Vers mindenkinek 3.
Kortárs írók, hogy milyenek
by Josephine Miévre
Connie tegnap látott egy kortárs írót,
majdnem premier planban, és
minden apróság kivehető volt,
a mély barázda is, de a többen
a kevesebb mindig benne van.
Szépen öregedő férfiarc, kis mosolyka,
nem egész, csak kezdemény.
Tél van, a mosoly abortálódik, de
nem biztos, hogy a hideg miatt, talán az élet.
Connie nem olvasott tőle, egy könyv nagyon sok betű.
Connie mesélte, hogy egyszer egy novelláskötet
arcai megrémisztették, baltával faragott férfiarcok és
barbáriák voltak, de ők nem dögivel. A novellák nem cáfolták
az empíriát, mind önmagát legitimálta, nem az irodalmat.
Ha nem lenne elég a megérzés, hogy ez a kortárs író
jó ember, nézd meg a sapkáját. Fekete gépi kötésű, talán
Reserved vagy H&M, esetleg Zara. Talán saját kertjében áll,
ahogy Nádas szokott, mert nem csak saját halál van,
saját kert is, bár a halál sajátabb mindennél.
A feketén minden meglátszik, mondta Connie mamája
sokkal a halála előtt, de hát könnyen beszél a varrónő
a színek fekete bárányáról. És milyen igaz, a kortárs író
sapkáján fehérszürke galacsinok, itt-ott szöszök, ahogy felveszi,
leveszi, óhatatlan egymásba gabalyodnak a szálak.
Kunkorodó fehér szőrszál kicsit följebb, több is,
a pajeszából származik vagy az ebtől, akit szeret?
Csak megközelítések lehetnek és bejárások, mint ahogy
az író járja be önmagát és a kertet, ami még az övé.
Aztán sapkája levendulaszagú szekrénybe kerül, és
amikor a lánya, a fia vagy a hátrahagyott másik
kicsit közelebbről megnézi, életében először, úgy igazán,
észreveszi majd a kutyaszőrt és a galacsint, és félre teszik,
mert nekik fehér sapkájuk van.
∗
by Rachel Victoria Hillis
0 Hozzászólás:
Legyél te az első hozzászóló!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezni: