Loading...

Habszivacs Szemle

Habszivacs Szemle / 2025. január 23., csütörtök

Konklávé (Conclave), 2024 – kritika


A kritikáim, akár verset, akár könyvet olvasok, vagy filmet nézek, hamar elcsúsznak a szociologikus és politikai tartalmak felé, mert a saját értékeimet akarom másokra ráerőltetni, ahelyett, hogy a művészi kifejező eszközöket venném górcső alá. Állandóan félrepozicionálom magam, nem elsősorban az esztétikai minőség foglalkoztat, hanem mintha szakszervezeti gyűlésen agitálnék, vagy egy tüntetésen vonulnék, ahol én írom, és én is tartom magasba a transzparenseket. 



Egy olyan filmből, mint a Konklávé, még nehezebb kihagyni a politikai nézőpontot, de hát minden politikai, a művészet nem autonóm, hanem társadalmi jelenség, és ezeket a szempontokat be kell építeni a kritikába. De igen, egy kicsit többet kell beszélni a művészi kifejezésről. 


Vizuálisan lenyűgöző, ahogy a gazdag enteriőrök és ruházatok foglyul ejtik a szemet. Az építészet mint alkalmazott művészet, mindig odasimult a hatalomhoz, és mindig csak az emberek kis csoportjának alakította az életterét. Persze, vannak közösségi terek, ahol a társadalmi osztályok találkozhatnak, ha olyan nagyon akarnak. A filmben olyan közösségi teret látunk, ami kizárólagos: privilegizált férfiaké. A nők itt is, mint az életben, csak gondoskodási funkcióban léteznek, az apácák talán éppen azért lettek kitalálva, hogy a papok ruháit mossák, kitakarítsák az összeszart vécéket, és tálaljanak. 


2024-12-konklave-3-1024x629.jpg


Ralph Fiennes, mint Thomas Lawrence bíboros


Isabella Rossellini mint Ágnes nővér egy egész mondatot szentel a témának – még úgy, hogy el lehessen hinni, ezt tényleg mondhatta volna egy apáca a pápaválasztáson, azaz, hogy bár mint nők láthatatlanok, azért szemük és fülük is van. Isten ezt nagyon elcseszte, elég lett volna egy vagina egy száj, meg a jobb kéz. 


Nem emlékszem, kiejtik-e a filmben a Vatikán szót, talán nem, de nem is ez az érdekes. Olyan impozáns, teret, térélményt érzékelünk, ami csak a kiváltságosoké. Olyan embereké, intézményeké, akik mindig mások elnyomásából éltek. Gyönyörű kőpadlókon szoknyás férfiak pompáznak a legszebb színekben, a divattervezés nagyágyúi elmehetnek a fenébe, ilyen szépet még ők sem tudnak kitalálni. Ralph Fiennes (Tomas Lawrence bíboros) félközeli plánjai egy feladattudatos, most éppen gondterhelt bíborost mutatnak, akinek az a feladata, hogy levezényelje a pápaválasztást, mert hát meghalt a régi pápa. A film a pápaválasztás kulisszatitkait ábrázolja egy egészen váratlan csavarral a végén, amitől a vérjobberek eldobják az agyukat, és olyanokat pötyögnek a Port.hu-ra, hogy genderlobbi, meg LMBTQ.


isabella-rossellini-konklave-2024-kep-75719.jpg


Isabella Rossellini Ágnes nővérként


Ralph Fiennes egy kicsit sem akar pápa lenni, ő már menne nyugdíjba, és nincs olyan filmnéző, aki ne hinne neki. (Jó, a János nevet választaná, ha ő lenne az.) Két olyan  titok izzasztja meg szegényt, ami nem mérhető össze. Az egyik titok, mit titok, bűncselekmény, emberi gyarlóság, a másik éppen hogy nem, olyan dolog, amiről senki sem tehet Istenen kívül. Na most, őt hibáztatni meg nem lehet. Az emberi gyarlóságot se lehet Isten nyakába varrni, a szabad akarat miatt. Mindenre fény derül, de arra, amit Isten intézett, arra kicsit később, amikor már nincs mit tenni. 


Amikor a nyugati értékek eltűnéséről vekengenek (kik?), sosem mondják ki nyíltan, mire gondolnak pontosan, de világvége hangulat lesz a szobában, és másnap elmegyünk gázálarcért és négyszázötven löncshúsért a sarki boltba. (Én nem, mert vegán vagyok). Aztán amikor elgondolkodunk, hogy tényleg, mit jelent a nyugati értékek válsága, akkor rájövünk valamire, és azonnal visszavisszük a gázálarcot meg a löncshúst, és legszívesebben becserélnénk petárdára, de eszünkbe jut, hogy a Buksi megijedne tőle. Szóval, a keresztény civilizáció éppen elbukóban van. A hétköznapok nyelvén ez valami olyasmit jelent, hogy a nőket emberszámba kell venni, nem lehet megerőszakolni, meg ugyanannyi munkáért ugyanannyi bért kell kapniuk. Salma Hayek Pinault kevesebb pénzt kap ugyanazért a munkáért, mint George Cluny. Tényleg, csak a példa kedvéért.


Visszatérve a képi retorikára, a fényviszonyok, a fényképezés, az impozánsság megmutatása pazar, a kameramozgás valamiért szereti hátulról venni a szereplőket, nyilván a sokoldalúság miatt. Fogadjunk, hogy a fehér esernyős jelenet minden trailer-ben benne lesz. Amikor a legvégén Ralph Fiennes ablakot nyit, abban csak egy próbaidős postás nem ismeri fel a szimbólumot: ablakot nyitni a világra, befogadni a fényt és a friss levegőt. Persze, ezt csak a film alkotói szeretnék, a rendező Edward Berger és a két forgatókönyv író: Robert Harris és Peter Straughan.


6b0e8be2281a41a8ab059c7b7fbb5ec9_1.jpg


Bíborosok egymás között. Ralph Fiennes és Stanley Tucci


Ralph Fiennes remek, szóba hozni is felesleges, mindig van egy csipetnyi szenvedés az arcában, amitől komplex karakternek érezzük. Stanley Tucci (Aldo Bellini bíboros) ugyanez lilában, színészmogul, bármit játszik, elegancia van benne. Látom, Isabella Rosselini-t Ágnes nővér szerepéért jelölték a legjobb női mellékszereplő kategóriában az Oscar-díjra. Végig azt hittem, hangsúlyosabb jelenléte lesz, intrikusnak képzeltem, mert neki meg az áll jól, ehelyett nyúlfarknyi szerep volt, de hát remekül leképezte a nők helyét az egyházban. A film nem fog Oscar-díjat kapni, ahhoz túlzottan didaktikus és erőltetetten trendi. De igen, átjött az üzenet, nem Istennel van a baj, hanem az egyház szervezettel. Szerintem Istennel is. 5/3



Tovább az eredeti oldalra!
0 Hozzászólás:
Legyél te az első hozzászóló!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezni: