Backpacking / 2015. augusztus 5., szerda

A bűn városa

Amerikában autó nélkül legfeljebb vegetatív állapotban létezhet az ember. Legfeljebb, mert a nagyobb városokban az élelmiszerboltok és az összes egyéb szakáruház, bevásárlóközpont a település határában van kitéve. Nincs sarki kisbolt a tömb aljában. A távolságok óriásiak, a tömegközlekedés pedig teljesen elcsökevényesedett. A városok közötti utazásnál is kényszerhelyzetben van az ember. A pályaudvarok, repterek között persze megvan az összeköttetés, de utána marad az Uber, vagy az autóbérlés.

Velünk se volt másképp. Mikor még Magyarországon terveztem az utunkat, őszintén, nem is mertem azzal kalkulálni, hogy valóban eljutunk az Egyesült Államokba. Így nem is állt rendelkezésemre komplett terv a konkrét útvonalat illetően. Természetesen szerettem volna látni a nagyvárosokat a felhőkarcolókkal, de a nemzeti parkok és a természeti szépségek is vonzottak. Látni akartam a nyugati és a keleti partot egyaránt, a Sziklás hegységet, a vadnyugatot, de New Orleans és Florida is csábított. Szó mi szó, nem lehet az egész országot egyszerre bejárni és egy jenkinek is komoly fejtörést okozna egy olyan útvonal felvázolása, ami minden látnivalót tartalmaz.

Mielőtt megérkeztünk az országba az interneten végigjártam a közlekedési lehetőségek teljes tárházát és ezek függvényében is döntöttem aztán a végleges útvonalunkról. Az opciók ezek voltak:

Stoppolás. Kizárva. Sok az autópálya, többsávos utak, ahol mindez tilos, vagy balesetveszélyes. Mániákusok és láncfűrészes gyilkosok rohangálnak az utakon, nem akarom, hogy valami "Zsé"-kategóriás horror film alapötletévé váljunk. Továbbá lassú. Nem vagyok Kerouac.

Vonat. Nem lenne rossz választás, az Amtrak-nek (Amerikai Vasúti Társaság) ugyanis van havi bérlete, ámbár csak korlátozott számú utazásra szól. Ellene hoztam fel, hogy a keleti országrészben gyenge a vasút kiépítettsége. A nemzeti parkokba se lehet velük túl egyszerűen eljutni, sokszor kell átszállni, illetve kombinálni kell buszokkal. Így, és amúgy is, drága. Elvetve.

Busz. A szabad kapitalizmus országában a Greyhound az egyetlen busztársaság, amely az összes államban működik. Szégyen! Utánanéztem és 2013-ban megszüntették az országos havibérletüket is. Ugyan sokan szidták a szolgáltatás minőségét is, de ezek az emberek tuti biztos nem jártak még Indiában. Sajnos kilőve.

Telekocsi. Röhej, de ilyen internetes oldalt nem találtam az USA-ban. Talán nem is létezik. A Craig’s list-en elvétve vannak ajánlatok, de szerintem az amerikaiak annyira paranoiásak, vagy kényelmesek, hogy nem visznek magukkal idegeneket. Kész csoda, hogy az Uber beindult.

Kocsivásárlás. Saját autó! Yes! Annyit hajtjuk, amennyit, és olyan messzire, ahová csak akarjuk. Azonban a Magyarországon legendaként élő hírekkel szemben a jó és megbízható autó itt sem olcsó. A papírok komplikálják a helyzetet és a kötelező biztosítás beszerzése nem rezidensként igen drága, ha nem lehetetlen. Hosszabb időre igen, de sajnos két hónapra nem alternatíva.

A fentiek fényében egyértelművé vált, hogy az autóbérlés számunkra is elkerülhetetlen lesz. Los Angelesben Paullal leültünk és tanácsát kikérve végiggondoltuk az útvonalunkat és kiszámoltuk mennyi időre kell majd a kocsi. Minden ember első gondolata, hogy ha már adott a lehetőség keresztülszeli Amerikát az egyik parttól a másikig. Road 66! Easy rider! Mekkora királyság ilyenről sztorizni otthon.

Paul viszont lebeszélt róla. Sokba kerül, egyrészt a benzin, másrészt az autó relokációjáért (az eredeti helyére történő visszaszállításért) kért pénz és az ország belseje állítólag amúgy is dögunalom. Napokon át gabonaföldeket bámulni nekem se volt kedvem, így hagytam magam meggyőzni arról, hogy inkább egy izgalmasabb területet járjuk be alaposabban. Paul javaslata az volt, hogy Las Vegasból tegyünk egy körutat a kanyonok vidékén Kalifornia-Nevada-Arizona érintésével Utahban. Ezt követően ha visszatértünk Los Angelesbe eltöltünk nála még pár napot és egy új autóval a híres 1-es főúton elindulva az óceán partja mentén menjünk San Fransisco-ba. Itt repülőre szállunk, átszeljük a kontinenst és folytathatjuk a keleti parton Washington és New York bejárásával. Tetszett az ötlet, bár gondolatban San Fransisco-tól kicsit elkanyarodtam a Yosemite nemzeti park felé is. Ha már a Sziklás hegyégről lemaradunk, a Sierra Nevada egy részét azért ne hagyjuk ki.

Kocsibérlés ügyében az interneten kinéztem a legkedvezőbb ajánlatot és aránylag kedvező áron sikerült két hétre egy Nissan Sentra-t lefoglalnom. Paul és Brent még feltankoltak minket kajával, valamint kempingcuccokkal, aztán nekivágtunk az amerikai országútnak.

Utunk a Mojave sivatagon vezetett át...

Az első állomás a híres nevezetes Las Vegas volt, ahol Erik várt minket. Meglepő módon ő volt ez első és egyetlen magyar kanapészörfös, akivel utazásunk alatt találkoztunk, illetve fogadott. Kicsit tartottam is attól, hogy másként bánik majd velünk, de rendkívül jó fej volt és ismét kellemesen csalódtam az idegenbe szakadt magyarokban. Erik még 2001-ben, pont 9/11 után jött ki Amerikába. Élt New Jersey-ben és San Fransisco-ban is, de akkor épp Las Vegasba fújta a sivatagi szél. Mikor meglátogattuk épp egy hosszabb projekten dolgozott. Egy nagyobbacska földházat, ha úgy tetszik passzív házat, más megnevezésben superadobe-ot épített egy helyi nőcinek. Sok szobával számos garázzsal. A látott tervek alapján elég nehéz lehet csak földből megépíteni egy ilyen nagy épületet, de mivel Erik korábban ezt tanulta, örömmel vállalta a kihívást. Mi is meséltünk neki az Iránban látott agyagerődökről, a híres yazdi sikátorokról és kupolás széltornyokról, amit nagy érdeklődéssel fogadott.

Erikkel

Remekül éreztük magunkat Eriknél, amihez barátságos személye mellett a lakóparkban található úszómedence is hozzájárult. Bizony a semmi közepén felhúzott kaszinó-városban július elején tombolt a nyár. A perzselő nap, valamint a forró sivatagi szél elől a légkondicionált kaszinók is megfelelő menedéket nyújtottak, de a medence az igazi!.

Gyöngyi a világ legnagyobb hőmérője előtt.

46 Celsius fok volt. Kiakadt a higanyszál.

Splash

Las Vegas híres főutcája, a Strip valóban lenyűgöző. Mindenütt neonlámpák, reklámfények. A hotelek és kaszinók egymást követik. Az utcákon rengeteg a turista  és érdekes mód sok a kis család: papa-mama-gyerekek együtt önfeledten a bűn városában. No persze, sok a dorbézoló fiatal is, mivel az utcai alkoholfogyasztás egyedül itt megengedett. Óránként ingyenes show műsorok szórakoztatják a járókelőket: a Mirage előtt vulkánshow hatalmas lángokkal, a Bellagio előtt pedig a híres szökőkút szolgáltatja a nagy csinnadrattát.  Mindenütt csinos táncoslányok, valamint Darth Vadereknek, vagy Mignonok-nak beöltözött figurák szólítják le az embert.

Las Vegas Strip

Akinek nem elég a kinti nyüzsgés azokat a szállodák sok színes programmal próbálják becsábítani: rengeteg különböző musical, Circu De Soleil, Celine Dion, The Blue Men stb. szórakoztatja a jónépet. És persze mindenütt van kaszinó és szerencsejáték, ahol napi 24 órában a könnyű pénz illata lengi be a levegőt. Mi két estét is eltöltöttünk csak a Strip bejárásával, de mondanom se kell még így is csak kis részét láttuk. Nyerni persze nem nyertünk. A félkarú rablón próbálkoztam, ami hű is maradt nevéhez. Egy pörgetés többnyire 1 dollár, ami komoly családi kiadást jelenthet, különösen, hogy legtöbben nem készpénzzel játszanak, hanem egyenesen a bankkártyájukat dugják be az automatába.

Izgalmas volt a filmekből ismert szállodák előtt mászkálni, szinte minden egyes másodpercben próbára tettük fényképezőinket az éjszakai fotózás terén. Persze nem hiányoztak legnagyobbak bejárása: a Bellagio, a Ceasar’s Palace, a Paris, a Mirage, az Excalibur,  vagy éppen a Luxor.

Ez nem Párizs...

Ez nem Neuschwanstein...

Nekem leginkább a Venitian belseje tetszett, és bár még nem voltam Velencében, de simán el tudom hinni, hogy ugyanígy néz ki. Ha valakinek kedve támad hozzá, a kialakított kis csatornákon még gondolázni is lehet.

Mikor szó szerint égszínkékre festik a plafont.

Erikkel elmentünk a Belvárosban található Fremont Street-re is, ahol szintén nagy a forgatag. A Container Parknevű sörkert előtt található egy lángokat fúvó imádkozó sáska, ami az egyik Burning man fesztiválról került ide, valamint az utca végén találkoztam végre a híres Marlboro Man-nel is.

Viva, viva...!

És hogy miért hívják Las Vegast a bűn városának? A rádióból tudtuk meg, hogy ott tartózkodásunk alatt, egymástól függetlenül, két embert is lelőttek az utcán. Talán ezért is...

Tovább az eredeti oldalra!