Visszavágó
A sakkról már született egy nagyon jó sorozat. A Vezércsel. Regénynek is remek volt és értelmes, látványos sorozat is lett belőle. Most pedig megint a sakktábla elé igyekeznek ültetni minket a tévések.
A Visszavágó azonban rövidebb. Pár részben elmeséli, hogy mi is történt, amikor a világ legnagyobb sakknagymestere, Garry Kasparov leült egy számítógéppel sakkozni. Elég közismert történet, hogy itt volt az áttörés. Addig a számítógép nem volt elég okos a nagymesterek ellen, de folyamatos fejlesztések, stratégiák és a gép teljesítményének növelése ekkora célba ért. A sorozat egyik legerősebb jelenete, amikor évekkel később Kasparov és a projektet annak idején vezető Brock találkoznak és Kasparov elnézi, ahogy az emberek szinte fel sem néznek, mindenki telefonon, laptopon vagy hasonlón lóg. Megjegyzi, ezt a világot ők teremtettét. Mert igen, az is a játékban van, hogy akkor feltették a térképre, a köztudatba a számítógépeket és megváltozott az emberek
viszonyulása ezen gépekhez. Elindult a jövő.
A sorozat különben azon nem mereng, hogy ez jó vagy rossz. A háttérhangokból nekem a kritika az erősebb - mert addig az emberi intelligencia volt a felsőbb rendű. Akkor viszont elindult az MI, a gépek egyre okosítása és a spirál még mindig nem ért véget. Kicsit olyan volt, mintha az emberarcú világot gépi képre cserélnénk.
Ami viszont benne van. A több játszma, ahogy Kasparov a sakkra koncentrál és hiába próbálja az IBM-től megszerezni az adatokat, amiket megígértek neki. Mert első körben Kasparov megverte a Deep Blue-t. Csak éppen Helen Brock felfigyelt arra, hogy ez mennyire jó PR eszköz és visszavágót kért. Egy év felkészülés, amire Kasparov nem kapta meg az anyagot. Ellenben az ő játszmáit elemezték, tanították a gépet és több sakknagymester is stratégiákat dolgozott ki a részére. És még nem is ez volt a sorozat szerint a legrosszabb.
Én azon akadtam ki, hogy milyen manipuláció ment elejétől végéig. Kasparovot nem sakkban verték meg a sorozat szerint, hanem Brock ráérzett az emberi gyengéjére. Ahogy annak idején a szovjetek mindent megtettek, hogy ne szerezhesse meg az ő kedvencüktől a világbajnoki címet. Ahogy az apjához fűződő emlékeivel manipuláltak. A végére már konkrétan pszichés hadviselés folyt és messze nem Deep Blue volt, aki ellen sakkozni kellett. Azt talán Kasparov ügynöke mondja egy ponton, hogy a nagymester igazi ellenfele ebben a játszmában az IBM volt és nem a számítógép.
Annyira ebbe az irányba mennek el, hogy van két nagyon kritikus pont is. Az egyik, amikor az egyik utolsó játékban Kasparov kiégeti a számítógépet. Le kell állni, teljes újraindításba kezdeni, mert szó szerint nem bírta a tempót. De ebből semmit nem mondtak el, technikai hibára hivatkoztak és gyorsan összerakták, amit lehetett. Majd a végére behúzták a pszichés manipulációt. Ami a gép előnye - azt nem lehet így manipulálni, az csak futtatja a verziókat és kiválasztja a legjobbat. Vagyis, azért a sorozat oda teszi a hangsúlyt, hogy az nem egy olyan tiszta győzelem, ahogy azóta ismeri a történelem.
A másik aláhúzó, ami a játék után történt. Nagyon sokat mond, hogy Deep Blue azonnal szét lett szedve és nem is állították újra össze. Kasparov szeretett volna visszavágót, többször kérte, de az IBM kerek perec elutasította. Nagyon szemét módszer volt az egész, az anyagiakért. Kicsit vigasztalt csak, hogy Helen is ugyanekkorát koppant. Azt hitte, ezzel megmássza a céges rangpiramist. Helyette fizettek neki egy nagyon szép összeget - és elbocsátották.
Annyira üzlet, PR és manipuláció volt az egész, hogy a sporton túl nekem ez arról szólt, hogy a nagyvállalat mennyire kihasználja, átveri és elnyomja az egyént. Nem számít más, csak a haszon és az üzleti érdek.
Volt a filmnek még egy érdekes trükkje. Az IBM nagyon negatív színt kapott, de maguk a gépen dolgozók nem. A tudós tényleg egy jó gépet, valami forradalmit akart létrehozni, aminek a sakk csak a tesztje volt. Nelson, a sakkmester pedig ezzel élte ki a maga visszavágóját és sakk szeretetét. Mert ő volt az egyik sakkozó, aki megverni nem, de döntetlent tudott játszani Kasparovval.
Mégis, azért Garry Kasparov a sorozat pozitív szereplője. Brutális, milyen életet élt a sakkra összpontosítva. Minden annak volt alárendelve. Ráment a családja, a munkája és a szabadideje is a sakk volt. Azon kész is voltam, ahogy edzéstervet is a sakkra épített ki. Mert koncentráció és állóképesség kell az órákig tartó feszült helyzetekhez, ezért pl. iszonyat sokat futott, edzett. Mintha atléta és nem is sakkozó lett volna. De van fejlődés - a sorozat végére kedvesebb lett az emberekkel, többekkel javított a kapcsolatán. Ahogy az IBM egyre démonibb lett, ő úgy kapott egyre emberibb és szerethetőbb vonásokat.
Igazán sikerszínész nincs benne, de fel lehet ismerni ismerős arcokat. Sarah Bolger, Tom Austen, Aidan Quinn, de még a főszerepet játszó Christian Cooke neve mellé is tudok sorozatot kötni, ami sikeres volt és főszereplő volt. Ez kellemes középútnak bizonyult: ismerősek, tudtam hova tenni őket és pl. Cooke sokat beletett a karakterébe. Ugyanakkor nem annyira elkoptatott arcok, hogy egy bizonyos szerepet kössek hozzájuk.
Nekem érdekes volt, a játszmákkal - a konkrét sakkozással, amiben szintén volt olyan fejben előre játszás és próbálkozások, mint ami Beth erőssége is volt - és a másféle játszmákkal, manipulációval együtt. Az igazság? Azt meg nem tudni, mi is zajlott ott és akkor valójában 97-ben.
0 Hozzászólás:
Legyél te az első hozzászóló!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezni: