Habszivacs Szemle / 2025. február 2., vasárnap

Vers mindenkinek 5.

 

Connie rájön, mit szeretett volna 

by Josephine Miévre

Connie végre tudja, mit szeretne,

vagy mondjuk így, mert jobban illik a helyzetre, hogy

mit szeretett volna, mert amíg nem tudta, nehéz akarni,

főleg, hogy már mindennek vége.

 

Toulouse-ból buszozott Párizsba,

a hosszú úton megfigyelt valakit, 

aki nem érdekelné egy csöppet sem, mert kit

érdekel egy sofőr, aki a buszt vezeti. Senkit.

De ezt az embert egy másik végig szóval tartotta,

az első ülések egyikén, Connie a háta mögött,

és mindent hallott.

 

Kolléga, a sofőr ismerőse, ez hamar kiderült.

Viszonylag hamar. Középkorú, rémes férfi, a

Homer Simpson-féle, nem a James Bond, ez biztos, és

Connie felfigyelt egy nőre, aki párhuzamosan ült mellette,

de a másik oldalon, és egy papír zsebkendő

fogta be az orrát. Connie nem értette, de nyilván

olyan helyzet, amit meg kell fejteni a sötét közép-francia tájban.

 

Bourges-ban minden világos lett, a sötét persze maradt,

hisz kora este volt már, a kollégának szájszaga van, amit a 

buszban uralkodó légjárat nem Connie és a sofőr felé terelt,

de amikor lekászálódott kinyújtóztatni a lábait, megérezte ő is.

 

Orleans-ban állt össze a kép, ami a sofőr és kollégája között

történt, hogy ez az ember..., és Connie

kereste a szót, de csak tudományos szakszavak jutottak eszébe,

rendesek nem. Ez az ember maga az erőszakmentes

kommunikáció. Biztos nem tud róla. Mert konfrontálódni is,

és amire Connie rá sem kérdezne, ő igen, mégsem firtat,

és nem azért, hogy ellentmondhasson, ahogy Connie tenné.

 

Connie még sohasem látott ennyire természetes férfit,

természetesen a természetes szó egy kicsit sem természetes,

és a Gare De Lyon-ban már másra gondolt. 

 

Amikor Connie hazajött Saint Mandé-ból,

és beültek kávézni, egy középkorú pár ült melléjük, 

akiket ismertek régről. Nem melléjük ültek természetesen,

csak a közeli asztalhoz, és Connie-ból előbújt a buszos élmény, 

de nem szólt róla, mert nehéz megfogalmazni, keresni kell

a szavakat, nem akarta, hogy a tudomány nyerjen.

 

 

Ez a férfi, hosszú évek óta férje a nőnek, ami csak kicsit fontos

információ, de azért nem lényegtelen. Úgy kérdezgette

a nőt a kapuccsínó és a kókuszgolyó evés közben, ahogy azok 

a férfiak szokták, akik a kezdeti megtévesztés fázisában vannak,

sőt, a kölcsönös megtévesztésében, mert ez mindig kölcsönös.

És tényleg odamentél? Ne mondd, hogy nem látták.

Beszarás. Komolyan? Nem féltél?

Mire gondoltál? 

Mégis a tudomány nyert.

A kölcsönös megtévesztés mi más lenne.

 

∗ 

 

 

 

Tovább az eredeti oldalra!