The Witcher
Újabb elzárkózásba kezdtem, mielőtt jön az új évad. Meg az új főszereplő, de azt egyelőre hagyjuk. Itt még a megszokott Geralt kalandjait követhetjük.
A nyitány már megvett magának. A helyzet az, hogy a kedvenc Vaják tündérmesém a Szépség és a Szörnyeteg ezen sötétebb verziója. Olvastam a kötetben, megvan a képregény, az kifejezetten erős darabja a sorozatnak. Nem lep meg, hogy a Netflix műsorba is bekerült. Igaz, kicsit hangoltak rajta - az eredetiben Geralt szóló küldetést teljesít és nem régi ismerőse az elátkozott fiatalember, akkor találkoznak először. De teljesen jól betették a Cirit is magába foglaló idővonalba. Talán csak a sokkal sötétebb végét nem szerettem, de összességében akkor is egy jó kezdés volt.
Utána nagyban megindult a Ciri köré szervezett történet. Geralt elvitte magával a vajákok várába, ahol képezték és nem mellesleg sejteni kezdték, mégis ki ő, miért olyan fontos. Idővel az is egyre világosabb lett, mi köze van a monolitokhoz a lánynak. Volt itt szörny, kiképzés, vajákok közti kemény humor.
Másik vonalon azt követtük, hogy a császár, Emhyr emberei miben mesterkednek. A tündérekkel kapcsolatos ügy, de be lett ide kötve Yennefer sorsa is. Nem halt meg, ahogy a vaják hiszi, viszont a varázserejét elvesztette. Nekem így még szimpatikusabb is volt, nem a káoszra hagyatkozott, hanem kiderült, mennyire karakán tud lenni, ha akar. Az még plusz pontot is ért, ahogy Kökörcsinnel egymás agyára mentek, de ennek ellenére kiálltak egymás mellett és így majd geralt mellé is vissza tud kötődni mindkettő.
De a fő: Ciri. Minden körötte forog, a végére még Geralt és Yennefer kapcsolata is. Adnak is magyarázatot, meg nem is. Sok minden kiderül, a végére egy elég nagy fordulat is, ami megint csak Ciri világát fogja a feje tetejére állítani. Megjegyzem, jócskán el is térnek az eredeti történettől. A császár egészen más alak lett, mint a regényekben. Igazából nem zavar, most inkább kíváncsi vagyok, merre haladnak majd innen.
Ami nekem eladja a sorozatot: még mindig szeretem a karaktereit. Kökörcsin az egyik nagy kedvencem, de Ciri is egyre szimpatikusabb, Geralt meg egy kifejezetten izgalmas alak azzal, hogy milyen erkölcsi rendszere van. Ki és mi a szörny, ki ellen ragad kardot. Yennefer az, aki kapcsán még mindig küszködöm, de ez a regényben is így volt. Nem véletlenül az egyik kedvenc részem, amikor Kökörcsin szidja a boszorkányt. Itt még annyira nem is lendül bele, de ő sem tartozik a nő rajongói közé.
A másik, hogy bár nem a regényé, de szépen épül a történet. Leköt, szórakoztat, és azért az eredetit is fel tudom fedezni benne eltérő mennyiségben. Aki ismeri az eredetit, az még Hófehérke átdolgozott meséjét is felismerhette benne. Nem lett olyan kerek történet és Geralt sincs benne, mint Sapkowski eredetijében, de a története nyomokban ebben is megjelenik.
A látványra sincs panasz. A szörnyek, a kastélyok és helyszínek, az akció jelenetek. Ok, egyet azért tudok, amit zokon vettem. Keszeg. Értem én, hogy mindent a vaják sem úszhat meg veszteség nélkül, de pont szegény lovat kellett a szörnynek felszabni? (Bár az is sokkoló a maga módján, ami a megmaradt vajákokkal történik. Az évad végére még kevesebben lesznek és elég durván hullnak el.) Talán csak egy kritika még - a ruhák. Néha egészen olyanok a szereplők és a látványvilág, mintha műanyag babákat néznék.
Itt még minden szereplő visszatért az eddigi szerepébe. Örvendetes, szívesen nézem őket. Anya Chalotra az egyedüli, akinél sérelmezni tudom, hogy szerintem nem közelíti meg azt a küllemet, amit a regényben adtak a varázslónőnek. De mindegy, nem is szerelmi történetet akarok nézni.
Kökörcsin, vagyis Joey Batey ismét meg lett énekeltetve. Most azért nincs olyan slágere, mint az első évad érmés dala, de ezt is szívesen hallgattam újfent.
Mielőtt 3. évadozom, megnézem az új animációt is. Majd azzal folytatjuk holnap! :)
0 Hozzászólás:
Legyél te az első hozzászóló!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezni: