz év
első külföldi útja a térségbe, az már lassan egy éve nem igaz). Mi lesz azzal a
helyismerettel és kapcsolati hálóval, amit Magyarországon legfeljebb néhány
tucat ember tud felmutatni? Illetve jópár érdekesebb helyszínt tekintve
legfeljebb néhány. Mi lesz azzal a sok készséggel, amiket konfliktusövezetekben
szedtem össze arról, hogy működnek a dolgok, ha épp nincs működő állam? Kiben
és miért bízhatok? Honnan szerzek viszkit, ha rosszra fordulnak a dolgok?

Anna klettersteig

Sokan kérdezték, miért nem csinálom azt, mint minden más
túravezető: miért nem viszek embereket magyarországi meg környékbeli helyekre.
Azért nem, mert annak egyrészt van egy kiépült és remélhetőleg profi kínálati oldala,
amibe én nem tartozom bele, másrészt nem különösebben érdekel. Szép hely
Magyarország, de aki sétált már lombhullató erdőben dimbesdombos vidéken, az
nagyjából kimaxolta. Azzal nem büszkélkedhetek, hogy jobban tudom követni a kék
jelzést, mint mások, netalán a Mátra falvaiban hatékonyabban tudnék
élelmiszert szerezni, mint a többi túravezető. Sokkal jobban érdekelnek a saját
túráim, amikor tudni kell, mit mondunk a katonai checkpointon, amikor helyi
pásztorokkal kell konzultálni, hol lehet a legnagyobb biztonságban sátrazni,
vagy amikor azt kell lebeszélni a helyi rendőrrel, hogy hadd lövöldözhessünk
kicsit a Kalasnyikovval.

A töretlen optimizmus jegyében azért összeszedem, mi lett
volna, és azt is, mi LESZ. Mivel a nemzetközi turizmus földbe állt, elmaradtak
útjaim Namíbiába és Botswanába, több ízben Irakba és Iránba, csakúgy, mint
Szudánba és Eritreába. Elmaradt egy Izrael-Jordánia Holt-tenger riportút is.
Nagyjából 8 hónap utazás és pénzkeresés. Szerencsére az év eleji Vietnám és a
darfúri út kiválóan megvalósult. És hogy mi lesz? Körvonalazódik egy eritreai
út (amint Etiópia tigray lázadói nem lövik többet az aszmarai repteret és végre
megnyílik - január elején talán?), csakúgy, mint Csád, Afganisztán és
Pakisztán, valamint a szokásos Irak, Irán, Szudán és Vietnám. A horizonton van
még Etiópia (Szomálifölddel) és Borneó. Meg persze ami még útközben becsusszan:
jövőre Tadzsikisztán és Tajvan lesz a hobbiút, már ha lehet ilyenről beszélni
jelenleg.

Abu Dabbab körüli merülés

***

Utazni ugyan kockázatosnak tűnik, de azért most is van
remény. Októberben egy dél-egyiptomi búvárkodással teszteltük a rendszert és minden
szempontból kiválóan sikerült.

Vannak országok, ahol a hatóságok úgy döntöttek (az okokba
most ne menjünk bele, mert merő spekuláció minden), kontroll alatt tartják a
vírust, vagy egyszerűen kevésbé terjed vagy a gazdaság rövid távon előnyt élvez
minden más intézkedéssel szemben. Törökországba például egy negatív teszttel be
lehet utazni, Egyiptomba még ennyi sem kellett: a nyaralóvárosok repülőterein
30 dollárért letesztelnek. Azért a biztonság kedvéért Budapesten beszereztem a
negatív tesztet, nehogy véletlenül Hurgadában produkáljak egy pozitív
eredményt, kockáztatva egy ottani karantént, értelmetlenné téve az egész utat,
repjegyet, programokat.

Egyiptomot, más erőforrások híján, eléggé megviselte a
tömegturizmus összeomlása, ezért nemcsak helyben végzett tesztekkel, de a
nyaralóhelyi vízum eltörlésével is próbálják felpörgetni a bizniszt. Nem sok
sikerrel. A dél-egyiptomi Marsa Alam vidékén száz kilométereken át húzódnak szellemresortok,
a legnagyobbak nyitva pár tucat ember kedvéért. Ahol csúcsidőben ezres
nagyságrendben merülnek a nyugatiak, ott most napi 20-30 turista lézeng, a fele
egyiptomi. Az élővilág legalább regenerálódik.

A társadalom annál kevésbé. Az arabon kívül angol plusz egy
európai nyelven beszélő búvárvezetők a sarki zöldségesek és a taxisofőrök, a
fiatalok visszaköltöztek a családjukhoz. Arról nem sok fogalmam alakult ki két
hét alatt, hogy a turizmusban dolgozó százezreket hova szívott föl egy olyan
gazdaság, ahol egyébként is döbbenet nehéz munkát találni és önálló életet
kezdeni.

Dachstein

Az utazás utáni hazatérés a karanténszabályok miatt lehetett
érdekes, de időm az pont volt. Októberben hivatalosan tíz nap karantén várt
minden hazaérkezőre. Kivéve, aki üzleti úton volt, és az orfk honlapjáról
letöltött és kitöltött papírral a kezében állt sorba belépésnél. Én könnyen
beszélek, egy szabadúszó túravezetőnek bármelyik random külföldi útja üzleti
út. Az előttem álló fiatal lány egy másmilyen papírt szorongatott a kezében. A
határőrnek nem volt ismerős a dokumentum, ezért rákérdezett, milyen ügyben
utazott. „Búvártanfolyamon vettem részt.“ Szó nélkül beengedték. Tőlem nem
kérdeztek semmit, a papírom B oldalát meg se nézték. Csak a megfelelő
formátumra és a helyes megfogalmazásra kell figyelni, a többi megoldódik
magától.

***

Egyikünk sem láthatja előre azt a sokkot, ami jövőre fogja
megrázni a világot. Nem újabb járványra gondolok, hanem a mostaniból való
kiszabadulásról. A világszerte munkájukat elvesztett milliók ugyanis nem
szűntek meg létezni és nem kezdtek új karriert. A fent említett egyiptomi
búvároktatók egy pillanat alatt eldobják majd a padlizsánt és porolják le a reduktort,
amint egy repülőnyi emberrel több érkezik. Nyugaton széles tömegeket nem
érintett anyagilag a járvány, legfeljebb többet/kevesebbet/máshogy dolgoztak ugyanannyi
vagy kevesebb pénzért, de a többség munkája megmaradt. Utazni, koncertre járni,
az éjszakában elveszni nem lehetett, főleg mostanában. Elég sok megtakarítás
halmozódhatott föl, ami csak arra vár, hogy az elmúlt egy évért kompenzáció
formájában hasznosuljon.

Totes Gebirge

A (tömeg)turizmusból élő családok, vállalkozások térdelő
rajtban várják a tömegek érkezését. Az eddig eltelt háromnegyed évben
felújították a szállásokat, új utakat írtak ki, rádolgoztak, rápihentek
mindenre. A kereslet nyilvánvalóan megvan, ezért a kínálat is meglesz. Döbbenetes
gyorsasággal fog helyreállni a nemzetközi forgalom, először, gondolom, az
egyéni turizmus. A tömegturizmus persze lassabban reagál az egyéni utazásoknál.
Gyanítom, hogy az eddig halogató típusú turisztok is összeszedik magukat és befizetnek
valahova, mert nem lesz többé opció az, hogy majd pár hónap múlva. Itt most
lehetne egyet coelhozni, hogy ne halogass dolgokat, meg az idő és az élet mennyire
értékes, de nem fogok, mert mások már remekül megtették helyettem.

A jó hírem az, ha nagyon benned van a bugi, MOST van a
legmegfelelőbb alkalom arra, hogy egy kicsit (idő)utazz, vissza a 80-as évekbe.
Követek embereket, akik Afrikában, Ázsiában, Dél-Amerikában járják éppen a
világot. Közös tapasztalatuk, hogy minden rendkívül nyugodt, nagyon kevesen
utaznak, és azt a keveset a helyiek nagyon megbecsülik. Nemzeti parkokba
féléves várólisták helyett azonnal be lehet lépni. A teljesség igénye nélkül
pár ország, ami tárt karokkal (és legfeljebb egy negatív teszttel)  vár mindenkit: Pakisztán, Törökország,
Egyiptom, Costa Rica, Mexikó vagy éppen Kirgizisztán. És még nyilván több tucat
másik is, de nincs kapacitásom meg érdeklődésem követni ezeket.

Tervezéshez a leghasznosabb az IATA oldala, amely napi
szinten kezeli a nemzetközi repülőtereken aktuális szabályokat.

Ez persze a vírushelyzetről nem sokat árul el, legfeljebb arról,
hogy egy adott ország hogyan értékelni a turizmusban rejlő kockázatot. A
Pamírban túrázva vagy a Vörös tengeren merülve mondjuk egyáltalán nem teszed ki
magad nagyobb kockázatnak, mint a BKV-n vagy egy bevásárlóközpontban.

Végezetül mindenkit bátorítok a szabálykövetésre és hogy
nagyon vigyázzon magára. És ebbe bele tartozik az ép elme megőrzése is. Úgyhogy
legalább online beszélgessetek barátokkal és kérjetek segítséget, ha úgy
érzitek, nem megy egyedül. Tudom, hogy ez nem segít, de mindig lesz valaki a környezetetekben,
akinek sokkal rosszabb, mint nektek, úgyhogy ti is tudtok segíteni másoknak. Én is rengeteg támogatást kaptam a barátaimtól, jó szót, munkát, több együtt töltött időt, amiért rendkívül hálás vagyok nekik.

Wadi el Gemal nemzeti park, Egyiptom

Tovább az eredeti oldalra!