Minden napra egy film / 2024. december 19., csütörtök

Monte Cristo grófja

Arról már letettem, hogy találok egy olyan A nyomorultak vagy Monte Cristo feldolgozást, amely pontosan vissza tudja és akarja adni az eredeti regényt. Már csak a terjedelmük miatt is variálnak rajtuk, és legfeljebb azt listázhatjuk és vethetjük össze, hogy melyik miben más.

A 2024-es Monte Cristo különben sok mindent átörökít az eredetiből, olyasmit is, amit nem annyira szoktak a filmekbe beletenni. Az megjelenik, hogy Edmond Albert-en keresztül férkőzik közel a szüleihez. Az ritkán, hogy volt egy nevelt lánya, Haydee, akit Albert apja tett tönkre még a katonai szolgálata alatt. Itt van Haydee is, Albert is, csak éppen összevonják és módosítják a szálakat. Az eredetiben Haydee lesz az, aki Edmond oldalán elhajózik. Albert feladja az apjától örökölt címet, és az anyjával becsületben, mindent újrakezdve akarják folytatni az életüket. Itt viszont egybemosták őket két másik fiatal szereplővel - az egyik pl. Edmond egykori hajóskapitányának fia -, akik majd menet közben egymásba szeretnek és akik majd megkapják a happy endet.

Ami ennél sokkal jobban szemet szúrt most: az abbé a templomos lovagokkal lett összemosva, pedig időben jócskán később járunk, hogy igaz lehessen, hogy a templomosok kincsének utolsó tudója lenne, akinek még igazi templomos volt a mestere. A 14. század elején lettek felszámolva, ez meg Napóleon kora és a 19. század eleje. Ez van, ha eltérnek Dumas ötletétől és beleerőszakolnak valamit, ami nagyon nem áll meg a maga lábán. De más a film abban is, hogy itt nincs személyesen Napóleon a történetben, Edmond nem hozza el a levelét, hanem egy Napóleon-hívő hölgy szállításában segédkezik. Még annyi köze sincs az eseményekhez, mint a másik verzióban.

Látványosabb, botrányosabb bosszútörténeteket is vártam. Amennyi időt rászánt arra, hogy mindent előkészítsen, évekig tervezett, ez nem volt sok minden. Bár elég hosszú a film, a bosszú ízét nem sikerült megragadni benne. Fontosabb volt, hogy a fiatalok és Edmond - Mercedes között húzogassák az érzelmi szálakat. Mit ne mondjak, egyiktől se vagyok oda. Haydee és Albert túl tinirománcos szerelmet kap, míg Mercedes és Edmond között túl nagy a seb, az árulás, hogy annak reális esélye lenne. 

Egy olyan szereplő és lelki út volt, ami azért meghaladja ezeket. Andrea is Monte Cristo neveltje volt, akit a nagynénje mentett meg, amikor csecsemőként az apja élve elásta fattyú gyermekét. A nő megmentette és majd Edmond neveli fel, egy céllal. Bosszút kell állnia az apján. Edmond legnagyobb tragédiája a filmben, a legnagyobb és nyerhetetlen csatája, amikor Haydee a fejére olvassa, hogy miatta kellett a fiúnak meghalnia. Igaza van.

A lényeg, hogy eltérnek az eredeti történettől, de nyomvonalakban sok minden felismerhető. Érdekes is a film, ha nem is körömrágóan izgalmas. Egyes romantikus fogásokat akkor is beemeltek, ha azok klisésebbek nem is lehettek volna.

A látvány se rossz, a franciák elég pénzt toltak bele, hogy meglegyen a látvány. Helyszínek, ruhák, a hangulat és külcsín.

A szereposztás már kevéssé tetszett. Az egy dolog, hogy Schneider annyira jellegzetes vonásokkal bír, hogy nagyon furcsán néz ki az eredetileg szőke fiatalember sötétebb hajjal. De Niney, mint a címszereplő? A naiv, jólelkű és gondtalan Dantes igen, de a grófot már nem láttam benne.

Volt benne jó ötlet is, nem bánom, hogy megnéztem, de nem ez lesz az a feldolgozás, amit előveszek, ha Edmond történetét akarom újra megtekinteni.

Tovább az eredeti oldalra!