Backpacking / 2016. január 21., csütörtök

A Niagara vízesés szomszédságában

New Yorkból több órás buszozással jutottunk el a kanadai határ közelében fekvő Buffalo városába. A túlméretezett város még mindig New York állam második legnépesebb települése, annak ellenére, hogy lakosainak száma a 1950 óta 580 ezerről több mint a felére csökkent. Az Erie tó keleti partján fekvő város gyors fejlődését a tavat New York-kal összekötő csatorna megépülésének, majd az acélipar felfutásának köszönhette.

A városháza is, mint itt minden, kicsit túl nagyra sikeredett

Az 50-es éveket követően a nehézipar és az autóipar szerepének csökkenésével a többi környező nagyvároshoz hasonlóan Buffalo is hanyatlásnak indult. Megnőtt a munkanélküliség, a bűnözés és az emberek kezdték elhagyni a várost. Jelenleg népessége az 1890-es évekbeli szintjén áll, annak ellenére, hogy sok színes bőrű, elsősorban latino és fekete bevándorló számára adtak itt letelepedési lehetőséget. A város vezetése próbálja az elhagyatott, egyébként olykor nagyon patinás házakat szinte ingyen, pusztán a fenntartásért átadni az ide költözőknek. Ugyanakkor a szomszédos Toronto jobb fizetési és munkalehetőségei még mindig sok embert csábít át a határ túloldalára.

A jobb oldali szálloda, szinte mindig üres

Akadnak takaros házak is. Kérdés, hogy milyenek a szomszédok?

Az utcák óriásiak és ijesztően kihaltak

Vendéglátónk Andrew szerint a helyzet már nem olyan rossz, mint régen, a tendencia megfordult. Egyre több a munkahely, a lakóépületeket felújítják, a kihasználatlan gyárépületeket kulturális és szabadidős tevékenységre használják fel és a közbiztonság is javulóban van. Persze így is van olyan környék, amit messze elkerül és neki is a hosszú távú tervei között szerepel, hogy átköltözik barátnőjéhez Kanadába.

Tengerészeti és katonai park jött létre az Erie tó partján

Andrew családja amúgy a zöld-foki szigetekről származik. Korábban New York City-ben lakott és jelenleg egy tankönyvkiadónál dolgozik. Nyitott és kedves srác volt, és mivel korábban eltöltött pár évet angol tanítással Dél-Koreában, így az utazás és más kultúrák megismerése nem állt tőle messze. Végigkalauzolt minket a városon, elmesélt egy csomó dolgot a városról, este pedig saját élményeiről sztorizgatott.

Theodore Roosevelt-et, az USA 26. elnökét ebben a házban iktatták be rögtön azután, hogy elődje William McKinley Buffalo-ban merénylet áldozata lett.

Hihetetlen, de, mint megtudtam, Andrew a Buffalo-ban töltött másfél éve alatt még sosem vette a fáradtságot, hogy megtekintse azt a közeli csodát, amiért mi gyakorlatilag idejöttünk. Magát a Niagara vízesést. Végül is sikerült rávennem, hogy csatlakozzon hozzánk és buszozzunk ki együtt az alig 20 kilométerre lévő zuhataghoz.

A Niagara-vízesés, egyébként nem is egy, hanem két nagy és egy kisebb zuhatagból áll. A folyó kettéválik létrehozva a Kecske-szigetet és a folyásirány jobb oldalán, az amerikai részen bukik alá az „Amerikai vízesés”, míg a főág a két ország között létrejött „Patkó vízesés”-t táplálja. Az utóbbihoz közelebb sétálva az embert lenyűgözi a víz ereje. Átlagosan közel kétmillió liter víz zúdul le itt másodpercenként, mondhatnám olyan, mintha a Parlament előtt egy 50 méteres vízlépcső lenne.

Kilátás a Szivárvány hídról: balra az Amerikai-, középen a Patkó-vízesés.

A Kecske-sziget végéről elvált az ún. Luna-sziget, kialakítva ezzel az Amerikai vízesés mellett egy kisebb, az ún. Fátyol-vízesést. Aki nem fél egy kis vízpermettől, az akár le is mászhat ennek az aljába.

Az Amerikai-vízesés

A rálátás a vízesésekre a kanadai oldalról a legjobb, így a Szivárvány-hídon szinte kötelező a határátkelés. A turistákra itt szuvenír boltok és vámmentes duty-free-shoppok leselkednek. Több tájidegen hotel és két kaszinó is várja a hazárdírozni vágyókat, akikből itt akad elég. Voltak olyanok, akik nem csak a pénzüket, hanem az életüket is kockára tették. Az első ember, aki sikeresen lejutott a Patkó vízesésen 1991-ben Annie Edson Taylor, egy 63 éves, nyugdíjas iskolai tanárnő volt. Beült egy feljavított savanyúságos hordóba, amit párnákkal bélelt ki és ezen indult neki a rázós útnak. 17 perc múlva emelték ki a vízből, apró sérülésekkel, de élve megúszta.

Aki igazán érezni akarja a zuhatag és a víz erejét, az legjobban teszi, ha maga is hajóra száll. Mind a két oldalról indulnak ugyanis turistajáratok a vízesés aljához, ahol az amerikai turisták kék, a kanadaiak zöld esőkabátot kapnak. Mindennek ellenére mindenki készüljön száraz váltóruhával is.

Érdemes megvárni a naplementét is, mert a vízesést állítólag csodálatosan ki is világítják. Mi azonban nem maradtunk ilyen sokáig. Visszatértünk Buffalo-ba Andrew otthonába, hogy pihentek legyünk a másnapi utazáshoz és egy újabb ország felfedezéséhez.

Good Bye, Buffalo! Good Bye, USA!

Tovább az eredeti oldalra!